A Rózsavölgyi Csokoládéműhelyt korábbi írásainkban már bemutattuk. Ahogy 2011-ben, úgy idén is elindult az Academy of Chocolate versenyén, amelynek keretében a legjobb ízesített étcsokoládék kategóriában szépen szerepelt ez a csokoládé. A szakavatott zsűri bronzéremmel díjazta a manufaktúra igyekezetét.
A csomagolás a megszokott szépségével figyelemfelkeltő. Tájékoztató jellegű, de mégis lényegretörő leírás olvasható a dobozkát átívelő szalagon. Azonnal látszik, hogy egy 77 %-os étcsokoládéval van dolgunk, amelynek összetevői közül az olajbogyó és a kenyér is kiemelt szerepet kap.
A venezuelai alapanyagból (kakaóbabból) kakaóvaj, bionádcukor, pirított olajbogyó, kenyér és olivaolaj hozzáadásával készített tábla igazán intuitív továbbgondolása a „hagyományos” étcsokoládénak.
A magas kakaótartalom ellenére színe inkább középmély barna, impozáns vöröses árnyalattal, mintsem sötétbarna, vagy fekete. Nagyon elegáns. Illata fűszeres-talán feketebors érződik benne és persze az olivaolaj is.
Kézben alig olvad (nem is várhatunk mást). Kicsit tompán roppan. Ízében az olivaolaj- tartalma ráül az ember nyelvére, de ettől nem lesz rossz, hanem bizony azt érezzük, hogy ennek a csokinak „súlya” van. Testes, mint egy villányi Cabernet. Nem hétköznapi az biztos. Az olivabogyó pirítottan is vegetális jegyeket kölcsönöz a csokinak. A kenyérnek köszönhetően rusztikus a textúra. Savassága alig-alig jut érvényre. Kesernyéssége sem érezhető olyannyira, mint általában az ilyen magaslatokban (értsd kakaótartalom) jellemző szokott lenni. Harmonikus.
Lecsengése hosszú, kicsit engem a libatepertős csokikra emlékeztet, zsírossága révén. Savai is talán itt jobban érvényesülnek, mint a kóstolás közepette. Igazi nagyágyú. Bár a csoki leírásában olasz uzsonnához hasonlítják a készítők, nekem inkább kivételes alkalmakra kívánkozik ez a csoki az asztalra, mintsem a rutin estebéd idejére.
Minősége: kiemelkedő
Megvásárolható: Culinaris
70 g/ 1450 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése