Jó pár hete már, hogy egy igazi forró nyári napon -szokásunkhoz
híven- ismét útra keltünk a Soponyai Hegyközségi Egyesülettel. Etyek pincéibe
látogattunk. Meleg volt az biztos, így igyekeztünk már reggel időben elkezdeni
a borkóstolókat, hogy ne a legnagyobb hőségben kelljen „szenvednünk”.
Fél tízkor már Nádas Szilárdot boldogítottuk, a Nádas Borműhely
kedves kis pincéjében. Ő persze könnyedén vette az akadályt, rögtön egy kellemes, 2015-ös Brut nature, tradicionális
pezsgővel nyitotta meg a napot számunkra. A ritka szőlőfajta, a Viktória gyöngye (SV 12375xCsaba
gyöngye) finom gyöngyözésű, jó savakkal megáldott, enyhén mogyorós, üdén
gyümölcsös nedűje kiváló nyitásnak bizonyult.
Ezt egy sokunk kedvenc kis fajtája, az öreghegyi 2017-es
Királyleányka követte, mely szépen hozta a fajta savgerincét és diszkréten
virágos, gyümölcsös, cukorkás jellegét. Örültünk ennek is.
A 2016-os, István-hegy dűlő Chardonnay bora már megosztotta
a csapatot. 11 hónapos fahordós érlelése révén nem egy hétköznapi bor, az
tuti. A seprőn tartás, biológiai almasavbontás által vajas-élesztős zamatokat,
alkoholédességet és egy árnyalatnyi sherry-sen oxidált fuvallatot is érezni
lehetett benne.
A „Szürkebarát vagy mi” 2016-os tétellel pedig már sokan
egyáltalán nem tudtak mit kezdeni. Bevallom, nem vagyok a híve a héjon tartott
piros fehérbor-szőlőfajtáknak, pláne a narancsboroknak, de ez most megvett. A
Szépvölgy-dűlő Cimbi borának „nagytesója” hétnapos héjon tartása és 14 hónapos
fahordós érlelése révén érte el a narancsos-rózsás színvilágát, intenzív aszalt
szamócás, hecsedlis, kerek és telt karakterét. Az itthoni narancsboros vonalon
most ez vezet nálam.
Vörösbor gyanánt egy házasítást választottunk a kínálatból,
bár neve Műhelytitok 2017-ből, de azért Szilárd elárulta nekünk a fajtákat. Ha
jól írtam fel, akkor 50:40:10 arányban Syrah, Cabernet sauvignon és Pinot noir
alkotja. 28 hónapig volt, már használt hordóban, s ezt a nem kevés
időintervallumot fejtés nélkül töltötte a fában a bor. Nos, bár ott jártunkkor
még csak egy hónapja volt palackban, de nagyon rendben lévőnek bizonyult.
Bársonyos tanninok, meggyes-likőrös, narancsos és csokis aromák adják egymásnak
át a helyet, hogy végül egy finoman fás-füstös-édesfűszeres zamattal intsenek
búcsút a pohárnak. Szép!
S ezzel mi is búcsút vettünk Szilárdtól és elindultunk az
ebédelni, Árpás László Sonkamester műhelyébe, ahol előétel gyanánt kaptunk egy izgalmas, „nem kis” kóstolót a sonkák és szalonnák
birodalmából, amit mi magunk is szemügyre vehettünk a pince mélyén, majd pedig
legnagyobb örömünkre a tulajdonos és készítő egy őszinte hangulatú
beszélgetés keretében mesélt is számunkra a szakmában rejlő nehézségekről,
örömökről. Közben a ház borait is teszteltük és a Kattra Pincészet két
borocskájával múlattuk az időt a főételek érkezéséig. Az édeskés, szamócás
2017-es roséjukkal és a páratlanul finom, gazdag, testes, trópusi és fehér húsú
gyümölcsök sorát felvonultató 2017-es Chardonnay borukkal maximálisan
elégedettek voltunk.
Ebéd után az Anonym Pince irányába vettük utunkat, melynél
azt reméltem, hogy végre megismerhetem a tulajdonosait, de „nomen est omen”
alapon ők továbbra is a háttérben maradtak.
Számomra itt rögtön az első bor bizonyult a legszebbnek. A
reduktív eljárással készült Zenit és Szürkebarát házasítás, avagy az „Egyből
kettő” leírásához méltóan üde, virágos, jó arányú, trópusi gyümölcsökkel
tarkított bor nagyon tetszett. Nekem ez volt az ideális nyári bor.
Az „Ötlett” Pinot noir rosé 2017-ből amolyan kontyalávalósan
édeskés (10 g/l maradékcukorral, ha jól emlékszem), eper-málnaszörpös korrekt
kis bor.
A 2017-es „Frazír”
Sauvignon blanc szinte mindenkit levett a lábáról. Szinte. Persze én voltam,
aki kilógott a sorból. Tényleg nagyon jó, tényleg fajtajelleges, de nálam most
magasan van a léc egy korábbi tökéletes Sb után, így a bodza, citrusok, főtt
kukorica, cukorka, aszalt ananász aromaegyüttest felvonultató bor, még, ha csak
éppen egy árnyalattal is, de kissé elmarad az említett etalontól eleganciáját illetően. Azért
kétségkívül ez volt a másik legjobb bor a sorban.
2016-os Chardonnay-t (Szinkópa) kaptunk itt is a poharunkba,
azért ez elég jelentős fajta itt a környéken. Bár más ez a bor, mint a
délelőtti, de a seprőn tartás és annak felkeverése, illetve a tíz hónapig tartó
fahordós érlelés hasonló jellemzői itt is, talán ha nem még jobban rányomták a
bélyegét a fajtára. Nekem kicsit sok volt benne a fa és a vanília, de a többiek
szerették.
Pinot noir 2015, avagy az „Életjel” aztán tényleg erősen
hallat magáról. Már a pohárból kitöltéskor jönnek sokrétű szivaros, csokis,
kávés fahordós pörkölési aromái, zamatai. Nagyon gazdag bor, de a végén a
szárító lecsengés és a fajta nagyon a háttérben megbújó karaktere hagyott némi
hiányérzetet bennem.
Innen aztán nem sokat kellett továbbhaladnunk, hogy
megérkezzünk az utolsó állomásunkra, az Etyeki Kúriához, ahol a Kúria White
Királyleányka és Szürkebarát házasítása nyitotta a sort. Friss savai,
mézes-virágos illatai és ízei kifejezetten üdítőleg hatnak a kóstolójára. A
társa a Kúria Rosé kicsit kesernyés, halványan gyümölcsös jegyeivel már egyszerűbb
jelleget mutatott.
A szintén a 2017-es évjáratból származó Sauvignon blanc az
előzőhöz képest talán kevesebb aromakavalkáddal bír, de erősen bodzás vonala
alapján rögtön felismerhetően fajtajelleges ez is.
Az igazi áttörés azonban ezután következett. Az újabb
2016-os Chardonnay-t már kissé -szó szerint is- fásultan fogadtam, de
szerencsére meglepett! Tökéletes arányban volt jelen benne a fahordó lenyomata
és maga a fajta, hiszen csupán 30%-a volt e tételnek újfahordóban. A sur lie
eszközével élt ez a borászat is, de a krémes vajassága nem lett úrrá a fán. A
fa nem vette el a szőlőből hozott almás-őszibarackos zamatokat. Nagyon jól
strukturált, harmonikus fajtabor.
Mérész Sándor projectjének részeként aposztrofált,
első évjáratú Zenit, 2017-ből volt a nap igazi meglepetése. Elfogult vagyok a
fajtával szemben, de ez azt hiszem, minden eddigi Zenitemet felülmúlta. A nem
túl gyakori, ám mégis egyre kedveltebb szőlő leve céltartályos erjedést, érlelést
és 4 hónap finom seprőn tartást kapott útravalóként a palackos életére. S nem
kevés gazdagságot is! Ananász, őszibarack, körte, simogató alkoholédesség és
lecsengésében citrusok burjánzanak benne, de nem túláradóan, hanem
kedvesen-öblösen. Még az utóízében megjelenő leheletnyi kis szárító hatást is
megbocsáthatjuk neki, hiszen annyira különleges példája ez a fajta
kiválóságának.
Etyeki túránk zárásaként egy igazán kellemes 2016-os, Pinot
noir bor került a poharunkba. A Kúria volt talán az első, aki itt a borvidéken
gondjaiba vette ezt a hűvösebb, kiegyensúlyozottabb klímát igénylő, de nagyon
összetett fajtát. Piros bogyósokkal indultunk utolsó képzeletbeli sétánkra az etyeki
szőlősorok lankáin. Majd hordófűszerek, kis szegfűszeg és csokoládé
asszociációi társultak hozzánk, kifinomult test, bársonyos cseranyagok kíséretében...
a pincénél történt apró félreértések minden mozzanatát feledtető, tökéletes zárszó ez a
bor...
Összességében jó hangulatban telt a napunk, mi sem árul el erről
többet, minthogy hazafelé Székesfehérvár belvárosában nyitott ablakok mellett
zengtek a nóták a kisbuszunkból kifelé (a helyiek számára nem kis derűt okozva
ezzel).
Ahogy írtam a cikket, közben megálltam egy pillanatra, mert kezembe
került az aznapi utaslistánk is. Bár a csoportkép készítése mindig szerves
része a programunknak, ezúttal -a záró események kedvezőtlen alakulása miatt-
sajnos elmaradt, amit azóta is nagyon bánok...hiszen a sokáig szinte állandó
utaslistánk egy újabb taggal lett az ősz folyamán kevesebb...Laci jövőre már
nem jön velünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése