Németország egyike Európa
csokoládébástyáinak. A 2014-ben, Rostockban alakult Kilian & Close csokiműhely
mögött Iveta Kilianova és Ciarán Seán Close áll, akik a legtermészetesebb
alapanyagokkal, a legtermészetesebb módon készítik csokijaikat. Számos
nemzetközi díjjal (az Academy of Chocolate és az International Chocolate Award
által) elismert csokoládétáblájuk is mutatja igényességüket.
Alapanyag-választásuk, -beszerzésük teljesen ökológiai alapon történik, organikus
gazdaságokból. A kakaóbabokat Dominikáról és Panamából vásárolják. Tábláik
különlegessége, hogy indonéziai eredetű, markáns ízvilágú (nekem kissé
karamelles) kókuszvirág cukorral édesítik őket. A kakaóbabokat maguk válogatják és
dolgozzák fel, a pörköléstől a temperálásig saját kontroll alatt tartják a
folyamatokat.
Ennek a 45 %-os táblának pedig további érdekessége, hogy nem
állati eredetű, hanem kókusztejjel készült. Vagyis tejmentes tejcsokoládé!
Ennek megfelelően 100%-ig vegán csoki. A felhasznált kakaóbabok ebben az esetben Panamából
származnak, Bocatorena névre hallgatnak.
Egy pillantást vetve a táblára, nem feltétlenül az a „most
azonnal vegyél meg” látvány tárul elénk. A csomagolásban is az egyszerűség, a
természetesség jelenik inkább meg. Kellően ellátott információkkal, de nem túlzsúfolt
a feliratozása.
Illata nagyon intenzív (bár a doboz elején intenzitásra
csupán két kakaóhüvelyt jelöltek meg a saját 6-os skálájukból). Én ahogy a
celofánt kibontottam azonnal és már messziről éreztem illatát, amelyből talán a
kókuszvirág jött át a legjobban.
Szép világosbarna színe, igényesen „fémjelzett” központi
kockája tetszetős. Kicsit törmelékes-morzsás széle azonban már kevésbé az.
Egységes törésvonalú, típusához képest egész jól roppan. Szétrágva azonban
inkább ragadós az állaga. Íze megtévesztően tejkaramellás, eléggé édeskés, de
selymes. Közepesen hosszú lecsengésű. Kis bőrös füstösség marad vissza a
nyomában.
Minősége: nagyon jó
Megvásárolható: EndorFine Csokoládéüzlet
80 g/ 1990 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése