2020. május 6., szerda

Laura és az ő gyöngyszemei


Anyák napjára mi mást adhatna az ember ajándékba, mint egy csokor virágot és egy doboz bonbont? Épp azon töprengtem, hogy hol szerezzem be a csokoládét ebben az „otthonmaradós” időszakban, amikor megláttam a Laura Csokoládé Műhely posztját, amelyben szemet gyönyörködtető bonbonok csábítottak arra, hogy megrendeljek egy dobozzal belőlük (az persze jellemző, hogy az egy dobozból végül kettő lett).

Ekkor megkértem Hagymásy Laurát, a műhely névadóját és a bonbonok megálmodóját, hogy írjon nekem pár sort arról, hogyan kezdett el csokoládét készíteni, mik a motivációi, mik a céljai, amivel majd itt be tudom őt mutatni. Laurát lendülete a pár sornál tovább vitte, ezért úgy döntöttem, hogy bemutatkozó szavait teljes egészében közkinccsé teszem, s csak utána szemezgetek az általam kóstolt bonbonjaiból.

„Hagymásy Laura vagyok, Debrecenben születtem és Szombathely mellé, Sébe kerültem, ahol megalapítottam csoki műhelyem. Hogy hogyan jutottam el idáig? Hosszú, kacifántos utat tettem meg a főiskola befejeztével. Eredetileg közgazdász vagyok, aki egyedül, hátizsákkal bejárta a világ nagy részét, így 7 évet éltem Norvégiában, ahol mindig az extrém helyeket céloztam meg, mint a jegesmedvék birodalmát, a Spitzbergákat, vagy a kirkenes-i jéghotelt, táncoló északi fénnyel a fejem fölött. 

Ázsiában Singapore-ban éltem, ahonnan lehetőségem volt sok más ázsiai országban megfordulnom, mint Bali, Thaiföld, Laos, Malayzia, India, Sri Lanka, Java szigete, Cambodia. Ázsiához a buddhizmus miatt vonzódtam, így éltem egy thai kolostorban is és kutattam a buddhista helyeket, templomokat. Közben kialakult bennem egy gondolat, hogy szeretnék ebből egy szeletet Magyarországra hozni, nyitni egy kávézót, ahol életre keltem élményeimet, édességet is fogok értékesíteni, melyeket Ázsia inspirált.

Közben haza kerültem és minden erőmmel azon dolgoztam, hogy közelebb kerüljek a célhoz. Elvégeztem egy komoly barista tanfolyamot, aztán megszereztem a cukrász végzettséget Budapesten és elkezdtem itthon formatortákat alkotni, melyben kedvenc országaimat szerettem volna életre kelteni mind ízekben, mind küllemre. Ezután kerültem az osztrák Spiegel csoki manufaktúrába, ahova egy barátnőm vitt takarítani, de mivel említésre került cukrász végzettségem, így egyből a csoki műhelybe vittek és alkalmaztak is teljes munkaidőben! Nagyon élveztem minden percét és minden monotonitását annak, amit el kellett végeznem, de akkor még a cukrászat érdekelt, így egy év múlva felmondtam, hogy tovább mélyítsem a cukrászatot.

Ekkor Pestre kerültem a Szamoshoz, ahol cukrászként, majd csokoládé oktatóként dolgoztam és mivel annyi workshopon fordultam meg és annyi típust oktattam, láttam az emberek arcát mennyire boldogok, gondoltam elhozom nyugatra is, hogy élményt adjak a hozzám érkezőknek. Közben a Csokoládé Akadémia összes kurzusát elvégeztem, online oktatáson is részt vettem, hogy bővítsem a tudásomat, persze nincs megállás továbbra sem! Rengetegen jártak nálam, akik otthon azóta is készítenek szebbnél-szebb csokikat és szerencsére mindig mosollyal az arcukon hagyják el műhelyem. Én a szolgáltatások terén terjeszkedek, megtisztelő számomra, hogy olyan szakemberek keresnek meg együttműködésre, akik már régen benne vannak a szakmában és sokat értek el! Folyamatosan hívnak és járok csoki bemutatókra, csapatépítéseket tartok műhelyemben, ill. kitelepülök, mert erre is be vagyok rendezkedve, gyerekzsúrokra járok, iskoláknak tartok szakmai bemutatókat. Csokoládékat logózunk cégek számára, vagy éppen fényképpel nyomjuk, ha valaki extrém ajándékra vágyik. A legtávolabbi célom egyelőre titok, ami egyébként karnyújtásnyira van tőlem, de mégis várat magára.”

A kalandokkal teletűzdelt életút, amiről itt olvashatunk önmagában is megérne egy misét, pláne, ha még hozzá a bonbonokból is falatozgathatunk. Azt hiszem, meg is van csokoládéklubunk következő helyszíne, ha végre majd újra útra kelhetünk és, ha Laura is támogatja a csokikra és élményekre kiéhezett kis csapatunk látogatását...(?)

A (nem) burkolt bejelentkezés után pedig most már tényleg térjünk át Laura gyöngyszemeire, azaz a bonbonokra!

Ahogy azt korábban említettem a külcsín tekintetében tökéletesek a bonbonok. Nagyon esztétikusak, elegánsak formailag, színvilágukat, fényességüket illetően egyaránt. Összességében elég jól roppanó kérgűek, csak egy-két esetben volt picit vastagabb a kelleténél a burok (pl. a pisztáciás bonbonnál éreztem ezt), nem vastag talpúak viszont, s a töltelék sem válik el a csokoládétól. Némely esetben kissé lágy volt a krém, már-már szétfolyós, de ez valószínűleg a legtöbb kóstolónál inkább előnyükre válik, hiszen ezáltal szó szerint is annál „jobban csúszik” a falat a szájban. Ez a kókuszlikőrös bonbonnál volt leginkább szembetűnő, de mivel a kókusz a gyengém, így a másodperc tört része alatt túllendültem a „problémán”.

Az általam kóstolt bonbonokat 3 kategóriába soroltam. Kezdem a nekem legjobban tetszőkkel: kávé krokant, kókuszlikőrös, chai, szilvás-fahéjas bonbon. Ezek nagyon jól eltalált ízvilágúak és jó arányúak. Az étcsokiba bújtatott kávés bonbon nagyon selymes, lágy tejszínes csokoládékrém tölteléke simogató, nem túláradó kávés ízével meggyőzött. Ezután a kókuszlikőrös következett, amely Malibu kókuszlikőrrel és kókuszreszelékkel készült, valódi, finom, „nekemszánt”  kókuszízzel bírt. A chai bonbon kardamom, chili, gyömbér, fahéj s szerecsendió alkotta egzotikus fűszeres ízvilága jól harmonizált a csokoládéval. Az étcsokoládékrémmel készült szilvás-fahéjas bonbonban én leginkább a szilvalekvárt éreztem ki, a fahéj csak éppen megbújt a háttérben, de így is kellemes volt együtt ez az ízkombináció.

A második szintet a rumos, a mangó-passió és a pisztáciás bonbon jelenti nálam a sorban. Finom bonbonok, de már valamilyen irányba kissé eltolódott egyensúlyúak. A rumos bonbon, vagy inkább trüffelgolyó intenzív rumossága talán kicsit háttérbe szorítja a csokoládé ízeit, de aki szereti a rumot, pláne csokoládékrém formájában, az biztosan nem csalódik benne. A mangó-passiót a passiógyümölcs savassága nagyon meghatározza, persze tudjuk, hogy ez a gyümi ilyen, de talán a több mangóval lehetne tompítani rajta. Valószínűleg ezt a célt szolgálja a fehércsokoládé burok is, amely keretbe foglalja a nagyon gyümölcsös krémet, de még így is a passió vezeti ízlelőbimbóinkat a falat szétrágásakor. A pisztáciás bonbon úgy jó, ahogy van, de én még tolnám bele a pisztáciát, mert így először az édeskéssége villan be, s csak ezután tör előre a pisztácia olajos-krémes ízvilága. Vagy esetleg a fehércsokoládé krémet váltanám le egy tejcsokis ganache-ra, amivel persze tudom, hogy a töltelék csodás zöld színe kissé elhalványodna, de ízben talán jobban érvényesülhetne mellette a pisztácia.

A harmadik kategóriába a sós karamell és a ruby bonbon került az én besorolásom alapján. Előbbi számomra már túl édes. A só nagyon kellemes, jó arányú benne, a karamell finom, de itt is valószínűleg a fehér csokoládé viszi el az összhatást a karamellhez képest még édesebb irányba. S a végére hagytam a ruby-t, ami számomra (még) mindig a „mumuskategória”, hiszen nem vagyok ezzel a termékkel kibékülve. Nem az én ízlésemnek való ez a nekem kicsit gumisan-gyümisen „semmilyen” csokoládéalapanyag. Laura ezzel az erdei gyümölcsös (nekem szedres-szörpös ízjegyű) ízkombinációval ügyesen felturbózta ezt a rózsaszín csokiféleséget, de még így sem sikerült sajnos a szívemhez közelebb hoznia.

Összességében nagyon tetszik Laura személyisége, hozzáállása a bonbonkészítéshez. Tanulásvágya példaértékű. A bonbonok elegánsak, jól megkomponált ízvilágúak, már csak az apró finomhangolások vannak hátra, s akkor tökéletesek lesznek, már ha létezik, s kell egyáltalán ilyen...