2015. február 17., kedd

Cadeau Bonbonválogatás

Egy szép kis gyűjtemény kóstolgatásával töltöttem a Valentin-nap egy részét. Micsoda megterhelő feladat, ugye?
A gyulai Cadeau Manufaktúra gyökerei 1840-ig nyúlnak vissza. Bonbonjaik kiműveltek, gazdag választékban állnak rendelkezésére az édesszájú vendégeiknek. Ebbe a palettába nyertem most én is némi betekintést, a következő bonbonok révén.

Konyakmeggy
Leírása szerint: Pándy meggy cherry brandyvel, étcsokoládéburokban. A csomagolása és formája a hagyományos konyakmeggyes külsőről árulkodik. Megkóstolva, az ízére is ez jellemző. Kicsit talán jobban is érvényesülhetne a meggy íze, mert nekem inkább a brandy érzete volt intenzívebb.
Rózsaborsos bonbon
Étcsokoládé krémbonbon rózsabors ízesítéssel. Itt a csoki jól roppan, de eléggé morzsálódott vágáskor. A borsosság nekem tetsző módon csak enyhén érződött, de még így is sok a csoki kesernyéssége és a rózsabors együtt.

Rumtrüffel
Morgan kapitány csokoládékrémje, borzas étcsokoládéban. Sir Henry Morgan bonbonja igazán jól sikerült. Szerencsére nem dőlt bele túl sok rum, ahogy a kalózkapitány valószínűleg szorgalmazta volna a nagyobb mennyiséget. A „Sportszeletet” idéző ízű desszert jól sikerült. Finom a ganache, finom, kellően roppanó a borzas kéreg. Ez volt az egyik kedvencem.

Mojito bonbon
Lime és menta frissítő íze Bacardi rummal párosítva. Igazán izgalmasan hangzik ez a jellemzés. Szép zöld virágos, csepp alakú étcsoki bonbon. Nekem azonban inkább az After Eight jutott az ízeiről eszembe, semmint a koktél. Igaz, ezt a klasszikus csokit jobban is szeretem, mint a Mojito koktélt.

Maya bonbon
Karamellizált mézes tejcsokoládékrém, mogyorúnugát alapon, étcsokoládébevonattal. Miért éppen maya, azt nem tudom, de tény, hogy mind külsőleg, mind belsőleg megnyerő ez a csemege. Ami pedig a lényeg, hogy megkóstolva úgyszintén!

Libagége bonbon
Mandulagrillázs mandulanugátba töltve, tejcsokoládéval burkolva. Ennél értem a nevet (lásd: alakja, biztosan az előzőnél is arra utaltak), de talán nem ez a legtalálóbb, legcsábítóbb megnevezés. Erőteljesen grillázsos, a mandula pörkölése intenzív. Emellett még a karamell és a tejcsoki íze is jól tetten érhető. Kicsit talán édesebb a kelleténél.

Kávés tallér
Csokoládétallér tejszínes kávékrémmel töltve. Ötletes, hogy az étcsokis tallér tetején tejcsoki kávészem a dísz. Elrágcsálva, valami kvarcogott a fogaim alatt. Íze amolyan igazi „feketés”, mint, amikor reggel valaki munka előtt megiszik egy jó erőset, úgy „hat”.

Ír kávé bonbon
Whisky krémmel és kávé krémmel töltött tejcsokoládé desszert. Az alkohol kicsit erőteljes, de nem tud azért dominálni a kávé felett. Édeskés, de hosszú, jól eső íze van, az előzőnél jobb harmóniával.

Jamaica bonbon
Jamaica rumos csokoládéval töltött csokoládédesszert. Az elegáns vonalvezetésű, tömzsi bonbon ízeivel kevésbé varázsolt el. A rum érződik rajta, de még valami olyan füstös kesernyésség is, ami nagyon eltolta az arányokat.

Kalamajka bonbon
Citrusgyümölcs karamellkrém tonkababbal fűszerezve, étcsokoládébevonattal. A „csomagolása” egyszerre retrós és modern. Jó illatú, amin a tonka miatt nem is csodálkozhatunk. Felismerhető ízek. A közepén kifejezetten tetszett, de a lecsengése valahogy már kevésbé.

Extra pisztácia bonbon
Pisztáciamarcipán rétegen fehércsokoládés pisztáciakrém étcsokoládéban. Ízében marcipános-olajos, kicsit tömény, de jó ízű. Intenzív, de nem túláradó.

Erkel szelet
Diómarcipán, triple-seckel ízesített fehércsokoládékrémmel rétegelt desszert. Szép hangjegyekkel diszített négyzet alakú forma. Furcsa törkölyös íze van. Ha ezen túltesszük magunkat, akkor viszont jön egy diós-rumos íz, ami már kellemesebb.

Citromfüves bonbon
A citromfű üde íze rejlik ebben az étcsokolédkockában. Sokszínű, csíkos tetejű bonbon. Jólesű citromfüves aromák lengik körül illatban. Ízében a csokoládé jól kiegészíti a citrusos jegyeket.

Csipkerózsika bonbon
Csipkebogyólekvárral ízesített, fehércsokoládékrémmel töltött krémdesszert. A fehér rózsa valójában rózsaszínes belsőt takar. Kevésbé érződik a csipkebogyó. Az édességén túl nem sok intenzitást mutat.

Balzsamos mangóbonbon
Mangókrém egy csepp balzsamecetredukcióval étcsokoládé burokban. Tetszetős, fényes csokoládékéreg jellemzi. Illata diszkrét, zamataiban viszont jól felismerhető a trópusi gyümölcsjelleg. Kiegyensúlyozott sav-cukor és kesernyésség arány.

Amaretto bonbon
Tejcsokoládéba töltött keserűmandulalikőrrel puhított marcipántöltelék. Enyhe illatok, ízek. A tejcsoki édességét a mandulalikőr jól ellensúlyozza, de rövid a vége és kevésbé hagy mély nyomot a kóstolóban.

A válogatásban szereplő étcsokoládés bonbonok 64 %-os kakaótartalmúak, a tejcsokoládék 33 %-osak, a fehércsokoládé 30 %-os kakaóvajtartalmú.

Az általam legjobbnak ítélt bonbonokat kiemeltem, szívesen ajánlom őket.

Megvásárolható: jocsoki.hu (Ráday úti Csokibolt)
200 g/ 3400 Ft

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése