A romániai Heidi cég termékpalettáját javarészt a Dark, a Grand’Or és a Gourmette csokoládék teszik ki.
Ez a csokoládé is az utóbbi magasabb minőséget jelölő csoportba sorolandó. Ennek azonban a csomagolása kissé eltérő a többi „család”tagtól, lévén, hogy egy jóval vastagabb -bonboncsomagolást idéző- dobozban (bár a megszokott eleganciát hordozó fehér-arany-piros színkompozíciójú külcsínben díszelegve) található a csokoládé. Belül pedig nem egy vékony fólia, hanem egy, két részből álló, könnyen nyitható műanyag doboz zárja le az aromákat. A dobozon is jól látható a cég nevének lenyomata.
A csokoládé megjelenése is kicsit más, mint az általunk eddig kóstoltak, ti. nem csak egy rózsa és a név szerepel a kockákon, hanem egy rövid felirat is a csokoládé nyújtotta élvezetről. A csokoládé tábla „fonákán” dekoratívak a kandírozott cseresznye szemek (ennek ellenére nagyobb számban is felsorakozhattak volna), de a színén már kevésbé, mint valami kis hegek a felületen, úgy jelennek meg a vélhetően „átolvadt” cseresznyék.
A csokoládé színe az 50 %-os kakaótartalomnak megfelelően se nem mély, se nem halvány. Sima felület jellemzi, kevés fénnyel. Egész jól roppan, nem morzsás, nem darabos törési felülettel. A közepes intenzitás az aromákra is igaz. Főként a meggy illata dominál. Igen, valóban a meggyé, ugyanis a cseresznye szemekhez és a csokoládéhoz is adtak meggyaromákat.
Elég kemény az állaga a csokoládénak, de azért viszonylag jól olvad. Ha önmagában kóstoljuk a cukor azért érződik, kesernye és savai alig. Ha együttkóstoljuk a cserivel, az a szerencsésebb, mert jó harmónia van a cseri savassága és a csoki édessége között. A cseri savai mellett még talán a hozzáadott citromsav is érezteti hatását. Mindezek mellett pörkölési zamatokat is lehet érezni, pl. kávét. Lecsengése is savanykás és inkább a cseresznye ízjegyei dominálnak itt is. Esetleg még egy kis fahéjjal meg lehetett volna bolondítani az ízeket, de így is egész jó ez a csokoládé.
Minősége: jó (+)
Megvásárolható: Interspar
100 g/ árat nem tudok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése