A Boci csokinak történelme van, mivel már az 1920-as években megjelent a mai Boci őse, a Szerencsi tejcsokoládé. A „Boci csoki” becenevét a csomagolásán lévő bociról kapta az 50-es években, mely később a hivatalos neve is lett, pontosan Boci félédes tejcsokoládé.
A szerencsi gyárat a 90-es évek elején vásárolta meg a Nestlé, a csoki csomagolása ekkor kapta meg ezt a jellegzetes, zöld színét. 2005-ben megszületett a Boci új generációja, amelynek a csomagolása sokkal színesebb, csokoládéja pedig krémesebb lett. Pár évvel később új csomagolási technikát alkalmaztak, a visszazárható fóliát.
2010-ben a táblás BOCI csokoládék új ízzel és formával jelentek meg a piacon. A tejcsokoládé kakaósabb és karakteresebb ízvilágú lett. Ha nem hiszed, járj utána a Nestlénél!
És íme a csoki! Az első amit a vásárló-fogyasztó-csokimániás meglát, az a csomagolás. A Boci kitett magáért, kifejezetten elegáns, dekoratív a papír, hangsúlyos, mély színekkel.
A kibontás után előtűnik a csoki maga, mely közepesen fényes, felületén elegáns mintával, nem morzsalékos. Töréskor tompán roppan, kicsit puha, de lehet, hogy ez volt a cél, mivel a csomagoláson az áll, hogy „krémes”, tehát tényleg kicsit krémesebb az átlagos csokoládéknál. Kellemes meglepetés volt azonban, hogy puhasága ellenére nem olvadt el túl gyorsan, hanem pont jó ütemben olvadt el a számban. Illata zaccos, erőteljesen kakaós és leheletnyit poros. Az íze étcsokoládéhoz képest kicsit édes, de csak az első másodpercekben, aztán ez a vaníliás, édes íz elmúlik, savanykásan kesernyés lesz, majd egy kissé rövid és poros ízvilág marad a szájban, némi apró szemcse kíséretében. Közepesen savas és nem csersavas, némi cukortúlsúlyt is érzek benne.
A kakaótartalma 52%, és aromát is tartalmaz, aminek nem örülök. Azoknak a hölgyeknek és uraknak, akik nem kedvelik a nagyon markáns ízű, keserű étcsokoládékat, tetszeni fog.
Minőség: jó
Minőség: jó
Megvásárolható: Spar
100 g/ 430 Ft !!!
100 g/ 430 Ft !!!
A terméket jellemezte: Noémi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése