2018. szeptember 26., szerda

Crude Raw 70 %


Portói csokoládé beszerző körutam egy gyöngyszemét véltem a kezemben tartani, amikor el kezdtem a csokoládét kibontani. A barokk kisváros Modica nyugalma járja át Simone Sabadí csokoládékészítő és cukrászmester termékeit. A „slow living”-gondolat jegyében készíti Szicíliában táblás prémium kategóriás csokoládéit, forró csokoládéit, nápolyiait, cukorkáit és más egyéb desszertjeit. Sokat vártam tőle.

A Crude csokik raw (70, 80, 90, 100 %-os) sorozata olyan bio, vegán csokoládékat foglal magában, amelyek feldolgozása a legminimálisabb módon történt. Erre figyelmeztet is a praktikus csomagolás belső felirata: „Hey Dude, I’m crude!”

Azt hiszem, nem vettem elég komolyan a csoki jelszavát, és én bíztam abban, hogy azért lesz benne valami lágyság-kedvesség, annak ellenére, hogy sejtettem nagyon nem erről lesz szó.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az illatával! Nagyon jó! Aszalt szilva és a kókuszvirágcukor kergetőzik egymással, miközben a háttérben a mély ízű kakaó csak bölcsen szemléli az eseményeket.

Megpróbálok törni belőle. Nos, a problémák itt kezdődnek. Lehetetlen...na, jó, végül hosszas küzdelem után sikerült. Ekkor kezdek el először aggódni. S az aggályom be is igazolódik. Rendben, hogy nyers, rendben, hogy az értékes anyagok a kakaóból megfelelően átkerülnek a csokiba is, de amikor nem tudom elrágni, akkor azért felmerül bennem a kérdés, hogy tényleg egy élvezeti cikket rágcsálok-e?

Az, hogy szemcsés egyáltalán nem zavar. Az íze is hasonló az illatához, bár kissé visszafogottabb. Amúgy lehet, hogy jobb minősítést adnék neki, ha csak egy kicsivel is kellemesebb lenne a fogyaszthatósága, de így most ez szigorúbb elbírálás alá esett. Valószínűleg túl sokat is vártam tőle...

Minősége: jó

Megvásárolható: Portó
50 g/ 4 Euro

2018. szeptember 22., szombat

Maraná Cusco/Peru

A perui Maraná műhelyt Zulema Leon és Giuseppe Cassinelli alapította, 2014-ben. Három perui régió termését dolgozzák fel. Cusco, Piura, San Martin organikus kakaóbabjainak felhasználásával készítik bean-to-bar tábláikat. A helyi termelőkkel szorosan együttműködnek, támogatják munkájukat, hogy fenntartható módon tudják termeszteni az egyik legősibb termőhelyen a kiváló minőségű kakaót.

Az általam kóstolt tábla a cuscói sorozat 70 %-os tagja (mellette készítenek még belőle 80, 60 %-os ét- és 50 %-os tejcsokit is).

A csomagolás a kakaótermelők munkáját, a betakarítást illusztrálja, Sarhua népművészeti festményén keresztül (számomra kissé túlzsúfolt, de azért ízléses módon). Persze nem mehetünk el azon tény mellett sem, hogy egy 2016-os Internacional Chocolate Award World Bronzérem is megbújik a színkavalkád hátterében. Ennek megfelelő kíváncsisággal vártam is a „csupán” kakaómassza, kakaóvaj és cukor hozzáadásával készült táblát.

Kissé rusztikus állagú, de jól olvadó. Illata pörkölési jegyeket hordoz, magvak formájában, amit egy édes, nektáros-méhviaszos illat is kiegészít. Ízében mazsola, levendula, intenzív kakaósság, melaszosság érezhető. Finoman savas-csersavas érzetű.

Lecsengése lehetne kicsit hosszabb és állaga selymesebb.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Cocoa Runners
70 g/ 5.95 £

2018. szeptember 21., péntek

Willie’s Cacao Milk of the Gods

William George Harcourt-Cooze, avagy "Willie" és felesége 1993-ban mézes heteiket töltötték Venezuelában, ahol beleszerettek egy kis birtokba, az El Tesoroba, melyet röviddel ezután meg is vásároltak és egy teljesen új ültetvényt hoztak létre a kakaók legnemesebbikével, a Criollo-típussal eltelepítve.

Ezt követően fel kellett építeniük a saját csokoládéüzemüket, sőt még a helyi politikai erőkkel is meg kellett küzdeniük, hogy munkájukat a legnagyobb odaadással és maximalizmussal végezhessék.

Ez a 44 %-os tejcsokoládé is egy venezuelai termés gyümölcse. Rio Caribe régióból származik a kakaóbab, amelyből készült.

Selymes tapintású, jól olvadó, tökéletesen egyenes vonal mentén törhető, tejcsokihoz képest elég mély, közepesen mély barna színű. Illatában fa, kávé érződik. Ízében méz és lágy tejesség keveredik pörkölt mandulás édeskés ízzel.

Nincsenek kifejezetten markáns ízjegyei, inkább az egységben az ereje. Jól egybeolvadnak aromái és kellemes összhatást, bár kicsit rövid, édesfűszeres utóízt eredményeznek.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Bortársaság
50 g/ 890 Ft

2018. szeptember 20., csütörtök

Etyeki emlékeink


Jó pár hete már, hogy egy igazi forró nyári napon -szokásunkhoz híven- ismét útra keltünk a Soponyai Hegyközségi Egyesülettel. Etyek pincéibe látogattunk. Meleg volt az biztos, így igyekeztünk már reggel időben elkezdeni a borkóstolókat, hogy ne a legnagyobb hőségben kelljen „szenvednünk”.

Fél tízkor már Nádas Szilárdot boldogítottuk, a Nádas Borműhely kedves kis pincéjében. Ő persze könnyedén vette az akadályt, rögtön egy kellemes, 2015-ös Brut nature, tradicionális pezsgővel nyitotta meg a napot számunkra. A ritka szőlőfajta, a Viktória gyöngye (SV 12375xCsaba gyöngye) finom gyöngyözésű, jó savakkal megáldott, enyhén mogyorós, üdén gyümölcsös nedűje kiváló nyitásnak bizonyult.

Ezt egy sokunk kedvenc kis fajtája, az öreghegyi 2017-es Királyleányka követte, mely szépen hozta a fajta savgerincét és diszkréten virágos, gyümölcsös, cukorkás jellegét. Örültünk ennek is.

A 2016-os, István-hegy dűlő Chardonnay bora már megosztotta a csapatot. 11 hónapos fahordós érlelése révén nem egy hétköznapi bor, az tuti. A seprőn tartás, biológiai almasavbontás által vajas-élesztős zamatokat, alkoholédességet és egy árnyalatnyi sherry-sen oxidált fuvallatot is érezni lehetett benne.

A „Szürkebarát vagy mi” 2016-os tétellel pedig már sokan egyáltalán nem tudtak mit kezdeni. Bevallom, nem vagyok a híve a héjon tartott piros fehérbor-szőlőfajtáknak, pláne a narancsboroknak, de ez most megvett. A Szépvölgy-dűlő Cimbi borának „nagytesója” hétnapos héjon tartása és 14 hónapos fahordós érlelése révén érte el a narancsos-rózsás színvilágát, intenzív aszalt szamócás, hecsedlis, kerek és telt karakterét. Az itthoni narancsboros vonalon most ez vezet nálam.

Vörösbor gyanánt egy házasítást választottunk a kínálatból, bár neve Műhelytitok 2017-ből, de azért Szilárd elárulta nekünk a fajtákat. Ha jól írtam fel, akkor 50:40:10 arányban Syrah, Cabernet sauvignon és Pinot noir alkotja. 28 hónapig volt, már használt hordóban, s ezt a nem kevés időintervallumot fejtés nélkül töltötte a fában a bor. Nos, bár ott jártunkkor még csak egy hónapja volt palackban, de nagyon rendben lévőnek bizonyult. Bársonyos tanninok, meggyes-likőrös, narancsos és csokis aromák adják egymásnak át a helyet, hogy végül egy finoman fás-füstös-édesfűszeres zamattal intsenek búcsút a pohárnak. Szép!

S ezzel mi is búcsút vettünk Szilárdtól és elindultunk az ebédelni, Árpás László Sonkamester műhelyébe, ahol  előétel gyanánt kaptunk egy izgalmas,  „nem kis” kóstolót a sonkák és szalonnák birodalmából, amit mi magunk is szemügyre vehettünk a pince mélyén, majd pedig legnagyobb örömünkre a tulajdonos és készítő egy őszinte hangulatú beszélgetés keretében mesélt is számunkra a szakmában rejlő nehézségekről, örömökről. Közben a ház borait is teszteltük és a Kattra Pincészet két borocskájával múlattuk az időt a főételek érkezéséig. Az édeskés, szamócás 2017-es roséjukkal és a páratlanul finom, gazdag, testes, trópusi és fehér húsú gyümölcsök sorát felvonultató 2017-es Chardonnay borukkal maximálisan elégedettek voltunk.

Ebéd után az Anonym Pince irányába vettük utunkat, melynél azt reméltem, hogy végre megismerhetem a tulajdonosait, de „nomen est omen” alapon ők továbbra is a háttérben maradtak.

Számomra itt rögtön az első bor bizonyult a legszebbnek. A reduktív eljárással készült Zenit és Szürkebarát házasítás, avagy az „Egyből kettő” leírásához méltóan üde, virágos, jó arányú, trópusi gyümölcsökkel tarkított bor nagyon tetszett. Nekem ez volt az ideális nyári bor.

Az „Ötlett” Pinot noir rosé 2017-ből amolyan kontyalávalósan édeskés (10 g/l maradékcukorral, ha jól emlékszem), eper-málnaszörpös korrekt kis bor.

A 2017-es  „Frazír” Sauvignon blanc szinte mindenkit levett a lábáról. Szinte. Persze én voltam, aki kilógott a sorból. Tényleg nagyon jó, tényleg fajtajelleges, de nálam most magasan van a léc egy korábbi tökéletes Sb után, így a bodza, citrusok, főtt kukorica, cukorka, aszalt ananász aromaegyüttest felvonultató bor, még, ha csak éppen egy árnyalattal is, de kissé elmarad az említett etalontól eleganciáját illetően. Azért kétségkívül ez volt a másik legjobb bor a sorban.

2016-os Chardonnay-t (Szinkópa) kaptunk itt is a poharunkba, azért ez elég jelentős fajta itt a környéken. Bár más ez a bor, mint a délelőtti, de a seprőn tartás és annak felkeverése, illetve a tíz hónapig tartó fahordós érlelés hasonló jellemzői itt is, talán ha nem még jobban rányomták a bélyegét a fajtára. Nekem kicsit sok volt benne a fa és a vanília, de a többiek szerették.

Pinot noir 2015, avagy az „Életjel” aztán tényleg erősen hallat magáról. Már a pohárból kitöltéskor jönnek sokrétű szivaros, csokis, kávés fahordós pörkölési aromái, zamatai. Nagyon gazdag bor, de a végén a szárító lecsengés és a fajta nagyon a háttérben megbújó karaktere hagyott némi hiányérzetet bennem.

Innen aztán nem sokat kellett továbbhaladnunk, hogy megérkezzünk az utolsó állomásunkra, az Etyeki Kúriához, ahol a Kúria White Királyleányka és Szürkebarát házasítása nyitotta a sort. Friss savai, mézes-virágos illatai és ízei kifejezetten üdítőleg hatnak a kóstolójára. A társa a Kúria Rosé kicsit kesernyés, halványan gyümölcsös jegyeivel már egyszerűbb jelleget mutatott.

A szintén a 2017-es évjáratból származó Sauvignon blanc az előzőhöz képest talán kevesebb aromakavalkáddal bír, de erősen bodzás vonala alapján rögtön felismerhetően fajtajelleges ez is.

Az igazi áttörés azonban ezután következett. Az újabb 2016-os Chardonnay-t már kissé -szó szerint is- fásultan fogadtam, de szerencsére meglepett! Tökéletes arányban volt jelen benne a fahordó lenyomata és maga a fajta, hiszen csupán 30%-a volt e tételnek újfahordóban. A sur lie eszközével élt ez a borászat is, de a krémes vajassága nem lett úrrá a fán. A fa nem vette el a szőlőből hozott almás-őszibarackos zamatokat. Nagyon jól strukturált, harmonikus fajtabor.

Mérész Sándor projectjének részeként aposztrofált, első évjáratú Zenit, 2017-ből volt a nap igazi meglepetése. Elfogult vagyok a fajtával szemben, de ez azt hiszem, minden eddigi Zenitemet felülmúlta. A nem túl gyakori, ám mégis egyre kedveltebb szőlő leve céltartályos erjedést, érlelést és 4 hónap finom seprőn tartást kapott útravalóként a palackos életére. S nem kevés gazdagságot is! Ananász, őszibarack, körte, simogató alkoholédesség és lecsengésében citrusok burjánzanak benne, de nem túláradóan, hanem kedvesen-öblösen. Még az utóízében megjelenő leheletnyi kis szárító hatást is megbocsáthatjuk neki, hiszen annyira különleges példája ez a fajta kiválóságának.

Etyeki túránk zárásaként egy igazán kellemes 2016-os, Pinot noir bor került a poharunkba. A Kúria volt talán az első, aki itt a borvidéken gondjaiba vette ezt a hűvösebb, kiegyensúlyozottabb klímát igénylő, de nagyon összetett fajtát. Piros bogyósokkal indultunk utolsó képzeletbeli sétánkra az etyeki szőlősorok lankáin. Majd hordófűszerek, kis szegfűszeg és csokoládé asszociációi társultak hozzánk, kifinomult test, bársonyos cseranyagok kíséretében... a pincénél történt apró félreértések minden mozzanatát feledtető, tökéletes zárszó ez a bor...

Összességében jó hangulatban telt a napunk, mi sem árul el erről többet, minthogy hazafelé Székesfehérvár belvárosában nyitott ablakok mellett zengtek a nóták a kisbuszunkból kifelé (a helyiek számára nem kis derűt okozva ezzel).

Ahogy írtam a cikket, közben megálltam egy pillanatra, mert kezembe került az aznapi utaslistánk is. Bár a csoportkép készítése mindig szerves része a programunknak, ezúttal -a záró események kedvezőtlen alakulása miatt- sajnos elmaradt, amit azóta is nagyon bánok...hiszen a sokáig szinte állandó utaslistánk egy újabb taggal lett az ősz folyamán kevesebb...Laci jövőre már nem jön velünk...