Ezt a csokit már vagy egy évvel ezelőtt kóstoltam, de még
mindig a számban érzem az ízét. A német Lauenstein Confiserie a minőség
elkötelezettje, ami ezen a táblán keresztül is tökéletesen átjött. Termékeik
(trüffelek, pralinék és táblás csokoládék) kitűnő alapanyagok felhasználásával
készülnek. Nem csoda, hogy nekem anno annyira bejött ez a tábla.
A Latte Sal elnevezés egy csipetnyi sóval meghintett
(45%-os) tejcsokoládéra utal. E csoki elkészítéséhez is válogatott összetevőket
használtak fel. Az egyik leghíresebb tengeri sótípust, az angliai Essexből
származó Maldon sót szórták a saját blendcsokijukba, amely Arriba, Trinitarió
és Rio Caribe (ez utóbbi egy Criollo-fajta) „házasításából” született.
Ígéretesen hangzik, ugye?
A fényes, selymes, hátoldalán apró kakaóbabtörettel
díszített tábla impozáns külsőt hordoz. Illata finoman karamelles, pörkölési
jegyekkel bír. Ízében egyszerre jelenik meg a tejcsokoládé lágy, karamelles,
virágos-édeskés íze, a töret markáns, kesernyés-savas karaktere. Tökéletes a
harmónia kettejük között, s ezt a só pompásan koronázza meg.
Annak ellenére, hogy a töret roppan a fogam alatt, a csoki
textúrája nagyon krémes, puha. Jól esik majszolgatni, pláne, hogy nagyon
hosszan megmarad a szájban az íze.
Nem rajongok a sós ízzel megáldott csokikért, mert sokszor
túlzásba viszik a só adagolását, de ennél a csokoládénál sikerült nagyon jól
megtalálni az arányokat a tejcsoki a töret és a só között. Megéri az árát, az
biztos!
Minősége: kiemelkedő
Megvásárolható: EndorFine Csokoládéüzlet
80 g/ 1770 Ft
80 g/ 1770 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése