A soproni Harrer Csokoládéműhely
és Cukrászda ezzel a „Fruit Fantasy” csokoládéjával aranyérmet nyert az
International Chocolate Awards 2015-ös világversenyén, töltött tejcsokoládé
kategóriában. Ezért is nagyon kíváncsian
nyitottuk ki a csomagolást, amely színének köszönhetően egyébként is elég
feltűnő a boltok polcain, de az aszalt kajszibarackok látványa által még inkább
csábító.
A csokoládé kéreg szép fényesen
hullámzó felszíne az éppen kiöntött csokoládé érzetét kelti, amelybe azonnal
bele kell kóstolnunk. Nagyon olvadékony a tábla, érdemes tényleg hűvös helyen
tartani, ahogy az a hátoldalán is látható.
Illata intenzíven
barackos-fűszeres-vaníliás. A kéreg belsejében egy krémesállagú, a szájban
azonnal elolvadó és bizony „fel is oldódó” töltelék található. Rögtön
egyértelművé válik a barackpálinka íze, amely eléggé intenzív, de szerencsére
nem tolakódó. A kakaótartalom is érvényre jut mellette. Időnként pedig, amikor
ráharapunk az aszalványok kellemes gyümölcsaromáival belépő darabkáira, az
tovább fokozza a szinte már-már a friss gönci kajszit idéző édeskés, de mégis
rendkívül gyümölcsös, picit lekváros, picit savas komplex ízélményt.
Utóíze közepesen hosszan marad
meg a szájban, talán ebben a fázisban lehet a legjobban érezni a csokoládéba
okosan belecsempészett szerecsendiót, amely hagyja, hogy a barack uralkodjon a
pillanaton, de, amikor már azt hinnénk, hogy vége, akkor ez a kis pikantéria
még egy utolsó lendülettel újra visszahozza a csoki aromáit a szájba.
Minősége: kiemelkedő
Megvásárolható: EndorFine Csokoládébolt
60 g/ 1690 Ft
60 g/ 1690 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése