2018. szeptember 26., szerda

Crude Raw 70 %


Portói csokoládé beszerző körutam egy gyöngyszemét véltem a kezemben tartani, amikor el kezdtem a csokoládét kibontani. A barokk kisváros Modica nyugalma járja át Simone Sabadí csokoládékészítő és cukrászmester termékeit. A „slow living”-gondolat jegyében készíti Szicíliában táblás prémium kategóriás csokoládéit, forró csokoládéit, nápolyiait, cukorkáit és más egyéb desszertjeit. Sokat vártam tőle.

A Crude csokik raw (70, 80, 90, 100 %-os) sorozata olyan bio, vegán csokoládékat foglal magában, amelyek feldolgozása a legminimálisabb módon történt. Erre figyelmeztet is a praktikus csomagolás belső felirata: „Hey Dude, I’m crude!”

Azt hiszem, nem vettem elég komolyan a csoki jelszavát, és én bíztam abban, hogy azért lesz benne valami lágyság-kedvesség, annak ellenére, hogy sejtettem nagyon nem erről lesz szó.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az illatával! Nagyon jó! Aszalt szilva és a kókuszvirágcukor kergetőzik egymással, miközben a háttérben a mély ízű kakaó csak bölcsen szemléli az eseményeket.

Megpróbálok törni belőle. Nos, a problémák itt kezdődnek. Lehetetlen...na, jó, végül hosszas küzdelem után sikerült. Ekkor kezdek el először aggódni. S az aggályom be is igazolódik. Rendben, hogy nyers, rendben, hogy az értékes anyagok a kakaóból megfelelően átkerülnek a csokiba is, de amikor nem tudom elrágni, akkor azért felmerül bennem a kérdés, hogy tényleg egy élvezeti cikket rágcsálok-e?

Az, hogy szemcsés egyáltalán nem zavar. Az íze is hasonló az illatához, bár kissé visszafogottabb. Amúgy lehet, hogy jobb minősítést adnék neki, ha csak egy kicsivel is kellemesebb lenne a fogyaszthatósága, de így most ez szigorúbb elbírálás alá esett. Valószínűleg túl sokat is vártam tőle...

Minősége: jó

Megvásárolható: Portó
50 g/ 4 Euro

2018. szeptember 22., szombat

Maraná Cusco/Peru

A perui Maraná műhelyt Zulema Leon és Giuseppe Cassinelli alapította, 2014-ben. Három perui régió termését dolgozzák fel. Cusco, Piura, San Martin organikus kakaóbabjainak felhasználásával készítik bean-to-bar tábláikat. A helyi termelőkkel szorosan együttműködnek, támogatják munkájukat, hogy fenntartható módon tudják termeszteni az egyik legősibb termőhelyen a kiváló minőségű kakaót.

Az általam kóstolt tábla a cuscói sorozat 70 %-os tagja (mellette készítenek még belőle 80, 60 %-os ét- és 50 %-os tejcsokit is).

A csomagolás a kakaótermelők munkáját, a betakarítást illusztrálja, Sarhua népművészeti festményén keresztül (számomra kissé túlzsúfolt, de azért ízléses módon). Persze nem mehetünk el azon tény mellett sem, hogy egy 2016-os Internacional Chocolate Award World Bronzérem is megbújik a színkavalkád hátterében. Ennek megfelelő kíváncsisággal vártam is a „csupán” kakaómassza, kakaóvaj és cukor hozzáadásával készült táblát.

Kissé rusztikus állagú, de jól olvadó. Illata pörkölési jegyeket hordoz, magvak formájában, amit egy édes, nektáros-méhviaszos illat is kiegészít. Ízében mazsola, levendula, intenzív kakaósság, melaszosság érezhető. Finoman savas-csersavas érzetű.

Lecsengése lehetne kicsit hosszabb és állaga selymesebb.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Cocoa Runners
70 g/ 5.95 £

2018. szeptember 21., péntek

Willie’s Cacao Milk of the Gods

William George Harcourt-Cooze, avagy "Willie" és felesége 1993-ban mézes heteiket töltötték Venezuelában, ahol beleszerettek egy kis birtokba, az El Tesoroba, melyet röviddel ezután meg is vásároltak és egy teljesen új ültetvényt hoztak létre a kakaók legnemesebbikével, a Criollo-típussal eltelepítve.

Ezt követően fel kellett építeniük a saját csokoládéüzemüket, sőt még a helyi politikai erőkkel is meg kellett küzdeniük, hogy munkájukat a legnagyobb odaadással és maximalizmussal végezhessék.

Ez a 44 %-os tejcsokoládé is egy venezuelai termés gyümölcse. Rio Caribe régióból származik a kakaóbab, amelyből készült.

Selymes tapintású, jól olvadó, tökéletesen egyenes vonal mentén törhető, tejcsokihoz képest elég mély, közepesen mély barna színű. Illatában fa, kávé érződik. Ízében méz és lágy tejesség keveredik pörkölt mandulás édeskés ízzel.

Nincsenek kifejezetten markáns ízjegyei, inkább az egységben az ereje. Jól egybeolvadnak aromái és kellemes összhatást, bár kicsit rövid, édesfűszeres utóízt eredményeznek.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Bortársaság
50 g/ 890 Ft

2018. szeptember 20., csütörtök

Etyeki emlékeink


Jó pár hete már, hogy egy igazi forró nyári napon -szokásunkhoz híven- ismét útra keltünk a Soponyai Hegyközségi Egyesülettel. Etyek pincéibe látogattunk. Meleg volt az biztos, így igyekeztünk már reggel időben elkezdeni a borkóstolókat, hogy ne a legnagyobb hőségben kelljen „szenvednünk”.

Fél tízkor már Nádas Szilárdot boldogítottuk, a Nádas Borműhely kedves kis pincéjében. Ő persze könnyedén vette az akadályt, rögtön egy kellemes, 2015-ös Brut nature, tradicionális pezsgővel nyitotta meg a napot számunkra. A ritka szőlőfajta, a Viktória gyöngye (SV 12375xCsaba gyöngye) finom gyöngyözésű, jó savakkal megáldott, enyhén mogyorós, üdén gyümölcsös nedűje kiváló nyitásnak bizonyult.

Ezt egy sokunk kedvenc kis fajtája, az öreghegyi 2017-es Királyleányka követte, mely szépen hozta a fajta savgerincét és diszkréten virágos, gyümölcsös, cukorkás jellegét. Örültünk ennek is.

A 2016-os, István-hegy dűlő Chardonnay bora már megosztotta a csapatot. 11 hónapos fahordós érlelése révén nem egy hétköznapi bor, az tuti. A seprőn tartás, biológiai almasavbontás által vajas-élesztős zamatokat, alkoholédességet és egy árnyalatnyi sherry-sen oxidált fuvallatot is érezni lehetett benne.

A „Szürkebarát vagy mi” 2016-os tétellel pedig már sokan egyáltalán nem tudtak mit kezdeni. Bevallom, nem vagyok a híve a héjon tartott piros fehérbor-szőlőfajtáknak, pláne a narancsboroknak, de ez most megvett. A Szépvölgy-dűlő Cimbi borának „nagytesója” hétnapos héjon tartása és 14 hónapos fahordós érlelése révén érte el a narancsos-rózsás színvilágát, intenzív aszalt szamócás, hecsedlis, kerek és telt karakterét. Az itthoni narancsboros vonalon most ez vezet nálam.

Vörösbor gyanánt egy házasítást választottunk a kínálatból, bár neve Műhelytitok 2017-ből, de azért Szilárd elárulta nekünk a fajtákat. Ha jól írtam fel, akkor 50:40:10 arányban Syrah, Cabernet sauvignon és Pinot noir alkotja. 28 hónapig volt, már használt hordóban, s ezt a nem kevés időintervallumot fejtés nélkül töltötte a fában a bor. Nos, bár ott jártunkkor még csak egy hónapja volt palackban, de nagyon rendben lévőnek bizonyult. Bársonyos tanninok, meggyes-likőrös, narancsos és csokis aromák adják egymásnak át a helyet, hogy végül egy finoman fás-füstös-édesfűszeres zamattal intsenek búcsút a pohárnak. Szép!

S ezzel mi is búcsút vettünk Szilárdtól és elindultunk az ebédelni, Árpás László Sonkamester műhelyébe, ahol  előétel gyanánt kaptunk egy izgalmas,  „nem kis” kóstolót a sonkák és szalonnák birodalmából, amit mi magunk is szemügyre vehettünk a pince mélyén, majd pedig legnagyobb örömünkre a tulajdonos és készítő egy őszinte hangulatú beszélgetés keretében mesélt is számunkra a szakmában rejlő nehézségekről, örömökről. Közben a ház borait is teszteltük és a Kattra Pincészet két borocskájával múlattuk az időt a főételek érkezéséig. Az édeskés, szamócás 2017-es roséjukkal és a páratlanul finom, gazdag, testes, trópusi és fehér húsú gyümölcsök sorát felvonultató 2017-es Chardonnay borukkal maximálisan elégedettek voltunk.

Ebéd után az Anonym Pince irányába vettük utunkat, melynél azt reméltem, hogy végre megismerhetem a tulajdonosait, de „nomen est omen” alapon ők továbbra is a háttérben maradtak.

Számomra itt rögtön az első bor bizonyult a legszebbnek. A reduktív eljárással készült Zenit és Szürkebarát házasítás, avagy az „Egyből kettő” leírásához méltóan üde, virágos, jó arányú, trópusi gyümölcsökkel tarkított bor nagyon tetszett. Nekem ez volt az ideális nyári bor.

Az „Ötlett” Pinot noir rosé 2017-ből amolyan kontyalávalósan édeskés (10 g/l maradékcukorral, ha jól emlékszem), eper-málnaszörpös korrekt kis bor.

A 2017-es  „Frazír” Sauvignon blanc szinte mindenkit levett a lábáról. Szinte. Persze én voltam, aki kilógott a sorból. Tényleg nagyon jó, tényleg fajtajelleges, de nálam most magasan van a léc egy korábbi tökéletes Sb után, így a bodza, citrusok, főtt kukorica, cukorka, aszalt ananász aromaegyüttest felvonultató bor, még, ha csak éppen egy árnyalattal is, de kissé elmarad az említett etalontól eleganciáját illetően. Azért kétségkívül ez volt a másik legjobb bor a sorban.

2016-os Chardonnay-t (Szinkópa) kaptunk itt is a poharunkba, azért ez elég jelentős fajta itt a környéken. Bár más ez a bor, mint a délelőtti, de a seprőn tartás és annak felkeverése, illetve a tíz hónapig tartó fahordós érlelés hasonló jellemzői itt is, talán ha nem még jobban rányomták a bélyegét a fajtára. Nekem kicsit sok volt benne a fa és a vanília, de a többiek szerették.

Pinot noir 2015, avagy az „Életjel” aztán tényleg erősen hallat magáról. Már a pohárból kitöltéskor jönnek sokrétű szivaros, csokis, kávés fahordós pörkölési aromái, zamatai. Nagyon gazdag bor, de a végén a szárító lecsengés és a fajta nagyon a háttérben megbújó karaktere hagyott némi hiányérzetet bennem.

Innen aztán nem sokat kellett továbbhaladnunk, hogy megérkezzünk az utolsó állomásunkra, az Etyeki Kúriához, ahol a Kúria White Királyleányka és Szürkebarát házasítása nyitotta a sort. Friss savai, mézes-virágos illatai és ízei kifejezetten üdítőleg hatnak a kóstolójára. A társa a Kúria Rosé kicsit kesernyés, halványan gyümölcsös jegyeivel már egyszerűbb jelleget mutatott.

A szintén a 2017-es évjáratból származó Sauvignon blanc az előzőhöz képest talán kevesebb aromakavalkáddal bír, de erősen bodzás vonala alapján rögtön felismerhetően fajtajelleges ez is.

Az igazi áttörés azonban ezután következett. Az újabb 2016-os Chardonnay-t már kissé -szó szerint is- fásultan fogadtam, de szerencsére meglepett! Tökéletes arányban volt jelen benne a fahordó lenyomata és maga a fajta, hiszen csupán 30%-a volt e tételnek újfahordóban. A sur lie eszközével élt ez a borászat is, de a krémes vajassága nem lett úrrá a fán. A fa nem vette el a szőlőből hozott almás-őszibarackos zamatokat. Nagyon jól strukturált, harmonikus fajtabor.

Mérész Sándor projectjének részeként aposztrofált, első évjáratú Zenit, 2017-ből volt a nap igazi meglepetése. Elfogult vagyok a fajtával szemben, de ez azt hiszem, minden eddigi Zenitemet felülmúlta. A nem túl gyakori, ám mégis egyre kedveltebb szőlő leve céltartályos erjedést, érlelést és 4 hónap finom seprőn tartást kapott útravalóként a palackos életére. S nem kevés gazdagságot is! Ananász, őszibarack, körte, simogató alkoholédesség és lecsengésében citrusok burjánzanak benne, de nem túláradóan, hanem kedvesen-öblösen. Még az utóízében megjelenő leheletnyi kis szárító hatást is megbocsáthatjuk neki, hiszen annyira különleges példája ez a fajta kiválóságának.

Etyeki túránk zárásaként egy igazán kellemes 2016-os, Pinot noir bor került a poharunkba. A Kúria volt talán az első, aki itt a borvidéken gondjaiba vette ezt a hűvösebb, kiegyensúlyozottabb klímát igénylő, de nagyon összetett fajtát. Piros bogyósokkal indultunk utolsó képzeletbeli sétánkra az etyeki szőlősorok lankáin. Majd hordófűszerek, kis szegfűszeg és csokoládé asszociációi társultak hozzánk, kifinomult test, bársonyos cseranyagok kíséretében... a pincénél történt apró félreértések minden mozzanatát feledtető, tökéletes zárszó ez a bor...

Összességében jó hangulatban telt a napunk, mi sem árul el erről többet, minthogy hazafelé Székesfehérvár belvárosában nyitott ablakok mellett zengtek a nóták a kisbuszunkból kifelé (a helyiek számára nem kis derűt okozva ezzel).

Ahogy írtam a cikket, közben megálltam egy pillanatra, mert kezembe került az aznapi utaslistánk is. Bár a csoportkép készítése mindig szerves része a programunknak, ezúttal -a záró események kedvezőtlen alakulása miatt- sajnos elmaradt, amit azóta is nagyon bánok...hiszen a sokáig szinte állandó utaslistánk egy újabb taggal lett az ősz folyamán kevesebb...Laci jövőre már nem jön velünk...

2018. szeptember 18., kedd

Chocolate Tree Coconut


Már rég óta készültem szorosabb barátságot kötni a Chocolate Tree termékeivel, ez most Lillának (Little Beetle Chocolates) köszönhetően ma sikerült is.

A Chocolate Tree egy skót műhely, mely Edinburgh-ben kis kávézóval és bolttal várja vendégeit. 2005-ben Alastair és Friederike Gowe alapította a céget, s 2012-ben kezdtek el bean-to-bar csokoládékat készíteni, amikor az Egyesült Királyságban beindult a kézműves csokoládé „ágazat”. Kíméletes konsírozással készítik bean-to-bar csokijaikat Madagaszkár, Belize, Mexikó, Venezuela és Peru kakaóbabjaiból. Ez a tábla is Peruból származik, a Chililique (Piura) termőhelyről.

Maga a csoki egy 55 %-os tejcsoki, de „no dairy”, avagy kókusztejjel és kókuszvirágcukorral készült vegán termék, így laktóz- és tejfehérje -érzékenyek számára kifejezetten jó alternatíva lehet, de majd mindjárt kiderül.

Kibontva a masszív kókuszpálmákkal dekorált külső, ezüstös belső csomagolásokat, a csoki illata visszafogottan bontogatja ki szárnyait. (Jó, hogy két kisebb, különcsomagolt tábla található a dobozban, így, ha nem fogy el egyszerre, a másik táblának még sokáig meg maradnak az aromái.)

A kókuszvirágcukor, s a karamelles illatok jutnak először eszembe róla, ahogy a selymes tapintású táblát kezemben tartom. Szép egyenesen, de tompán törik, relatíve lassan olvad és nem az a szokványos krémes tejcsoki. Majd újra visszatérek az aromákhoz és egy erőteljesebb kókusztejes gerincet érzek, amit az intenzív és finom kakaóillat koronáz meg. Nagyon tetszik az illata, hiába egy kókusz-fan számára ennyi elég is.

Na, jó azért meg is kóstolom, így már egy kevésbé kedveskedő arcát mutatja a csoki, inkább mondanám vakon róla, hogy darkmilk, mint azt, hogy egy könnyed tejcsoki. Kesernyéssége és savai elég meghatározóak, nem bántó és szerencsére szárító hatás sincs nyomukban. A kakaó pörkölési jegyei szintén jól érezhetők, talán egy kis ásványos felhanggal is alátámasztva, majd pedig mézes-savas, kókuszvirágcukros lecsengésben kiteljesedve.

Összességében illata kiváló, ízben nekem nem teljesen harmonizál az illattal, talán egy kicsivel hosszabb konsírozás jót tett volna az állagnak és az összbenyomásnak...persze tudom az aromák...

Minőség: nagyon jó

Megvásárolható: Chocolate Tree
80 g/ 4,95 £   

2018. szeptember 15., szombat

Csokimustra a javából


Elindult a Csokikóstoló Klubunk, avagy kezdetét vette a LittleBeetle Chocolates és a CsokiLaBor koprodukciója. Ezúton is köszönjük a vinoWonka Csokoládé és Borbárnak, hogy vendégül látta tanulni vágyó, lelkes kis csapatunkat.

Első kóstolónk keretében hat prémium csokoládét vettünk górcső alá. A csokik kiválasztása most még random történt, de a későbbiekben szeretnénk meghatározott témák mentén kóstolgatni.

Willie’s Cacao Milk of the Stars Indonesian Surabaya, 54 %-os táblájával kezdtük a sort. Willie Harcourt-Cooze egy ír úriember, aki először Londonban, majd Venezuelában próbált szerencsét, ahol meg is találta álmai munkáját. Vett egy kis birtokot, amelyet Criollo kakaófákkal  ültetett be. A csokifeldolgozás fázisaiban elmerülve, -ahogy csokibibliájában erről részletesen beszámol-, maga fejlesztgette az eszközeit, csokijait, receptjeit, sőt 2009-ben még egy sorozatot is vezetett a televízióban a kakaótermesztésről, csokikészítésről.  Ez a magas kakaótartalmú tejcsoki táblája már túllép Venezuela határain és Jáva szigetére kalauzol bennünket. Leírása szerint mélyen karamellás, kávés, magvas pörkölési jegyeket kellene felfedeznünk benne. A sima, fényes megjelenésű, tompán roppanó, textúrájában enyhén ragadós tábla számunkra kissé talán visszafogottabban indul, mint azt vártuk, de a magvakat és némi vajkaramellát már lehet érezni az illatában is. Ízében pedig kis füstösség, pirított napraforgó jelenik meg. Ha hosszabb lenne a lecsengése és jobb az állaga, akkor előkelőbb helyen is végezhetett volna, így végülis a 4. lett a sorban. (720 Ft/50 g)

A füstösség nyomvonalán továbbhaladva következett Duffy’s Chocolate 65 %-os Dominikai Köztársaságból származó, Taino (bennszülött lakosok) nevű, a meglehetősen ritka Hispaniola fajtájú kakaóbabból készült táblája. Az angliai Lincolnshire-ben alapított, bean-to-bar csokikat felsorakoztató műhely a termőhelyek közötti különbségeket hivatott megmutatni évről évre. A saját kezűleg válogatott, pörkölt panamai, hondurasi, ecuadori, nicaraguai, guatemalai fine flavour kakaóbabokat hagyományos gránit hengerek segítségével dolgozzák fel, épp úgy, ahogy e tábla esetében is.  A középmély színű, közepes fényű, lassan olvadó, szemcsés tábla ananászos-füstös jegyeit mi is éreztük, akárcsak a készítők, de számunkra most kevésbé tetszetős arcát mutatták az illatjegyek. Sajt, durián és istállószag jutott eszünkbe róla (boros nyelven szólva „brettysnek” tűnt). Ízében mindehhez a kesudió  markánssága is csatlakozott. Enyhén kesernyés, de a végén kaparós. Mintha a fermentáció ezúttal nem sikerült volna a legjobban.  Nem tudtuk jobb helyre, mint az utolsó előttinek sorolni. (2520 Ft/60 g)

Az előbbi drasztikus ízeken túlverekedve magunkat enyhébb vizekre eveztünk és egy kiemelkedően elegáns csokoládéval a Pump Street Bakery 72 %-os Madagaszkári táblájával ismerkedtünk. Az Ambanja régió, single farm, vagyis egy ültetvény (nevezetesen az Akesson birtok) Trinitario típusú, a 2015-ös évjáratú babjainak felhasználásával készült tábla ennek a pékségnek (ez nem elírás) az egyik remeke. Anglia egy másik meghatározó műhelyének alapítója, Chris Brennan egy francia útja során ismerkedett meg és szeretett bele a bagettek, péksütik világába. Orfordban aztán saját pékséget hozott létre, amely kis idő múlva már a csokoládék irányába is nyitott. Gyakran kombinálva is egymással a kenyereket és a csokoládékat, markáns ízvilágú táblákat létrehozva. Ez a nemes kakaóbabokból készült csokoládé ugyan most önálló mivoltjában igyekezett levenni minket a lábunkról, de bizony így is sikerült neki. Sima, fénylő vörösbarna színű, jól roppanó kockái kezdetben lassan, majd fokozatosan olvadnak szét. Selymes, légies állaga, tejeskávés, méhviaszos illata, a termőhelyet visszaadó pörköltmagvas, élénken, de finoman savas, citrusos-gyantás jellege meggyőző volt. Így utólag nem is értem, mért nem adtam neki maximumpontot? Nekem köszönhetően hajszállal, de lemaradt a dobogóról.  (2250 Ft/70 g)

Ezután emeltük a tétet és egy 85 %-os csokoládéval tettük próbára ízlelőbimbóinkat. Szerencsére a Melt műhely Ecuador, single origin, dark chocolate táblája kegyes volt hozzánk és a magas kakaótartalom ellenére egyáltalán nem volt bántó.  A londoni  székhelyű Melt egy luxusmárka (abszolút véletlen, vagy mégsem, hogy ismét Anglia csokigalaxisában járunk?). A Chantal Coady által négycsillagosnak titulált notting hillbeli csokibutik exkluzív környezetben tárja kóstolói elé bonbonjait, csokijait. Ennek megfelelően kerestük mi is az eleganciát a csokiban, s ezt az illatában találtuk meg. A Manabí régió finom kakaóbabjainak virágos, zöldteás, rendkívül kellemesen kakaós aromái vitték a pálmát a tegnapi sorban. A diszkréten kibontakozó csoki magvas, vajas kenyérre emlékeztető ízjegyei mellett a kókusztekercses sütis vonal volt a meghatározó benne, nagyon halvány savas felhanggal a háttérben. Kifejezetten szerettük...volna a csokit, ha a látványos, nagy pöttyökkel díszített táblája nem lett volna annyira vastag, masszív és tompa, hogy alig lehetett törni, a bubikról a felületén és a ragadósságáról nem is szólva. Szigorúnak tűnhetünk, de így is magas pontszámot kapott, ami a képzeletbeli dobogó harmadik fokára emelte. Íze kitűnő, csak az állagon kellene még kicsit javítani, különösen az ára ismeretében  lehetnek elvárásaink. (3222 Ft/90 g)

Taza Chocolate Wicked dark with toasted coconut, organikus 95 %-os csokijának elemzésébe nehéz belekezdeni, mert nem könnyű magát a csokit értelmezni. Az Egyesült Államok egy lassan, de biztosan növekvő, Massachusetts állambeli műhelye igazi kuriózum a piacon. Alex Whitmore és csapata az eredeti mexikói technikákat követve gránit hengerek között, kíméletesen feldolgozott kakaóbabokból készítik szinte már-már „kövecses” érzetű szemcsés tábláit, korongjait, azért, hogy a kakaóbabok eredeti ízét a lehető legjobban átadhassák a kóstolónak. Hm, ehhez még lehet, hogy fejlődnünk kell! Nem a 95 % sokkolt minket, és még csak nem is a durván szemcsés állag (ezekhez nyitottan álltunk), hanem a mindent átható, finoman fogalmazva ódon hangulatú, rendkívül robusztus kakaós jelleg, amelyben a rejtőzködő pirított kókuszdarabkák csak annyiban tudtak labdába rúgni, hogy tompították a kakaó markáns cserességét az édeskés ízükkel, de az általam hőn áhított kókuszos zamat sajnos nem jött át. Ennek megfelelően a sor végére kényszerült ez a csoki. (1739 Ft/70 g)

A kóstolást egy Academy of Chocolate díjas, hazai termékkel zártuk. A Fabric Chocolate 80 %-os ecuadori csokoládéja kumquattal és ruandai kávébabbal készült. Az immár nyolc éve működő manufaktúra egyelőre csak kacérkodik a bean-to-bar csokoládékkal, de a hosszas keresgélés eredményeként, kitűnő érzékkel kiválogatott alapanyagokból készült tábláik legalább akkora élményt nyújtanak, mint az előbbi "kakaóbabtól a tábláig" készült tételek. Sőt, a legharmonikusabb címet is elnyerte körünkben a csoki. Az Esmeraldas Hacienda Nacional babjainak nemes gyümölcsösségét, földes, kakaóporos, kávés aromáit illatában, ízében hordozta a fénylő, élesen roppanó tábla. A mézédes, alig savanykás, s még kevésbé kesernyés törpemandarin, illetve az intenzív, de mégis behízelgően gyümölcskarakterű kávébab pompás társai az ecuadori csokoládénak, amely a háttérből irányítja, hogy melyik zamat táruljon éppen fel számunkra. Azt hiszem, azonban mindennél többet árul el minőségéről, hogy messze a legjobbnak választottuk a hat tábla közül. Persze nem előnyös egy single origin csokoládét egy ízesített táblával összehasonlítani, de, ha csak azt nézzük, hogy melyik táblából maradt meg a legkevesebb, akkor az eredmény egyértelmű.  (1590 Ft/70 g)

Jól éreztük magunkat, s jól éreztük a csokikat. A „kemény munkánk” jutalmaként levezetésképpen pedig elmajszoltunk még a Sweetic Csokoládé Manufaktúra bonbonjaiból is néhányat, csak mert csokiból sosem elég...