2013. május 26., vasárnap

Harrer Alto el Sol


Egyre csak kóstolgatom a Harrer-csokikat, de csak nem sikerül a végére jutni a teljes palettának. Persze, ha sok olyan jó csoki jön még, mint amilyenek az eddigiek voltak, akkor azért azt hiszem, könnyen megküzdök majd a feladattal...

A területszelektált csokik sorából most egy ritkaságot szemeltem ki, amely Alto el Sol ültetvényből származik. A perui San Martin tartományban, az Amazonas-menti esőerdőben található kis termőhely igazi kuriózum.

A csokoládé csomagolása és táblája a már ismert formavilággal bír. A hátoldalán található aromatérkép tanúsága szerint a 65 %-os csokoládé kakaós, kissé édes, gyümölcsös, kesernyés és savanykás, enyhe pörkölési jegyekkel. Bíztató ez az összkép...

Kibontva, egy igazán fényes és sima tábla jelenik meg előttem. Felülete azonban morzsás, de nem szemcsés és nem is ragadós.

Illata közepesen intenzív kakaós jelleggel indul. Majd egy kis banános illat suhan el az orrom előtt. Hm, érdekes és kellemes ez az aroma.

Török egy darabkát belőle. Lévén, hogy nincs kockákra osztva, elég nagy részt sikerül lepattintanom ahhoz, hogy jól ki tudjam elemezni az ízeit. Jó hanggal roppan kézben és szájban is, de nem túl gyorsan olvad. 

Elég sok banános turmixot iszom mostanság, így azonnal beugrik annak íze. Rendkívül banános a csoki. Kicsit tán intenzívebb is ez ízben, mint illatban. Amit még lehet érezni benne, az a fent említett aromaprofil tökéletes mása. Az édesség, a savasság, a kesernyés és kakaós jegyek, nagyjából egy-egy arányban jönnek elő belőle. Egyik sem uralkodik el a másikon. A lecsengése hosszú, édeskés-banános-vaníliás.

Nagyon finom ez a csoki, nem összetett, de ez a jó arányú banánosság mindenképp említést érdemel. Kiválóan lehet érzékeltetni vele a termőhelyspecikikus csokoládék különleges, egyedüli karakterét, amely minden rásegítés (mesterséges, vagy egyéb hozzáadott aroma) nélkül is kelleően érezhető.

Minősége: nagyon jó (+)

Megvásárolható: Harrer Chocolat
50 g/ 990 Ft  

2013. május 17., péntek

Menakao Madagascar Dark Chocolate


Igazi madagaszkári csokoládé, madagaszkári ültetvényekkel, kakaóbabbal, feldolgozóval, csomagolással. A helyi lakosok arcképével fémjelzett csokoládék válogatott Criollo kakaóbabokkal készülnek ebben a manufaktúrában.

A 72 %-os csokoládé a kakaóbabokon kívül kakaóvaj, nádcukor és GMO-mentes, vagyis nem génmódosított szójalecitinnel készült. Puritán csokoládé, hiszen még vaníliát sem tartalmaz.

Fényes, mély gesztenye barna, tehát pici vöröses reflex is felfedezhető a színében. Sima felületű, kicsit tompán roppan, kézben pedig meglepően olvadékony. A szájban kevésbé, inkább lassan oszlik el.

Illata intenzíven, mélyen kakaós, fás és kicsit savas. Ízében is meghatározó a savasság, a kesernyéssége a magas kakaótartalom ellenére sem bántó, pont megfelelő. Íze is igazán kakaós, cseresznyével, citrusokkal. Lecsengése hosszú, nem szárító, inkább megint csak a savasság a vezető ízjegy benne.

Nem túl komplex, inkább a kakaósság az, ami a domináns benne. Mondjuk egy igazi csokitól talán ez természetes is.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Csokoládénet
75 g/ 1150 Ft

2013. május 16., csütörtök

FG Kézműves Csokoládé Opera Lait


Az FG Csokoládé Műhelytől már számos csokoládét kóstoltunk. Tejcsokoládét viszont elég keveset. Most az Opera sorozat elefántcsontparti termőhelyről származó 40 %-os tejcsokoládéval ismerkedünk meg. Ezt a csokit is többen kóstoltuk, bár ezúttal nem a családi körös versenyben, hanem a baráti körös színpadon kellett helyt állnia.

A kartondoboz csomagolás puritánsága az emberben a természetközeliséget juttatja eszébe. A hátoldalon lévő információk már több mindent elárulnak a csokiról, de egyelőre a jellemzésből csak annyit idézünk, hogy „ezerízű” csokoládé ígéretének beteljesülését várjuk áhitattal.

Ahogy az aromazáró fóliát kibontjuk, intenzív tejillatta lengi körül orrunkat. Nem akármilyen, hanem házi, melegtej aromája. Ezután kezünkbe vesszük a csokit. Apró csíkocskákra törjük szét és osztjuk el, mint a mannát.

Sima, bár ezúttal nem selymes tapintású felülete nem ragadós, és nem is olvadékony. Jól kiállja az első próbát. Igazi őzbarna színe, szép, egyenletes törésvonala szintén szembeötlő. Újra megszagoljuk, illata most már inkább fűszeres, mintsem tejes. Édeskés jegyek, így a vanília, a szegfűszeg szelidíti meg az előbbi intenzív tejességet és olvad bele a tej lágy ölelésébe. Izgalmas, valóban gazdag aromavilág tárul fel benne.

A szájban sem olvad el túl hamar. Kicsit unszolni kell, hogy bontakozzon ki bátrabban. Aztán egyszer csak megjön a csoki és csak ennyi hagyja el szánkat: „Hu, de jó.” 

Nyitásként beköszön a karamell, az édesség, aztán egy csepp sav, egy csepp alkoholban oldott parfüm, majd megint a karamell akar érvényre jutni. Egy leheletnyi füst is bevillan, de amilyen hirtelen jön, olyan gyorsan távozik is. A leírás szerint fahéj, szegfűszeg, szegfűbors a vezető ízjegy, kiegészülve a korianderrel és zárásként ibolya, vaníliavirág jelenik meg benne.

A fűszerek és a virágok számunkra az aromák feltáródásának középső szakaszában egy buja parfüm formájában öltöttek testet.

Az utolsó pillanatokban úgy éreztük ismétetelten a karamell került előtérbe. Lecsengése hosszú és finom.

Valóban gazdagság jellemzi ezt a csokit, de nem lehengerlő, hanem inkább mértéktartó. Számunkra a tanulság az volt e csoki kapcsán, hogy így is lehet egy édes tejcsoki szerethető, nem kell aromákhoz nyúlni, ha el akarjuk fogadtatni a fogyasztóval a csokoládénkat.

Minősége:  nagyon jó (+)

Megvásárolható: FG Kézműves Csokoládé
100 g/ 1690 Ft

J.D. Gross Ecuador Orange


A korábbiakban már elemeztünk a Lidl J.D. Gross sajátmárkás termékeiből, azóta is a Mousse au Chocolate áll az élen a népszerű bejegyzéseink listáján.

Ezt a csokit egy népes társasággal együtt kóstoltuk meg, egy rögtönzött csokikóstoló keretein belül. Most épp 25 tábla csoki várja, hogy kivesézzük, ezért úgy gondoltuk, hogy játsszunk egy kicsit és nézzük meg közösen, családi körben őket, vagy legalábbis egy részüket. Íme az egyik áldozat megmérettetésének végső eredménye.

A csomagolás elegáns, a melegség és az acélos, mérnöki pontossággal megtervezett formavilág illetve arányok eggyüttes érzését kelti, ha vetünk egy röpke pillantást rá. A szabályos négyzet alakú, arany kerettel bíró logók és feliratok tudatos percizitást sugallnak. Ugyanakkor a kunkorodó narancshéjszálacska és a narancsos színvilág kicsit közelebb hozza az ember szívéhez a design-t.

A leírás szerint ez egy 70 %-os ecuadori étcsokoládé cukrozott narancshéjdarabokkal. Los Rios kakaótermő régió ültetvényeinek válogatott Arriba kakaójából származik a csokoládé alapanyaga.

Mélybarna színe, a „kockákon” elhelyezett logók és a csokikockák vastag kerete ismét inkább a szigorú komolyságot juttatja eszünkbe. Közepes fény és simaság jellemzi, a roppanása is ennek megfelelő.

Illata intenzíven narancsos (erre sajnos a hozzáadott aroma biztosan résegít kicsit), a csoki illatából csak egy lehelletnyi, de finom vegetalitás érződik.

Szájban jól roppan. Eleinte nehezen olvad, de aztán megadja magát a kóstolónak. Inkább kemény textúrájúnak mondhatnánk. Ízében a narancs dominál, még mielőtt az első darabkát szétrágnánk, már árad belőle. A csoki vegetalitása továbbra is megmarad, sőt, mintha kicsit fel is erősödne, azáltal, hogy a közepén beugrik az ízösszképbe a kesernyésség is. A cukrot a narancs savassága teljesen egyensúlyba hozza.

A lecsengésben egy kis füstösség is érvényre jut a csokiból, a narancs kárára. Ez persze nem baj, sőt. Összességében ez a csoki a savasság és a kesernyésség vázára építkezve mutat egy erős jó minőséget.

Minősége: jó (+)

Megvásárolható: Lidl
125 g/ passz, ajándék volt

Comptoir du Cacao Praliné Feuilleté Noix de Coco


Az elegáns párizsi üzletekkel bíró Comptoir du Cacao manufaktúra egyszerűségre, ugyanakkor autentikusságra törekedve készíti csokoládéit. Számukra nem a külcsín, hanem inkább a tiszta kakaó, kakaóvaj és jó minőségű alapanyagok használata az, ami lényeges.
Többnyire pralinéket készítenek, de repertoárjuk elég széles, így például trüffelek, területszelektált csokoládék, croquant-ok is szerepelnek a felhozatalukban.

Ez a kókuszos rétegelt praliné többek között 36 %-os tejcsokoládéval, fehércsokoládéval, mandulával, mogyoróval, mogyorókrémmel, ostyával és kókuszreszelékkel készült.

A fehércsokoládé színű csomagolás csupán egy gusztusosan feltört kókuszdióval hívja fel magára a figyelmet. Valóban nagyon puritán a doboz. Belül egy celofántasak védi a csokoládét. A fehér csokoládé kéreg belsejében középmélybarna tejcsokoládés töltelék található.

Sima felülete kifejezetten fényes is. Illata pörkölt magvakat idéző egy kevés vaníliával és nápolyival.

Nagyon olvadékony, lágy ez a csokoládé, de ezt is vártuk tőle. Ahogy ráharapunk először nyilvánvalóan a fehércsoki tejes-vaníliás ízei, majd a mogyoró és a mandula, aztán a nápolyis érzet az ami jellemzi. A csokoládé ízeinek legvégén érkezik meg a kókusz finom zamata. A cukor mindvégig jelen van. Édes élmény ez a csoki a javából, de még pont egyensúlyban van. A lecsengése egészen hosszan megmarad, az utolsó másodperceket újra a tej és a vanília uralja.

Magányos órákban, amikor egy cseppnyi kedvességre vágyik az ember, akkor jól jöhet ennek a csokinak a finomsága.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Csokoládénet
100g/ 2200 Ft

2013. május 15., szerda

Harrer Big Shot Caramell


„Big Shot”, annyit tesz nagy lövés. A készítők ezzel a magabiztos jelzővel illették soproni remeküket. Ez felhívás keringőre! Vajon tényleg akkora nagy dobás ez a csoki? Az biztos, hogy ügyes ötlet a karamellizált tej hozzáadása fehércsokoládéhoz.

A már jól ismert türkizcsomagolás egy igazán szép, fényes, tökéletesen sima, látványban önmagát szinte azonnal eladó karamell színű fehércsokoládét rejt ezúttal magában. Ez esetben viszont a csomagolás színe kiegészül a csokihoz hasonló színekkel is, ami szintén már önmagáért beszél. Az ember nem mehet el mellette anélkül, hogy megkóstolná.

Illatában a tej melegsége, a karamellizált tejcukor finom „pörkölt” aromái továbbra is a kóstolás rögös útjára terelik az embert. 

Harapunk belőle egy kicsit, aztán egy kicsit nagyobbat, aztán ripsz-ropsz azon vesszük észre magunkat, hogy ez a tábla vitákat szít. Vitákat arról, hogy kié legyen az utolsó falat, ti. pillanatok alatt elfogy. Ha (egy főnél) többen kóstoljuk, akkor érdemes rögtön két táblával venni belőle!

Nagyon kellemesen olvad szét, amikor elmajszoljuk az első darabkát. Krémes állagába még az apró karamellszemcsék is úgy besimulnak, hogy szinte alig észrevehetően játszadoznak csak a szájban.

Érdekes, hogy azért elég tömény, édes ez a csoki ahhoz, hogy elsőre azt gondoljuk, egy harapás is elég belőle, de aztán tényleg egyre jobban befurakodik a kóstoló tudatába, addig-addig motoszkál benne, hogy végül nem is tudja letenni.

Ízében a fenti aromákon túl egy kis grillázsos, pörkölt magvas jelleg is be-bevillan. Közepesen hosszú utóíze hasonló az előbbiekhez.

Fogyókúrázók nagy ívben kerüljék el! Másnak viszont kifejezetten ajánlott fogyasztása, de persze csak mértékkel! 

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Harrer Chocolat
50 g/ 790 Ft

2013. május 12., vasárnap

Pelle-Molnár Inuit


Pelle Krisztina és Molnár Gábor Tatán széles választékkal várja a bonbon- és csokoládérajongókat. A táblás csokoládéik sorában is akadnak különlegességek szép számmal, pl. mentás, levendulás, gyömbéres étcsokoládék, citromfüves, fenyőmagvas tejcsokoládék. A speciális igényeknek is igyekeznek megfelelni a paleolit, a diabetikus és a laktózmentes csokoládéikkal.

Ezúttal egy olyan csokoládét választottunk Tőlük, amely inuit tőzegáfonyával készült. A Mediline (bionagykereskedés) számára készült tőzegáfonyás csokik között megtalálható ez az étcsokoládé, egy fehércsokoládé rozmaringgal és két diabetikus csokoládé is.

A csokoládé tartalmaz tőzegáfonyaport és liofilizált áfonyát, narancsolajat és gyömbérport is. Érdekes kombinációja ez tehát a különböző ízesítőknek.

A csomagolás ízléses, egyszerű, de piros színeivel mégis figyelemfelkeltő. A barlangrajzokra emlékeztető bölényt ábrázoló állatforma szívében képletesen megjelenő áfonya is azt hangsúlyozza, hogy ez a csokoládé nemcsak finom, de az egészségre is jótékony összetevőkből áll. Az Észak-Amerikában nagy felületen termesztett tőzegáfonya C-vitamin-tartalma mellett, antibakteriális, antioxidáns tulajdonságokkal is bír. 

Felülete, fényes, sima. Az áfonyadarabkák viszont helyenként a felszínre bukkannak, mert nem fedte be őket teljesen a csokoládé. Jól roppan. 

A szájban kicsit kemény és csak lassan olvad el. Ha kicsit már olvadtabb, akkor nemcsak az egész áfonya érződik ízében, hanem fokozatosan szabadul fel a gyömbér is. A narancsolajat kevésbé lehet érezni. Nagyon jó a csoki és a gyömbér összhatása. A tőzegáfonya savanykás ízei tovább fokozzák a csoki ízének intenzitását. A csoki cukor-sav-csersav aránya jó, nem uralkodik el egyik alapíz sem rajta.

A lecsengésében enyhe kesernyésség érződik és a narancsosság itt jelentkezik először.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Pelle-Molnár Kézműves Csokoládé
80 g/ 1200 Ft