2016. december 29., csütörtök

Lovechock Süsse Kakaonibs-Meersalz

Egy igazán tartalmas csokoládé került ezúttal a Lovechock-elemzéseink reflektorfényébe. A kakaóbabtöretes és mellette tengeri sós, 86 %-os ecuadori étcsokoládé egy igazi nagyágyú, mégsem az a gyorsan telítő, nehézkes csokoládé, amit az előbbi összetevők alapján várnánk tőle. A titka pedig az, hogy tartalmaz még egy kis datolyát is, ami által kicsit „könnyebben emészthetővé” válik a nyers csokoládés tábla. Ezeken túl a már megismert lucuma port és egy kis Bourbon vaníliát is adtak hozzá, hogy igazán sokrétűvé váljon a csokoládé. Amit viszont nem tartalmaz: az a glutén, a tej és a szója. Vegán csoki.

Az egyszerű csomagolás mögött most is egy szépen kidolgozott megjelenésű, középmély barna színű, kissé matt tábla rejlik. A szokásos kis üzenetünk pedig a belső erőnkre való koncentrálásra motiválja a kóstolót.

Illata édeskés-ásványos, faforgácsra, kókuszrostra hajazó. Emellett pedig intenzíven kakaós. Ízében a kesernyésség már eléggé meghatározó, a magas kakaótartalomnak megfelelő, de még nem bántó. Kevésbé olvadékony. Tetszetős azonban az összetevők állagának játéka, a babtöretek aprócska roppanását jól esik hallgatni. Ugyanez a játékosság érződik a kókuszvirág nektár édessége, a csoki kesernyéssége és a sósság között. Felváltva jelentkeznek a szájban.

Hosszú lecsengésű, amelyben a só még inkább kiemeli a kakaó finom jegyeit. Gazdag az íze, de szerencsére nem tömény. Szívesen éreztünk volna még többet magából a kakaóból a közepén, de azért így is igazán karakteres csoki.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: EndorFine
70 g/ 1650 Ft

2016. december 20., kedd

Belyzium 83 %-os Low ferm étcsokoládé

Belyzium világába egyszer biztosan ellátogatok (ígéretesek a workshopjaik), addig viszont lelkesen kóstolgatom a csokijaikat. Miért olyan különleges ez a berlini manufaktura? Egyrészt, mert tree-to-bar csokoládékat készítenek (ezzel egyedüliek Európában), azaz a saját ültetvényük termését dolgozzák fel csokoládévá. Másrészt, mert egy különleges, kevésbé ismert termőhelyről Dél-Belize-ből származnak hibrid- és biokakaóbabjaik. Criollo illetve Trinitario kakaók kereszteződéséből jött létre az a kakaófajta, amivel dolgoznak. Végül pedig izgalmas a feldolgozási technikájuk is. A babok erjesztését kontrollált, alacsony hőmérsékleten végzik (a „Low ferm” kifejezés is erre utal). A pörkölést szintén visszafogott hőfokon hajtják végre annak érdekében, hogy minél több aromát őrizzenek meg magából az értékes kakaóbabból.

A csomagolás puritánsága már-már túl szerénynek is mondható, de nekem tetszik a rajta látható felezett kakaóhüvely rajzolata. Ugyanez jelenik meg a táblán a kakaófa különleges, törékeny kis virágának mintájával. A tábla kifejezetten tetszetős, bár színe inkább matt, mint fényes. Tapintva azonban hihetetlenül selymes. Roppanása is inkább tompább, pedig szép vékony tábla. Kézben olvadékonyabb, mint szájban.

Illata, nos az elképesztően intenzív és sokrétű. (A csomagolás belsejében van egy rövid leírást tartalmazó kis betétlap, amelyet bevittem a szobámba, ahol írtam a cikket. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy erőteljes gyümölcsös-kakaós-vegetális-dohányos, picit kávés illatot érzek. Rájöttem, hogy a csomagolásból rég kivett papírból árad ez, amely órákig tovább hordozta a tábla illatát!!!) Akárhányszor szagolgatom, mindig más és más. Érződik benne az erjedésből visszamaradt savassága, a gyümölcsök, a földesség, egy kis fás-herbás illat, méhviasz, pipadohány és még sorolhatnám hosszasan, mi minden jut róla eszembe. Figyelem, csupán kakaómassza, kakaóvaj és biocukor alkotja, semmi más és mégis milyen gazdag!

Ízében a csersavak kevésbé jelennek meg (talán inkább csak a lecsengésében, mintegy kis szárító hatást adva a falatnak). Szemcsés az érzete, de nem durván (ez a kíméletes feldolgozásból és nem a hibákból adódik, ja és nincs ugye benne lecitin sem). Inkább mondanám homogénnek az állagát.

Savassága igen markáns. Ennek oka is a visszafogott fermentálásban és az enyhébb pörkölésben keresendő. S persze az is igaz, hogy a cukorral csínján bántak. Mindezt tették annak érdekében, hogy maga a kakaó érvényesülhessen, s nem az adalékanyagok. Zamatok tekintetében ugyanazok villanak be, mint, amiket az előbbiekben felsoroltam. Kiegészülve egy fűszeres (szinte mézeskalácsos) felhanggal és lecsengésében konyakmeggyes-rumos aromákkal. Nagyon hosszú!

Wow, ez a csoki mindent tud, amit egy egyedi kakaóból készült, kíméletesen feldolgozott csokitól elvárnánk. A savassága nagyon meghatározó, de mindenképpen különleges az ezerarcúsága, amivel ez a csoki kitűnik az átlagcsokik közül.

Minősége: kiemelkedő

Megvásárolható: EndorFine
50 g/ 1990 Ft

2016. december 11., vasárnap

Lovechock Mylk Cranberry-Buchweizen

Lovechock sorozatunk következő tagja egy rendkívül izgalmas csokoládé. Neve kissé csalóka, mert annak ellenére, hogy abban Mylk olvasható, valójában nem tejcsokoládé. Ez ugyanis egy bio glutén-, tej-, szójamentes, vegán csoki.

A szépen mintázott, 70 %-os csokoládé színe kellemes őzbarna, fényes, jól láthatók benne a hajdina világos szemei. Tompán roppanó. Illatában mazsolás és mogyorós aromák tűnnek fel egy pillanatra, majd jön egy kis áfonya is. Utólag tudtam meg, hogy van benne mogyoró is, onnan ez az illat. S, ha már az összetevőknél járunk az előbbin, illetve a kakaómasszán, kakaóvajon, vörösáfonyán és hajdinán kívül, tartalmaz még kókuszvirágnektárt, almalevet, napraforgólecitint, Bourbon vaníliát, majomkenyér termésport (vagy más néven baobabot, ami antioxidánsokban, C-vitaminban, Ca-ban rendkívül gazdag), fahéjat, végül pedig tengeri sót. A sokféle összetevő ellenére sem túláradó az íze. Nagyon ügyesen összerakott tábla, amelyben egyik alkotó sem hangsúlyosabb a többinél.

Kézben és harapva belőle is jól érződik, hogy egészen olvadékony. Lágysága, selymessége kellemes, csupán a hajdinaszemcsék azok, amelyek roppannak fogaink között. Ízében némi vegetalitás, fahéjasság, gyümölcsösség érződik. Nyerscsokoládé, pörköletlen kakaóbabokból, kíméletesen őrölve, feldolgozva készült, még sem érezni rajta a kakaó kesernyésségéből szinte semmit. Sőt, annyira becsapós, hogy vakon kóstolva, valószínűleg simán rámondanánk, hogy tejcsokoládé. Bár a tej ízét nem érezni rajta, csak az állaga, krémessége az, amely annyira behízelgővé teszi, mintha tejcsoki lenne. Intenzitása, hosszúsága közepes.

Ez a csokoládé is kapott „kísérőként” egy kedves kis cédulát (bár ezzel az idézettel már találkoztunk más csokijukban is, azért érdemes megfogadnunk a tanácsát). Arra találunk utalást rajta, hogy minél többet adunk, annál többet kapunk. Hát, legyen így! Adjunk ebből a csokiból minél többet másoknak is, mert biztosan örülni fognak neki, akik kóstolják! Cserébe, ha mást nem, egy mosolyt biztosan kapunk érte!

Minősége: kiemelkedő

Megvásárolható: EndorFine
70 g/ 1650 Ft

2016. december 3., szombat

BerryBon

Áth-Horváth Zsóka csokoládé-szakértő, az International Chocolate Awards zsűri tagja a Tour de Zsokolat megálmodója és vezetője. Munkája során jobbnál jobb manufaktúrákba látogat és kísér el lelkes csokoládérajongókat, kíváncsi turistákat. Ám nemcsak a csokoládé bemutatása vonzza, hanem maga a csokoládékészítés is. Ebbéli igényének kreatív megnyilvánulása egy olyan termék kialakítása mely nem csupán élvezeti értékkel bír, hanem kifejezetten jótékony hatású szervezetünkre.

Már a Tour de Zsokolat ötletének végig vitele sem volt egyszerű feladat, de az általa kitalált vitaminos bonbonok újítójellegű technológiát igénylő kivitelezése, talán annál is nagyobb kihívást jelenthetett, különösen annak tudatában, hogy e tekintetben teljesen úttörőnek számít a csokoládépiacon. A termék bevezetésében, ismertté tételében társa Magyar Kata is segítségére van. A közös vállalkozásuk, a Le Bon Choice Kft. missziója: olyan innovatív csokoládés termékek készítése, amiket az emberek szívesen fogyasztanak, így az egészség természetes és örömteli módon tud beépülni a mindennapjaikba.

Na, de miről is van szó egész pontosan? A termék neve a BerryBon, avagy egy bogyós gyümölcsökkel ízesített (és most jön a lényeg) hozzáadott vitamint tartalmazó bonbon. Alapanyaga a kérget alkotó étcsokoládé jó minőségű, bio illetve fair trade úton és módon előállított termék. Töltelékében erdei pirosbogyós gyümölcsök, illetve datolya levének koncentrátuma található. A bogyósok széles tárházából merítettek a bonbonhoz, így berkenye, szamóca, fekete ribiszke, szeder, fekete bodza és csipkebogyó alkotja a kis képzeletbeli csokoládéba zárt gyümölcskosarat. Mindezt pedig megspékelték még magas beltartalmi értékű kakaóporral és D3 –vitaminnal (kolekalciferrolal). Izgalmasan hangzik, ugye?

Mielőtt azonban rátérnék a bonbon ízvilágára, érdemes pár szót ejteni a megjelenéséről is. A csomagolása egy mozgalmas szín- és hangulatvilágú dobozka, amelyen hintázó lányka egyszerre lehetne szimbóluma a könnyedségnek, a merészségnek és a szabadságnak. A terméket bemutató leíráson elrejtett finom kis utalás az „Unexpected everything”-élményre pedig ezt még inkább nyomatékosítja.

A kis virág formájú kapszlikban elhelyezett 9 db félgömb alakú bonbon szép fényes, mélybarna színű, élesen roppanó kérgű. Belül a töltelék egyenletesen tölti ki a csokoládékérget, jó állagú, olvadó. Illatában a kakaó finom aromái mellett, különösen kettétörve a bonbont, a gyümölcsök savassága, élénksége is megmutatkozik.

Ízében a csokoládé egy pillanatra beköszön tudatunkba, de aztán tovaillan, mert a bogyósok ribiszkés-bodzás, egyszerre savanykás, vegetális, fanyarkás íze gyorsan és határozottan átveszi helyét ízlelőbimbóinkon.

Utóízében kellemesen megjelenik a kakaópor mély aromája és egy leheletnyi fűszeresség, amelyek a vibráló savasság érzetét mintegy lecsillapítják szánkban, lekerekítve az ízélményt, amiben nagyon sokféle íz-zamat képviselteti magát.

A csokoládé egészségre gyakorolt jótékony hatásairól sokféle, részben igaz-részben azért feltételekkel elfogadható mesét zengenek (ti. egyáltalán nem mindegy a készítési technológiája, az összetétele, stb.), egy dolog azonban biztos, hogy a csokoládé nem varázsszer. Ezzel a termékkel a készítők patikai mérlegre teszik mindazt a „tudást”, amely a kakaóból készíthető termékekben rejlik és általa a csokoládéra „ráragasztott bélyeg”, miszerint csodaszer, talán kicsit mégis elérhetővé válik.

2016. december 2., péntek

Harrer Chocolat Kajszibarackos töltött csokoládé

A soproni Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda ezzel a „Fruit Fantasy” csokoládéjával aranyérmet nyert az International Chocolate Awards 2015-ös világversenyén, töltött tejcsokoládé kategóriában. Ezért is  nagyon kíváncsian nyitottuk ki a csomagolást, amely színének köszönhetően egyébként is elég feltűnő a boltok polcain, de az aszalt kajszibarackok látványa által még inkább csábító.

A csokoládé kéreg szép fényesen hullámzó felszíne az éppen kiöntött csokoládé érzetét kelti, amelybe azonnal bele kell kóstolnunk. Nagyon olvadékony a tábla, érdemes tényleg hűvös helyen tartani, ahogy az a hátoldalán is látható.

Illata intenzíven barackos-fűszeres-vaníliás. A kéreg belsejében egy krémesállagú, a szájban azonnal elolvadó és bizony „fel is oldódó” töltelék található. Rögtön egyértelművé válik a barackpálinka íze, amely eléggé intenzív, de szerencsére nem tolakódó. A kakaótartalom is érvényre jut mellette. Időnként pedig, amikor ráharapunk az aszalványok kellemes gyümölcsaromáival belépő darabkáira, az tovább fokozza a szinte már-már a friss gönci kajszit idéző édeskés, de mégis rendkívül gyümölcsös, picit lekváros, picit savas komplex ízélményt.

Utóíze közepesen hosszan marad meg a szájban, talán ebben a fázisban lehet a legjobban érezni a csokoládéba okosan belecsempészett szerecsendiót, amely hagyja, hogy a barack uralkodjon a pillanaton, de, amikor már azt hinnénk, hogy vége, akkor ez a kis pikantéria még egy utolsó lendülettel újra visszahozza a csoki aromáit a szájba.

Minősége: kiemelkedő

Megvásárolható: EndorFine Csokoládébolt
60 g/ 1690 Ft

Curioso fehércsokik

Ahogy azt már megszokhattuk eddigi sorozatunkban, ma is egy párost fogunk bemutatni a Curioso műhelytől. A manufaktúráról bővebb információ a CsokiLaBor oldalunkon található. Most inkább rá is térnénk a lényegre, mert egy újabb izgalmas összehasonlítgatás előtt állunk.
Vegyük ugyanazt a fehércsokoládé alapot! Gondoljuk át, hogy mi illene hozzá! Bizony a fehércsokik általában arról „híresek”, hogy nagyon édesek. Így biztosan kell hozzájuk valami olyan összetevő, amely picit feledteti, vagy legalábbis csökkenti a nagyon magas édességérzetet. A Curiosonál is ez lehetett az alapkoncepció, amikor megálmodták ezeket a csokoládékat. S milyen helyes volt az elgondolás!

A mai első táblánk tőlük mindjárt egy ezüst érmet nyert csokoládé (az International Chocolate Award kelet-európai versenyén). Ez pedig a Fehércsokoládé biocitromolajjal. Külcsín és belbecs tekintetében ez a csokoládé is hozza a Curiosotól eddig megismert letisztultságot, szépséget. Fényes, sima felületű, krémfehér színű a tábla. Illata finoman citrusos. Abszolút megnyerő! Ízében a fehércsoki édessége ugyan eléggé határozott, de szerencsére a citromolaj elég hamar a helyébe lép, mielőtt még besokallnánk a csokitól. A csöppnyi savassága nagyon kellemessé teszi a táblát. Még egy kis reszelt citromhéjat el tudnánk képzelni hozzá, de így is egész jól eltaláltak az arányok. A fehércsokiban megjelenik egy kis sürített tejes érzés, ami szerencsére csak egy pillanatig villan be, így összességében nagyon jól eltaláltnak mondanánk ezt az elképzelést.

A második csokoládénk ezúttal a Fehércsokoládé aszalt meggyel és fahéjjal. A csomagolás tekintetében ennek a megjelenése, színvilága tetszetősebb számunkra, mint az előzőé. Maga a tábla hasonló az előzőhöz fényében, küllemében. Azt leszámítva, hogy ennek a színe a fahéjtól inkább egy puha, melegséget árasztó barnás árnyalatot képvisel. Jól olvadó kockáját a kézbe véve először a fahéj illata lengi be orrunkat. Majd megérkezik a csokoládé vaníliás-tejes illata is.

Ennél a táblánál a savasságot az aszalt meggy hívatott fenntartani, de azzal, hogy egészben került a csokiba, csak helyenként érződik a kellemes kiegyensúlyozó hatása. Talán jobb lett volna apróbb darabokban, de az egész felületre juttatni belőle. A fahéj a fehércsokoládékhoz mindig nyerő választás. Vegetalitása klasszul kiegészíti azt. Általa válik igazán hosszú lecsengésűvé a csokoládé.

A mi értékelésünk alapján az utóbbi egy árnyalattal ugyan, de azért mégis kissé elmarad a biocitromolajos verzióhoz képest, de kit tudja, hogy kinek melyik jön be igazán, az a biztos, ha mindkettőt megkóstoljuk, abból bajunk nem lehet!

2016. november 29., kedd

Lovechock nyerscsokoládék

Lovechock terméket eddig csak egyszer régen kóstoltam, így örömmel tettem eleget az EndorFine Csokoládébolt felkérésének, hogy látogassam meg őket és egyúttal kóstoljam végig ennek a holland manufaktúrának a különleges „nyerscsokijait”, amelyeket itthon csak náluk találhatunk meg.
A boldogság forrását a Lovechocknál nemcsak kutatják, hanem igyekeznek is a fogyasztóik elé tárni. Számukra a csokoládé nem csupán az édesség élvezetéről, hanem a kakaóbabban rejlő értékes összetevők minél nagyobb arányú átviteléről is szól. Vagyis pörköletlen kakaóbabjaik és azok kíméletes feldolgozása révén őrzik meg a kakaó egészségünkre jótékony hatású vegyületeit (teobromin, feniletilamin, flavonoidok, stb.), amik ténylegesen elősegíthetik, hogy jobb közérzetünk legyen. A kakaóbabok Ecuadorból, organikus gazdálkodású farmokról származnak.

Ha kézbe vesszük a Lovechock csokikat már az „ökobarát” csomagolás látványa is örömmel tölt el bennünket, a külsőre letisztult, csupán néhány információt hordozó, újrahasznosítható papírral bíró csokoládédobozkákat kibontva, belül egy színes „álomvilág” tárulkozik fel előttünk, mintegy jelezve, hogy bizony itt egy különleges élményben lesz része a kedves kóstolónak. A következő pillanatban pedig feltűnik az is, hogy egy kis kísérő cédulát rejtettek készítők a csoki mellé. Ez a napi útravalónk része lehet (feltéve, ha naponta eszünk ezekből a csokikból pár falatot, ami egyébként szervezetünk számára abszolút kívánatos lenne!).

Lássuk is most már, hogy mit tudnak az előbbiekben felsoroltakon kívül ezek a csokoládék! Elöljáróban annyit az alábbi háromról, hogy mindegyikük 81 %-os, de megkóstolva korántsem érződik ez rajtuk. Nem kesernyések, nem szárítanak!

Elsőként pár szóban az Organic Raw Chocolate Maulbeere-Vanille: a glutén, tej-, finomított cukormentes, vegán csokoládé érdekessége, hogy a fő ízesítőkön, az aszalt faepren és a Bourbon vanílián kívül még jópár dolgot tartalmaz. Édesítésére a kókusz(virág) nektárt használták. Mellette pedig a quinoa, lucuma por, cayenne-bors és tengeri só is felsorakozik. (Csak így zárójelben jegyzem meg, hogy a csokiban talált mottó: Minél többet adok, annál többet kapok volt.) Valóban sokat adnak ezzel a csokival a készítők, akár külön-külön is regélhetnék az összetevők hasznosságáról, de most igyekszem nem el térni a tárgytól, amely szívemnek oly kedves, vagyis magától a csokoládétól!

Színe mélybarna, fedett, de egy nyers csokitól nem is várhatjuk, hogy csillogó fénye legyen. Tompán törik, morzsás is kicsit. Illata melegséget áraszt, édes fűszerekkel, a vanília lágyságával, némi kakaó aromával és nem utolsó sorban a faeper finom gyümölcsösségével. Ízében a kakaóbab talán jobban érvényre jut, de a (saját érzetre frissen kicsomagolt) vaníliarúd intenzitása azért mérvadó. A gyümölcs már alig-alig van jelen, helyette egy furcsa csípősség (az összetevőket megtudván, ez már nem is volt oly meglepő) bontakozik ki a falat végén. Szemcsés és kemény az állaga, de ugye itt a konsírozás és a temperálás más módon értelmezendő. A feldolgozás célja, nem a lágy selymesség a nyerscsokiknál, hanem a komplex beltartalom.

Jó csokoládé, sőt még azt is mondanám rá, hogy rafinált ezzel a kis csípősséggel, de talán kicsit elmaradt az íze az illattól.

Organic Raw Chocolate Ananas Inkabeere: az összetevők és a készítés paraméterei tekintetében hasonló az előzőhöz, leszámítva, hogy ebben nincs faeper, cayenne-bors és quinoa, de van helyette aszalt ananász, inkabogyó (physalis, avagy földi cseresznye) és mangó. Állagát, színét, felületét nem jellemzem külön, mert az előbbivel szinte azonos, talán annyi különbséggel, hogy az állaga kicsit lágyabb. Illatában a kakaóbab virágos-édeskés karaktere jobban érződik ennél a csokinál, mint az előzőnél. Íze gazdagabb, a gyümölcsök egyszerre és felváltva is megjelennek. Folyton változik, hogy mi bukkan elő belőle. Az inkabogyó savanykás jellege nagyon jól passzol a vaníliás-fahéjas érzethez, ami adódik a kakaóbabokból és az összetevőkből is. Az édességet az „inkák aranya”, a perui lucuma por juharszirupos íze továbbfokozza, így válik egységessé, behízelgővé a csoki, hagyva, hogy lelkünk igazán szárnyaljon az ízek birodalmában, ahogy e csoki csomagolásának kis üzenete is sugallja felénk.

Végül, de nem utolsósorban következzen az Organic Raw Chocolate Kirsch-Chili! Alkotókra szedve az előbbiekhez hasonló kakaómassza, kakaóvaj, Bourbon vanília, kókusz(virág) nektár, lucuma por, tengeri só tartalma mellett ennél a csokinál a cayenne-bors nagyobb dózisban került adagolásra, aszalt cseresznyével. Továbbá fahéj, kakaóbabtöret, mazsola is gazdagítja a csokoládét. (Ahogy ezt a felsorolást írom, bevillant a Zotter-koncepció, hiszen náluk is lehet olyan csokikkal találkozni bőven, amelyek sok-sok összetevőt tartalmaznak a különleges ízélmények, ízharmóniák kialakítása céljából, érdekes a hasonlóság.)

A három tábla közül kétségkívül ez a legintenzívebb illatú. Sok minden jut róla eszembe, a karácsonyi fűszerkeverékek, a tonkabab, a vanília és egy kis dohány. Szerencsére a gyümölcsösség is tetten érhető benne, így megelőzve a fűszeresség túláradó sokaságát. Törve egy darabkát azt látom, hogy más az állaga. A mazsola is segíthet abban, hogy nem érzem olyan „durván” szemcsésnek, mint az előzőeket. Íze sokrétű, a gyümölcsök és a fűszerek játéka továbbgyűrűzik a szájban is, az aromák után. Hosszú lecsengésű, kellemesen melenget az utóízben a chili (bár nem szeretem csokiban, de ez jól eltalált, arányos). A csoki üzenete ez volt:” Otthon érzem magam belsőm fényében”. Csokira fordítva nekem ez annyit jelentett, megelégedéssel tölt el e kockák elfogyasztása.

A három csokoládé közül talán az első picit elmarad a második kettőtől, s, ha összetettségét nézem a Kirsch-Chili volt számomra a leggazdagabb, leghosszabb, de az inkabogyós is eléggé tartalmas volt. Döntsön a kettő között a hangulatunk, hogy épp melyiket választjuk!

Ezzel persze a Lovechock élmények korántsem értek véget, hamarosan jön a folytatás...

2016. november 16., szerda

Curioso étcsokoládék

Ígéretemhez híven, ezúttal is egy érdekes párost mutatok be a Curioso műhelytől. Ahogy az előző cikkben már említettem, a manufaktúránál még nincsenek kitaposott útvonalak, de máris vannak figyelemreméltó tábláik.

Egy izgalmas alapanyagra esett a készítők választása a következő étcsokoládéikban. Haitiból származó nemes Criollo és Trinitario kakaóbabok felhasználásával született meg maga a csokoládé. Haiti kakaójára általában jellemzők az édes fűszerek, az intenzív kakaós jegyek és a relatíve magas savak. Meglátjuk, hogy ezekből mely karakterek köszönnek vissza az alábbi táblákban.

Curioso Haiti 65 %-os étcsokoládé kakaóbabtörettel: elsőként ezt választottam kóstolásra, mert a másik csokoládéban olyan intenzív fűszer van, ami mellett talán kevésbé érvényesül maga a csokoládé.

Kibontva az ízléses csomagolást, egy fényes, selymes, nagyon mutatós tábla kerül a szemem elé. Na, de nem is ez tetszik benne igazán, hanem a gyönyörű vörösesbarna színe! Roppanása inkább tompának mondható, pedig szép vékony a tábla.

Illatában egymást érik a különböző aromák dohány, faforgács, méhviasz és némi savasság is érezhető rajta. Egyszerre jut érvényre benne a kakaóbabtöret és maga a csokoládé. Ízben a savasság már kevésbé érződik, a cukor kicsit elfedi. A csersavak is csak finoman tudnak beleszólni az ízekbe. A méhviasz mellett kevés bőrösség és gyümölcsösség villan be, de aztán ezek gyorsan átadják helyüket a kakaó pörkölési jegyeinek.

Állagát tekintve ez a csoki közepesen olvadékony, közepesen lágy, nem fedi be a szájat. Kevésbé fajsúlyos, de nem is vártam el tőle, hogy az legyen.

Amit kerestem, az viszont benne van, valóban intenzíven kakaós, édeskés, ahogy az elvárható az alapanyagtól. Eléggé összetett, aromák és zamatok tekintetében is. Az illat alapján várt savasság azonban nem jelent meg benne, pedig jól állt volna neki egy picivel több, hogy ellensúlyozza az édeskés érzetet. Az viszont elég sokat elárul róla, hogy az első kocka után pillanatok alatt tűnt el a második is, majd egy egész sor a táblából, ízlett, no!

Curioso Haiti 65 %-os kakukkfüves étcsokoládé: az International Chocolate Award kelet-európai versenyén ezüst érmet nyert tábla vélhetően igen megosztó lesz a fogyasztók körében. Aki szereti a kakukkfüvet, annál „beüt”, aki viszont nem, azt inkább kiüti, mert bizony nagyon kakukkfüves. Na, de ne szaladjunk ennyire előre!

Megjelenésében, állagában természetesen nem tér el az előzőtől, illetve csupán a hátoldalán, ahol az előbbinél a kakaóbabtöret, ennél pedig a finomra morzsolt fűszer az, ami látható, egy érdekes zöldes árnyalatot adva a felületnek. Illetve nyilván az még a különbség, hogy míg a kakaóbab kellemesen roppanós, addig a kakukkfű legfeljebb egy kis szemcsés hatást gyakorol a rágás során, de persze ez nem róható fel hibaként, ilyen és kész.

Illatában az általam igencsak kedvelt méhviasz próbál feltűnősködni ennél a csokinál is, de bizony a kakukkfű egy szempillantás alatt maga mögé utasítja.

Ízében szintén a fűszer a meghatározó, de nem kell tőle megijedni, mert azért hagy teret a csokoládé finom kakaós karakterének is. Sőt, a frissesség erejével hatóan savasabb az összbenyomás ebben a táblában, mint az előzőben. Ráadásul a gyógynövényes kesernyésség is megjelenik a kakukkfű révén.

Nos, ez a csokoládé kuriózum a javából! Nagyon szívesen elmajszolok belőle egy, esetleg két kockát, de azért őszinte leszek, a fűszer intenzitása oly mértékű benne, hogy gyorsan telíti az embert, így újra és újra "rá kell járni". Arra viszont kiváló, hogy a téli hónapokban erősítse a szervezetünket, mind a kakaó jótékony antioxidáns hatása révén, mind pedig a kakukkfű fertőtlenítő, immunrendszer-erősítő hatása által. A napi pár kockát bizonyára meghálálja testünk-lelkünk.

2016. november 5., szombat

Marc Antoine Ingwer Dunkel

Marc Antoine a trüffelek és a pralinék nagymestere. A svájci-német cég, Confiseur Läderach 1962 óta készít svájci receptúrák alapján nemcsak csokoládékat, hanem süteményeket is. A er "Läderach - csokoládécsalád" három márkát foglal magába, a Läderach Chocolatier Suisse-t, a Läderach Professionalt és az általam most kóstolt Marc Antoine csokikat.

Jelenleg a kicsinek nem mondható csokoládéműhely széles repertoárjából a kezemben tartott csokoládé egy 52 %-os étcsokoládé kandírozott gyömbérrel.

A csomagolása tetszetős, fehér papírdoboz belül vékony celofánnal, amelyen keresztül bepillantást nyerhet a vásárló a középmély barna, és a halványsárga, egyenletesen elszórt gyömbérdarabkák által díszített csokoládératáblára.

Selymes tapintású, keményen, tompán roppanó, nehezen olvadó. Ha végre elolvad a szájban, akkor viszont bársonyos érzetű. Nem ragad, nem tömény.

Illata kakaós, közepesen intenzív. A gyömbér jól roppan. Picit csíp, de egyébként kellemes. Közepes hosszúságú, a legvégére marad a gyömbér.

Jó csokoládé, de nem túl széles az ízskálája. Forrócsokinak viszont nagyon jó (még rizstejjel is)!

Minősége: jó (+)

Megvásárolható: Csokissimo
100 g/ 1980 Ft

2016. november 3., csütörtök

Curioso tejcsokoládék

Az elmúlt hetekben megismerkedtem egy egri csokoládékészítő házaspárral, akik idén kezdték el a kis vállalkozásukat és máris elmondható róluk, hogy szép és finom táblákat készítenek.

Dr. Pappné Dragony Kinga és férje Papp Péter készíti a Curioso Manufaktúra valóban különleges csokikockáit.

A következő sorozatunkban néhány csokijukat izgalmas párosításokban mutatjuk be, hogy ne csak mi, hanem a kedves olvasók is kedvet kapjanak csokijaik elemezgetéséhez (vagy inkább elmajszolásához...).

Kezdjük is mindjárt két tejcsokoládéjukkal!

Silk of Curioso: egy 41 %-os tejcsokoládé elegáns, letisztult csomagolással. (Kicsit nehéz hozzájutni magához a táblához, mert a doboz kevésbé praktikus, de mint azt a készítőktől megtudtam azóta már újabb, egyszerűbb kibontású dobozkájuk van).

A tábla formája közel négyzetes, 3x3 kockára osztott, kakaófa és termése látható rajta, mint motivum. Szép vékony, nem morzsás, nem szemcsés, nem buborékos a felülete, középmély őzbarna színű, jó fényű. Selymes a tapintása, egyenletes a törésvonala, tompán roppan.

Illata nem túl intenzív, de kellemes kakaós. Pici pörkölési jegyet, lehelletnyi vaníliát, tejkaramellásságot érezni rajta. Elég összetett!

Jó ízű, de szájban már kevésbé tűnik gazdagnak. Nehezen olvad, kicsit ragadós az állaga. Ízében is a kakaó a domináns, nagyon enyhe gyümölcsösség (alig érezhető sav formájában?) van jelen benne, de az édessége azért ezt kevésbé engedi érvényesülni.

Utóíze a tejcsokoládéktól várhatóan finoman tejes-kakaós, ám kissé rövid. Jó alapanyag, különböző ízesítésekkel jól működhet.

És íme itt is van az a tábla, amelynek alapanyagául szolgált az előbbi tejcsokoládé!

Tejcsokoládé bio mandarinolajjal és rózsaborssal: a megjelenését tekintve megegyezik az előbbivel, annyi különbséggel, hogy a dobozt átívelő szalag halványabb kék színű (tudatva ez által a fogyasztóval, hogy bizony itt valamilyen összefüggés van az előző táblával-szeretem az ilyen egyértelműsítést!).

Kibontva a csomagolást a tábla megjelenése az előzőhöz szinte teljesen hasonló, szép és tiszta.

Illatban fűszeresség és gyümölcsösség násza érződik. Keleties illatok hömpölyögnek elő a táblából, időnként be-be libbenő kakaóaromákkal. Szerencsére az intenzitásuk pont jó és nem letaglózó.

Ízében a rózsabors és a mandarinolaj nagyon jól passzol egymáshoz és a tejcsokoládéhoz. Az egyetlen dolog, ami zavaró, hogy a rózsabors egészben van rászórva a táblára (és nem mondjuk őrölve-belekeverve), így ráharapva a rózsaborsra, az egy pillanatra teljesen átveszi az uralmat a tábla felett. Ha pedig olyan részt kóstolunk, ahol nincs a fűszerből, akkor csak a mandarinolaj érvényesül, így egyfajta kettősség jellemzi. Ha a két összetevő egyszerre kerül a mérleg (és a kóstoló) „nyelvére”, akkor bizony nagyon jó egyensúly alakul ki az alkotók és a csokoládé között. Édessége a mandarinolaj révén némileg csökken, de azért még érezhető. A tejesség érzetéből is visszavesz az olaj, de ez nem feltétlen baj, elég, ha az csak a háttérben nyilvánul meg.

Összességében ez a tábla kiváló példája annak, hogy válik egy jó (a fenti) alapanyag a gondos kezekben nagyon jó csokoládévá.

2016. október 30., vasárnap

Mandulaforgács bonbonok

Nem is olyan rég alkalmam nyílt végigkóstolni egy kezdő bonbonkészítő termékeit. Forgács Klára székesfehérvári manufaktúrájában tej, liszt és hozzáadott cukor nélkül próbál szerencsét a cukrászat világában. Bizony ez egy elég rizikós történet, hiszen ezek nélkül süteményeket készíteni elég nagy kihívás. Sokat kell kíséretezgetni, mire minden olyan formájú, állagú lesz, amit a kedves, de valamely élelmiszer adalékanyagra érzékeny fogyasztó elvárna. Nyilvánvaló, hogy attól, ha valaki mondjuk gluténérzékeny, még szívesen fogyaszt süteményeket, sőt azoktól azt várja, hogy legalább annyira finomak legyenek, mint a liszttel készült változataik.
Nos, tehát ezzel a kihívással kell megküzdenie Klárának, aki magára vállalta a nemes feladatot, hogy nagyrészt saját kertjéből merítkezve úgy készít ínyencségeket, hogy azokból száműzi a tejet, lisztet és a kristálycukrot. Paleo, illetve vegán termékei közé kekszek, torták, bonbonok és más egyéb sütemények tartoznak.

Lássuk is sorban, hogy melyek voltak azok a bonbonok, amik nekem a legjobban tetszettek kínálatából!

Zserbó: ebben szabolcsi szilvalekvár, dió és egy kis datolya (az édes íz végett) található. Jó állagú, eléggé vékony kérgű ahhoz, hogy jól roppanjon, a talpa nem válik külön. Ízében jól jön a szilva savassága, kellemes a dió és a datolya összhatása. Tartalmas, nem nehézkes. Nem túl hosszú, de jó bonbon.

Erdei: összetevők tekintetében fekete ribiszke, málna rejlik a töltelékben (Klára saját kertjéből származnak) és egy kis lenmagliszt, amellyel a végső állagot kívánta kialakítani. Nos, a töltelék íze, állaga valóban megfelelő, kellően jön a málna, majd a háttérből pedig a fekete ribiszke. Egy pici hiányosságot éreztem azonban arra vonatkozólag, hogy a töltelék és a kéreg elvált egymástól elvágás után, vagyis még kissé nedves a töltelék és így mintegy levedli magáról a kérget. A friss gyümölcsízek kedvelőinek kifejezetten ajánlom az egyébként jó ízű bonbont.

Chilis: csokoládé, datolya, sütőtök, őrölt chili találkozása egy aprócska bonbonban. Először a csoki karakterei érezhetők benne, majd megérkezik a chili is egy érdekes fanyarkás csípősséggel. A végén pedig beköszön a datolya édeskés íze. Tüzes, tömény bonbon, de mégis kellően selymes (talán a sütőtök miatt is) a töltelék és a csoki együtt hatása.

Sósmogyorós: ez tartalmaz (nem meglepő módon) sósmogyorót, (meglepő módon) cukkinit és datolyát. Utóbbiak kevésbé jutnak az intenzív mogyoró mellett érvényre (talán csak az illatban érződik egy kis datolya). Érdekes módon a sósmogyoró is egy különleges mogyoróolajos érzet formájában nyilvánul meg inkább, sem mint a klasszikus sósmogyis ízként. Valahogy az alkotók olyan játéka ez, ami által a karakteres(nek vélt) ízek kicsit lekerekednek és finomodnak.

Komlós: ez jelen pillanatban a kedvencem a sorból. Az étcsokoládé és a komlókivonat olyan találkozása e bonbon, amely egy tökéletes harmóniát alkot. Nem beszélve a batáta (édesburgonya) édeskés ízéről, amely szintén jelen van benne. Kellemesen olvad szét a szájban. Nem kirobbanó a komló íze, de, ha kicsit odafigyelünk rá, akkor egy páratlan, már-már majdnem hogy sörös íz tárul elénk. Nagyon finom.

Kávés: ez egy markáns bonbon a frissen lefőzött kávé ízével. Igazán csak a kőkemény étcsoki rajongók számára ajánlott! A batáta ugyan közelebb hozza a szívünkhöz a falatot, de benne a 80 %-os étcsoki és a kávé együttese egy határozott, kesernyés, kicsit savas, kakaós-kávés ízképet mutat.

A bonbonok tehát összességében jól eltalált, kiegyensúlyozott ízvilágúak, többnyire jó állagúak, szép vékony, roppanós kérgűek. Alakjuk szinte mindegyiknek más és más, de ez a készítési módból adódik (kézzel formázott, mártott bonbonok), s általa válik igazán egyedivé minden egyes darab. Kicsit a fényükön még lehetne csiszolni, hogy szebben mutassanak, de jó az irány, tetszik a merész és nem megszokott alkotók használata, csak így tovább!

2016. október 23., vasárnap

Fabric Ecuadori étcsokoládé kumquattal és kávébabbal

Nagy örömömre szolgált, hogy elsők között kóstolhattam e csokoládét, ez különösen izgalmassá tette az élményt. Fabric csokoládék hosszú sorát jellemeztem már e helyütt, s így visszatekintve csupa „nagyon jó, kiemelkedő” értékelést kaptak termékeik. Mielőtt részrehajlónak tartana a kedves olvasó, elhatároztam, hogy ezt a csokit jó alaposan kivesézem majd, vagyis megpróbálok elveimmel ellentétes módon, hibakereső kóstolást folytatni e tábla kapcsán.
Na, akkor hajrá! Kezdjük is a megjelenéssel (a design-nal most nem foglalkozom, mert azon úgysem találok fogást). Simogatom-simogatom, de nem ragad, nem szemcsés, nem morzsás a felülete. Sőt, inkább nagyon is sima! Fénye...szintén megfelelő. Eltöröm, hátha tompán roppan...de nem. Ráadásul még a törésvonala is nagyon szép.

Jó, akkor megszagolom és keresek valami oda nem illőt az illatban...kérdés, hogy a finoman citromfüves-citrusos, mellette vegetális-kávés jellegében mi a kivetnivaló? Hát...semmi. Ráadásul pont annyira intenzívek az aromák, amennyire az elvárható, nem lehengerlőek.

Ok, akkor nézzük a textúráját! 80 %-os kakaótartalma ellenére, vagy mellett is kellően olvadó, jól strukturált, testes, épp ezért puhának nem mondanám, inkább fajsúlyosnak, ugyanakkor nehézkesnek sem.

Ezek után már csak az ízekben bízhatok, hogy a tekintetben találok majd hibát. És igen! Megfogtam! A magas kakaótartalomból és a kávé fanyarságából adódóan érezhető kesernyésség és pici szárító hatás az egyetlen gyenge pontja a csokinak, de! Az ízek olyan szintű sokrétűsége, ami érezhető benne egy szempillantás alatt el is feledteti ezt az emberrel.

Kóstoláskor egy másodperc erejéig bevillan a kakaó intenzív zamata, de aztán gyorsan átadja helyét a kávé pörkölési jegyeinek. Majd a kandírozott kumquat (vagy koktélnarancs, vagy törpe mandarin, vagy japánnarancs, vagy ahogy tetszik) édeskés-fanyarkás-savanykás határozott íze érkezik meg. De várjunk csak! Máris itt van újra a kávébab, aztán megint a kumquat zamata...

Közben pedig folyamatosan érezni lehet valamit, valami kis extra ízt a háttérben. Végig áthatja a falatot, érdemes egy kis figyelmet szánni erre. Ha nem megy elsőre, hogy mi is ez, akkor keresgéljünk a lecsengésben, mivel ott még erőteljesebben érvényre jut a...a mineralitás! Téglás-tufás zamatként, az ecuadori kakaó és a ruandai kávébab karakteréből mintegy összeadódva, igen kellemessé válik így az összbenyomás.

Ezek alapján aligha adhatnék rosszabb értékelést ennek a csokinak (is), mint a „nagyon jó”. Kis kiegészítésként még annyit azért hozzátennék az előbbiekhez, hogy ez a csoki egy igazi ENERGIABOMBA! Ha valaki fenn akar maradni egy éjszakán át és nem akarja szervezetét „egészséges” energiaitalokkal felspannolni, akkor egyen meg belőle egy nagyobb dózist és az erőnlét garantált!

Minősége: hmmm...mese nincs...kiemelkedő

Megvásárolható: Fabric Csokoládé
70 g/ 1480 Ft

2016. október 9., vasárnap

Adonyi újbor-körkép

Újbor-kóstoló ilyenkor? Hangzott el tőlem a kérdés, amikor meghívást kaptam október 8-ra az adonyi Újbor Ünnep és Háladás programra.

Nos, tegnap megértettem, hogy miről is van szó. Egyes borvidékeinken még javában szüretelnek, míg az adonyi szőlőhegyen már egymás borait kóstolgatják, elemzik a szőlősgazdák.

Az évjárat bizony nem könnyítette meg idén a termelők dolgát, akadt gond a peronoszpórával, a lisztharmattal és helyenként a botrytisszel is, de a szorgos munka azért meghozta gyümölcsét az adonyi pincék mélyén is.

Az Újbor Ünnep a Szent Orbán Kápolnánál kezdődött egy rövid litániával, majd az idei évi Szent Orbán vándordíj átadása után a Szent István Általános iskola tánctagozatos diákjainak előadása következett. Ezután a Dunamenti Szent Orbán Borrend tagjainak pincéi várták a vendégeiket tárt karokkal, terülj-terülj asztalkámmal és bizony-bizony már a kierjedt, néhol szinte készre kezelt újborokkal.

Elsőként, a Boldog Pince újborai közül szemezgettünk. Vegyesfehér boruk lepett meg a legjobban, hiszen azt gyakorlatilag már bármely asztalra oda lehetne tenni a vendégek elé, mivel az erjedés nyomai alig észrevehetők benne. Tiszta az illata, íze és szinte csillogó a megjelenése is. Roséjuk finoman sistergő gyümölcsössége, leheletnyi fűszeressége sokat ígérő. Kékfrankosuk cserfes gyümölcsös-fűszeres felhangjai szintén megnyerőek.

A Ráchegyről átsétálva a Kápolna sor pincéibe
Králl István, a Szent Orbán Borrend nagymesterének pincéjében egy igazi kuriózumot volt szerencsénk ízlelgetni. A bor hozta a Gyöngyrizling (Rajnai rizlingxCsaba gyöngye) szépséges virágosságát, édeskés-muskotályos jellegét. E feminim bor tökéletes ellenpontjaként pedig egy férfias határozott savgerincű, karakteres Kékfrankos rosét is magunkévá tettünk itt.

A frissen felújított Szántó Pincében két bort választottunk. Egy idei Olasz rizlinget és egy 2014-es bort. Előbbiről később ejtünk még szót. A 2014-es Cabernet franc különlegessége, hogy fahordót csak a szomszédja látott, ő ugyanis tartályban töltötte gyermek- és felnőttkorát egyaránt. Ennek ellenére a borból áradó melegség, konyakosság, csokoládésság, gyümölcsösség elképesztően jó termőhelyről tanúskodik, s ez nem más, mint a Tihanyi-félsziget kiváló adottságú, különleges mikroklímájú területe, ahonnan az alapanyag származik.

Ezt követően Schmidt Attila pincéjénél vendégeskedtünk. Vegyesfehér, csemegékkel „tarkított” bora kissé lehengerlő volt, de az ezt követő borok kifinomult ízei helyre állították bennünk az egyensúlyt. Pinot noir roséja még érőfélben van, de íze nagyon fajtajelleges. Attila borai közül talán a legjobban Kékfrankos roséja tetszett, amely tökéletes színével, málnaszörpös illatával, szamócás ízeivel roséikonná válhat. Kéthetes (!) Zweigelt bora fiatalsága ellenére mély színével öblösen hömpölygött a pohárban. Illatában virágok, ízében fűszerek tobzódtak. A borokhoz egy igazi kis gasztronómiai csemegével is megleptek e pincénél bennünket. A sütőtöktócsni legalább olyan intenzitással fogyott az asztalunknál, mint a kellemes borok. S, hogy teljes legyen az élmény, egy korty Cigánymeggy pálinkával tettük tökéletessé az ízélményeket. Szinte harapni lehetett benne a friss, ropogós gyümölcsöt.

A napot a Paulusz Pincénél zártuk, ahol érdekes „játékokkal” ismerkedtünk meg. Először a Gyöngyrizling két arcát, fahordóban és tartályban erjedt oldalát ismertük meg. Előbbi jobb illata tetszett nekünk, utóbbinak pedig izgalmas zamatai. Szintén két Kékfrankos rosét kóstoltunk, az egyik alapanyaga Bátáról, a másik Szekszárdról származik. Utóbbi jelen állapotában tartalmasabbnak bizonyult számunkra. A pince legjobb fehérbora a Chardonnay volt, ami hozta a fajta minden jegyét, szép savaival, ananászos-vajasságával, teltségével. Két vörösboruk szintén kitűnő volt, mind a Cabernet, mind pedig a stílszerűen Orbán vére névre keresztelt bor (amely egy kísérleti hibridszőlőből készült, Turán és Eger 2 keresztezés). Komplexitás, gazdagság, mély színek jellemezték mindegyik bort. Előbbi még kicsit finomodhat csersavai tekintetében, utóbbi viszont palackban tölti már életét és ennek megfelelően késznek is mondható, virágos illatú, ízű, bársonyos tanninnal, kerek savakkal megáldott bor.

Végül még egy gondolat erejéig érdemes kitérni az Olaszrizlingre is, ha már annak hónapját ünnepeljük. Három pincénél, három különböző stílusú rizlinggel találkoztunk. A Boldog Pince bora hozta talán a legjobban a fajta virágos, mandulás karakterét, a Szántó Pincénél egy nagyon érett szőlő jegyei, édeskés karakterrel sejlettek fel már az újborban is. Schmidt Attila bora pedig a jó értelemben vett, finoman vegetális, éppen csak annyira élesztős érzetű, ami kifejezetten jól áll neki (egy érlelt pezsgő selymessége jutott eszembe róla).

Köszönjük a lehetőséget a kóstolgatásra, sok sikert kívánunk a további munkához, mert a pincében csak most kezdődnek igazán a tennivalók! Egy élmény volt...

2016. szeptember 12., hétfő

Szép borok A Borfesztiválról

Már-már kötelező program egy borkedvelő számára a szeptemberi Budavári Borfesztivál. Csokorba gyűjtöttük a számunkra legjobban tetsző borokat az idei mustráról. Bár kissé talán visszafogottabb hangulatban telt az esemény, kevesebb borászat képviseltette magát, mint az elmúlt években, és a borászok is csak hellyel közzel voltak jelen személyesen a standokon, azért akadtak pompás borok szép számmal a fesztiválon. Az alábbiak mindenképpen kiemelkedőek voltak.

Kristinus Borbirtok Olaszrizling 2015  13 % 2490 Ft/palack
A fahordóban érlelt aranyba hajló Rizling illata a fajtához képest intenzíven bontakozik ki édeskés karakterével. Íze illatával összhangban mézes-cukorkás, savai révén kissé citrusos. A fajta kesernyésségét finoman hordozza csupán, pont annyira, amennyire azt kell. A lecsengése is egész hosszú. Picit szárít a vége, de ez nem zavaró.

Pócz Pincészet Kokas-hegyi Chardonnay 13 % 3000 Ft/palack
A tisztaság mintaképe ez a bor. Megjelenése, illata, íze tökéletes gondosságra utal. Szalmasárga, olajos cseppjei kecsegtetően mozognak a pohár oldalán. Illata virágos-almás, olyan mintha a Húsvéti rozmaring fajtába „harapnánk” bele. Belekóstolva ugyanakkor a facéliaméz kellemes-lágy zamata
ugrik be róla. Nagyon gazdag, testes és hosszú. Kitűnő választás egy kis esti mélázgatáshoz.

Hudák Pince Individuum 2012
Nem fiatalka már ez a mély rubin vörös bor, mégis élénken élnek zamatai. Talán most van a csúcsán. Lágysága, bársonyossága igazán  behízelgővé varázsolják az egyébként is számunkra nagyon kedves csokoládés karakterrel bíró bort. A Cabernet sauvignon és Merlot házasításban a két fajta perfekt balanszban van egymással. Előbbi adja a macskamentás vegetalitást, utóbbi a selymes érzetet, amellyel végigsimogatja szájpadlásunkat. Kicsit talán lehetne hosszabb a vége, de így is szerettük!

Válibor Kéknyelű 2015
Első benyomás: szép a színe. Második: kellemes az illata. Harmadik: nagyon finomak a savai. Nem is igazán várhatnánk többet e fajta borától, mégis több azonban, mint egy átlagos, karcos, férfias Kéknyelű. A hosszú, 8 hónapos új fahordós érlelés nem ült rá a borra, inkább csak finomított rajta. Megőrizte a szőlő virágosságát, de azért gazdagodott is a fától, ami egy kis finom édeskés tónusban mutatkozik meg. Markánssága jól lecsillapodott az érlelés ideje alatt. Igazán jó technológiai fegyelem érezhető rajta, pedig nem egyszerű szőlő ez.

Válibor Chardonnay 2015
A második Chardonnay bor a Várban, ami elbűvölt minket. A Badacsony déli dűlőinek melegsége szinte érezhetően árad e borból. Gyümölcsössége, őszibarackos illata, íze önmagában is kedvessé tenné, de kiegészülve a finomseprős édes-vajas teltséggel, a talaj mineralitásával még inkább maradandó benyomást tett ránk. A fajtajelleg és a termőhely páratlan találkozása ez a bor, ami hosszan meg is marad a szájban, emlékezetben egyaránt.

Tóth Ferenc Borászat Várvédő Cuvée 2011 14,5 % 4200 Ft/palack
A pincészet klasszikus csúcsbora ezúttal sem okozott csalódást számunkra. A Cabernet franc, sauvignon, Merlot alapot kis Kadarkával gazdagították ebben az évjáratban. Egy házasítás mindig nehéz dolog, pláne, ha évről évre forgalomba kerül az adott bortípusunk. A harmóniát tehát elengedhetetlenül fontos megtalálni az összekóstolások során. Hát, jelentjük, ezúttal is sikerült remeket alkotni! Az érett gyümölcsök, a fűszerek pompás díszei a bor gerincét alkotó lágy savaknak és bársonyos tanninoknak. Sokrétű, lekerekedett, de mégis nagy potenciálú bor, melynek utóízében a kakaós felhangok annyira kívánják a csokoládét, hogy legközelebbi kóstolónkra biztosan viszünk mellé azt is. A nap legjobb vörösbora!
   
Tóth Ferenc Borászat Királyleányka 2015 Félszáraz  1650 Ft/palack
Tetszetős külső, tartalmas belső, röviden így lehetne jellemezni ezt a nem szokványos Királyleánykát. A cukortartalma és a fajta jellegzetes finom savai olyan szépen egyensúlyban tartják a bort, hogy egyáltalán nem zavaró édessége. A virágos, enyhén herbás illata és zamata a pemetefű cukorkás-mézes lecsengése jóleső pillanattá varázsolják a percet, amikor magunkévá tesszük a kortyot. Szélessége-hosszúsága pont jó, nem túláradó, mégis úgy érezzük, hogy a pohárban forgatás nélkül is könnyedén hömpölyögnek az aromái. Egyszerűen finom!

Holdvölgy Pince Intuition Nr. 1. Zéta édes szamorodni 2007 13 % 7500 Ft/palack
A Holdvölgy dűlő töppedt és botritiszes termése igazán különleges borrá nemesedett az évek során. Mély aranysárga színe is tanúskodik erről. Lassan, komótosan vándorol végig a pohár falán. Illata még ma is kellően intenzív, trópusi gyümölcsös. Ízében ez kiegészül a kései szüret aszalt gyümölcsökre és birsre emlékeztető jegyeivel, sőt mi több egy finom botritiszes jelleggel is. Édessége (133g/l cukor nem kevés) bár igen jelentős, mégsem túl gejl, savai még tartják az érzékeny egyensúlyt. Testes, hosszú lecsengésű.

A nap végén azért csak sikerült némi csokoládéra is szert tennünk. A Bolka bonbonokkal elkortyolgatva ezt a kedves bort, csendes, kellemes nyári-őszi esti hangulatban zártuk az idei Borfesztivált. (A levendulás-tejcsokival nagyon finom volt!)  

2016. szeptember 5., hétfő

Åkesson’s Madagascar

Alig, hogy újra elkezdtünk csokikat kóstolni, máris egy hamisítatlan műremekkel hozott minket össze a sors. 

A svéd származású Bertil Åkesson neve a csokoládé piacon igen jól cseng. Munkájának talán egyik legfontosabb gyümölcse ez a tábla, amely mindent bemutat, amit csak egy single plantation (vagyis ültetvényszelektált) csoki elénk tárhat. Åkesson Bejofo Estate névre keresztelt birtoka Madagaszkárban található, a híres Sambirano-völgyben. (Csak így zárójelben jegyezném meg, hogy a mérete kb. 2000 ha!) Ez a 100 %-os Criollo kakaóbabokból készült táblája akár a „cégére” is lehetne.

A kivételes minőség alapja az a nemes kakaóbab, amelyből mindösszesen csak 2 tonnát (összehasonlításképp a Trinitario babból, ami ugye szintén elég kellemes alapanyag, 300 tonnát) termelnek. S ha már ekkora hangsúlyt fektettünk a tábla méltatására, még egy aprócska információ, amit meg kell osztanunk az olvasóval, hogy e csoki szinte mindent elnyert, amit lehetett. 2015-ben a Great Taste Awardon 3 csillagot, az AOC megmérettetésén pedig arany érmet kapott. Ennél többre csokis nem is nagyon vágyhat egy-egy táblája esetében.

Na, és akkor jöjjön a legszigorúbb zsűri (maga a fogyasztó) értékelése...!

A csomagolás miatt még nem feltétlen vennénk meg, bár kétségkívül az élénk piros színe nagyon figyelemfelkeltő (na, jó azért a két arany plecsni is sokat sejtető!). Bekukkantva a belsejébe, viszont már egy a képen is látható, igen elegáns megjelenés tárul elénk. A középen logózott, „aligkockás” tábla színe egyszerűen gyönyörű vöröses barna. Tapintása selymes, felülete, törésvonala tökéletes. Ha bármilyen kriktikát kellene megfogalmazni, akkor talán a kevésbé fényes felülete (ez persze a 28 fokos kocsiban szállításból is adódhat) és a relative tompa roppanása csupán, amit felróhatunk aprócska hibaként.

Kézbevéve feltűnően olvadékony (egy ezreléknyi GMO-mentes szójalecitint tartalmaz). A szájban szintén ugyanez tapasztalható. A textúrája elképesztően lágy, krémes.

Illata „csak” közepesen intenzív, de ami sokkal lényegesebb, nagyon változékony. A kezdeti fás jellege kis idő múlva mézes jeggyé szelidül. Savassága már itt érezhető, de csak a szájban válik igazán markánssá. A termőhely citrusossága kiegészül piros ribiszkével, napraforgós magvassággal. Élénksége nem kérdéses. Hosszúságában a sav mellett a kakaó finomsága is szinte „tapintható”.

Ez a tábla még az étcsokiktól berzenkedők szívét is meglágyítja. Kesernyéssége kevésbé markáns, mint amitől rettegünk egy ekkora kakaótartalom hallatán, sőt, szinte alig érezhető. A hatalmas kaliber (vagy ha úgy jobban tetszik, test) ellenére pillanatok alatt megfogyatkozik a tábla. Jól eltalált a kakaóvaj aránya, a konsírozás mértéke, egyáltalán nem hat töménynek, ezért lehet az, hogy pillanatok alatt lecsússzannak a falatok belőle. Kinek ajánljuk? Mindenkinek, aki kicsit is elfogult a csokoládé iránt!

Minősége: kiemelkedő

Megvásárolható: Anita Delicate
60 g/ 1980 Ft (borsos ára van, de megéri)

2016. augusztus 31., szerda

Chocolat Stella Pomegranate

A hosszú vakáció után itt az ideje, hogy újra munkához lássunk!

Ez a mediterrán gyümölccsel ízesített csokoládé még a nyár ízeit idézi. A gránátalma magas antioxidáns tartalma, C-vitamintartalma kedvező a szervezetünkre, így jól kiegészíti a csokoládé számos előnyös tulajdonságát. A csoki 12 %-nyi gránátalma-készítménye almalével, rizsliszttel és sűrűsítőanyagként pektinnel készült, vagyis kissé „feltuningolt’ formában került hozzáadásra.

A Stella márkanév a svájci Stella Bernrain műhely termékeire utal. A céget Achille Vanotti alapította 1928-ban. Céljuk a termelők kakaóbab erjesztési, fermentálási tevékenységének hatékonyabbá tétele. Támogatják továbbá a farmercsaládok képzését. A fair trade kereskedelmen túl pedig a környezettudatosság is jellemzi a céget, amely megnyilvánul a káros CO2-kibocsátás minél alacsonyabb szinten tartásában, a termelés során, illetve a biológiailag könnyen lebomló csomagolás használatában is.

A csomagolás színe, megjelenése tökéletesen illeszkedik a tábla letisztult formavilágához, vörösesbarna árnyalatához. Praktikus, feliratai pedig jól láthatóak, könnyen értelmezhetőek.

A csoki felülete bár elég fényes azért már kevésbé olyan elegáns, mint a csomagolás, kicsit ragadós is és a tábla tompán roppan.

Illata a 60 %-os csoki alapanyagnak megfelelően kevésbé kakaós, inkább intenzíven gyümölcsös, amiben persze a gránátalmának is szerepe van. Az mindenesetre már illatból is megállapítható, hogy jó választás volt az alapanyag és a piros gyümölcs párosítása.

Ízében kevésbé kesernyés, savas, picit tömény, a cukorral kevésbé áll tökéletes egyensúlyban a kakaó, de a gyümölcs savassága enyhít valamelyest ebbéli hiányérzetünkön. A gyümölcs rögtön érződik, majd fokozatosan átadja magát a kakaó ölelésének. Ez utóbbin gyümölcsösségén túl, némi vegetalitás érződik, illetve egy nagyon halvány virágos-illóolajos vonal is.

Érdemes többször is visszakóstolni, mert szépen változik. Jó ízű, nem túl bonyolult csokoládé, de jóleső, kellemes érzetű. Kiadós tábla, még egy kisebb családon is kifoghat...

Minősége: jó (+)
Megvásárolható: Allé Bevásárló Központ
100 g/ 1150 Ft

2016. május 1., vasárnap

Szántó Grand Selection I. rész

Az elmúlt hónapok sok tennivalója miatt csak hosszú idő után tudtam újra kóstolni igazán kiemelkedő csokikat. Vártam már nagyon, mégis fáradtan, elcsigázottan ballagtam a kóstolóra. Az utóbbi hetek sokat kivettek belőlem. Titkon azonban mégis sejtettem, hogy a csokiktól jobb kedvre derülök majd. Így is lett!

Szántó Tibor röpke háromórás kurzusán ismét sikerült több mint 30 csokit magunkévá tenni...! Ázsia és Afrika gondosan válogatott tábláin keresztül nyertünk bepillantást a különböző kakaótermesztési technológiákba, csokikészítési stílusokba, irányokba, amelyek e termőhelyekre jellemzőek.
A kókuszpálmacukorral készült, vietnámi blend forrócsokoládé kortyolgatása után teljesen átadtuk magunkat a sorra csak érkező, általában 70 %-os csokiknak (ami jelentősen eltért ettől, annak a kakaótartalmát külön is feltüntettem).

Elsőként a kakaógyümölccsel ismerkedvén, elmajszoltunk egy kis nyers, amazóniai kakaóbabot, amely gyümölcsös-kesernyés ízeivel jobban tetszett nekem, mint a korábban kóstolt ecuadori babocskák.
Ázsia kakaótermelését 6 országon keresztül jártuk körbe, a Trinitario-termesztő Vietnám, az inkább tömegtermelő India, a füstös ízekkel megáldott Pápua Új-Guinea, az intenzív aromájú Bali, az enyhén kakaós-gyümölcsös ízű Jáva, illetve az édeskés Fülöp-szigetek táblái révén.


Vietnám

A. Morin: a több mint 130 éves francia Csokoládé Műhely Ben Tré régióból származó csokija vanília nélkül, alacsony intenzitású pörköléssel, hosszú konsírozással készült. A termőhelynek megfelelően kellően citromfüves, savas.

Szántó Tibor Ben Tré régióból származó kakaóbabokból készült bean-to-bar csokija intenzívebb, mint az előző mind savaiban, mind citrusosságában. Emellett egy kis herbásság is jellemzi. (!)

Marou: Ben Tré tábláját a két bohókás francia, Samuel Maruta és Vincent Mourou készítette, a kakaóbabok hosszabb pörkölésével, vanília nélkül, sok kakaóvajjal. „Berobbanó” limoncellós íze megnyerő, de gyorsan eltűnik.

Szántó Tibor: Dong  Lai, azaz egy észak-vietnámi régióból származó csokoládéja inkább édesgyökérre, fahéjra emlékeztet és kevésbé savas, mint az előzőek.

India

Mason & Co: helyben készült organikus kakaóbabból készült nyers csokoládéja karakteresen olajos ízével vált emlékezetessé.

Mason & Co: erősebben pörkölt kakaóbabokból készült csokija szintén elég markáns, egyszerre kurkumás-kardamomos-gyantás ízei rendkívüli pörkölési jegyekről árulkodnak.

Zotter (62 %): Labooko sorozatának indiai tagja, a kísérletező szellemiségű Jozef Zotter stílusától megszokott módon olvadékony, fűszeres-rumos karakterű.
Pápua Új-Guinea

Omnon: az izlandi manufaktúra pápuai táblája a helyi sajátságokat jól tükrözi, hiszen a melegítéses eljárással szárított kakaóbabokból eredő füstösség kifejezetten érezhető, számomra kevésbé tetsző, szénás-brettis jellegében.
Michel Cluizel (64%): a francia úriember ikonikus alakja a szakmának, e csokija a rá jellemző intenzív pörkölésről, hosszú konsírozásról, magas kakaóvaj-tartalomról tanúskodik. Az előbbihez hasonlóan füstölt tőzegre emlékeztető.

Zotter (75%) lágy, karácsonyi fűszeres jellegű csokijából a Pápuára jellemző füstösség kevésbé, inkább csak a falat végén érezhető.

A. Morin: táblája keményebb az eddigieknél, kicsit szárító is, de számomra a legjobb képviselője ennek az országnak, savassága, édessége, diós-mogyorós-citrusos ízei összetettségre, finom harmóniára utalnak. (!)

Original Beans: Kerafat nevű táblája a szigetországi hagyományoknak megfelelően napon szárított kakaóbabokból, Svájcban készült organikus csoki. Nem hosszú ízű, de nagyon finoman kardamomos. (!)

Fülöp-szigetek

Blanxart: a spanyol, tradicionális, organikus termékeket készítő cég vastag, tömény táblája kevésbé gazdag. Vaníliás karikára hasonlító ízű, így tehát inkább édeskés érzetű csokija egyszerű ízvilágú, de egész kellemes.

Bali

Akesson’s: a svéd tulajdonos csokijait a francia Pralus cég készíti, ami a magas kakaóvajban, az intenzív kakaóbab pörkölésben nyilvánul meg. Ennek megfelelően olvadékony a tábla és áthatóan gyantás-köményes-borókás ízek jelennek meg benne.

Jáva

Willie’s Cacao: Willie Harcourt-Cooze igazi úttörő a kézműves csokoládékészítésben, Angliában. Az Indonéziai Arany névre keresztelt csokoládé egy első osztályú ültetvényből származó igazi Porcellana kakaóbabból készült tábla. Finoman gyümölcsös, kicsit szénás-mogyorós és füstös ízvilágú.
Ebből a sorból a felkiáltó jelesek bizonyultak számomra a legkellemesebbnek, a legharmonikusabbnak.

Ázsiai körutazásunk után Afrika kakaóültetvényeibe „látogattunk”. E csokikról azonban folyt. köv. a 2. részben.

2016. február 29., hétfő

Dolfin Chocolat noir Fleur D’Oranger

Folytassuk akkor a Dolfinokkal! A virágos sorozat, azaz a Parfums d’Eden egy tagja következik. Ha alkalmam nyílik rá, biztosan megkóstolom majd a verbénásat, a rózsásat és az ibolyásat is, amik ezt a nagyon szép sort alkotják. Most azonban maradjunk ennél a csokinál!

A csomagolása nagyon elegáns, ahogy a virág elmosódó képe a sárga háttérrel jó összhangban van. A tábla azonban már korántsem olyan tetszetős. Matt, szürkésbarnás és morzsás a felülete. Tompán roppan. Kevésbé olvadékony.

Illata benne van a 10 legjobb csokiillatban, amit eddig kóstoltam, az tuti. Nagyon kellemes a senchás (mint kiderült zöld teával is gazdagított, bár a típusa nincs feltüntetve), narancsvirágos illata. Fleur D’Oranger elnevezése narancsvirág-tartalmáról már inkább árulkodik. Nagyon szép illata van, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy, ha vakon szagolnám, csokit kevésbé mondanék rá, inkább egy finom parfümösséget (ez meg nem véletlenül a sorozat neve!).

Megkóstolva már kicsit jobban olvad. 60%-os egyébként a kakaótartalma, ez ízben határozottabban érződik. Kicsi kesernyésség formájában, illetve akkor amikor ráharapunk az első falatra. Rögtön a csoki pörkölési jegyei válnak dominánssá. Majd a „teaszemcséknek” is köszönhetően jól érezhető zöld tea következik. A narancsvirág inkább csak be-bevillan és akkor is a savai azok, amik emlékeztetnek rá. A tábla édessége elég intenzív, ami talán a cukor mellett fenti összetevőiből is adódik.

Jó csokoládé, de nem teljes a harmónia ízben, így nem tudom tökéletesre értékelni. Kicsit több narancsvirágos íz és kevesebb édesség csillogóbbá tenné, így az illat által keltett hatalmas elvárástól egy icipicit elmaradt az íze, ami a szájban is elég gyorsan elillant. Valahol a jó és a nagyon jó között van igazándiból, de az illata és a csomagolása meggyőzött.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Második Belga Praliné Kft.
30 g/ ??? (ajándék, így az árát nem tudom)

2016. február 13., szombat

Chocolate Orgánico Zöld ánizsos csokoládé

A csoki nevével fémjelzett, 2004-ben indult spanyolországi kézműves manufaktúra elkötelezett híve az organikus termesztésnek. Ez csoki és más alapanyagok tekintetében is jellemző rájuk. A köztudottan finom, aromás dominikai, Trinitario kakaófajtával készülnek a csokoládéik. Eddig én csak ezt az egy csokoládét kóstoltam tőlük, de ez is mutatja igényességüket.

Egyszerű, praktikus a csomagolása. Tréfásan szerepelnek rajta a csokoládé betűi. Színe a beltartalomra, vagyis a zöld ánizsra utal. A tábla fényes, középmély barna (56%-os kakaótartalomnak megfelelő) olvadó, egyedi módon kockázott, logózott. Ez a formavilág nagyon tetszik. Roppanása kissé tompa.

Illata mélyen kakaós, kicsit ánizsos. Textúrája lágy, szintén jól olvadó. Az ánizs egyáltalán nem uralkodik el a karakteres csokin. Nagyon jól érezhető finom kesernyéje, kakaós aromái. Finom savak és kellemes csersavasság jellemzi, ami leginkább a végén jön.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Csokoládénet
70 g/ 1185 Ft

2016. február 11., csütörtök

Dolfin Chocolat noir Pure chocolate

Egyik sorozatból a másikba csöppenek. A Viento után máris itt a belga Dolfin néhány kis táblája. Egy barátomnak köszönhetően néhány Chocolat noir landolt az asztalomon, amelyeket persze sorjában be is mutatok majd. A Dolfint, mint márkát korábbi írásaimban jellemeztem már, így most inkább a csokikra fókuszálok.
Kezdjük mindjárt a legmagasabb kakaótartalmúval! Pure chocolate, vagyis egészen magas a kakaótartalma, azaz 88 %-os. Ez bizony már nehézágyú a javából! Szerencsére azért mégsem söpri el a kóstolóját olyan nagy vehemenciával, mint amire számítottam.

Szép, egyszerű, csupán egy kolibrivel díszített papírcsomagolása van. A tábla színe mély barna, szinte már fekete. Tompán roppan, morzsás és picit ragadós.

Illata virágos, fűrészporos, intenzíven kakaós. Ízében ehhez társul egy kis fűszer, némi vegetalitás és földesség. Egészen gazdag a falat. Csersava intenzív és bizony a sava is. Talán, ha egy árnyalattal kevesebb sav lenne benne, akkor szinte tökéletes lenne az íze. Érzetre még jön a végén egy kis krétásság-porosság. Aztán üresség jellemzi, majd a legvégén még egy pillanatig „újratölt”, hogy aztán egy végső lendülettel búcsút vegyen az ízlelőbimbóinktól.

A korábbi 88-as táblához képest, ennek az állaga nem volt épp tökéletes, azon lehetne javítani. Az íze ugyanúgy sokoldalú, karakteres. Ez a "táblácska" tehát inkább valahol a jó és a nagyon jó határán mozog igazándiból, de a vajszívem...

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Második Belga Praliné Kft.
30 g/ ??? (ajándék, így az árát nem tudom)

2016. január 31., vasárnap

Fabric - Csokoládénet Viento Nr.1.

Figyelem! A Nr.1. csak egy általam rögtönzött elnevezés. Számomra ugyanis ez a tábla a legfinomabb a sorozatból. Valójában a Viento holmi bekategorizálásnál lényegesen több. A Fabric Manufaktúra és a Csokoládénet együttműködésének első gyümölcse. A közös munka eredményeként nemcsak egy új márkanév, hanem egy új terméksorozat is létrejött.

Alapanyagok, ízesítések tekintetében nagyon jól és tudatosan megkomponált táblás csokoládék sora indult ezzel a Viento (vagyis a szelek) útjára. Szó szerint is érthető ez, hiszen hazánk mellett más országokba is eljutottak már a sorozat tagjai. Egyelőre 3 tábla alkotja a „flottát”, de vélhetően a jövőben további tagokkal is bővül majd a keret.

A számomra Nr.1. tábla a 44 %-os madagaszkári tejcsokoládé karamellizált kakaóbabbal, mandulaolajjal.

A csomagolása formailag a korábbi táblákhoz hasonló, de motívumában már lényegesen különböző, a névhez illően a szelek szárnyán szabadon röppenő madarakkal díszített kívül-belül a csokoládé. Letisztultsága ellenére, vagy épp amiatt elbűvölő, különösen a tábla megjelenése.

Sima, selymes tapintású, kellően vékony csokoládé, szép középmély barna színnel. Illatában jól ötvöződik a karamellizálásból adódó pörkölési aroma és a tejcsokoládé finom karaktere.

Ízében kellemes lágyság, pörkölési jegyek és a mandulaolaj hosszantartó zamata az, ami magával ragadja a kóstolót. Az édessége éppen jó, kicsivel több már a harmónia rovására menne. A madagaszkári csokoládék különleges összhangját mintha patikai mérlegen próbálnák az összetevők tovább balanszírozni. A külön-külön is ízletes alkotók, optimális elegye ez a csokoládé.

A csokival kapcsolatos ízélményeinket tovább fokozhatjuk, ha egy korty extraktban gazdag fehérborral párosítjuk, mintahogy ezt tettük mi is kóstolónk során. A szigligeti Szatmári Pince unikális fajtájával, a Zeus szőlő (Ezerjó x Bouvier) virágos, fűszeres borával kortyolgatva egy csepp nyugalom „talált” ránk. Márcsak a békés pillanatokért is érdemes elidőzni a kettejük társaságában!

Minősége: kiemelkedő

Megvásárolható: Fabric, Csokoládénet
60 g/ 1500 Ft