2013. március 22., péntek

Lindt Excellence Wasabi Dark


A svájci Lindt & Sprüngli abszolút halad a korral. Folyamatosan bővítik palettájukat újabb és újabb ízekkel, csokikkal. 

Jelen esetben az igazán trendinek számító wasabis változattal állok szemben. Nemrég voltam síelni, ott a barátnőm egyik ebédjéhez kapott egy nagy adag reszelt tormát, mi irigykedve néztük, ő meg örült, hogy milyen sok sajtot kapott a virslijéhez. Jó nagy csipettel vett is a szájába, majd jött a döbbenet. „Upsz...öhh...ez bizony nem sajt, hanem torma!” Nem szeretem a tormát, de igyekszem minden ellenszenvemet -amiket korábban felépítettem magamban bizonyos ételekkel szemben- legyőzni. Ezért kértem én is belőle. Ízlett a torma, nekem?! Ez nagy szó, mert sosem bírtam megenni. Így frissen, kifejezetten jó volt és szó szerint frissítő, különösen az orrunkra nézve.

Miért is e kis történet? Ezzel próbáltam demonstrálni, hogy milyen prejudikáló érzések alakultak ki bennem, amikor egy másik barátnőmtől megkaptam ezt a wasabis, azaz japán tormás csokit. A wasabiról amúgyis köztudott, hogy a sima tormánál erősebb-markánsabb íze van. Sebaj, én nyitott vagyok az újdonságokra. 

Hallottam már korábban is az efféle „elvetemült” csokikról (Bilák Imrének van ilyen bonbonja, de még sosem kóstoltam, mert túlzottan szeretem az ő bonbonjait, ahhoz, hogy leromboljam az összképet róla egy sokkhatással, amit feltehetően az a bonbon okozhat).

Végre pedig kanyarodjunk rá erre a csokira! Szép, elegáns csomagolású, mint mindig. A zöld színhatással utalnak a wasabira, ez is tetszik. Belül a sztaniol is hasonló szépségű, Lindt feliratú. Kibontva egy selymes tapintású, kicsit tán tompa fényű, jól roppanó, enyhén morzsás csokoládé bukkan elő. A kockáin is természetesen jól látható a Lindt név lenyomata.

Illata tormás. A csoki csak nyomokban érződik rajta. A szájban jól olvad, az elején egy másodpercre érződik a csoki, egész finom, de aztán robban a wasabi. Na, ez az a pillanat, amikor megfogalmazom magamban, hogy „ilyen csokit én az életben nem veszek és eszek többet”. Aztán remegve várom, hogy mikor múlik már el a hatás. Az orromban, mikor indulnak el újra a vérerek és mikor érzek némi felüdülést. 

Aztán jön a meglepetés. Ahogy a torma illan, úgy nyílik a csoki és lesz egyre finomabb és finomabb. A 47 % kakaószárazanyag nem túl sok, de talán nem is kell több, mert még az hiányozna csak igazán, hogy a kesernyésség is megjelenjen benne. Akkor lenne igazán ütős ez a csoki. Kicsit lágyít a csoki karakterén a hozzáadott vajzsír is. Lecsengése tompa a wasabi után, de egész kellemes csokiíz marad a szájban, pici füsttel meghintve.

Nagyon érdekes ez a csoki, ha az első pillanatokon túljutunk, akkor utána kifejezetten jó lesz az élmény vele kapcsolatban.

Minősége: jó (+)

Megvásárolható: Ázsia Center
100 g/ 520 Ft

2 megjegyzés:

  1. Nem vagyok én sem egy nagy torma rajongó - jobban örültem volna a sajtnak, mint a "Kren"-nek a virslim mellé -, de csokiköntösben még megszerethetem :-) Meg fogom kóstolni feltétlenül!

    VálaszTörlés