Édeni Édességek Boltja-kell ezt ennél jobban részletezni,
hogy hova is kerültünk a hétvégén? Csokikóstoló Klubunk legutóbbi programja
keretében néhány óra erejéig valóban egy édenkertbe cseppentünk. Szívmelengető érzés volt a szürke esős időben kortyolgatni
a forrócsokikat és csacsogni közben csokikról, termelőkről, a hazai és a
külföldi piacról.
Pelle Csilla, a bolt szíve-lelke igazán sok mindent tud
erről a területről, hiszen 15 éve alapította ezt a cseppnyi szentélyt, amely
azóta kétszer is volt az „Év boltja” díjazottja.
Csilla szinte névről, de arcról mindenképp ismeri vendégeit, a fiatalokat, az időseket, a szerelmeseket, a templomba járó híveket, a
suli után betérőket, a szomorúakat és a vidámakat...kinek épp csak cukorkára,
kinek egy frissítő kávéra, kinek egy meghitt forró csokoládés pillanatra van
szüksége. Itt mindenki megtalálja a neki való falatkákat.
Széles a kínálat táblás csokoládék, bonbonok, kávék, teák és aktuálisan szaloncukrok terén, sőt még néhány borocskával is megismerkedhetünk, ha betérünk a
boltba; az egri Tarjányi Pincétől és a badacsonyi Barcza Pincétől.
Lenyűgöző a professzionálisan összeállított forró csokoládé paletta is. A több mint 30 féle forró csokikról
kis táblácskák adnak teljes körű és részletes eligazítást, hogy minél könnyebben
átlássuk és megértsük, ha az egyes fantázianévvel ellátott tételeket
választjuk, akkor mire is számíthatunk.
Miután Csilla segítségével megismerkedtünk
a hely specialitásaival, bele is vetettük magunkat a forró csokoládék selymesen
fűszeres világába.
Ráhangolódásképpen Pralus 75 %-os kubai csokijának finoman fásan-fűszeresen
olvadó kis kockájának elrágcsálásával kezdtük a sort.
Majd amint kiejtettem a számon a soproni Harrer műhely
Special Blend csokijának nevét, máris kinyílt egy doboz Csilla kezében és falatozgattunk is az említett, igen
gazdag ízvilágú csokoládéból.
Az Y-generációs, vagyis a legújabb, legtrendibb forró csokik
közül a „Férfi mosoly” élénkítő aromáival barátkoztunk először. A 70 %-os
ecuadori csokoládé alappal és egy saját összeállítású robusta (20%)- arabica (80%)
blend kávéval készült enyhén savas, földes, de nagyon krémes, vízzel készült
itallal kezdtünk igazán belelendülni a csokizásba.
Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve elrágcsáltunk egy
unikális kakaóbabot, a Tumacot Kolumbiából, amelynek meggyes-marcipános, karamelles,
fűszeres, likőrös ízei szintén különlegesnek bizonyultak . Ennél már csak az ezt követő
kakaóbabdrazsé ízlett nekünk jobban.
Ezek után erőteljes szívdobogással zakatoltunk tovább egy
rendkívül karakteres, 70%-os madagaszkári forró csokoládé irányába, aminek
citrusos-vérnarancsos ízbombáján Bilák Imre egyedi virágméze enyhített
valamelyest.
A következő két forró csokoládé szó szerint „csak hab volt a
tortán”, lágyabb ízeikkel, valamint kevesebb teobromin-, koffeintartalmuk révén
szinte simogatták az előbbiekben felturbózott idegszálainkat. Hiába, még az
olyan csokikon edződött lelkeknek is, mint amilyenek mi vagyunk, néha
szükségünk van a kényeztetésre...
A paleo Cumbre, 58 %-os csokoládéital kevés fahéjjal, finom
savakkal, jó harmóniával megáldva könnyedén belopta magát a szívünkbe.
A bolt saját „Házi forró csokija” pedig az 55 %-os csokoládétartalmával,
tejszínességével, magvas jegyeivel jó zárásnak bizonyult volna, ha Csilla nem
bolondítja még meg egy csipetnyi liofilizált szamócával és rózsaborssal is, mondván, hogy úgy még finomabb...és tényleg...zseniális!
A forró csokiktól elkanyarodva, ám mégis a vonalat tovább
vezetve két trüffel következett, amelyek az Édeni favorit forró csokoládé és a
Hideg málnás desszert szilárd alternatívái. Előbbi kókusztejes fehér csokival
citrommal és gyömbérrel készült, utóbbi pedig egy friss málnás, 55 %-os
kakaótartalmú trüffel. Hmm, olvadtak kézben és persze gyorsan a szájban is!
Azok kedvéért, akik még nem kóstolták a 47 %-os „új csodát” a Ruby csokoládét, pár
pasztillát még ebből is magunkévá tettünk, csak mert csokiból sohasem elég...
S valóban mi még ezek után is szemet vetettünk valamire. Szerettük volna egy (számunkra) érdekesebb
különlegességgel megkoronázni ezt a tartalmas kóstolót és az
International Chocolate Awardson frissen bronz érmet nyert Harrer Mango-passion
fruit fehércsokoládéjának izgalmas, trópusi gyümölcsökben bővelkedő jó sav-cukor
arányú csokijának hosszan megmaradó aromáival vettünk (volna) búcsút a helytől,
de persze az izgalmak sora ezzel még nem ért véget.
A csokis impressziók ugyanis vadászatra ösztökéltek bennünket. Módszeresen kutattuk fel a
bolt minden szegletét, hogy hol mi rejlik, s mit tudunk bezsákmányolni az
ünnepekre.
A mi fáink alá már biztosan sok édeni édesség kerül...
A mi fáink alá már biztosan sok édeni édesség kerül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése