Szántó Tibor újabb csokoládéja nyerte el a londoni Csokoládé
Akadémia zsűrijének tetszését! A Baracoa Cuba “Ocenta y ocho” csokiját a
legjobb bean-to-bar csokoládék közé sorolták és bronzéremmel jutalmazták.
Nagyszerű hír ez, de erről a csokiról majd a későbbiekben,
ennek az írásomnak ugyanis az apropója nem ez, hanem az a haladó
csokoládékurzus, amin pár hete vettem részt Tibor vezetésével. Visszaadni egy
ilyen „tömény” eseményt meglehetősen nehéz feladat, de megpróbálkozom vele.
Már régóta terveztem, hogy „benevezek” a haladó kurzusok
egyikére, de arra nem számítottam, hogy nekem, a csokikon edződött embernek is
megterhelő feladat lesz végigkóstolni a sort. Közel 30 csokoládét, illetve
alapanyagot kóstoltunk meg két óra alatt, vagyis durván 3-5 percenként jött az
újabb tétel. Elmélyült elemzéseket így nem is lehetett végezni, de a kurzus
célja nem is ez volt. Olyan benyomásokra, tapasztalatokra tehet szert a résztvevő,
amellyel termőhelyek, termelők, csokimesterek stílusának összevetésére nyílik
lehetőség.
A koncepció alapja Dél-Amerika bemutatása volt, négy ország
termőhelyein keresztül. Ecuador, Bolívia, Brazília, Peru került terítékre.
Tibortól megszokott módon egy forró csokoládé lágy
ölelésében kezdtük felvenni a ritmust. A selymesen fűszeres, ecuadori nyers
csokoládéval készült, tradicionálisan vizes alapú ital lomha kortyolgatásából
az ereklyeként körbehordott (mi legalábbis így néztünk rá) ecuadori kakaóhüvely
zökkentett csupán ki. Úgy pislogtunk rá, mintha egy szertartás közepén ülnénk
és várnánk, hogy az áldozati bárányból nekünk is jusson pár falat. Persze én
kétszer is megkóstoltam, hogy sokáig eltároljam az ízét a friss gyümölcs
kakaóbabjainak. A fehér húsban megbúvó babok vegetális (engem a zöldborsóra
emlékeztető) ízét a hús gyümölcsös-licsis jellege egészítette ki.
Az erjedésen átesett, acetonos illatú Arriba kakaóbab
mustrálása után pedig szintén ecuadori, előbbinél jóval kellemesebb illatú,
gyümölcsös, már pörkölt kakaóbab enyhítette az előző szúrós szagok keltette
„bánatunkat”. Hosszú az út, babtól a tábláig, rovaros hasonlattal élve, ezidő
alatt teljes átalakuláson megy keresztül a kakaó.
A finoman aromás kakaó legnagyobb arányát adó ország,
Ecuador csokijait 11 példán keresztül veséztük ki. Tibor sajátjai közül kettőt
mutatott be, elsőként a Guayaquil kakaóbabból készült 70 %-os (ennél lejjebb a
későbbiekben sem adtuk a kakaótartalmat) finoman olvadó, zöld banánra
emlékeztető raw, azaz nyers csokiját. Érdekessége, hogy 80 éves kakaófákról
gyűjtötték a termést hozzá, ami az érzékeny kakaófák ismeretében jelentős
kornak számít.
A másik a Los Rios régióbeli Rancho Grande farm Arriba
kakaóbabjainak felhasználásával készült szintén nyers csokoládé volt, amelyben
kirobbanó gyümölcsösséget és savakat lehetett felfedezni. Merőben más volt e
birtok saját csokija, nem csípős, de mégis a csilit eszembe juttató,
fűszeres, markáns ízek domináltak benne.
A stílusgyakorlatok jegyében prezentált többi ecuadori csoki
készítői is ezt a karakán oldalát igyekeztek bemutatni az itteni kakaóbaboknak.
A toszkán Slitti Arribáját intenzíven pörkölték, hasonlóan a Callari
Forasterojához, az Askinosie már-már gumis ízűnek mondható táblájához.
A Callari ősi Arriba kakaóbabokból készült Sacha, a Mayta
Esmeraldasa és a Lurdes Delgado Chchukululu (nem elírás ez a név, madarat
jelent, mint megtudtuk) csokijaiban pedig a magas kakaóvaj keltette édeskés-vajas ízek
egészítették ki a pörkölési jegyeket.
A többnyire tömegtermelésű, Forastero és Trinintario
kakaóbabokat felhasználó Brazília Bahia régiójából 3 csokoládét, egy drazsét
és három nem Theobroma cacao eredetű kakaóbabokat analizálgattuk. Utóbbiakat
csak szemügyre vettük, illetve szagolgattuk, de így is különleges volt látni a
különbséget az általunk ismert kakaóbabszemekhez képest.
A svéd tulajdonú Akesson’s 3 csillagos (Great Taste Award)
Forasteroja nagyon lágynak bizonyult (Pralus-hatás erősen érződik rajta),
fás-fűszeres vonalat képviselt, tetszett.
A Fazenda sempre firme kakaóbabjainak csokija savas,
mediterrán gyümölcsös ízeivel emelkedett ki. Tibor helyi édeskés ízvilágú
kávészemmel készült drazséjának alapja szintén ez a csoki volt. Nagyon izgalmas
párosként hatott a kávé és kakaó az eddigi kakaómennyiségtől amúgy is
felpörgetett szívünkre-lelkünkre.
Ezt követően szintén Tibor műhelyéből származó Una Bahia
csokit kóstoltuk, ami finom fahéjassága miatt tetszett igazán.
Brazíliából Peruba haladva tovább megállapítottam, hogy nekem
ez az ország jön be a legjobban az est sorából. Itt szinte mindegyik csoki
felkeltette az érdeklődésem. Olyannyira, hogy a Tibor által készített
vörösboros ízű Pangoa és a karamelles-fűszeres Chulucanas csokiknak külön
bejegyzést szánok, mert annyira lehengereltek.
A „Peru aranyát” bemutató Willie’s Cacao fűszeressége, a
Rainforest Organics kókuszossága, Tibor
Awahun indiánokra utaló nevű csokijának parfümössége és a szintén saját készítésű
Moron Amazonas virágossága egyenként is Peru mellé állított volna, de így
együtt meg aztán főleg.
A vadkakaók országa Bolívia (nincsenek ültetvények, hanem
ún. kakaószigetekről, természetes lelőhelyekről gyűjtik a kakaót) zárta a sort.
A korábban már
itt is jellemzett
Original Beans csokija vitte a prímet ebben az
etapban. A gyümölcsössége és vadkakaós-jó fássága elbűvölő volt most is, mint eddig
bármikor.
A texasi Tejas San José csokija és a bolíviai El Ceibo
helyben (Alto Beniben) készült csokija kevésbé nyerte el a tetszésemet. Előbbi
égetett gumis lecsengése, utóbbi szintén túl intenzív kávés-füstös stílusa volt
az, ami miatt nem tudott nálam érvényesülni.
Összességében úgy jellemezném az estet, hogy hatalmas sor,
karakteres csokikkal. Akit bővebben is érdekel a kóstoló, javaslom, menjen el
rá és tapasztalja meg maga is azt az intenzitást, ami csokik tekintetében, Tiboron
és a kóstolókon egyaránt látni lehet!
Buli előtt kiváló programnak tartom, de alvásban utána ne nagyon
gondolkozzunk, úgy sem fog sikerülni...(nekem legalábbis nem ment.:))