Az Original Beans egy több nemzetet átívelő kezdeményezés, amelynek célja, megőrizni azokat az eredeti kakaó termőhelyeket, amelyeket az emberi kéz még nem tett tönkre. A bolíviai Beni régió az Amazonas délnyugati árterén helyezkedik el. Itt, gyakorlatilag a szavanna közepén 38, összesen kb. 20000 hektár kakaó-erdő található, amelyek vagy természetes úton, vagy pedig több évszázaddal ezelőtti telepítéssel jöttek létre. Máig kutatott az eredetük.
A kakaó-szigeteket a helyiek „Chocolatales”-nek nevezik. A kakaófák területe nem művelt. A helyiek csak az érés idején szállnak kenuikba, hogy begyűjtsék a vadkakaó terméseket a misztikus szigetekről.
Sajnos ez a térség nagy veszélynek van kitéve, hiszen az emberi kapzsiság nyomán évente jelentős részük pusztul ki. Az Original Beans ez ellen próbál fellépni tevékenysége során. Minden egyes megvásárolt Original Beans csokoládétábla után egy helyi lakos ültet egy kakaófát.
Céljaik között szerepel ennek az egyedüli genetikai állománnyal bíró kakaó termőhelynek a megőrzése, az itteni nagyfokú biodiverzitás fenntartása. A csokoládé-készítés folyamatát pedig úgy végzik, hogy annak ökológiai lábnyoma minimális legyen. Ezt többek között azzal érik el, hogy megújuló energiát használnak az üzemben, a csomagolás újrahasznosítható (sőt, külső-belső része akár komposztálható is). Fő irányelveik itt olvashatók.
Készítenek csokoládét perui, kongói és ecuadori kakaóbabból is. Ez a bolíviai tábla a Csokoládé Akadémia International Chocolate Award nemzetközi csokoládé versenyén, 2012-ben ezüstérmet nyert (Michel Cluizelt követően és Bonnat, Domori csokoládéit megelőzve). A 2011-es Great Taste Awardon pedig aranyérmes lett.
A csomagolása rendkívül informatív, de nem túl zsúfolt. A lényeg a szürke és fehér háttérből jól kiemelkedik, narancssárga színével. Nevezetesen az, hogy "Beni Wild Harvest", 66 %, azaz a 66 %-nyi vadkakaó-tartalom. Látható még rajta természetesen a pontos termőhely, illetve hogy 24 óráig konsírozták (ami jó állagot sejtet), a díjak és a kezdeményezés célja is, hogy minden táblával egy új fát ültessenek. A papírdoboz belseje további tájékoztatót hordoz az Original Beans szemléletmódjáról és a kakaóbab eredetéről.
A csokit kibontva szép mély barna színnel, napsugaras motívummal jelenik meg előttünk. Érdekes, hogy felülete kissé törmelékes, de megtapintva nagyon selymes. Törésvonala egyenletes. Vékony, elegáns tábla, első ránézésre azt gondoltam, hogy jól roppan, de inkább tompa hangot hallat töréskor. Illata közepesen intnezív. Napraforgó, méhviasz, szantálolaj jut eszembe róla. Fura módon kicsit savanykás is.
A szájban már jól roppan, jól is olvad. Ismét savanykás kicsit. Kesernyéssége leginkább a szárító hatásban érvényesül. Hosszú a lecsengése és az is savas. Ízében az illat aromáin túl
piros bogyósok is felfedezhetőek
A vadkakaós jegyek talán a kicsit „fás” illatokban, ízekben érhetők tetten. Vakon kóstolva én valószínűleg a 66 % fölé lőttem volna a kakaó-tartalmat, valahova 70 és 75% közé.
Minősége: nagyon jó (+)
Megvásárolható: Csokoládénet
70 g/ 1500 Ft (ha jól emlékszem)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése