2013. március 28., csütörtök

Lindt Excellence Strawberry Intense


Excellence a Lindt olvasatában annyit tesz: válogatott, kiváló ún. „aromakakaóbabok” felhasználásával, a csokoládémestereik nagy odafigyelésével készített csokoládék. A pörkölés, a feldolgozás minden fázisa azt a célt szolgálja, hogy a csokoládé keserű ne legyen, annál inkább bársonyos állagú. Természetesen mindehhez hozzátartozik az elegáns megjelenés és csomagolás.

A sorozat tagjai: mentás, fekete ribiszkés, kókuszos, karamellás, vörösáfonyás, maracujás, pörkölt mandulás, sima manduladarabkás, natur étcsokoládék, karamelles, sima tej-, illetve kókuszos fehércsokoládék és ki tudja még, milyen variációk készülnek... A sor olyan hosszú, hogy nem tudom, mikor fogok a kóstolásban a végére érni, de lassacskán haladok velük.

Legutóbb a wasabisat kóstoltam, az nagyon jó volt. Lássuk, hogy ez az epres (ez a mániám, valójában szamócás) csokoládé, hogyan muzsikál!

A csomagolás hordozza mindazt a szépséget, amit az „Excellence”-sorozattól várni lehet. A tábla kockái nagyok, Lindt felirattal ellátottak. A fóliát kibontva a kockák fénye szinte világít. Kézbe véve meglehetősen olvadékony. A hátoldala is sima, csak a kis strawberry-darabkák dudorodnak rajta, sokat ígérően.

Illata intenzíven szamócás, mögötte, ha van időnk kivárni, akkor jön egy kicsi a csoki illatából is, pörkölési jegyek formájában. Íze érdekesen alakul, először savas, aztán keserű, végül édes. A kakaótartalom 47 %, mégis kesernyés, túlzottan is. A savak inkább a lifolilizált gyümölcsből jönnek (sajnos én nem nagyon vagyok híve ennek a puritán és rendkívül hasznos módszernek). Az állaga elfogadható.

Mi marad meg a végén? A hossza megvan, de csak a savak és a gyümölcs marad vissza. Ez a csoki nem ad nekem (!) sajnos katarzist sem az elején, sem a közepén, sem a végén. Ellentétben a fent említettel.

Minősége: átlagos (+)

Megvásárolható: Ázsia Center
100 g/ 520 Ft

2013. március 27., szerda

Heidi Winter Venture Orange & Cinnamon


Újabb Heidi és újabb téli csemege a szűnni nem akaró tél végén. Remélem, hogy most már ez az utolsó csoki, amit a télhez kapcsolódóan teszek fel. Hajrá tavasz, hajrá nyár!

A csomagolás romantikus, kicsit talán nosztalgikus, de, ha úgy tetszik akkor mesebeli hangulatot árasztó. Fahéj, csillagánizs, keksz, narancs, fenyőtoboz mind-mind a jó meleg szobát juttatja eszünkbe. (Kár, hogy én már inkább a jó meleg kertbe vágyom...)

Az őzbarna színű, kissé matt, de azért egészen sima felületű tejcsokoládé kandírozott narancshéjjal, kekszdarabokkal és fahéj ízesítéssel készült. 30 % kakaót és 18 % tejet használtak fel a csokoládé alapanyagaként. Meglepően kellemesen roppan („tejtől” nem várt módon).

Illata finoman narancsos. Íze kicsit poros, talán a keksz miatt tűnik így. A narancshéj savas, de egész jó az egyensúly sav és cukor között. Ízében a csoki kevésbé érvényesül, inkább csak a narancs és a keksz érződik.

A lecsengésben egy kis fahéjasság is megjelenik, kellemes ízt hagyva hátra a szájban. Egész jó ez a csemege. Azért e szóhasználat, mert a csokoládé csupán csak halványan sejlik fel benne, úgyhogy szerintem inkább egy jó kis nasi ez.

Minősége: jó (+)

Megvásárolható: Ázsia Center
100 g/ kb. 400 Ft

Moser Roth Winter Edition Pflaume Zimt


Az Aldi saját terméke ez a dél-amerikai eredetű, válogatott kakaóbabok felhasználásával készült csokoládé. A márkanév 1902 óta védett.

A csomagolást boncolgatva, rábukkanok a hátoldalán arra, hogy a pontos megnevezése ennek a csokinak az, hogy „Tejcsokoládé habos tejkrémmel és fahéjas-szilvás töltelékkel”. Igazán ínycsiklandozóan hangzik és látványra is megnyerő, színes, fiatalos a külseje.

Kibontva a szokásos kis táblákkal találkozik az ember. A csoki felülete matt, de sima és kézben elég olvadékony, ez nem is csoda, hiszen csupán 32%-os tejcsokoládéról van szó. Töréskor tompán roppan. Törésvonala egyenletes, nem morzsás. A belső fehér töltelék és a szilvasűrítmény rögtön szembeötlik, hiszen ki is folyik belőle.

Illata kókuszos, rumos. Ízében jó a cukor és a savanykásság aránya, szerencsére az alacsony kakaószárazanyag-tartalom ellenére sem túl édes. A szájban is jól olvad. A fahéj ls a szilva csak gyengén érződik benne, de jó ízű. Lecsengése is savas és kissé tapadós, de nem hosszú.

Érdekes, hogy szilván, tejen, kakaón és fahéjon kívül még tartalmaz olyan adalékokat is, mint kurkuma, bodza, citrom és karragén (térfogatnövelő, stabilizáló szer, amit a vörösmoszatok termelnek-E407 néven is fut).

Minősége: jó (+)  

Megvásárolható: Aldi
187,5 g/ 700 Ft

2013. március 25., hétfő

Soproni ízutazásunk II.


Soproni kalandunk második napján kis kitérővel érkeztünk első állomásunkra. A kitérő keretében rábukkantunk Dr. Tóka József haszonállat bemutató udvarára, ahol a rackajuhoktól a mangalicáig sokféle állatot nézhettünk meg közelről, bátrabbjaink még meg is simogatták a szelíd jószágokat. A gondosan felépített és rendezett kis bemutató hely nagyon tetszett nekünk.
A nem várt élmények után Wetzer Péter pincéjébe látogattunk el. Nyílt, őszinte úriembert ismertünk meg Péter személyében. A főállásban Ausztriában, egy vinotékában dolgozó borász elkötelezett híve a természetes borok készítésének. A borokba nem akar varázslatot vinni, inkább a termőhely varázsát szeretné visszaadni a fogyasztók számára. Apropó termőhely, a talaj egészséges biológiai állapotának megteremtése, fenntartása véleménye szerint az alapja a minőségi szőlőtermesztésnek.
Fehér borai a Somlói borvidék vulkanikus talajú Sághegyén termett öreg szőlőkből, Olasz rizlingől, Furmintból (ezt a fajtát egyébként a Soproni borvidéken korábban nagyobb felületen is termesztették) készülnek, minerálisak, gyümölcsösek, teltek. Érett szőlőre utaló jegyekkel gazdagon bírnak.

Vörösborai a a Kohlenberg, Silberberg, Harmler, illetve a Spern Steiner dűlőkben teremnek. Péter többször is kiemelte, hogy mennyire fontosak neki ezek a termőhelyek, amelyek többnyire csillámpalás alapkőzeten képződött talajokkal bírnak. A 2 hektárnyi szőlőterület többségét a Kékfrankos szőlőfajta teszi ki. Nem véletlen ez, hiszen a borvidék legnagyobb arányú, mondhatni tradícionális fajtája, amelyre Péter szerint még nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, nemcsak a termesztés, hanem a bormarketing terén is. 

A másik fajta, amivel dolgozik a Pinot noir, ami a szintén csillámpalás Kogl dűlőben terem, mintegy fél hektáron. Az ültetvények kora több mint 30-35 év. A borász célja elsősorban mélyen gyökerező, megfelelő korú tőkéken termeszteni, ezért most is épp néhány parlagon lévő, vagy elhanyagolt szőlőskertek rokonstrukcióján dolgozik, vagy tervezi, hogy dolgozni fog, ha ideje engedi.

A 150 éves, saját élesztőflórával bíró kis pincében érlelődnek a spontán módon erjedt, seprőn érlelt borai. Kóstolónk során többnyire hordós borokat értékeltünk, méghozzá nem is akárhogyan.

A fent említett fehérek után egy 2011-es Kékfrankos következett a sorban, a Hamler dűlőből. Elegáns, meggyes, florális karaktere mindenkit lenyűgözött. A többi Kékfrankosa is hasonlóan elegáns, határozott savszerkezetű, de mégis telt volt.

Pinot noirjai fajtajellegesek, élénkek, földes-ibolyás karakterűek. Nekem a kedvencem az összes kóstolt bor közül a Silberberg Kékfrankos volt, 2009-ből, vettem is belőle, mert nagyon különleges. A gyümölcsökön túl, mélyen struktúrált, kicsit tán csokoládés karaktere és bársonyossága (annak ellenére, hogy érződöttek benne a csersavak bőven) ejtett rabul.

A kellemes kortyok után természetesen jól meg is éheztünk, hiszen időben messze volt már a reggelink. Nyomban el is indultunk a Soproni Ízutazás helyszínére.

Ahogy beléptünk a Liszt Ferenc Kultúrális Központba, ahol a program zajlott, kissé megijedtem, alig lézengtek néhányan és csak kevés kiállítót láttam az aulában. Aztán, amint felsétáltunk az emeletre, rájöttem, hogy jóval több kiállító és látogató van -a rossz idő ellenére is- mint azt gondoltam.

A bőség zavarában hirtelen nem is tudtuk, hogy melyik standhoz menjünk oda először. Aztán meghallottuk, hogy a Sterlik Pince boraiból lesz bemutató (eredeti célunk pont az volt, hogy ezen a programon felkeressük és megkóstoljuk a borászat termékeit). Nyomban fel is sorakoztunk a kóstoló helyiségben. (Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy a program keretében folyamatos, hasznos előadások és kóstolók voltak bor, kávé, grillázs, stb. témakörökben.)

Sterlik Dávid, a fiatalabb borász mutatatta be apja és saját munkájának gyümölcseit. Eközben édesapja kinn tartotta a frontot az utcán lévő standjuknál. Nem irigyeltük őt, hogy ott a hidegben kellett kóstoltatnia a borokat. Na, de kanyarodjunk vissza a mi kényelmes, kis ültetett kóstolónkhoz!
A sort egy ereje teljében illatozó, fajtajelleges, az átlagosnál kicsit talán teltebb Irsai Olivér nyitotta. Majd két rosé következett. Mint azt Dávidtól megtudtuk, ez a szíve csücske, így nem véletlen, hogy négyféle rosét is készítenek: Zweigeltet, Merlot-t, Kékfrankost és egy Cuvée-t, a Pirkadatot, amely az előbbieken túl még Cabernet sauvignont is tartalmaz. Nekünk, mivel végülis mind a négyet megkóstoltuk, összességeben a Zweigelt ízlett a legjobban.

Ezt követően egy korrekt, gyümölcsös Portugieser kortyolgattunk. Végezetül pedig egy közepes testű, fűszeres Cabernet sauvignon zárta a kóstolót. Mi azért ennyivel nem elégedtünk meg, folytattuk a borok kóstolgatását utána is, így Traminitől kezdve, Zeniten át volt szerencsénk a pincészet Zöld veltelíni, Zweigelt boraihoz is.

Amint kijöttünk a teremből belevetettük magunkat a forgatagba. Kóstoltunk parlagfű tinktúrát, különböző módon készült kolbászokat, perecet, fagyit, sütőtök és málna pálinkát (a Szicsek Pálinkafőzdétől), kecskesajtokat, kölespogácsát, kukorica (ez egy kellemes, édeskés sör, ami mindegyikünknél nagy tetszést váltott ki) és konyakmeggy söröket (a Rizmájer Főzdétől)... még sorolhatnám ezt így tovább, de belegondolni is rossz, hogy mi mindent ettük-ittuk végig.

Ismét egy olyan zamatokban, különleges ízekben gazdag élményben volt részünk, amit egy hamar nem felejtünk el, ha más nem a két nap alatt felszedett kilóink biztosan emlékeztetnek majd rá.

Soproni ízutazásunk I.

Avagy, amikor egy pillanatra kiszakad az ember a hétköznapi rohanásból. Lehetne ez is az alcíme ennek az élménybeszámolónak. Mindannyian, akik részt vettünk a soproni úton eléggé elfoglaltak vagyunk, ahhoz, hogy kellő örömmel fogadjuk a lehetőséget, amikor végre kicsit ki tudtunk mozdulni otthonról.

Kulináris programunk első állomásaként a Harrer Chocolat Csokoládé- és Cukrászműhely soproni fellegvárába látogattunk. Vendéglátónk, Harrer-Abosi Beatrix tulajdonos volt, aki férjével és gyakorlatilag szinte egész családjával azon munkálkodik, hogy a magyar cukrászipart (ha lehet egyáltalán ezt iparnak nevezni) kissé felrázza Csipkerózsika álmából. Új ötleteik mellett azért természetesen a hagyományos termékek is megtalálhatók palettájukban.
Bea rögtön azzal a kérdéssel kezdte a programot, hogy „Úgy kóstoltok, mint a cukrászok?” Először nem értettük, mire vonatkozik ez a kérdés, de csakhamar kiderült, hogy ők, amikor elmennek egy hasonló szakmai útra, akkor igyekeznek minél többféle terméket megkóstolni, ami ugye csak akkor lehetséges, ha nem eszik meg mindenki tíz teljes szelet tortát, hanem csak közösen kóstolgatják őket. Természetesen mi is a cukrásztaktikát választottuk, vagyis minden süteményből csak egy keveset vettünk magunkhoz.
A választék bőséges, így rábíztuk magunkat Beára, aki válogatott nekünk a szortimentből jónéhány saját specialitást, többek között Lidó szeletet, málnás, epres, körtés, diós finomságokat. Mi először csupán egy-egy krémest kértünk volna, de a sor végül is jóval hosszabb lett (a képen csak a kezdet látható).

Érdekes volt hallani, hogy Bea, ha más cukrászdában jár, akkor a krémessel kezdi, mert állítása szerint azon jól fel lehet mérni, hogy milyen is a hely. Ennek a tippnek azért is örültem, mert nekem az egyik kedvenc sütim és, ha lehet, akkor én is mindig eszem egy cukrászdában krémest.

Amíg Bea hagyta, hogy elmajszoljuk a sütiket, addig mi jól kiveséztük őket, vagyis csak veséztük volna, mert rá kellett jönnünk, hogy hibát nem találunk bennük, mert természetes, finom ízűek, könnyűek és, ami nekünk fontos szempont volt, csak épp annyira édesek, amennyire feltétlen szükséges.

Ezután kicsit betekintést nyertünk a sütemény- és a csokoládékészítés világába, a műhely megtekintése révén. Sajnos éppen akkor nem dolgoztak az üzemben, de így is éreztük, hogy komoly munka folyik itt a dolgos órákban.

A műhelyből a raktár helyiségbe vezett utunk tovább. Általában a "raktár" szó hallatán nem nagyon jön lázba az ember, de amint megláttuk a különböző termőhelyekről származó pasztillákat rejtő tasakokat, már felcsillant a szemünk.

Bea sorra bontogatta fel nekünk a kincses zsákokat. Jávai, grenadai, madagaszkári, arriba, stb. étcsokoládék pasztilláit kóstoltuk végig. A világ legjobbjai közé tartozó venezuelai Maracaibo 100 %-os kakaómasszánál lélegzet visszafolytva vártuk a hatást. Ez persze már a mi étcsokoládék által erősen megedzett szánknak is kihívás volt, de azért legbelül mindannyian éreztük, hogy tényleg jó ez a csokoládé.

Ahogy Bea perdült-fordult a polcok között, rábukkant három jutazsákra, amikben grand cru csokoládék alapanyagai, vagyis maguk a kakaóbabok vártak feldolgozásra és ránk. Naná, hogy ezekre is lecsaptunk (jó, azért csak módjával) és ámultunk-bámultunk, hogy a venezuelai „Hacienda” felirattal bíró zsákban milyen fantasztikus ízű kakaóbab rejlik.
„Megpróbáltatásaink” ezzel még persze korántsem értek véget, következtek a bonbonok. Nem kellett sokfélét kóstolni, mert mindenki azonnal megtalálta a kedvencét. Kinek a feketeerdő, kinek a tonkababos, kinek a Calamansi (lime) ízlett a legjobban. Egy valamiben azonban egységes volt a véleményünk: a gyömbéres bonbon fenséges!
A program zárásaként a látványtermen is átmasíroztunk, megtekintve minden apró részletet a kakaóöv térképétől a normál túra keretében kóstolható csokikon át (ekkor már fogytán volt erőnk, ezért bár lett volna rá módunk, de végül is lemondtunk az itteni kóstolóról). Bea búcsúzóul még megmutatta, hogy melyek az ő kedvenc csokijai pl. Feketebors, Vanuatu, amiket persze azért ismételten nem utasítothattunk vissza.
A túra végére rengeteg ízélménnyel lettünk gazdagabbak, engem pedig Bea még két darab kakaóhüvellyel is megajándékozott, aminek csak a társaim örültek igazán, hiszen utána egy napig ereklyeként kellett rá vigyázni a kocsiban és természetesen én tettem is róla, hogy mindig, mindenki érezze annak súlyát, ha összetörnek a kakaóhüvelyek, akkor bizony nem állok jót magamért. Végül szerencsésen sikerült őket haza transzportálni.

Na, de hol volt ekkor még a haza? Miután kiléptünk a Harrer Műhelyből, megfogadtuk, hogy mivel nagyon tartalmas volt ez a programunk, ezért vacsorára csak egy könnyed fogást fogunk elfogyasztani. Lévén, hogy Fertőrákoson volt a szállásunk egy közeli helyet szemeltünk ki magunknak, vezetni már senki nem szándékozott. A Huber Étteremre esett a választásunk. 

Könnyed vacsoraként velős piritós, szegfűgombás leves, bárányropogós, nyúlpaprikás, báránycsülök került terítékre és a végén, amikor már azt hittük, hogy nem fér belénk semmi más, úgy vetettük rá magunkat a fokhagymás pizzacsíkokra, mint, aki három napja nem evett.

A vacsorához kiválasztott Chardonnay borocska ugyan nem tudta velünk a lépést tartani, de annak hiányosságaiból fakadó bánatunkat egy kis Hortobágyi barackpálinkával kárpótoltuk. Ezután csupán hazatipegni volt erőnk és mindenki fáradtan zuhant az ágyába.
(Csak így zárójelben jegyzem meg, mert ugyan nem gasztronómiai tárgyú az alábbi téma, de Fertőrákos gyönyörű kis település. Régi házai, kútjai szemet gyönyörködtetőek. Számomra pedig külön élmény volt, hogy láttam a tradícionális Buschenschank és heurigerek világának egy-egy relikvia épületét is. Arról, hogy mi is az a Buschenschank itt többet megtudhat a kedves olvasó.) A második nap "gyötrelmeiről" pedig a második fejezetben olvashat, aki még bírja cérnával.

2013. március 24., vasárnap

FG Kézműves Csokoládé Ghana


Konkoly Rita és Flamich Gábor termőhelyspecifikus csokijainak csokrából ezúttal egy afrikai csokoládét szemeltem ki magamnak. Na, jó valójában Gábor hívta fel rá a figyelmem.

Ghánát nagy volumene miatt tömegtermelésű kakaóbabtermelő országnak gondolhatjuk, pedig igazán kellemes csokoládékat lehet erről a helyről is kóstolni.

A piros papírdobozba burkolt csokoládé csomagolása nem halmoz el bennünket információval. Az első oldalon csak szolidan annyi látszik, hogy Ghana és FG. A hátoldalán pedig az összetevők, a 68 % kakaótartalom, a termőhely és néhány szavas jellemzés olvasható. (Ez úgy gondolom, hogy elegendő tájékoztatás is első körben, utána már úgyis elárul magáról mindent a csoki.) A készítők jellemzése alapján tehát a csokoládé „savanykás, dús aromás, sejtelmes”. Izgalmasan hangzik...

Az aromazáró fóliát kibontva intenzív és tényleg gazdag illatok lengik körbe az orromat, igazi kakaós illatok, pörkölési jegyek egészülnek ki a méz és dohány aromáival.

Most csak másodsorban írok a megjelenésről, mert az illatok teljesen elterelték a figyelmemet, pedig ahogy kézbevettem a csokoládét, azonnal éreztem, hogy milyen selymesen simogatja az ujjaimat a felszíne. Nem olvad el gyorsan, nem szemcsés a felülete. Mély bársonybarna színe is igazi étcsokoládés jelleget kölcsönöz neki, anélkül, hogy a fekete szín egy picit is megjelenne benne.

Ahogy nyílik a csokoládé úgy szabadulnak fel belőle a pörkölési jegyek is. Ízében ezek mellett a méz és a savak kettős hatása egyszerre van jelen. Az Askinosie hondurasi csokija jut róla egy pillanatra eszembe, de annak az ízvilágnak egy „diszkrétebb” változataként jellemezhetjük ezt a csokit. 

Kesernyéje alig érződik, nem szárít, lecsengése hosszú, szantálos-fűszeres. Izgalmas, ahogy váltakoznak az ízei. Nem tolakodóak, mégis markánsak. Erre a savérzet rá is tesz talán egy lapáttal. Nem olvad el gyorsan, kicsit „munkás” is e tekintetben, de különleges az íze, az biztos. Jelentem, továbbra is maradok Ghána-párti. Nem a kedvenc termőhelyem, de kétségkívül szeretem benne azt a bizonyos fent említett „sejtelmességet”, amivel akárhogyan is, de mindig kivívja magának a tiszteletemet.

Minősége: nagyon jó (+)

Megvásárolható: FG Kézműves Csokoládé
100 g/ 1690 Ft

2013. március 22., péntek

Lindt Excellence Wasabi Dark


A svájci Lindt & Sprüngli abszolút halad a korral. Folyamatosan bővítik palettájukat újabb és újabb ízekkel, csokikkal. 

Jelen esetben az igazán trendinek számító wasabis változattal állok szemben. Nemrég voltam síelni, ott a barátnőm egyik ebédjéhez kapott egy nagy adag reszelt tormát, mi irigykedve néztük, ő meg örült, hogy milyen sok sajtot kapott a virslijéhez. Jó nagy csipettel vett is a szájába, majd jött a döbbenet. „Upsz...öhh...ez bizony nem sajt, hanem torma!” Nem szeretem a tormát, de igyekszem minden ellenszenvemet -amiket korábban felépítettem magamban bizonyos ételekkel szemben- legyőzni. Ezért kértem én is belőle. Ízlett a torma, nekem?! Ez nagy szó, mert sosem bírtam megenni. Így frissen, kifejezetten jó volt és szó szerint frissítő, különösen az orrunkra nézve.

Miért is e kis történet? Ezzel próbáltam demonstrálni, hogy milyen prejudikáló érzések alakultak ki bennem, amikor egy másik barátnőmtől megkaptam ezt a wasabis, azaz japán tormás csokit. A wasabiról amúgyis köztudott, hogy a sima tormánál erősebb-markánsabb íze van. Sebaj, én nyitott vagyok az újdonságokra. 

Hallottam már korábban is az efféle „elvetemült” csokikról (Bilák Imrének van ilyen bonbonja, de még sosem kóstoltam, mert túlzottan szeretem az ő bonbonjait, ahhoz, hogy leromboljam az összképet róla egy sokkhatással, amit feltehetően az a bonbon okozhat).

Végre pedig kanyarodjunk rá erre a csokira! Szép, elegáns csomagolású, mint mindig. A zöld színhatással utalnak a wasabira, ez is tetszik. Belül a sztaniol is hasonló szépségű, Lindt feliratú. Kibontva egy selymes tapintású, kicsit tán tompa fényű, jól roppanó, enyhén morzsás csokoládé bukkan elő. A kockáin is természetesen jól látható a Lindt név lenyomata.

Illata tormás. A csoki csak nyomokban érződik rajta. A szájban jól olvad, az elején egy másodpercre érződik a csoki, egész finom, de aztán robban a wasabi. Na, ez az a pillanat, amikor megfogalmazom magamban, hogy „ilyen csokit én az életben nem veszek és eszek többet”. Aztán remegve várom, hogy mikor múlik már el a hatás. Az orromban, mikor indulnak el újra a vérerek és mikor érzek némi felüdülést. 

Aztán jön a meglepetés. Ahogy a torma illan, úgy nyílik a csoki és lesz egyre finomabb és finomabb. A 47 % kakaószárazanyag nem túl sok, de talán nem is kell több, mert még az hiányozna csak igazán, hogy a kesernyésség is megjelenjen benne. Akkor lenne igazán ütős ez a csoki. Kicsit lágyít a csoki karakterén a hozzáadott vajzsír is. Lecsengése tompa a wasabi után, de egész kellemes csokiíz marad a szájban, pici füsttel meghintve.

Nagyon érdekes ez a csoki, ha az első pillanatokon túljutunk, akkor utána kifejezetten jó lesz az élmény vele kapcsolatban.

Minősége: jó (+)

Megvásárolható: Ázsia Center
100 g/ 520 Ft

Szántó Tibor Santo Domingo


Szántó Tibor a minap kapott bronzérmet a saját superior blend csokijáért az Academy of Chocolate nemzetközi versenyén. Ezúton is gratulálok neki.

Bár ez a csokoládé nem a díjazott, azért szintén egy igazi kuriózum. Mi teszi azzá? Maga a termőhely. Santo Domingo (San Cristobal) egyike a legfinomabb kakaó termesztő helyeknek. Alapvetően kétféle kakaóbabot termelnek a Dominikai Köztársaságban az egyik a Hispaniola, a másik a Sanchez, ezutóbbira jellemző, hogy nem vagy alig fermentálják a kakaóbabokat.

Ez a csokoládé a Hispaniola (Trinitario) kakaóbabok felhasználásával készült. Bean-to-bar, azaz Tibor végzi a babok pörkölésétől kezdve az összes csokoládékészítési folyamatot. Kíméletes technológiát alkalmazva ebben az esetben nem az volt a cél, hogy a lehető legkrémesebb csokoládét készítse el, hanem, hogy az elsődleges aromákat és a jótékony vegyületeket minél inkább megőrizze a csokoládé.

Összetevőit tekintve 70 % kakaószárazanyaggal bír, kakaómasszán és kakaóvajon kívül csak nádcukrot tartalmaz. Semmilyen egyéb adalékanyaggal nem öltözteti fel a csokit, azaz pure. Ráadásul a kakaóvaj felhasználás is minimális.

A csomagolása is ilyen piritán, ízléses. Újrahasznosított, hajtogatott papírdoboz, melynek hátoldalán minden információ szerepel, ami fontos a csokoládét illetően. Belül pedig egy egyszerű védőfólia található.

Közepes fényű, mély barna színű, sima felületű a tábla. Szépen, kakaófával díszített és vékony csíkokkal kockára osztott mintázattal bír.

Illata gyümölcsös és parfümös, de valahogy nem a virágos parfüm, hanem inkább a keleti fűszereket hordozó jut eszembe róla.

Kézben nem olvad úgy, mint szájban. Állaga kevésbé homogén, ami a kevésbé intenzív feldolgozásnak köszönhető.

Nézzük a sav-cukor-kesernyésség arányt! Nyit a savakkal, a kesernyésség következik ezután. A cukor önállóan nem jelenik meg, inkább csak az előbbieket festi alá (szerencsére). Jól tud mindezek mellett érvényesülni a zamatok köre. Finoman gyümölcsös, játékos karaktere van. 

A lecsengésben először megint csak a savak és a gyümölcsök dominálnak, aztán érzek némi pörkölési jegyet, napraforgót talán, majd a legvégén enyhe szárító hatást.

Nekem a homogenitás a mindenem, persze értem és tudom, hogy miért jobb az ilyen csokoládé, de még nem nőttem fel hozzá. Jó úton haladok...

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Szántó Tibor Fine Chocolates
60 g/ 1450 Ft

2013. március 16., szombat

FG Kézműves Csokoládé Madagaszkár


A nagymarosi FG Csokoládé Műhelyt ezen az oldalon nem is nagyon kell már bemutatni, hiszen többször is szerepelt a korábbi kóstolóinkban.

Területszelektált csokoládéik válogatott alapanyagokból, gondos kezek munkája által készülnek, úgy, hogy a lehető legjobban visszaadják a terület által a kakaóbaboknak és majdan a csokiládénak kölcsönzött aromákat.

Madagaszkár, ahonnan ez a csokoládé is származik (mármint a kakaóbabok termőhelye) nekem személy szerint az egyik kedvencem, mert egyszerre jellemzi a finoman édes, még sem tömény és az elegánsan savas karakter.

A Sambirano-völgy termette Criollo és Trinitario kakaóbabok felhasználásával készült 33%-os tejcsokoládéban azért várhatóan a cukor és a tej szerepe intenzíven érvényesül és adott esetben felül is írhatja a termőhely jellegzetességeit. Kíváncsian várom, hát milyen mértékben érvényesülnek ezek.

A papírdobozt és a benne lévő fóliát kibontva lassan surrannak kifelé az aromák. Kézbeveszem a csokoládét, hogy érezzem, mennyire olvadékony. Szerencsére nem folyik szét hamar az ujjaim között. Azért persze nem jó sokáig tapogatni. 
Melegséget árasztó, mély capuccinobarna színe tetszetős. Felülete sima. Törése tompa, törésvonala egyenletes. Illata dohányos, picit még fűszeres is.

A szájban nem túl olvadékony, lassan, kellemesen folyik szét, egyenletesen szabadulnak fel belőle a zamatok. Közepes teltség jellemzi, nem zsíros, nem nehézkes. Kevés sav is érződik benne és kicsit édeskés a közepe az íznek. Tejcsokis jellege a tejkaramellás zamatban jut érvényre. Közepesen hosszú lecsengésű. Halványan mézes felhanggal.

Kellemes tejcsokoládé, jó arányokkal és még a termőhely is érvényre jut benne. A termőhelyről itt további információk olvashatók.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: FG Kézműves Csokoládé
100 g/ 1690 Ft

2013. március 14., csütörtök

Tolnai borok


Két hete egy jeles eseménynek voltam magam is meghívottja. Nyulasi Gábriel István az Ihatóbb Magyarországért atyja kezdeményezésére lehetősége nyílt 3 tolnai borásznak bemutatkozásra a Vinorium Borházban.
Szinte isszuk a borászok szavait...
(Fotó: Ihatóbb Magyarországért)
A nagyérdemű számára talán kevésbé ismert Tolnai borvidék három jeles képviselője, (Fabro Pincészet, Molnár Pince, Sarok Pince) kapott lehetőséget, hogy borai révén népszerűsítse a korábban a Szekszárdi borvidékhez tartozó, majd attól szétválló, önálló életre pályázó térséget.

Számomra a három pincészetből kettő borai ismerősek voltak, de ettől még kíváncsian vártam, hogy mit választottak erre az alkalomra és természetesen a harmadik pince is érdekelt. A borászatok minőség iránti elkötelezettsége ismerősen csengett, nagy nevű „favorit” borászok igényessége köszönt vissza az ő munkájukban is.

Na, de lássuk, hogy honnan is érkeztek ők hárman Budapestre! A Tolnai borvidék településeinek nagy része Tolna megyében, kisebb része pedig Baranya megyében (Hidas) és Fejér megyében (Igar), a Dunántúl délkeleti részén a Tolna- Baranyai- dombság, a Külső-Somogy és a Mezőföld agroökológiai körzeteiben található. Borvidéki rangra 1998-ban emelkedett.  A borvidékről további információk olvashatók itt.

A borkóstolón résztvevő borászatok három nagy szőlészeti hagyományokkal bíró településről érkeztek. A Fabro Pincészet Paksról, a Molnár Pince Bölcskéről, a Sarok Pince pedig Györkönyből. Mindhárom borászatnak a települések híres pincesorain van pincéjük, méghozzá nem is akármilyen, Igazi oromfalas pincék ezek, gyönyörűen kialakított pinceágakkal.

A Fabro Pince érkezett a legszélesebb borválasztékkal. A paksi Sárgödör téren található pincészet filozófiája: „Mi a Fabro pince alapítóiként valljuk, hogy emberi életünk célja, a kiteljesedés. Számunkra a pince és a présház ennek jele, melyben testet ölt a közös akarat, a robosztus férfierő és a kifinomult női lélek harmóniája. Nekünk a pince érték, melynek mély szíve megőrzi és kiérleli a legmagasabb minőségű munka gyümölcsét, és kötelességként diktálja a vendég szeretetét. De a pince és a présház egyben fórum is, ahol vendégeink szívükbe zárhatják egymást, borainkat, és étkeinket is.”

A pincészet 2009 óta gazdálkodik. Jelenlegi szőlőterületük 3,5 hektár, de a környékről még ehhez vásárolnak is szőlőt. Boraik széles választéka is bizonyítja, hogy sokféle szőlőfajtával dolgoznak. Így például készítenek fehérborokat Chardonnay, Zenit, Cserszegi fűszeres, vörösborokat Kékfrankos, Zweigelt, Cabernet sauvginon, rosé és siller borokat pedig szintén Kékfrankos fajtákból.

2012-es Chardonnay boruk, vagy ahogy ők hívják Sár-Don-É (Sár, azaz Sárgödör tér, Don, azaz a borászÉ) szép színével, olajos magvakra emlékeztető ízeivel nyitotta a sort.  A szintén 2012-es roséban a Kékfrankos mellett egy kis Zweigelt is próbál érvényre jutni. A bor édeskés illataival, szamócás ízeivel és finom savaival bontakozik ki a pohárban.

A vörösek felé vezető úton még két siller is várt ránk ettől a pincétől. Kékfrankos volt mindkettő, csak az egyik csendes, a másik pedig egy habzó (Salut nevű) változata. Élénk savak, málnás-gyümölcsös jegyek jellemzik ezeket a borokat. Nekem a szénsavval gazdagított borocska izgalmasabbnak hatott, talán nem véletlen.

Három vörösbor következett ezután. A 2012-es Kadarka édeskés íze, diszkrét fűszeressége hagyott bennem egy kis hiányérzetet. A 2011-es Kékfrankos viszont már hozta azt a vibrálást, amit a Kadarkától is vártam volna. Érdekesen fűszeres, szegfűszeges-narancsos jellege a fajta picit újszerű értelmezését mutatta számomra. A fahordó meglepő ízekkel áldotta meg ezt a bort.

A vörösborok sorát ennél a pincénél a 2009-es Merlot zárta. Ez volt számomra a torta. Fűszeres, cédrusos illatai, zamatai, finom savai, kellemes éppen, hogy csak szárító csersavai és végül a fahordó leheletnyi megjelenése kiváló borról tanúskodnak.

A tortára pedig a habot szó szerint is a félédes Cserszegi fűszeres habzó bor tette fel. Nem vagyok egy félédes bor párti, de ezt a kis illatos, könnyed bort szívesen kortyolgatnám a lenyugvó nyári nap melegében.

Az egy hektáron termelő Molnár Pince három borával mutatkozott be az est folyamán. A sort egy 2012-es Sauvignon blanc nyitotta. Nyitó bornál azért kicsit több ez. 14 %-os alkoholja is már tekintélyt parancsoló. Szerencsére a nagy test, jó struktúra miatt ez korántsem uralkodik el a boron. Érett szőlő jellege köszön vissza benne. Aranyba hajló színe is árulkodik róla, hogy bizony egy jó érett alapanyagból építkezhetett a borász. Illata nem túláradó csalános-ribiszkeleveles, trópusi gyümölcsös, ízében kerek savak, maracuja, alkoholédesség és lecsengésében pici alkoholos kesernyésség jelenik meg. Nem a megszokott Sauvignon, de én nem is bánom ezt.

Újabb Sauvignonokkal áltunk ezután szemben, de már Cabernet változatban. A 2009-es Cabernet sauvginon még fiatalos oldalát mutatta. Élénk savak, fekete ribiszke, paprika, határozott csersavak mutatták, hogy még alig indult el a fejlődés útján. Ugyanakkor a 2007-es koránál fogva is már egy érettebb karaktert, mélyebb, összetettebb ízvilágot mutatott. A szőlőfajtából a fűszer, a szeder érezteti magát, a hordó kicsit ugyan eluralkodik rajta, jön belőle a füst, a vanília, de lágyabb mint az előző, és több melegséget hordoz.

Végül Sarok Róbert boraival ismerkedtünk meg. A Sarok Pincészet 1999 óta tevékenykedik Györkönyben. Róbert ma már mintegy 4 hektárnyi szőlőterülettel büszkélkedhet e sváb pincefalu (vagy ahogy a helyiek nevezik „Pincehegy”) határában.

A paletta ennél a pincénél is igen széles: Kékfrankos, Cabernet sauvginon, Rubintos, Zweigelt, Néró fajták adják a vörösgerincet és mellettük még néhány fehérborszőlő is labdába rúg, így például a Chardonnay és a Szürkebarát.

A rendezvény keretében e pincétől is három bort állt módunkban megkóstolni: egy sillert, egy Cabernet sauvignont és egy házasítást.

A 2012-es Kékfrankos siller meggyes ízével, lágyságával, könnyedségével hívta fel magára a figyelmet. A 2009-es Veterán Cuvée névra hallgató házasítás egy kis animalitással indult útjára poharunkban, vélhetően a Pinot noirnak köszönhetően. Aztán, ahogy átjárta kissé a levegő, megjelent a Rubintos illatossága, fűszeressége is, majd pedig a Merlot kellemes vaníliás ízvilága zárta a kortyot. A 2008-as Cabernet sauvignon fűszeres-csokis vonala, még határozott csersav-, lágy sava hosszantartó, jól eső érzéssel töltött el bennünket.

Vendéglátóink arról is gondoskodtak, hogy, ha netalán a jóborok keltette éhség gyomrunkban hiányérzetet generált volna, akkor azt enyhítsük egy kis házi kolbász és szalonna társaságában. Én személy szerint azzal a fantasztikus mangalica szalonnával bizony tovább is társalogtam volna, de ekkor már egy újabb kemény munkával kecsegtető kóstoló várt ránk egy másik helyen, így néhány baráti szóval búcsút vettünk házigazdáinktól és bíztattuk őket a további hasonló megjelenésekre.

Öröm volt számomra látni, hogy a három pince tulajdonosai együttműködve, jókedvűen, bizakodva álltak egymás mellett, és nem vetélytársakként tekintettek egymásra, hanem partnerként, akikkel jó érzés együtt képviselni a borvidéket.

Sikereket és elismerést kívánok munkájukhoz!