Szántó Tibor neve akár a minőségi csokoládékészítés fémjele is lehetne hazánkban. A csokoládék mindenféle allűröktől mentesek. A maguk puszta valójában kerülnek a fogyasztók elé, vagy, ha éppen mégis ízesítettek, akkor is a hozzáadott anyagok csak a csokoládé karakterének gyengéd alátámasztására, semmint markáns elnyomására szolgálnak.
A csomagoláson az áll, „noble cocoa”, ami azt gondolom, mindent elárul arról, hogy mit várhatunk. Ha valaki Tibor csokijait kóstolja, javaslom, előbb próbálja maga kitapasztalni az illatokat, ízeket, s csak utána olvassa el a csomagolás iránymutató jellemzéseit. Ez egy kis játék, de érdemes kipróbálni magunkat és a csokit! Nem fogunk csalódni.
Így tettem hát én is. Mindennemű befolyásoló tényezőt kizártam, és hagytam, hogy a csoki vezessen.
Középmély barna színébe nagyon halványan egy kis vörösesség vegyül. Felülete sima, ám kevésbé fényes. A roppanása viszont tökéletes. Szép vékony tábla, egyenletes törésvonallal.
Illatában, ahogy kibontom, először egy kis faforgácsosságot éreztem, majd jön a kakaó, aztán a kávé egy pillanatra, végül pedig pirított magvak aromája. Mindezt egy alig érezhető savanykásság kíséri.
Kézben nem olvadékony, a szájban pedig pont úgy árad szét a fogaim között, ahogy azt reméltem. 75 %-os a kakaótartalma, de én nem éreztem ennyinek. A kesernyéssége éppen csak annyira érzékelhető, hogy tudja az ember étcsokit fogyaszt, s nem jobban.
Az ízjegyek között katonás sorrendben érkeznek a kevésbé intenzíven pörkölt kávé, a finom kis savasság, a pörkölt magvak, (azon belül is a napraforgó köszön vissza nekem leginkább), majd a kesernyésség.
Hosszúsága közepes. Az előző zamatokat teljesen felfedezhetjük a lecsengésben is. Azt gondolom, ez a legnagyobb értéke a csokinak. A vége nem lesz sem savas, sem szárító, sem kesernyés. Ugyanazt kapom, amit a közepén éreztem.
Az egész csokit áthatja valami diszkrét elegancia. Egy afrikai Forastero Superior kakaóbabok házasításával készült csokitól ezt vártam. Nem harsogók az aromái, nem tömény, még csak nem is robosztus, egyszerűen csak jó, nagyon.
Minősége: nagyon jó (+)
Megvásárolható: jócsoki.hu (Ráday utcai Csokibolt)
60g / 1450 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése