2014. május 15., csütörtök

Chocolate & Love Coffee

A csokoládé csomagolása amellett, hogy szépen megrajzolt motívumokkal tarkított, rendkívül informatív. Ha valaki többet szeretne megtudni a termékről, elég, ha kibontja azt és máris egy kis prospektus bontakozik ki a szeme előtt az egyszerűen hajtogatott papír borításból.

Elsőként kell talán megjegyezni róla, hogy teljes mértékben fairtrade csokiról van szó. Vagyis nemcsak a kakaótartalma, hanem a többi összetevője, mint a kávé, a vanília és a nádcukor is mind-mind a termelők irányában korrekt és lojális kereskedelem igényeinek megfelelően jutottak el a csokikészítőhöz.

Ezenkívül a londoni székhelyű cég a Weforest.org kezdeményezéssel együttműködve résztvesz a Föld újraerdősítésének programjaiban is (Etiópiában valósult meg erdőtelepítés az ő támogatásukkal).

Ami még a csomagoláson látszik, hogy a csoki a vegán és a kosher igényeknek is megfelel. Ha pedig mindez még kevés, akkor kiderül az is, hogy nem mellesleg a Chocolate Academy 2011-ben ezüst éremmel díjazta a minőségét.

Ennyi info után már nem is maradt más hátra, minthogy elmerüljünk kávés csokink ízeiben. Mintázata egyszerű, csíkos, hagyományos „kockákból” áll. A perui alapanyagból, 55 % kakaótartalommal készült termék színe közepesen mély, világos, szép vöröses árnyalatú. Tapintása selymes-kellemes.

Illata a pörkölt kávé nem túláradó, de mégis határozottan érezhető aromáit árasztja felém. Pici savasságot és a mélyben (nem mélyen) kakaós jegyeket is érezni rajta. Nem roppan, kicsit talán inkább tömzsinek mondható a tábla. Érdekes, ha betartjuk a papíron olvasható tanácsot, hogy hagyjuk elolvadni a csokit a szájban, akkor valóban csak lassan, finoman szabadul fel a csokoládé kávés íze a szájban. Ha viszont rögtön szétharapjuk, akkor azonnal berobban egy kesernyés és savas felhanggal.

Nem olvadékony különösebben, csak fokozatosan terjed szét a fogaim között. Állaga sem krémes, inkább a nyers nádcukornak köszönhetően kicsit durva a „tapintása”, de nem szemcsés.

Robosztus csoki, a kávé íze hosszú, olyan érzete van a lecsengésének, mint, amikor cukor és tej nélkül iszom egy presszókávét és hosszan megmarad annak íze a számban.

A kávé révén (egyébként 4,4 % ennek aránya a csokiban) vagy sem, de nem érezni, hogy „csak” 55 % a kakaótartalma. A kesernyéssége alapján picit többre saccolnám, ha vakon kóstoltnám. A cukros édesség inkább csak a közepén jelenik meg egy pillanatra.

Összbenyomás alapján nekem ez olyan csoki, amiből egy-egy kockával elmajszolgatok szívesen és az jól is esik, de, ha már többet eszem belőle, akkor a kávé eluralkodik rajta és rajtam. A napi kávéigényünket kiválóan helyettesítheti pár falatka belőle.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: jócsoki.hu (Ráday utcai Csokibolt)
100 g/ 1600 Ft

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése