2013. február 4., hétfő

Stühmer Narancsos diabetikus étcsokoládé


A Stühmer egyenlő történelem. A Stühmer-csokoládék Stühmer Frigyes, németországi cukrászmester nevét őrzik. Ő alapította ugyanis az első nagy volumenben termelő hazai csokoládégyárat, 1868-ban.

A mai Stühmer Kft. célja a patinás név és a hozzá kapcsolódó minőség megőrzése. Most egy olyan csokoládét választottam a komoly tekintélyű névvel büszkékedő csokoládé műhelytől, amely diabetikus, azaz cukorbetegek is fogyaszthatják, mert cukor helyett maltitollal ízesített.

A papírdoboz csomagolás szigorúan illeszkedik a táblás csokoládéiktól megszokott patinás, de mégsem ódon hangulatú imidzséhez. A narancsszínek nemcsak egymással, hanem a töltelékkel is harmonizálnak. A belső fóliát kibontva, a csokoládé tábla szép fényes, „Stühmer” feliratú kockái szép látványt nyújtanak, de amikor megfordítom és a hátoldalára pillantok, ott bizony sok mindent találok, ami meglep. A narancsdarabkák kidudorodnak (ez nem gond), morzsák és kis kráterek tarkítják a hosszanti vályatokkal „felosztott” (na, ez már kevésbé jó) minden tekintetben furcsa felületet. (Próbáltam a fotón is átadni a „kettős látványt”.)

Török egy-két kockát, a felülete buborékos, ami nem baj, mert többnyire ezt a szárított narancshéj-darabkák (ugyanis azzal ízesített) okozzák. Az tetszik, hogy nemcsak megmutatták a csokinak, hanem valóban van is benne rendesen narancshéj. Bár nem vagyok egy narancsos étcsoki-fan, de, ha valami jó, akkor az jó.

A csoki nem roppan, ami viszont megintcsak meglepő, hogy étcsoki létére nagyon olvadékony. Jó lenne tudni a kakaóvaj arányát!

Illata lehelletnyit tud csak a csokoládé mély kakaós (70 %-os kakaószárazanyag tartalomhoz mért) illatából felmutatni, mert aztán rögtön átveszi a terepet a narancs. Szerencsére nem agresszívan, nem tolakodó intenzitással.

Az ízében szinte azt lehet mondani, hogy markáns (a narancsból) származó savak érződnek. A csokoládé megint diszkréten asszisztál csak. Leginkább az elején érződik, hogy jó alapanyagú. Pici kesernyéje pedig azért időnként oda-odateszi magát, amíg a falatot detektálom. Fura dolog ez a maltitol, elvileg nem kellene éreznem, de valahogy a maltitolos csokoládékban mindig érzek egy bizonyos ízt. (Ennek nevesítésével ezúttal is adós maradok, de rajta vagyok...)

A szájban is jól olvad, jó állagú, nem túl hosszú, illetve ez így ilyen formában nem igaz, mert a narancs sokáig presszionálja a nyelvem. Az összhatás ennek ellenére jó.

Minősége: jó

Megvásárolható: Spar
100 g/ 750 Ft (kb.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése