2018. június 29., péntek

Hölgyválasz


Avagy hölgyek kóstolója, hölgyek boraiból. Szabó Edit (Borsmenta) és jó magam a CsokiLaBor képviseletében már egy ideje tervezgettük, hogy összehozzuk első közös kóstolónkat. Így aztán egy hirtelen elhatározástól vezérelten gyorsan meg is szerveztünk egy laza kis estet üdítő jellegű borok társaságában, a budai Nyitott Műhelyben.
Fotó: Papp Zoltán

Elsősorban a borok iránt rajongó hölgytársainkat invitáltuk a könnyed kóstolóra, de azért férfi társaink is érdeklődtek az általunk kiválasztott, kiváló női borászok készítette vagy menedzselte buborékos nedűk iránt. A borok mellé Finta László, a Nyitott Műhely vezetője és Edit családjának lelkes segítségével apró falatkákat is készítettünk, francia sajtok, olivák, Serrano sonkás dinnye és fűszervajas kanapék formájában.

A borsort úgy válogattuk össze, hogy a lehető legtöbb arcát megmutassuk a szénsavas borok kategóriájának. Kezdtük is rögtön a kóstolást, egy olyan tétellel, ami nem a szokványos behízelgő, bubis borocska.

Rácz Erika, avagy a Sanzon Tokaj Furmint Habzó bora (2017) inkább egy daliás kiállású, szinte már-már szikár alkat benyomását kelti. Ugyanakkor, semmiképp nem az a mogorva típus. Olyannyira nem, hogy végül ez lett az egyik kedvenc az est folyamán. Feszessége, intenzív, de jó arányú habzása, finom seprős krémessége, lendületes savai, a fajtára jellemző gyümölcsei, a 2017-es évjárat kihívásai (fagy, jég, forróság) ellenére is egy nagyon jól strukturált, karakteres bor összbenyomását keltik. Magasra tettük a mércét ezzel a borral.
Fotó: Papp Zoltán
A szintet tartottuk, de merőben más stílusra és bortípusra váltottunk ezután. A következő gyöngyöző borok, enyhébb habzása és kevésbé markáns fajtaválasztása is a könnyedebb irányvonalat képviseli.

Habzó boroknál egyébként 3 barnál nagyobb, míg a gyöngyözőknél 1 és 2,5 bar közötti, a 20 fokon mérhető és elvárható szénsavnyomás. Előbbit dróttal, szalaggal rögzített gombaformájú parafadugó zárja, mint a pezsgőket, utóbbit elegendő csavarzáras üvegben palackozni.

A gyöngyözők sorát az aprócska Pannonhalmi borvidék egy eléggé meghatározó méretű, 65 hektárnyi területtel bíró gazdaságának, a Babarczi Borháznak a Buborczi fantázianévvel ellátott, 2017-es házasítása indította el. A Cserszegi fűszeres és két szülőjének (Irsai Olivér és Tramini) újraegyesülésével elkészített, reduktív bora üde savaival, citrusos-virágos jegyeivel, a termőhelyet halkan a háttérben idéző, meszes kis kesernyésségével, és nem utolsó sorban a palack megjelenésével többeket levett a lábáról. Szép volt, nyári volt, igazán a hölgyeké volt.

Az egri Tóth Ferenc Borászat Gyöngyöző fehér (2017) cuvée bora általam már ismert volt korábban. Nagyon szépen hozta most is a „Leánykák” fajtajellegeit, ti. Leányka, Királyleányka adja e bor vázát, kiegészülve kis Ottonel muskotállyal. A végtelenül elegáns külső mögött, amit a palack láttat velünk, hasonlóan impozáns beltartalom rejlik. Fehér virágok, s a szőlővirág éteressége, a sok-sok mézes illat, a finoman édeskés karakter, a kellemes gyöngyözés, mind-mind nagyon rendben. Ismerjük, szeretjük. Na, de a kakukkfű? Hol bujkált ezidáig? Most, a Leánykától már korábban tapasztalt herbásság egy nagyon új arcát mutatta meg nekem, a fűszeresség jegyében. Nagyon hátul, nagyon elrejtve, de azért mégis ott volt benne. Izgalmas volt, dicsértük ezt is.

Kis csavarral aztán megint becsempésztünk egy habzó bort a sorba, s ismét Tokaj-Hegyalja nemes lankáiról mutattunk be egy gazdag nedűt. Az erdőbényei Préselő Borászat 2017-es Hárslevelűjét kifejezetten intenzív habzás, gyorsan sorjázó buborékok és élénk savak jellemzik. Ahogy csendesedik a pohárban, úgy lép valami teljesen más dimenzióba, mint amit először éreztünk rajta. A mézes-parfümös jellege jó, s jól ismert jegye e fajtának. Mint azt Mészáros Gabriellától, a kis borászat egyik -minket jelenlétével és érdeklődő nyitottságával megtisztelő- tulajdonosától megtudtuk, a borban elrejtettek némi Sárga muskotályt is. S „voilá” kiderül, hogy ez egy nagyon jó döntés volt! Ahogy közösen ízekre szedjük szét a bort, lassan kinyílik, s a Muskotály keltette légáramlatok úgy terítik szét a Hárslevelű mézédes aromáit, hogy közben fehércsoki, vanília, sőt még egy kis cognac is felsejlik benne-bennünk. Első próbálkozás volt ez a habzó bor a pince életében, de reméljük, hogy nem utolsó, mert nagyon ígéretes.

Etyeki Kúria. Ismert, nagy nevű borászat. Na, de mennyire is tudják a kóstolóink, hogy két Frizzante boruk is van már az Etyek-Budai borvidék ezen ikonborászatának? Hamar kiderül, hogy nem ismerték ezeket a borokat. Épp ezért nagy kíváncsisággal fogadták a gyöngyöző testvérpárt.

Nevük  Pláne Frizzante White 2017 és Pláne Frizzante Rosé 2017 (ez utóbbi egyébként abszolút újdonság a pincénél!). A Királyleányka, Zenit, Szürkebarát szőlők gyors feldolgozásával, hűtve, teljesen zárt körülmények között tárolva és lassú szaturálással készült fehér változata bodzás-herbás-aszalt almás, kissé szárító ízeivel picit megosztotta a csapatot, volt, aki imádta és volt aki pedig kevésbé kedvelte.

A Pláne Rosé Frizzante például számomra is egy kicsit jobban eltalált stílust képviselt. Pinot noir, Kékfrankos és Zweigelt jó arányú házasítása. Gyöngyözése talán a legtökéletesebb a sorban. Édeskés, szamócás, puncsos jellege, hosszú lecsengése a lányoknak tetszett jobban. Míg érdekes módon a fiúknak a fehér változat dukált inkább.

Jekl Flóra Il Primo Rosé Frizzante (2017) bora legfőképp mély színével lepte meg kóstolóinkat. Az előbbi halvány rózsaszín megjelenése után, ez már-már „sillerrosé” kategóriának tűnt, ha lenne ilyen, de nincs. Így inkább maradjunk annál, hogy Pinot noirtól és Kadarkától nem megszokott mélységet mutatott a színében. Aztán, ahogy beleszagoltunk a borba, újabb meglepetés következett. Vörösbor-érzete felpezsdítette a már-már lankadó figyelmünket. A szőlőhéj, aszalt szilva, fekete ribiszke, karamell, árnyalatnyi füst aromái a „mainstream” tuttfruttis-nyalókás rosé világtól igen távol állnak. Egyediség, egyéniség a két legjobb szó rá. Kifejezetten hosszú lecsengése pedig még inkább emlékezetessé tették ezt a bort.

Ismét egy éles váltással ugrottunk tovább egy félszáraz fehér gyöngyöző borra. Nehéz volt labdába rúgnia ennek a tételnek az előbbiek után. Kovács Zita Fruska névre keresztelt, játékos, fiatalos, közel 12 grammnyi cukorral bíró bora mégis jól megállta a helyét. Az édesebb borokat kedvelők körében azonnal az élre ugrott. A mátrai Sárga muskotály szőlő ezen trópusi gyümölcsös, licsis, barackos, rendkívül finom gyöngyökkel megáldott bora telitalálat egy nyári estén. Nincs is mit ragozni ezen.

Zárszó következett...volna, de mi még megfejeltük az eddigi élményeket egy nem mindennapi nyerspezsgővel, a Kern Bor és Pezsgőház jóvoltából. Jelena Szavercsenko keze munkáját dicséri ez a 2014-es, mély arany színű Olasz rizling, Rizlingszilváni házasítás. A balatoni szőlők egy különleges olvasata ez a pezsgő. Szárazsága ellenére édeskés-észteres, rizlinges kései jelleg jelenik meg illatában, ízében egyaránt. Gazdag beltartalom, teltség, olajosság, nagyon erős habzás, robusztus karakteresség a fő jellemzői. Aromáit illetően pedig csak a képzelet szab határt, hogy ki mit érez ki belőle: grapefruit, passiógyümölcs, zöld dió, birs, herbák sorjáztak a pohárból. Lehengerlő, s egyben megint csak kissé megosztó tétel. Nem sablonos, az biztos!
Fotó: Papp Zoltán
Az est végén összegeztük, hogy kinek melyik bor tetszett a legjobban. Tudni akartuk, hogy mi a jó stílusirány a bubis kategóriában. Nos, nagyon nehezen választottak a fiúk-lányok, mert mindegyiket kedvelték, így aztán minden egyes bor kapott szavazatokat. A legvégén azért mégis eldőlt a kis házi verseny. A Sanzon Tokaj Furmintjának és Kovács Zita Fruska Sárga muskotály borának, vagyis pont a két végletnek a kiegyenlített győzelme azt mutatta, hogy nem tudunk, s nem is kell következtetést levonni arra való tekintettel, hogy a habzókat vagy a gyöngyözőket szeretjük inkább, illetve a száraz-férfias, vagy az édes-nőies bor áll hozzánk közelebb. Így kedves borászatok, csak egy a biztos, nincs rossz döntés a „bubistílus” kiválasztásakor!

Most szusszanunk egy kicsit és szeptemberben folytatjuk!

2018. április 29., vasárnap

Első borcsoki kóstolónk


Székesfehérváron először mutatkoztunk be. Nagyon izgalmas bor- és csokoládé sort sikerült összeállítanunk, s szerencsére ezt nemcsak mi gondoljuk így.
Ahogy megérkeztek a lelkes érdeklődök, rögtön egy Menakao pörkölt kakaóbabbal sokkoltuk őket. Számomra a madagaszkári kakaóbabok piros bogyós, vörösboros, enyhén savas-kesernyés karaktere finomnak hat ugyan, de a kakaóbabokhoz kevésbé szokottak számára azért ez még erős kezdésnek bizonyult. Sokat segített a helyzeten a Mrs. BEAN márkanévre hallgató, ugyanennek a kakaóbabnak, a szintén madagaszkári csokoládéba burkolt drazséja. Ezt ugyanis már sokkal jobban kedvelték a kóstolók.

Ezzel azonban még koránt sem ért véget a megmérettetésük, hiszen ugyanezen a madagaszkári ösvényen továbbhaladva egy 100 %-os Menakao csokoládét is górcső alá vettünk, csak, hogy teljesen értsük, honnan is indul a csokoládékészítés és hova jut el. Némi cukorral, tejporral, esetleg vaníliával kiegészítve az alap kakaómasszát, hogyan kapunk egy számunkra sokkal lágyabb, behízelgőbb terméket.

Az első borcsoki párosunk már egyöntetű tetszést vont magával. Szerencsére ekkor sikerült újra magunk mellé állítani a vendégeket, akik már kezdték azt hinni, hogy ez az est csupa-csupa nehéz tételből áll majd. Az ábrahámhegyi A’Capella Szőlőbirtok kis fahordóban érlelt 2015-ös, nem kevesebb mint 14,5 %-os alkoholtartalmú, enyhén minerális Olasz rizlingjét kóstoltuk együtt a gyulai Cadeau Cukrászda és Csokoládé Műhely gesztenyés tejcsokoládé bonbonjával. Az eredmény lenyűgöző volt. Kiválóan passzolt a két bor egymáshoz. A gesztenye harsánnyá vált és nagyon hosszú lecsengéssel búcsúzott a páros ízlelőbimbóinktól.

A Csóbor Pincészet 2017-es Zengőjét már az első kortynál megszerették. Virágos illatossága kiemelte az olasz Vanini cég különleges, szicíliai sóval készült 49 %-os, magas kakaótartalmú tejcsokoládéjának karamelles-vajas ízeit. Szerették nagyon ezt a párost is.

A következő viszont már kissé megosztó együttesnek bizonyult. Akik szeretik a málnát, azoknak tetszett a páros is, akik viszont kevésbé, azoknak az erdei gyümölcsözön, amit a Csóbor Pincészet 2017-es érett szamócára hajazó Cabernet sauvignon bora és a Demeter Chocolate rendkívül díszes, liofilizált málnás bonbonja közösen okozott kicsit talán túlzónak bizonyult.

A Tóth Ferenc Pincészet 2015-ös Bikavér Superior bora még fiatalosan lendületes savaival, tanninjaival a Fabric Csokoládé málnás balzsamecettel és tonkababbal készült kubai 75 %-os kakaótartalmú csokoládéjával inkább férfias, határozottan tonkás-fás összbenyomása egyeseket meghökkentett, míg a markáns vörösborokat kedvelők kifejezetten rajongtak érte.

A legselymesebb páros címét talán a Posta Borház 2013-as patinás, fűszeres-szilvalekváros Merlot-ja és a Cadeau Manufaktúra Qaudrat táblás csokijának erre az alkalomra készült, üstben főtt szilvalekváros Grand Cru étcsokoládés, fahéjas tejcsoki krémes bonbonjával nyerte el.

A somlói Jász Laci Zöld veltelini narancsbora önmagában is nagy élményt jelent, de a litván La Naya cég 54 %(!)-os, narancsos-borókás tejcsokijával kifejezetten vibráló, narancsos-grapfruitos, kellemesen édeskés fanyarságban csúcsosodott ki. Számomra ez volt most az est legkülönlegesebb kombinációja.

S ami mindenkinek egyöntetűen ízlett, az természetesen a desszertborunk volt. A Palkó Pince Szent Erzsébet bora, aszúk világát idéző, de annál talán kevésbé botrítiszes karakterű,  trópusi gyümölcsökben, birses, túlérett jegyekben gazdag és mintegy 177 g cukorral bíró bora levett mindenkit a lábáról. Ehhez egy újabb kis játékot találtunk ki. Egy passiógyümölccsel, ánizzsal és dióval készült rendkívül gazdag ízvilágú, de kissé édeskés Cadeau étcsokoládés bonbonnal és a korábbi Menakao 100 %-os csokoládéval kóstoltuk. Nos, nekem ez utóbbival alkotott harmóniája azért tetszett kicsit jobban, mert nagyon szépen lekerekítette a csoki kesernyésségét. Ugyanakkor teljesen megértettem azokat, akik a bonbonnal tartották jobbnak a párosítást, ugyanis általa pedig egy igazi trópusi gyümölcskosár rajzolódott ki elménk íztérképén.

Jól sikerült a start. Reméljük hamarosan folytatjuk is a kóstolókat Székesfehérvár hangulatos kis belvárosában!

2018. április 26., csütörtök

Mátra a Grandban...


Szakadó esőben értem haza a három mátrai borász Grand Radovin kóstolójáról. Ez csöppet sem zavart, mert olyan derűs voltam, hogy ezen az időjárás mit sem változtatott. De hiányzott már, egy ilyen laza, beszélgetős, nem rohanós, kellemes kis kóstoló!

Kíváncsi voltam a Mátrára, a borokra, s kíváncsi voltam a fiúkra. Igen, a fiúkra is, hiszen Major Leventét és Benedek Pétert még az egyetemről ismerem. Évek óta nem találkoztunk. Kedvelem, tisztelem őket és munkájukat. Ludányi Balázzsal korábban még nem nagyon találkoztam, de ő is ügyesen „beállt a sorba”, ami a nyitottságot illeti, így vele is hamar megtaláltam a közös nevezőt.

Letisztult, nem hivalkodó borok kerültek a poharakba, őszinte szavak kíséretében. Tetszett, hogy egyikük sem akarta túllicitálni a másikat, vagy épp más borvidékekkel versenyre kelni. Boraikat abszolút a helyükön kezelik és értékelik.

Három borász három stílusa rajzolódott ki előttem a borok és a beszélgetések kapcsán. Ami viszont egységes volt, az újító és megújuló szándék. Ki így, ki úgy.

Péter a harmóniára törekszik, mind fehér-, mind vörösboraiban. Igyekszik semmit sem túlzásba vinni, csak annyit és azt ad a borokhoz, ami feltétlen szükséges az egyensúly végett. S habár a szőlészkedés-borászkodás-marketingelés mágikus, egy személyben lehetetlennek tűnő hármasával is megbirkózik, még állattartásba is kezdett az elmúlt években, hogy biztosan ne unatkozzon.

Balázs szívesen dolgozik régi, vagy új, de ritka fajtákkal, lásd például a Laskaszőlőt, vagy a Pannon frankost is felkarolta. Az utóbbit legkedvesebb Kékfrankos, Cabernet franc házasítása mellé kis fűszerként szán.

Levente pedig egy olyan egyéniség, akinek az újító szándéka a tradicionálishoz, de mégsem a konvencionális technikákhoz való bátor visszanyúlást és merész próbálkozásokat jelenti. Spontán és hosszan erjeszt, érlel. Ha kell (mert úgy érzi), hosszan tart héjon, ha kell, akkor a finom seprőt macerálja, mert úgy látja, hogy ez jó (bár nem úgy érzi). Útkeresésben van, s ezt vállalja is...

A Mátrai borvidék e lelkes fiataljaiban talán a közös pont, hogy mindhárman természetközeli gazdálkodást folytatnak a szőlőben. A varázslás nem az ő asztaluk, de a szőlő és a bor tisztelete mindenképp. Levente és Balázs szigorúbb e tekintetben, hiszen ők teljesen organikus gazdálkodásban gondolkodnak, Péter viszont az AKG-program elvárásainak megfelelve integrált növényvédelmet folytat a szőlőben.

Levente borai egy az egyben Abasár lenyomatai. Az andezit, andezittufa, piroklasztit vulkáni törmelékes kőzetek ásványos jellege nem uralkodóan, csak szépen a háttérben mozogva kíséri végig minden tételét, különösen a fehérborait. 

A Sár-hegy Cibike aldűlőjének két különböző módon iskolázott Olasz rizlingjét, a könnyedebb Szentanna és a fajsúlyosabb Saár borokat mutatta be elsőként a 2015-ös évjáratból. (Csak így zárójelben jegyezném meg, hogy ötvenéves szőlők gyümölcse ez a rizling). A módszeres battonage-nak (eleinte napi, heti, majd ritkább felkeverésnek) alávetett tétel számomra jelen állapotában kissé karakteresebbnek, emlékezetesebbnek hatott. (Ebben azért a fiatal hordók is szerepet játszottak, amelyekben e bor érlelődött, hiszen általuk még egy plusz színt kapott.) Ugyanezen évjárat Rajnai rizling borának cukorkás-virágos illata után olyan élénk savakkal, citrusokkal megáldott korty következett, amely nagyon meglepett.

A 2016-os Irsai Olivér volt talán a kóstoló legkülöncebb tétele. A 24 órás héjon tartás (ha nem kóstolom, el sem hiszem) nem ölte meg a bort. A szappanosság határán lebegő, de még éppen mértéket tartó, kissé rózsaolajos aromájú, már-már narancsboros stílusjegyeket hordozó bor biztosan sok port kavar még (amíg el nem fogy).

A vörösborok, a Pusztaparlag Kékfrankos 2014-es és 2012-es évjáratának borai zárták Leventénél a sort. A fiatalabb meggyessége szépen kidomborodott, de picit éreztem benne a 2014-es évjárat küzdelmeit is. A 2012-es teltsége, annak ellenére, hogy nem túl magas az alkoholja, 13 %-os, mégis intenzitásról árulkodott. Egy 90 napig volt héjon, a januári préselés után pedig két évig kis fahordóban pihent. Csokoládés, rumos, kókuszos ízei a fajta karaktere mellett is egyensúlyban maradtak a savval, tanninnal egyaránt. Röviden szép!

Péternél érdekességszámba ment (legalábbis nekem, aki a zárási módokból diplomáztam, s anno a csavarzár még gyerekcipőben járt), hogy abszolút elfogadó a csavarzárral kapcsolatban és bármely boránál szívesen használja, ha ez kell ahhoz, hogy megőrizze a borok mentességét a dugóíztől. Kihangsúlyozta, hogy számára ez nagyon fontos, így még vörösborait is azzal palackozza. Ami régen elképzelhetetlen volt, ma már nem is meglepő.
Epreskert Sauvignon blanc-ja a 2017-es évjáratból azonnal „megvett”. Nem szeretem ezt a fajtát. Kifejezetten technológiai bornak tartom. Az esetek többségében a fajélesztő harsonáit lehet csak kihallani belőle, méghozzá nagyon élesen. Péter bora viszont nem az agresszív bodzavirágos uralomról szól, hanem a virágszirmok mellett teret enged a trópusi gyümölcsös, édeskés tónusoknak is. Nagyon jól balanszírozott bor!

A 2016-os Epreskert Chardonnay 13,5 %-os alkoholtartalmával, a maga seprős, kis fahordós karakterével egy igazi masszív borocska. A könnyed, gyümölcsös-zöld almás, ananászos Chardonnay-n szocializálódott lelkemnek túl kraftos ez a bor (legalábbis a mi szőlőnk bora inkább az előbbi), de mindenképp azt kaptam, amit vártam és megszoktam, Péter ezen borától, a nagyon jó minőséget.

A két 2016-os vörösbora egyértelmű fajtajelleget hordozott. A Pinot noir bőrös-földes jegyei mellett még kis fás füstösség is fel-fel villant (pedig azt nem látott a bor). Lekváros-málnaszörpös vonala kifejezetten tetszett. A hat napig héjon tartott, 40 %-ban fahordóban érlelt Kékfrankos a kiegyensúlyozottság mintapéldánya. Illatban kis csokis-kakaós érzettel indult, majd ízben pedig a fűszerességet éreztem inkább.

Balázs boraira átkanyarodván, egy klasszikus, jó ivású Birtokborral kezdtünk. Fehér házasítás, amiben az enyhén préselt szőlők leve koncentrálódik. A fehér szőlőinek színmustja a fajtaborokba kerül. A harmadik frakciót, a préselés levét már nem használja saját boraihoz.

Szürkebarátja az egynapos héjon tartás eredményeként egy árnyalattal mélyebb fehér társainál, s egy picit szárítóbb is a lecsengése, de így is kellemes. A Fáy-domb dűlőjének nedűje egy olyan sárgaagyagos-löszös területről kapta nevét, amelynek minden báját hordozza ez az ad hoc jelleggel létrehozott házasítás, amelynél csupán egy dolog jutott eszembe „Na, igen, megjöttünk.” A Hárslevelű-Szürkebarát-Sárga muskotály trió nagyon kifinomult ízvilágú. A muskotály virágos-rózsás aromái, a Szürkebarát gyümölcsössége és a végén a hársmézesség nagyon izgalmasan összecsengett a kortyban.

A 2015-ös Kékfrankos pedig a fehér borok utáni magas mércét további szintre emelte. A Szekszárdot idéző, meleg-simogató illatokat követően zamatban egy az északiasabb stílusjegyeket magán hordozó visszafogott, hűvös elegancia jellemezte a bort. Nagyon érdekes volt ez a fajta kettősség egy borban, de mégsem az jutott róla eszembe, hogy diszharmonikus lenne, hanem inkább a vibráló jelleg, az élénkség és a frissesség.

Az est tanulsága ismét megerősített abban, hogy a Mátrából még a magasabb alkoholtartalmú borok is egészen elegánsnak hatnak. Ahogy Péter fogalmazott: „Ezt tudja a Mátra”. Nem terjengősek, nem nehézkesek, nem robusztusak még a nagy testű boraik sem. Bevallom, én pont ezt és pont így szeretem!

2018. március 17., szombat

La Naya Raspberry & Pineapple


A La Naya névválasztás egy guatemalai falura utal. A litván készítők részben dél-amerikai, részben ázsiai, illetve afrikai kakaóbabokból hozzák létre, nemcsak bean-to-bar, hanem egyenesen „bean-to-emotion” tábláikat. Talán kicsit „marketingszagúnak” hat ez a megfogalmazás, amivel ki szeretnének tűnni a nagy átlagból, de tény, hogy csokijaik igazolják a hangzatos jelző létjogosultságát.

Ízesített és termőhely szelektált tábláik csomagolása egységes stílust tükröz, általában egy szép ceruzarajzzal és színes szalagcsíkkal jól egyértelműsítik a termékeiket. Nekem mégsem ez, hanem a tábla formája az, ami a leginkább megnyerő. A hegycsúcsokkal tagolt, a saját névvel és egy gyönyörű kakaóvirággal fémjelzett csokoládé rendkívül látványos. Rám nagyon pozitívan hatott a megjelenés.

A 65%-os kakaótartalmú, organikus gazdaságból származó alapanyagú, málnás, ananászos tábla pedig ráadásul még kiefjezetten szép színű, kissé vöröses, középmély barna. Nagyon jól roppan, szép törésvonallal. Ráharapva ugyanezt az élményt kapjuk vissza. A textúra selymes, egészen jól olvadó, ám kissé szemcsés érzetű, ami ugyanakkor nem is a csokinak, mint inkább a liofilizált gyümölcsöknek köszönhető.

Illatában méz és a málna dominál, ami kiegészül egy sugallatnyi fás hangulattal is. Ízben először a kakaó pörkölési jegyeit érezni, aztán hirtelen beköszön a gyümölcsök savassága, ami szerencsére nem túlzó. Az ananász ugyan nagyobb arányban szerepel az összetevők között, annak ízét mégis gyorsan felülírja a málna, hogy aztán el is kísérje a falatot a legvégéig a szánkban. Finom ízű a málna (ez  nálam elég kritikus pont, mert nem rajongok a túlzottan kidomborodó málnásságért) és nem uralkodó.

Összességében egy jó sav-cukor arányú, kiegyensúlyozott csokoládé, kicsit talán a kakaóbab stílusjegyeiből többet is mutathatott volna, különösen a lecsengése.

Minősége: nagyon jó (+)

Megvásárolható: Cadeau Csokizó
80 g/1300 Ft


2018. március 4., vasárnap

A borcsoki, avagy becses kincseink estje


A múlt héten végre sikerült összehoznunk a Tóth Ferenc Borászattal, a Fabric Manufaktúrával és a CsokiLaBorral már rég óta tervezett közös estünket, melyet terveink szerint mostantól minden évben februárban szeretnénk majd megismételni. Tóth Katalin, Szeleczky-Takács Viktória és szerény személyem társaságában kóstoltuk végig az alábbi borcsokikat.

A szép sorjában érkező vendégeinket a 2017-es év első fecskéjével, a friss, ropogós, üdítően szamócás Kékfrankos roséval fogadtuk. Ez a bor az országos Újbor Versenyen arany éremmel debütált.

Ezután két gyöngyöző bor került a poharakba, a 2016-os évjáratból. A Gyöngyöző fehér bor Leányka, Királyleányka és Ottonel muskotály kajszit, őszibarackot idéző jegyeivel, kis maradék cukrával és élénk savaival tökéletes párost alkotott a Fabric Manufaktúra citromfahéjas fehér csokiba bújtatott pekándiós drazséjával. A páros nyomán szánkba berobbanó citrusbomba mindenkinél betalált. Nagy kedvenc volt!

A Gyöngyöző vörös valójában egy Kadarka siller, melynek élénksége talán már nem a régi, de még mindig finoman gyümölcsös zamatú.

Az ugyanebben az évjáratban született, tartalmas ananászos, mentás Csillag Superiort a Viento névre keresztelt mandulaolajjal és karamellizált kakaóbabbal készült elbűvölő tejcsokoládéval kóstoltuk együtt. Ezzel a csokival végképp elnyertük vendégeink kegyét. Ebben persze a bornak is igen nagy szerepe volt, mert általa a mandulaolaj amarettos íze még inkább felerősödött.

Nagy izgalommal vártuk, hogyan „teljesít” majd legújabb borcsokoládé párosunk, amelyeket tudatosan álmodtunk meg egymásnak és nem csak erre az estre társítottuk össze. A 2014-es Leányka Superior és a Mangóeceten karamellizált pekándió 44 %-os madagaszkári tejcsokoládéba rejtve kiváló párost alkot, s erről a pozitív visszajelzések is megerősítettek bennünket. A bor mézes, fahordós édes fűszeressége, virágossága, finom savai táncot járnak a drazsé karamelles, pekándiós, mangós, fahéjvirágos ízeivel.

A fehér borok után vörösbor párjainkkal ismerkedtek a kóstolók. A még rendkívül fiatal 2016-os Pinot noir igazi gyümölcsözön, friss szamóca, málna elegyedik benne a fahordó finoman dohányos jegyeivel, hogy aztán a korty végén hecsedli és szamócalekvár formájában egyesüljenek a füstölt sós, karamellizált mandulás mexikói étcsokoládé karakteres zamataival. A rögtönzött randi egészen jól sikerült.

Az első közös borcsoki párosunk, a 2013-as Bikavér Superior és a 75 %-os kubai étcsokoládé tonkával és málnás balzsamecettel hozta az általunk nagyon kedvelt formáját. A gyümölcsök, hordójegyek és a fűszerek játéka továbbra is jól érezhető bennük.

A Tóth Ferenc Pincészet nagy klasszikusának, a Várvédő Cuvée-nek ezúttal a 2013-as évjáratát vettük górcső alá. Ízgazdagsága a Fabric Manufaktúra legújabb „költeményével”, az Academy of Chocolate londoni versenyén éppen zsűrizés alatt álló Darkmilk, igen magas kakaótartalmú tejcsokoládéval készült kakaóbab-drazséval igazán jól harmonizált. Aszalt szilva és bogyós gyümölcsök domborodtak ki a párosból, amik részben a bornak, részben a málnával és tonkával boldogított drazsénak köszönhetően bontakoztak ki.

Mindezek után zárszóként már csak a búcsú maradt...illetve még azért egy aprócska meglepivel is készültünk. Zárásképpen „elpuffogtattunk” egy igazi nagyágyú csokoládét is, az AoC versenyén már bizonyított, aranyéremmel díjazott 80 %-os ecuadori csokit mutattuk be. Ennek különlegessége, hogy a markáns ízjegyekkel, földdel, fával, fűszerekkel jellemezhető csokoládét édes-savanykás kandírozott kumquattal és gyümölcsös karakterű ruandai kávébabbal tette még teljesebbé leleményes csokimesterünk. Méltó befejezése volt ez az együtt töltött kellemes hangulatú kóstolónak. Szerettük, s szerették vendégeink is!   
   

2018. február 21., szerda

Valentin-napi leltár

Ezt a sokak által vitatott létjogosultságú eseményt mi ezúttal egy nagy dózis csokoládéval és némi borral „vészeltük át”. Összesen tizenkilencféle csokival és két borral ünnepeltünk.
Az EndorFine Csokoládébolt adott otthont és kóstolandó tételeket a közös kis szeánszunkhoz. Már a beléptünkkor a saját fűszerezésű forró csokijukkal vártak bennünket az üzlet tulajdonosai. Az összetevőkre lehetett tippelgetni (a fahéj és a Cayenne ki is derült), de a teljes receptúrát azért nem árulták el, hiszen a titkos faktor mindenkinek a sajátja.

Ezt követően az én vezetésemmel belevetettük magunkat a fűszeres csokoládék ízkavalkádjába. Először az ősi azték xocolatl italhoz szervesen kapcsolódó, Közép-Amerikában szintén őshonos Vanilla planifolia termésének, aromákban gazdag, sokak által közkedvelt édes fűszerét, a vaníliát jelenítettük meg a Rózsavölgyi Manufaktúra 77 %-os, venezuelai étcsokoládés olvasatában, illetve a madagaszkári Menakao 45 %-os tejcsokoládés változatában. Itt igazából az derült ki rögtön a kóstoló elején, hogy ki húz inkább az étcsokik és ki a tejcsokik irányába. Nekem mindkettő azonosan, de persze azért máshogy tetszett. (Csak így jegyezném meg, hogy ez az egyetlen étcsoki, amihez Csiszár Katalin a kínálatában direktbe vaníliát ad, a többi táblánál hagyja érvényesülni a termőhely adottságait, illetve az egyéb összetevőket.)

A könnyed táblák után egy megosztó „fűszerezés” következett a Fleur de Sel, azaz tengeri sóvirágos táblák formájában. Talán kevesen tudják, hogy mennyiféle sótípus létezik a világban. Csak én otthon a saját konyhámban összeszedtem vagy 4-5 félét. A teljesség igénye nélkül létezik algavre-i, camergue-i, maldon, füstölt, hawaii tengeri só, himaláji, parajdi, perzsa kősó, föld alatti források szalinasója, stb. Ezek nemcsak a kitermelés módjában, helyében, hanem az őket alkotó ásványokban és ízükben is eltérnek. Érdemes tehát próbálkozni velük.

Párosunkból a Dolfin 70 %-os étcsokoládéja aratott nagyob sikert, mert abból a só kifejezetten finom füstösséget hozott ki, míg a többszörös díjnyertes pl. Great Taste Award 3 csillagos, Akesson’s 45 %-os sós csokoládéja nagyon finom volt, de a kókuszvirágcukor által dominált karamelles ízvilága mellett a só ezúttal alulmaradt.

S hogy egy mediterrán fűszer is előtérbe kerülhessen, kicsit ismerkedtünk a szerelmesek hűségének jelképével, a rozmaringgal (Rosmarinus officinalis) is. Az olasz Vanini család igen jól összerakott, arányos, karamellizált rozmaringgal készült perui eredetű (Bagua kakaóbab) 62 %-os csokija abszolút a legnagyobb meglepetés volt számomra. Mindenkinek ízlett, aki szereti ezt a fűszert.

A fűszerektől megfáradtan, ekkor tartottunk egy rövid szünetet, amely során a mádi Holdvölgy Borászat Hold and Holló könnyed, gyümölcsös-herbás házasítását (Furmint, Sárga muskotály, Hárslevelű, Zéta) kortyolgattuk aszalt paris és olivás ropogtatnivaló kíséretében, hogy az édes-csokis ízeket némileg semlegesítsük.

Az újabb Menakao-Rózsavölgyi párosból ezúttal az előbbi, a madagaszkári madárszem (avagy Bird’s Eye) chilivel készült 63 %-os étcsokoládé jött ki győztesen. A chili (Capsicum spp.) szintén kiemelt alapanyaga volt az azték csokoládéitaloknak, ezért esett rá a választásunk. A Rózsavölgyi 77 %-os tábla is ízlett amúgy mindenkinek, de mint magyar fűszerpaprikás tábla került a sorba, viszont ahogy végül a leírásból megtudtuk más fűszerek is kerültek bele, így jelen formájában a paprikát kevésbé éreztük.

A borsfélék két kevésbé csípős, de kifejezetten kellemes változatával ismerkedtünk ezután. A Piper borbonese, a Madagaszkáron a természetben előforduló virágos, picit fás vadborssal és az enyhe piperint nem tartalmazó Schinus molle, avagy Perui borsfa édeskés, borókás ízű termésével, a rózsaborssal, amely nem is a borsfélék, hanem valójában a szömörcefélék családjába tartozik. A Voatsiperifery-t, avagy madagaszkári vadborsot Bertill Akesson kiválóan integrálta a 75 %-os Trinitario táblájába. Az 52 % -os Dolfin csokoládé ezúttal kevésbé hozta az előbbiek alapján tőle várt karakterességet.

A keleti fűszerikon, avagy a több ezer éve használt gyömbér (Zingiber officinale) hazai és belga felfogásban tálalt változatait is kóstoltuk. Előbbi a biatorbágyi Theobroma Manufaktúra 72 %-os kiegyensúlyozott ízvilágú venezuelai csokoládéja, míg utóbbi a Kim’s Chocolate étcsokiba mártott kandírozott gyömbér rudacskája, mely a fűszert erősen visszaadta, de a csokijából semmit sem éreztünk.

A fűszerek egyik királynője, s az én egyik kedvencem az intenzíven aromás, kámforos, citrusos kardamom (Elattaria cardamomum) finomra őrölt és karamellizált arcát mutattuk be a Rózsavölgyi Csokoládé 77 %-os venezuelai és a Harrer Cukrászda 52 %-os szintén nemzetközi díjnyertes tejcsokoládéjában. Megint éles a különbség a két csokoládé között, így ki-ki a maga ízlésére hagyatkozva döntött inkább mellettük. Nekem mindkettő ízlett.

Legnagyob szerencsénkre a hazai csokoládé piac meghatározó manufaktúrája, a Rózsavölgyi Csokoládé sok-sok fűszeres táblát készít, így általa be tudtuk mutatni a masala és a matcha ízesítést is, amelyek mindegyike egyedi ízvilágot kölcsönöz a csokoládé alapanyagnak. Előbbi Csiszár Katalin által sajátkezűleg összeállított receptúrájú fűszerkeverék (egyébként eredeti hazájában, Indiában a masaláknak családonként más-más az összetétele) 73 %-os venezuelai csokoládéval, utóbbi pedig a igen finomra porított, élénk színű, kifejezetten egészséges, különleges japán zöld teával készült fehér csokoládé. Számomra az előbbi jobb arányúnak bizonyult, mint a fehér csokoládé
.    
Az édesebb irányvonal mentén haladva tovább a Fabric Manufaktúra mangóeceten karamellizált pekándióját rejtő, 44 %-os madagaszkári tejcsokoládé drazséját majszolta el mindenki igen nagy lendülettel, mivel a ritkaságszámba menő fahéjvirággal meghintett csokikülönlegesség mindenkit levett a lábáról.

Ezek után már nem is hittük, hogy tudjuk még fokozni a hangulatot és az élményeket. A tonkabab azonban megtette hatását. Mind a magas kakaótartalmú Harrer tejcsokoládé, mind pedig a Fabric 75 %-os kubai csokoládéja kivágta magát a sorból. Az amúgy nem túl tetszetős, ráncos, fekete Tonkafa-(Dipteryx odorata) termés, illetve magvacska elképesztő aromáival (mandula, dohány, vanília, fahéj, stb.) jól összefoglalja és egyben keretbe fogja ezt a kóstolót. S, hogy igazán teljes legyen az élmény a Fabric csokoládét -amely egyébként a tonkás fűszerezés mellett még némi málnás balzsamecettel is gazdagított- párjával a Tóth Ferenc Borászat 2013-as Bikavér Superiorral mutattuk be. Az egymásra hangolt bor és csokoládéban nem titkolt, hogy nekem is volt egy csipetnyi részem, így különösen nagy örömmel fogadtam, amikor ezt a fűszeres-gyümölcsös párost boldogan és az estével teljesen megelégedetten kortyolgatták vendégeink.



2018. január 19., péntek

Chocolat Bonnat Asfarth

Végre megérkezett ezen a héten a várva várt karácsonyi csokicsomagunk. Érdemes volt rá ilyen sokat várni. Ez a csomag az intenzitás jegyében összeállított válogatás a világ legjobb bean-to-bar táblái közül.
Az 5 csoki közül a Pralus 100%-os kis táblácskája a  legintenzívebben kakaós, csersavas-savas (nem véletlen, hogy ebből csak egy kis ízelítőt kaptunk), de ez talán érthető is egy ilyen magas kakaótartalmú csokoládénál. Ennek ellenére mégis egész jó, így „kis dózisban adagolva” bátran fogyasztható.

Hasonlóan intenzív, de azért kicsit talán „emberközelibb” a Chocolat Bonnat Asfarth névre hallgató rendkívül karakteres táblája.
A francia Bonnat cég országa első bean-to-bar csokoládét készítő üzeme, amelyet 1884-ben Felix Bonnat alapított Voironban. Ezt a tradicionális műhelyt ma Stéphane Bonnat csokoládémester igazgatja. Röviden, a csokijaikra az ízgazdagság és a selymes-krémes állag jellemző.

Kicsit hosszabban bemutatva tevékenységüket, igazi csokifanatikusok az biztos. Kakaóbabjaikat a világ minden tájáról válogatják csokijaikhoz: Madagaszkár, Jáva, Kuba, Brazília, Venezuela, Elefántcsontpart, Haiti csak néhány azon termőhelyekről, ahonnan az alapanyagot beszerzik single origin tábláikhoz.

Mindemellett a perui kakaótermelést is segítik, az ottani szemléletváltást (ti. a kokacserje termesztéséről a kakaótermelésre való átállással) forszírozó programok támogatásával. Sőt, Stéphane Bonnat még egy érdekes hobbival is bír. Antik csokoládé készítő eszközöket gyűjt.

Mi ez, ha nem megszállottság a szakma iránt?

Különlegesen karakteres, Grand Cru csokoládéik egyike ez a tábla is, amelyben a „terroir-jelleg” igen csak megfigyelhető. Az indonéziai csokoládé Szumátra északnyugati részéről, egész pontosan Asfarth területéről származik, innen a névválasztás is.

A 65 %-os darkmilk csokoládé és testvérei a Surabaya, illetve a Java mindegyike igazi nagyágyú a tejcsokoládék kategóriájában.

Az Asfarthra visszakanyarodva, a csomagolása élénk sárga színű, azonnal felhívja magára a figyelmet. Számomra picit retro hatású a design és jó sok információval megáldott, de, aki kicsit is jártas a csokikban, az tud olvasni a sorok között és tudja, hogy Indonéziától nagyjából mi várható.

Maga a tábla elegáns megjelenésű, szép vékony kis kockákkal tagolt. Közepén a Bonnat Voiron név mutatós. Mély színű, viszonylag fényes, kissé morzsás és nagyon picit ragadós felületű, tompán roppanó, de szép törésvonalú.

Illatában -kibontva a belső csomagolást- azonnal felszáll a füst. Nagyon jellegzetes. Ennek hátterében az áll, hogy Indonézia térségében nagyon magas a páratartalom, így a kakaóbabok napon szárítása nehezen megoldható. Sokan épp ezért nyílt tűz fölött szárítják a a babokat a megfelelően alacsony nedvességtartalom eléréséig. Ettől pedig a babok is szépen átveszik a füst illatát, amit egészen Európáig magukkal is hoznak, boldogítva az igazán markáns ízjegyeket kedvelőket. Van, akinek a széna, az istálló, a sonka vagy épp egy boldogan nyargalászó tehénke illata jut eszébe róla. Nekem a sonka és a legádázabb kubai szivar, amit valaha volt szerencsém szagolni, ugrott be, ahogy kutakodtam az emlékeim között. Ha túlestünk az első sokkon és várunk egy kicsit, akkor azért biztató előjelként a tejkaramellásság is felbukkan ám benne.

Nem kell hát megijedni, tessék megkóstolni! Meglepő, ahogy el kezdjük rágcsálni a krémes textúrájú, bársonyos csokoládét ízében finom vajas, vajkaramellás, tejeskávés zamatok simogatják az ember nyelvét és lelkét. Oh, igen ez jobb, mint az illata! Aztán pár másodperc múlva berobban egy ismert aroma! A két hete kóstolt ír Connemara whiskey tőzeges-füstös íze. Az illatnál azonban tényleg kellemesebb most az érzetünk, még gyümölcsösség is feldereng benne halványan. A csoki maga egyébként nagyon finom, jó arányú, de valahogy még szoknunk kell ezt a füstös stílust.

Minősége: nagyon jó (+)

Megvásárolható: Cocoa Runners
100 g/5,95 £

2018. január 12., péntek

Jordi’s Milk Chocolate Cocoa nibs

Az év első csokija mi más lehetne, mint egy cseh csoki? Akik ismernek, tudják rólam, hogy nagyon szeretem ezt az országot és ez nem is véletlen, de nézzük inkább, hogy mit is „tud” ez a csokoládé!

A Jordi’s Chocolate egy 2012-ben, Hradec Královéban alakult vállalkozás, amely a minőségi csokoládékészítés irányában teljesen elkötelezett manufaktúra, s egyben Csehország első bean-to-bar (vagyis kakaóbabból kiinduló) termelője. Sőt, mi több, nem kicsi céljuk, hogy a világ legjobb csokoládékészítőjévé váljanak. Majd meglátjuk...tény viszont, hogy Jirka Stejskal és Lukáš Koudelka biztosan elindultak a legjobbá válás rögös útján. Eleinte csak ecuadori csokikkal kísérleteztek, de mostanra már sok különböző termőhely-szelektált csokoládé alkotja repertoárjukat.

A csomagoláson látható zsiráf az állatos sorozatuk része. A doboz első oldalán a leírás rövid, tömör. Ha kibontjuk a táblát, akkor viszont belül ezernyi infó tárul elénk cseh és angol nyelven, csokoládékészítésről, a cégről és e tábláról.

Ugyanakkor mielőtt ebben elmélyednénk, az sem egy elhanyagolható tény, ami viszont már rögtön szembetűnik a dobozkára pillantva, hogy ez egy Academy of Chocolate ezüstérmes tábla, vagyis nem akármilyen „anyag” kerül a kóstoló kezébe, ha a sok olvasnivaló után végre eljut a tábláig is.

A 45 %-os tejcsokoládé kakaóbabok apró darabkáival készült. A csokoládé a készítői szerint egy életteli, kávé és piros bogyósok ízeiben pompázó csemege.

Na, akkor lássuk is! A sima, fényes felületű, középmély barna színű tábla igencsak tetszetős. Illata vaníliás-édeskés. Ízében inkább tejkaramellás, s valóban pirosbogyósok jutnak még róla eszembe, ami leginkább a fogaim között széptroppanó kakaóbabtöret darabkáknak köszönhető. A tejcsoki és a kakaóbab úgy duettezik egymással, mintha két különböző egyéniség versengene a „Ki a legjobb?”-címért. Szerencsére azért, sikerül néha egymásra találniuk a páros tagjainak s akkor eszméletlen finoman egészítik ki egymást. Jó cukor-sav egyensúly jellemzi-talán ez a leginkább hangsúlyozandó ebben a csokoládéban.

Lecsengése hosszú, ami elsősorban a kakaóbabnak köszönhető, de a karamell is egész sokáig kitart a szájban, hogy aztán a végén alázatosan átadhassa helyét a babszemek pörköltmagvas-piros bogyós utolsó-utáni-ízének.

Minőség: nagyon jó (+)

Megvásárolható: Jordi’c Chocolate
50 g/ 85 Kč