A múlt héten végre sikerült
összehoznunk a Tóth Ferenc Borászattal, a Fabric Manufaktúrával és a
CsokiLaBorral már rég óta tervezett közös estünket, melyet terveink szerint
mostantól minden évben februárban szeretnénk majd megismételni. Tóth Katalin,
Szeleczky-Takács Viktória és szerény személyem társaságában kóstoltuk végig az
alábbi borcsokikat.
A szép sorjában érkező
vendégeinket a 2017-es év első fecskéjével, a friss, ropogós, üdítően szamócás
Kékfrankos roséval fogadtuk. Ez a bor az országos Újbor Versenyen arany éremmel
debütált.
Ezután két gyöngyöző bor
került a poharakba, a 2016-os évjáratból. A Gyöngyöző fehér bor Leányka,
Királyleányka és Ottonel muskotály kajszit, őszibarackot idéző jegyeivel, kis
maradék cukrával és élénk savaival tökéletes párost alkotott a Fabric
Manufaktúra citromfahéjas fehér csokiba bújtatott pekándiós drazséjával. A páros
nyomán szánkba berobbanó citrusbomba mindenkinél betalált. Nagy kedvenc volt!
A Gyöngyöző vörös valójában
egy Kadarka siller, melynek élénksége talán már nem a régi, de még mindig
finoman gyümölcsös zamatú.
Az ugyanebben az évjáratban
született, tartalmas ananászos, mentás Csillag Superiort a Viento névre
keresztelt mandulaolajjal és karamellizált kakaóbabbal készült elbűvölő
tejcsokoládéval kóstoltuk együtt. Ezzel a csokival végképp elnyertük vendégeink
kegyét. Ebben persze a bornak is igen nagy szerepe volt, mert általa a
mandulaolaj amarettos íze még inkább felerősödött.
Nagy izgalommal vártuk,
hogyan „teljesít” majd legújabb borcsokoládé párosunk, amelyeket tudatosan
álmodtunk meg egymásnak és nem csak erre az estre társítottuk össze. A 2014-es
Leányka Superior és a Mangóeceten karamellizált pekándió 44 %-os madagaszkári
tejcsokoládéba rejtve kiváló párost alkot, s erről a pozitív visszajelzések is
megerősítettek bennünket. A bor mézes, fahordós édes fűszeressége, virágossága,
finom savai táncot járnak a drazsé karamelles, pekándiós, mangós, fahéjvirágos
ízeivel.
A fehér borok után vörösbor
párjainkkal ismerkedtek a kóstolók. A még rendkívül fiatal 2016-os Pinot noir
igazi gyümölcsözön, friss szamóca, málna elegyedik benne a fahordó finoman dohányos
jegyeivel, hogy aztán a korty végén hecsedli és szamócalekvár formájában
egyesüljenek a füstölt sós, karamellizált mandulás mexikói étcsokoládé
karakteres zamataival. A rögtönzött randi egészen jól sikerült.
Az első közös borcsoki
párosunk, a 2013-as Bikavér Superior és a 75 %-os kubai étcsokoládé tonkával és
málnás balzsamecettel hozta az általunk nagyon kedvelt formáját. A gyümölcsök,
hordójegyek és a fűszerek játéka továbbra is jól érezhető bennük.
A Tóth Ferenc Pincészet
nagy klasszikusának, a Várvédő Cuvée-nek ezúttal a 2013-as évjáratát vettük
górcső alá. Ízgazdagsága a Fabric Manufaktúra legújabb „költeményével”, az
Academy of Chocolate londoni versenyén éppen zsűrizés alatt álló Darkmilk, igen
magas kakaótartalmú tejcsokoládéval készült kakaóbab-drazséval igazán jól
harmonizált. Aszalt szilva és bogyós gyümölcsök domborodtak ki a párosból, amik
részben a bornak, részben a málnával és tonkával boldogított drazsénak
köszönhetően bontakoztak ki.
Mindezek után zárszóként
már csak a búcsú maradt...illetve még azért egy aprócska meglepivel is készültünk.
Zárásképpen „elpuffogtattunk” egy igazi nagyágyú csokoládét is, az AoC
versenyén már bizonyított, aranyéremmel díjazott 80 %-os ecuadori csokit
mutattuk be. Ennek különlegessége, hogy a markáns ízjegyekkel, földdel, fával,
fűszerekkel jellemezhető csokoládét édes-savanykás kandírozott kumquattal és gyümölcsös
karakterű ruandai kávébabbal tette még teljesebbé leleményes csokimesterünk.
Méltó befejezése volt ez az együtt töltött kellemes hangulatú kóstolónak.
Szerettük, s szerették vendégeink is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése