A verőfényes napsütés talán inkább szabadtéri programokra
csábítja október havában az embert, mégis, ha tehetjük látogassunk el
Veszprémbe, a Csokoládé Napokra ezen a hétvégén!
A kézisek szentélyébe, az Arénába belépve, egy alkalmi csokigyár
tárul elénk. A „Wonka-szellemiség” áthatja az egész helyet. Sürögnek-forognak a
csokikészítők, szorgoskodnak a gyerekek, kíváncsiskodnak a felnőttek.
Akad itt tennivaló bőven. Elkészíthetjük csokiból tenyerünk
másolatát, díszíthetünk süteményt folyékony csokival, mártogathatunk kekszet,
gyümölcsöket a csokoládészökőkutakba, formázhatunk
süteményeket, vagy, ha kevésbé érezzük aktívnak magunkat, akkor a szakmai
jellegű beszélgetéseken, plakátokon keresztül mélyíthetjük el csokis tudásunk.
Persze, ha mindez még nem lenne elég a szórakozásból, akkor
akár kóstolhatunk is. Mi leginkább ezzel a lehetőséggel éltünk. Sok mindent górcső
alá vettünk, de e helyütt csak néhányat említenék a sorból, amik igazán
érdekesek, különlegesek voltak.
Elsőként a Choco Berry drazséival kerültünk közelebbi
kapcsolatba. Mostanában nagyon felkapott lett ez a termék, így adott volt a
feladat, hogy szemezgessünk a széles kínálatból. Nekem a mandulás ízlett a
legjobban.
Aztán a Sweet Harmony következett. 70 %-os étcsokijukban a chili, a menta és a
pici só jó arányban talált egymásra, pedig nem vagyok egy chiliscsoki-hívő.
Ezután következtek a várva várt ismerősök. Természetesen nem
hagyhattuk ki a Lady Lavender, a Fabric és a Bobojka csokikat sem. Gyöngyvér
bonbonjai közül most leginkább a tökmagkrémes-szarvasgombás nyerte el a
tetszésemet. Elsőre nagyon koncentrált anyagnak tűnik, de ahogy délcegen
masíroznak a tökmag és a gomba ízei egymás mellett, az páratlan ízélményt ad!
Viki citromos-fahéjas fehércsokiját és levendulás-kajszis
tejcsokiját eddig rejtegette előlem, de most kiharcoltam, hogy igenis ne csak
az étcsokijaival, hanem a többivel is vegyen le a lábamról, ha tud. És tudott! A
citrom annyira jó a fehércsoki és a fahéj édessége mellé, hogy új értelmet
kapott az eddig sokak által csak lesajnált fehérbárány. A levendulásnál pedig
Viki abbéli félelme, hogy ez túl intenzív lesz számomra, nem igazolódott be.
Jól eltalált az arány. Pont ennyi kell ebbe a csokiba a levendulából és nem kevesebb.
Ezek után tettünk egy kis kitérőt az igényességéről híres
Semirámis kávéföldjeire (ahol a kedves kiszolgálás mellé még kiegyensúlyozott
ízeket is kaptunk) és a Fragola-fagyik habkönnyű világába. Tőlük a bazsalikomos-citromos
a kedvencem, most a gyömbéres frissítő zamata varázsolt el.
Majd sürgősen vízre volt szükségünk, mert ízlelő bimbóink
és koncentrálóképességünk nyugvópontra kerültek. Kis pihenő után, Szántó
Tibornál folytattuk a sort. Egy igazán izgalmas kísérletbe avatott be Tibor.
Egy termőhely, egy ültetvény két különböző idejű szüretéből származó
kakaóbabokból készült csokikat mutatott. Együtt kóstoltuk. Látszott, hogy ő is
igyekszik újra és újra megismerni ezt a különleges párost. A tavaszi szüret
karakteresebb, az őszi szüret gyümölcsösebb-behízelgőbb ízei közül, az utóbbi
ragadott jobban magával, különösen a hosszú lecsengése végett. Amíg az előbbi
csokik leginkább az élvezetről, addig Tibor csokijai sokszor a felfedezés izgalmáról is szólnak. Mindig örömmel kóstolok nála, hiszen tudom, bármikor vár itt olyan
meglepetés, amit sehol másutt nem lehet megtapasztalni.
Meglepő volt számomra az is -mint megtudtam-, hogy olyanok
is részt vettek a rendezvényen, akik nem szeretik a csokit. Elkísérték a
családot, a gyerekeket. Nos, vélhetően nekik is akadtak azért afféle falatok,
amelyek közelebb álltak a szívükhöz. Találtunk például nemcsak szép, de nagyon
finom grillázsokat, a Rimóczi Art-nál. A szezámos puhasága, nem túl édes íze
nagyon jó volt.
A Donum Terrae tökmagkrémje már-már klasszikusnak számít
ebben a kategóriában, na de a mákolaj, az számunkra újdonságként hatott.
Vettünk is belőle mindjárt egy üveggel, mert annyira kellemes, hogy akár magában
is szívesen fogyaszthatnánk, vagy azokhoz a péksütikhez, amiket a fesztiválon
lehet kapni.
Ismét egy „tömény” napon vagyunk túl. Sok mindent ettünk és vettünk.
A képen a zsákmány. Őszintén szólva, a sok édesség után hazaértünkkor a ránk
váró borjúpaprikást úgy tettük magunkévá, mintha egy évet kenyéren és vizen éltünk
volna előtte. Még sosem esett ennyire jól ez az étel...
Összefoglalva a benyomásunkat a Csokoládé Napokról, elmondható,
hogy jól megkomponált, igazi családbarát
kis program ez. Aki lemarad róla idén,
jövőre ne hagyja ki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése