Spanyolország egyik legismertebb csokoládé készítő műhelyének termékét tartom most a kezemben. Több mint 100 féle csokoládé terméket készítenek, hagyományosakat, területszelektáltakat, cukormenteseket, bio- és spanyol gyümölcsökkel gazdagon díszítetteket egyaránt.
1954 óta töretlen a sikerük, így jutottak el az USA államaiba, Németországba, Japánba és még sorolhatnánk hány helyre. Hazánkban is kaphatók termékeik, melyek közül egy gyümölcsöt választottam elsőként.
Mély fahéjbarna színe az átlátszó csomagoláson keresztül is jól megállapítható. Kézbe véve pedig selymes tapintású és fényű, az ujjaim között olvadékony. A csokoládé önmagában először vanília, majd erdei gyümölcsök, csipkebogyó és fekete cseresznye illatát árasztja.
Keményen, tompán roppan, ám ez kevésbé zavaró, mint az, hogy a benne lévő aszalt gyümölcsök is kemények (állítólag egy különleges karamellizálási procedúrán estek át), szárazak, szinte karcolják az ember száját. A csokoládé meglepően jól olvad, krémes.
Íze nagyon édes, de, ha épp a narancsdarabkákkal kóstolom, azok jól ellensúlyozzák ezt. A 72 %-os kakaótartalom nem érződik a kesernyésség tekintetében. Kár a „száraz” aszalványokért.
Minősége: nagyon jó
Megvásárolható: Csokisszimo
100 g/ kb. 1300 Ft (nem emlékszem pontosan)
100 g/ kb. 1300 Ft (nem emlékszem pontosan)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése