Itt a nyár! Eljött a fagyik
ideje. A csokoládékat nagyon szeretem, a csokis fagyikért kevésbé rajongok,
mert bármily furcsán hangzik, nehéz valódi csokiízű csokifagyit találni. Ezért
is gondoltam, hogy próbálok keresgélni olyan csokifagyikat, amelyek megfelelnek
ennek az „egyszerű” kritériumnak.
A Häagen-Dazs egy világmárka.1921-ben
egy Mattus nevű lengyel emigráns család alapította azt a fagylaltkészítő
műhelyt, amely a fenti néven vált később ismertté. Ma már a világ 70 országában
ismerik és fogyasztják e márka fagyijait.
E márka sikerének alapja, az
elsőosztályú alapanyagok használata. Nem tartalmaznak tartósítószereket, sem
mesterséges színezőanyagokat, sem pedig emulgátorokat. Számtalan recepttel dolgoznak, a
karamelles, a makadámdiós, a mangós fagyik sokfélesége adja azt a fajta változatosságot,
ami sikerük titka. A bátor próbálkozásai közepette időnként igazán merész
ötletekkel is előhozakodnak. A japán piacon nemrégiben például paradicsomos-cseresznyés
és sárgarépás-narancsos fagyival jelentek meg.
A csokifagyik terén is igen
széles választékkal bír a cég. Belegacsokis, holland étcsokiforgácsos,
csokoládés kekszdarabos, csokoládétrüffeles is található a sorban.
Ezúttal a Csoki fondant-ost
kóstolgattam, előszeretettel. A Häagen Dazs fagyikról azt már korábban is
megállapítottam, hogy nem akkor a legjobbak, amikor kivesszük a fagyasztóból,
hanem azután, hogy hagyjuk néhány percig olvadni. Ilyenkor finoman krémes,
könnyen kanalazható lesz.
Illatában kellemesen
csokis-kakaós. A jó csokifagyi íze eggyé olvad a puha brownie darabkák ízeivel.
Kicsit tömény az összhatás, amiben szerepet játszik a közepén felszabaduló
csokiszósz erőteljesebb íze is. Nem az a fagyi, ami tele van fújva levegővel és
együltőhelyében megeszi az ember. Szépen apránként szabad csak falatozni
belőle, mert hamar telít. A brownie finom benne, de kicsit száraz hatású, annak
ellenére, hogy a fagyi azért persze jól átáztatja.
A lecsengésében talán méginkább
érvényre jut a finom kakaósság, ami a kesernyéjében és a meglepő szárító
hatásában is megfigyelhető.
Nem mondanám, hogy kiemelkedő,
de jó és, ami még fontosabb tényleg csokiízű ez a fagyi.
Minősége: jó (+)
Megvásárolható: jocsoki.hu (Ráday úti Csokibolt)
457 ml/ 1800 Ft