Boci, a mindenki által jól ismert márka. Kétségtelen, hogy elég erős marketing áll e termék mögött, ezért mindig kíváncsian várom, hogy mit tudnak az egyes „példányai”.
Barna csomagolás, barna Boci név (a megszokott formában) és a háttérben egy tájkép. A képen látható csokikocka gyönyörű fényes és gusztusosak a harmatos körték is mellette. Ami fura, az a megfogalmazás, miszerint, hogy „körtés darabokkal”, akkor ezek szerint nem körtedarabok, hanem valamilyen darabok vannak benne, amik körtések, ugye?
A csoki felülete tényleg nagyon fényes, de morzsás, így nem is selymes. Illata egyszerű, diszkrét jellegzetesen étcsokoládés és kevés körtét hordoz. Tompán roppan, nem egyenletes a törésvonala.
A szájban nem nagyon olvad (kézben sem). A fogaim alatt sem roppan. 50 %-os étcsokoládénak megfelelő kesernyésség, pici szárító hatás jellemzi. A körtedarabok túlontúl is intenzívek (nekem már kicsit ez sok). A cukortartalma nem sok, egész jó arányú. A csoki nem hosszú, ami marad az a körtés savanykásság.
Nem egy bonyolult képletű tábla ez, de leszámítva, a körte túlzott intenzitását, egészen korrekt csokoládé. Az összetevői jó sokan vannak, nehéz rajtuk eligazodni. Az emulgálószerek között ezúttal nem szójalecitin szerepel, hanem a már a korábbi leírásainkban is említett napraforgó-lecitin és, amivel eddigi kóstolóinkon még nem találkoztunk az a poliricinolsav trigliceridje. Utánanéztem, ez utóbbi az E-számok között az E 476-nak felel meg és állítólag káros hatása nem ismert, úgyhogy megnyugodtam.
Minősége: jó
Megvásárolható: Shopmania
100 g/ 320 Ft

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése