avagy első napom az iskolában...
Nem véltetlen választottam ezt az alcímet. Utoljára az általános iskola kapuján belépve izgultam ennyire, mint tegnap. Furcsa érzés kerített hatalmába Nagymaroson, amikor az FG Csokoládé Manufaktúra tanfolyamára érkeztem (nagy sebbel-lobbal, természetesen az utolsó pillanatban, ahogy az általában tőlem megszokott). Kifejezetten izgatottan vártam az új élményeket. Csokoládéval eddig legfeljebb csak a rakott palacsinta specialitásom tetejének megformálásakor dolgoztam. Illetve, akkor, amikor kóstolom a csokikat, de ugye, ez a könnyebbik része a munkának.
Vendéglátóink -Konkoly Rita és Flamich Gábor az FG csokoládék megálmodói és készítői- először meséltek nekünk kakaótermesztésről, feldolgozásról, majd utána következett a gyakorlat. A szellemi táplálék mellé persze kaptunk bőven csokoládét is. Kóstoltunk különböző termőhelyekről (pl. Ghána, Venezuela), kölönböző típusokból (tej, fehér, ét) és kakaóbabokból.
Ezután beavattak minket a csokoládé-készítés apró fortélyaiba a melegítéstől, a temperáláson át a késpróbáig. A trükköket meghallgattuk, de fél szemmel már a transzferfóliák varázslatos-díszes mintáit nézegettük. Ki-ki igyekezett kiválasztani a neki legjobban tetszőt, amellyel majd a párjának, a gyermekeinek, vagy épp az unokájának készülő táblát fogja díszíteni.
Vadul vetettük bele magunkat a fém dobozokat, jégkockatartókat és muffinpapírokat rejtő ládika mélyébe is. A tanfolyam az otthoni csokoládé-készítéshez ad tippeket, így eszközei is az átlagos konyhában fellelhető ibrikekre épülnek. Ki gondolná, hogy mi mindenben lehet csokoládét készíteni? (A kedvencem a tojástartó!)
Mikor már az összes fellelhető formát begyűjtöttük magunk elé (persze ennyihez a világ csokija sem lenne elég), elkezdtük körbevágni a fóliákat, kiválogatni a feltéteket (áfonya, narancs, mandula, stb.) a csokikra. Majd elérkezett a nagy pillanat, amikor a „folyékony arany” útjára kelt. A kis nyomózsákokokból lassacskán mély barna színű csillagok, holdacskák, zászlók és nyalókák formálódtak kezünk áldásos tevékenysége nyomán.
Volt, aki igyekezett mindent mi szem-szájnak ingere, rászórni a csokikra, és volt, aki a diszkrétebb irányt képviselve (ez voltam én), csak konszolidáltan pakolta tele a csokikat mogyoróval, pisztáciával, cukorkával. A fényesen csillogó csokoládé massza egy szempillantás alatt megtelt színekkel.
Amikor mindenki elkészült alkotásaival (kivéve engem), bekerültek a hűtőbe a csokik egy rövid időre, amíg megszilárdultak. Mondanom sem kell, hogy én annyira elmerültem a lázas munkában, illetve inkább másokéban (a kreatívabbak épp csokiegeret készítettek-amíg én óriási fantáziával megáldva molyoltam egy közel 2 centiméteres (!!!) szivecskén), hogy jól elfeledkeztem a saját csokijaimról. Szerencse, hogy Rita résen volt és gyorsan kisegített. Ennek megfelelően persze utolsóként láttam hozzá a csokik kiszedéséhez a formákból , illetve a csomagoláshoz.
Na, de sebaj, a lényeg, hogy, amikor kivettem az első csokit a formából, az eredmény kárpótolt a lemaradásomból fakadó hátrányos helyzetemért. Az érzés leírhatatlan volt. Gyönyörű lett az első táblám! Majd jött a második, az is, aztán a nyalókák...úgy szintén! Wow!!!
Mielőtt azonban teljesen elájultam volna magamtól, a jégkocka formába öntött csokijaim visszarántottak a valóságba. Finoman szólva nem épp a legdekoratívabbra sikerültek. Talán...hagyjuk is ezt most! Fókuszáljunk az utolsó munkafázisra, a csomagolásra! Igen! Eljött az én időm! Ez már sokkal gyorsabban ment. Csak csomagoltam és csomagoltam. Az utolsó tasaknál felnéztem és megállapítottam, hogy rekordot döntöttem. Csak egy baj volt, negatívat! Ennél sziszifuszibb munka azt hiszem, nem sok van, bár...egyszer 10 kg rizst válogattam ki szemenként egy fesztiválon (az is tanulságos volt, mivel akkor értettem meg Hamupipőke meséjét), szóval lehet ezt még fokozni...
Munkám gyümölcseit egy kosárba gyűjtvén, rezignáltam nyomtam le fényképezőm gombját, hogy megörökítsem felbecsülhetetlen kincseimet, amelyekkel nem titkolt szándékom, hogy a hozzám közelállókat elkápráztassam, akarom mondani megörvendeztessem.
Jelentem az első órán túlvagyok. Előzetes aggodalmaim hiábavalóanak bizonyultak. Sokan azt mondják, a csokikészítés az smafu. Én eddig nem így gondoltam, de most már bizton állíthatom, igazuk van, hiszen nem kell hozzá más, csak mérhetetlen nagy türelem, precizitás és egy nűansznyi tudás. Tehát, akik úgy gondolják, hogy ez a szakma csak egy játék, nekik üzenem, hogy menjenek el egy ilyen tanfolyamra és játszva tanulják meg, hogy az igazi csokoládékészítés bizony nem játék!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése