A Bonbonetti cégcsoport „tibi” márkája először 1941-ben került a boltokba (az egykori tulajdonos unokájáról kapta a nevét). Mára egy egész szép kis szortimenttel büszkélkedhet ez a márka.
A kakaóbabot és az inkább étcsokoládét kedvelő fogyasztókat célozza meg ez az 50 %-os csoki. A csomagolása az új „tibis” designnak megfelelő kék színű papír közepesen mély színű csokoládékockákkal és keresztbe futó barna sávval.
A valóságban halvány fényű, és valóban csak közepesen mély barna színűek a „tibi”-logós kockák. Kissé ragadós tapintású.
Illata capuccinóra, kakaós kekszre, s talán chilire emlékeztet. Íze édes-kesernyés, füstös, konyakmeggyes. Nem roppanós, közepesen olvadékony állagú. Ami roppan benne az a kakaóbab-töret. Ez egy kevés mentás ízt is ad a csokinak. Utóízében szintén füstösség és méz érződik. Szép összetett aromák, de szinte émelyítően sok a cukor. Nagyon édes, ezt még a töret kesernyéje sem tudja feledtetni. De kár érte!
Minősége: jó
Megvásárolható: Interspar
90 g/ passz (nem emlékszem, hány forint volt)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése