Nem is olyan rég alkalmam nyílt végigkóstolni egy kezdő
bonbonkészítő termékeit. Forgács Klára székesfehérvári manufaktúrájában tej,
liszt és hozzáadott cukor nélkül próbál szerencsét a cukrászat világában. Bizony
ez egy elég rizikós történet, hiszen ezek nélkül süteményeket készíteni elég
nagy kihívás. Sokat kell kíséretezgetni, mire minden olyan formájú, állagú
lesz, amit a kedves, de valamely élelmiszer adalékanyagra érzékeny fogyasztó
elvárna. Nyilvánvaló, hogy attól, ha valaki mondjuk gluténérzékeny, még
szívesen fogyaszt süteményeket, sőt azoktól azt várja, hogy legalább annyira
finomak legyenek, mint a liszttel készült változataik.
Nos, tehát ezzel a kihívással kell megküzdenie Klárának, aki
magára vállalta a nemes feladatot, hogy nagyrészt saját kertjéből merítkezve úgy készít ínyencségeket, hogy azokból száműzi a tejet, lisztet és a
kristálycukrot. Paleo, illetve vegán termékei közé kekszek, torták, bonbonok és
más egyéb sütemények tartoznak.
Lássuk is sorban, hogy melyek voltak azok a bonbonok, amik
nekem a legjobban tetszettek kínálatából!
Zserbó: ebben szabolcsi szilvalekvár, dió és egy kis datolya
(az édes íz végett) található. Jó állagú, eléggé vékony kérgű ahhoz, hogy jól
roppanjon, a talpa nem válik külön. Ízében jól jön a szilva savassága, kellemes
a dió és a datolya összhatása. Tartalmas, nem nehézkes. Nem túl hosszú, de jó
bonbon.
Erdei: összetevők tekintetében fekete ribiszke, málna rejlik
a töltelékben (Klára saját kertjéből származnak) és egy kis lenmagliszt,
amellyel a végső állagot kívánta kialakítani. Nos, a töltelék íze, állaga
valóban megfelelő, kellően jön a málna, majd a háttérből pedig a fekete
ribiszke. Egy pici hiányosságot éreztem azonban arra vonatkozólag, hogy a
töltelék és a kéreg elvált egymástól elvágás után, vagyis még kissé nedves a töltelék és így mintegy levedli magáról a
kérget. A friss gyümölcsízek kedvelőinek kifejezetten ajánlom az egyébként jó
ízű bonbont.
Chilis: csokoládé, datolya, sütőtök, őrölt chili találkozása
egy aprócska bonbonban. Először a csoki karakterei érezhetők benne, majd
megérkezik a chili is egy érdekes fanyarkás csípősséggel. A végén pedig
beköszön a datolya édeskés íze. Tüzes, tömény bonbon, de mégis kellően
selymes (talán a sütőtök miatt is) a töltelék és a csoki együtt hatása.
Sósmogyorós: ez tartalmaz (nem meglepő módon) sósmogyorót,
(meglepő módon) cukkinit és datolyát. Utóbbiak kevésbé jutnak az intenzív
mogyoró mellett érvényre (talán csak az illatban érződik egy kis datolya).
Érdekes módon a sósmogyoró is egy különleges mogyoróolajos érzet formájában
nyilvánul meg inkább, sem mint a klasszikus sósmogyis ízként. Valahogy az
alkotók olyan játéka ez, ami által a karakteres(nek vélt) ízek kicsit
lekerekednek és finomodnak.
Komlós: ez jelen pillanatban a
kedvencem a sorból. Az étcsokoládé és a komlókivonat olyan találkozása e bonbon, amely egy
tökéletes harmóniát alkot. Nem beszélve a batáta (édesburgonya) édeskés ízéről,
amely szintén jelen van benne. Kellemesen olvad szét a szájban. Nem kirobbanó a
komló íze, de, ha kicsit odafigyelünk rá, akkor egy páratlan, már-már majdnem hogy
sörös íz tárul elénk. Nagyon finom.
Kávés: ez egy markáns bonbon a
frissen lefőzött kávé ízével. Igazán csak a kőkemény étcsoki rajongók számára
ajánlott! A batáta ugyan közelebb hozza a szívünkhöz a falatot, de benne a 80
%-os étcsoki és a kávé együttese egy határozott, kesernyés, kicsit savas, kakaós-kávés ízképet mutat.
A bonbonok tehát összességében
jól eltalált, kiegyensúlyozott ízvilágúak, többnyire jó állagúak, szép vékony,
roppanós kérgűek. Alakjuk szinte mindegyiknek más és más, de ez a készítési
módból adódik (kézzel formázott, mártott bonbonok), s általa válik igazán
egyedivé minden egyes darab. Kicsit a fényükön még lehetne csiszolni, hogy
szebben mutassanak, de jó az irány, tetszik a merész és nem megszokott alkotók
használata, csak így tovább!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése