2018. december 28., péntek

Max Chocolatier-sor

Nemrég az EndorFineCsokoládéboltban jártam, ahol egy klassz kis sort kóstolhattam meg ettől a remek csokoládé manufaktúrától.

A Max Chocolatier műhely Svájc szívében, Lucernben készíti különleges csokoládé termékeit, amelyek között a csokoládékrémektől, a táblás csokikon át, a csokis sütikig sok minden megtalálható. Itt és Zürichben, a saját kis látványboltjaikban pedig meg is kóstolhatjuk, illetve megvásárolhatjuk az impozáns megjelenésű csokoládéremekeket.

Max, valójában a csokoládé műhely tulajdonosának fia, aki imádja a csokoládét. A műhelyben pedig négy csokoládémester dolgozik azért és azon, hogy a legjobb minőségben tudják termékeiket elkészíteni. A csokoládé alapanyagok a szintén svájci, fair trade, Felchlin cég Grand Cru sorozatának tagjai.

Nekem most az Opus Blanc Sélection vérnarancsos változatát, a Rio Huimbi tökmagos változatát és a Bolivia Cru Sauvage tábláját volt szerencsém megkóstolni. Ez a sorrend egyben megegyezik azzal, hogy melyik tábla nyerte el leginkább a tetszésemet.

Opus Blanc Sélection mit Orange: A 35,1 %-os kakaóvaj tartalma sok mindent elárul magáról az alapcsokiról. A hozzá felhasznált kakaóvaj Dominikáról származik, s elsősorban virágos, vaníliás ízek jellemzik. Ez egyébként egy saját fejlesztésű alapanyag. Finom, de mégis nekem állagban kissé tapadós hatású. A vérnaranccsal jó sikerült ugyan ellensúlyozni a fehércsokoládékban alapból rejlő édességet, de helyenként a hozzáadott savaknak köszönhetően a vérnarancs savanykássága már-már túlzónak is bizonyult. A lecsengése talán a legjobb ennek a táblának, amikor a gyümölcs naturális íze a legjobban megjelenik a szájban, hosszan megmaradóan, picit kesernyésen vérnarancsos ízével, ami kiegészül vaníliás édességgel.

Rio Huimbi Kürbiskerne: Ez is saját fejlesztésű csokoládé alapanyaggal készült tábla. Rio Huimbi az ecuadori Esmeraldas régióban, a Huimbi folyó mentén található kakaótermőhely. Az itteni kakaóbabok csokijában karamell, maláta, magvak aromái érződnek. A 42 %-os kakaótartalmú, kiváló tejcsokoládéban a karamellizált tökmag pörkölési aránya tökéletesen eltalált. Tökmagolajra emlékeztető selymes íze úgy olvad egybe a csokoládé textúrájával, hogy szinte észre sem vesszük a határt a csokoládé és a tökmag között. Elegancia, pörkölési jegyek, karamellízek-zsenialitás. Nagyjából így lehetne összefoglalni a táblát. A csokoládéból egy árnyalattal, ha többet éreznénk, akkor már-már életem egyik legjobb csokijaként tartanám számon, de azért így is közel van e címhez.

Bolivia 68 Cru Sauvage: Az Amazonas bolíviai esőerdeinek, Beni régiójából származnak e csoki vadon termő, „Criollo Amazonico” kakaóbabjai, amelyeket mélyen kakaós, csonthéjasokra és citrusokra emlékeztető aromák jellemeznek a készítők szerint.

A 60 órán át konsírozott, selymes tapintású, fényes, jól roppanó, vékony táblájú csokoládé már viszont bekerült életem legjobbjai közé. Na, nem mintha ez akkora nagy szó lenne, de nekem mégis az! Illat-, ízjegyei annyira gazdagok, hogy szinte összefoglalni is nehéz, mi minden jut róla eszembe. Először az aszalt szilva és a dohány aromáival ismerkedhetünk meg általa, majd mézesség, virágosság jelenik meg benne. Aztán csendben átsétálunk a fűszerek világába, ahol ázsiai hangulat lengi be képzelő erőnk határtalan terét. Az utóízében pedig Bolívia finoman kakaós ízjegyekkel megáldott kakaóbab szemeinek lenyomata tükröződik vissza. Bár én a citrusosságot kevésbé fedeztem fel benne, nekem így is tökéletes volt a tábla.

Ezek alapján a csokik minőségről most csak ennyit írnék le: „élmény kóstolni őket”!    

2018. november 27., kedd

Szentendrei csokis impressziók

Édeni Édességek Boltja-kell ezt ennél jobban részletezni, hogy hova is kerültünk a hétvégén? Csokikóstoló Klubunk legutóbbi programja keretében néhány óra erejéig valóban egy édenkertbe cseppentünk. Szívmelengető érzés volt a szürke esős időben kortyolgatni a forrócsokikat és csacsogni közben csokikról, termelőkről, a hazai és a külföldi piacról.

Pelle Csilla, a bolt szíve-lelke igazán sok mindent tud erről a területről, hiszen 15 éve alapította ezt a cseppnyi szentélyt, amely azóta kétszer is volt az „Év boltja” díjazottja.

Csilla szinte névről, de arcról mindenképp ismeri vendégeit, a fiatalokat, az időseket, a szerelmeseket, a templomba járó híveket, a suli után betérőket, a szomorúakat és a vidámakat...kinek épp csak cukorkára, kinek egy frissítő kávéra, kinek egy meghitt forró csokoládés pillanatra van szüksége. Itt mindenki megtalálja a neki való falatkákat.

Széles a kínálat táblás csokoládék, bonbonok, kávék, teák és aktuálisan szaloncukrok terén, sőt még néhány borocskával is megismerkedhetünk, ha betérünk a boltba; az egri Tarjányi Pincétől és a badacsonyi Barcza Pincétől.

Lenyűgöző a professzionálisan összeállított forró csokoládé paletta is. A több mint 30 féle forró csokikról kis táblácskák adnak teljes körű és részletes eligazítást, hogy minél könnyebben átlássuk és megértsük, ha az egyes fantázianévvel ellátott tételeket választjuk, akkor mire is számíthatunk. 

Miután Csilla segítségével megismerkedtünk a hely specialitásaival, bele is vetettük magunkat a forró csokoládék selymesen fűszeres világába.

Ráhangolódásképpen Pralus 75 %-os kubai csokijának finoman fásan-fűszeresen olvadó kis kockájának elrágcsálásával kezdtük a sort.

Majd amint kiejtettem a számon a soproni Harrer műhely Special Blend csokijának nevét, máris kinyílt egy doboz Csilla kezében és falatozgattunk is az említett, igen gazdag ízvilágú csokoládéból.

Az Y-generációs, vagyis a legújabb, legtrendibb forró csokik közül a „Férfi mosoly” élénkítő aromáival barátkoztunk először. A 70 %-os ecuadori csokoládé alappal és egy saját összeállítású robusta (20%)- arabica (80%) blend kávéval készült enyhén savas, földes, de nagyon krémes, vízzel készült itallal kezdtünk igazán belelendülni a csokizásba.

Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve elrágcsáltunk egy unikális kakaóbabot, a Tumacot Kolumbiából, amelynek meggyes-marcipános, karamelles, fűszeres, likőrös ízei szintén különlegesnek bizonyultak . Ennél már csak az ezt követő kakaóbabdrazsé ízlett nekünk jobban.

Ezek után erőteljes szívdobogással zakatoltunk tovább egy rendkívül karakteres, 70%-os madagaszkári forró csokoládé irányába, aminek citrusos-vérnarancsos ízbombáján Bilák Imre egyedi virágméze enyhített valamelyest.

A következő két forró csokoládé szó szerint „csak hab volt a tortán”, lágyabb ízeikkel, valamint kevesebb teobromin-, koffeintartalmuk révén szinte simogatták az előbbiekben felturbózott idegszálainkat. Hiába, még az olyan csokikon edződött lelkeknek is, mint amilyenek mi vagyunk, néha szükségünk van a kényeztetésre...   

A paleo Cumbre, 58 %-os csokoládéital kevés fahéjjal, finom savakkal, jó harmóniával megáldva könnyedén belopta magát a szívünkbe.

A bolt saját „Házi forró csokija” pedig az 55 %-os csokoládétartalmával, tejszínességével, magvas jegyeivel jó zárásnak bizonyult volna, ha Csilla nem bolondítja még meg egy csipetnyi liofilizált szamócával és rózsaborssal is, mondván, hogy úgy még finomabb...és tényleg...zseniális!

A forró csokiktól elkanyarodva, ám mégis a vonalat tovább vezetve két trüffel következett, amelyek az Édeni favorit forró csokoládé és a Hideg málnás desszert szilárd alternatívái. Előbbi kókusztejes fehér csokival citrommal és gyömbérrel készült, utóbbi pedig egy friss málnás, 55 %-os kakaótartalmú trüffel. Hmm, olvadtak kézben és persze gyorsan a szájban is!

Azok kedvéért, akik még nem kóstolták a  47 %-os „új csodát” a Ruby csokoládét, pár pasztillát még ebből is magunkévá tettünk, csak mert csokiból sohasem elég...

S valóban mi még ezek után is szemet vetettünk valamire. Szerettük volna egy (számunkra) érdekesebb különlegességgel megkoronázni ezt a tartalmas kóstolót és az International Chocolate Awardson frissen bronz érmet nyert Harrer Mango-passion fruit fehércsokoládéjának izgalmas, trópusi gyümölcsökben bővelkedő jó sav-cukor arányú csokijának hosszan megmaradó aromáival vettünk (volna) búcsút a helytől, de persze az izgalmak sora ezzel még nem ért véget.

A csokis impressziók ugyanis vadászatra ösztökéltek bennünket. Módszeresen kutattuk fel a bolt minden szegletét, hogy hol mi rejlik, s mit tudunk bezsákmányolni az ünnepekre.

A mi fáink alá már biztosan sok édeni édesség kerül...

2018. november 4., vasárnap

Ismét jó sorunk volt

A Rajnai rizling egy igazi világfajta, de nálunk is nagyon jól érzi magát. Szabó Edittel (Borsmenta) közös kóstolónkon bemutatott Rizling-sor is jól alátámasztja ezt. Szinte minden borvidéken termesztjük, így ezen a kóstolón is széles volt a paletta a termőhelyeket illetően, Badacsony, Pannonhalma, Dél-Balaton, Mór szőlőinek nedűiből szemezgettünk.

A Rajnai rizlinget német nyelvterületen szokás „grossartige Frau”-ként aposztrofálni, angolszász területen a borok királyának tartják, s mi is inkább elegáns hölgyként tartjuk számon. A szőlőben sokat kell pátyolgatni, hogy aztán a pincében szépen kibontakozzon bora. Peronoszpórára, fürtkocsány bénulásra, rothadásra érzékeny, bár ez utóbbi tulajdonsága megfelelő időben nemesrothadás formájában igen kedvező tud lenni, pl. a Trockenbeerenauslese borok esetében, Németországban. Szereti a napsütéses, jó megvilágítottságú domboldalakat.  Közepesen sűrű lombot nevel. Előnyös tulajdonsága ugyanakkor, hogy jó téltűrő.

Relatíve későn érik, szeptember végén, október elején, bár ez az idei évben már két héttel korábban bekövetkezett. Kicsi, hengeres-kúpos fürtöket nevel, rövid fürtkocsánnyal, apró-közepes, aranysárgára színeződő bogyókkal.

Reduktív és oxidatív technológiára is alkalmas szőlőfajta. Aromái a pincében és a palackban szépen érlelődnek, széles spektrumon változnak: lime, jázmin, rózsa, fűszerek, őszibarack, kajszi,körte, alma, ananász, méz, méhviasz, petrol jelenhetnek meg benne, az évjárattól, a korától, az érlelési módtól függően. A mi borválasztásunk is ezt a változatosságot támasztotta alá.

Szentesi József Mandula Pezsgőjével kezdtük a sort 2015-ből. A móri 35 éves ültetvényről, meszes talajú területről származó Rajnai szőlő szépen lassan érik itt be, finom és határozott savakkal. A kétésfél éves seprőn tartás ideje alatt is jól megmaradtak ebben a tradicionális eljárással készült pezsgőben. A finoman gyöngyöző ital virágos, enyhén kesernyés ízei, leheletnyi autolízises jegyei jól megalapozták az estet.

Ezt követően a saját fejér megyei, idei Rajnai rizling borunkat kóstoltuk meg, amely még csak éppen hogy kierjedt. Mézes-virágos, kissé füves-vegetális jegyei tetszettek a kóstolóknak és nekem is, de ver jus-re emlékeztető kesernyéssége már kevésbé, az idei évjárat szerintem egyik jellemző lenyomata lesz ez a kis kesernyésség, mely a nálunk szinte teljesen aszályos évjáratnak köszönhetően jelentkezik borainkban.

A Rajnai rizling a Pannonhalmi borvidék zászlós bora. Így került a választásunk a Babarczi Pince 2017-es Rizlingjére, amely szeptember közepén szedett szőlőből készült, részben tartályban, részben pedig 500 literes ászokhordóban erjedt és érlelődött. Illatába eleinte visszafogottan osontak csak be az aromák, de ahogy ízlelgettük, egyre jobban felvillantak. A füves-vegetális vonaltól a fajtára oly jellemző citrusosságig, illetve a petrolosságig sok mindent felsorakoztattak. Volt, akik jó földes, poros jegyeket is felfedeztek benne. Inkább reduktív összbenyomást keltett bennünk ez a jó kis borocska.

Szintén ezen borvidékről származott a Cseri Pince 2017-es Barni bora is. Cseri Barnabás most bontogatja édesapja mellett a szárnyait, s kedvenc német borvidéke, a moseli stílusában készítette el, ezt a rendkívül friss, magas savú, ámde 10 g/l maradékcukorral megáldott, irányított erjesztéssel készült, reduktív borát. Illatában a szőlővirág kellemes, üdítő aromái jelentek meg, s ez az üdítő jelleg végig kísérte a kortyot is. Ehhez a borhoz a Fabric Manufaktúra citromfahéjas fehércsokis-karamellizált pekándiós drazséját együtt kóstolva, a kettejük citrusos ízrobbanása mindenkit meglepett.

A 2017-es évjárat utolsó tételeként a Sabar Pince 1118-as (palackszámra utaló) borát kóstoltuk meg. A dűlőszelektált (Hegyvölgy dűlő, Badacsony) bor spontán erjedt, fahordóban érlelődött, 5 g/l maradékcukorral készült. Újvilági stílusú, finom savszerkezetű. Jó sav-cukor arányú, sőt kis alkoholédesség is érződik rajta. A fűszeresség dominált végig benne, édesgyökeres, cukorkás felhanggal.

A 2016-os meleg évjáratból a Villa Tolnay Tavasz sorozatának egyik utolsó palackjával ismerkedtünk meg.  A reduktív, rövid ideig seprőn tartott és egyszer felkevert bor zöld almás, petrolos fajtajellege nagyon jól jön s mellette minerális-tűzköves, süteményes-törökmézes-vaníliás édeskés zamataival levett minket a lábunkról.

A 2015-ös nem éppen könnyű évhez visszakanyarodva három bort is kiveséztünk ebből az évjáratból. S milyen jól tettük ezt! Igazán kiemelkedő nedűk kerültek ezt követően a poharakba.

A pázmándi Nagy Gábor és társa Kispincészet nadapi szőlőjének hűtött, irányított erjesztésű, acéltartályban 6-8 hónapig tartott bora meglepően nagyon petrolos volt. Ezen felül azonban eleinte nem nagyon éreztünk benne más jellemzőket. Aztán ahogy lassan kinyílt előbújt gyümölcsös oldala is, kifejezetten ananászossá, s kissé kajszissá vált.

A dél-balatoni Kislaki Bormanufaktúra Rajnai bora egy klónszelekciós válogatás a János-hegy geográfiailag, talajadottságilag és szőlőminőségileg is kiemelkedő dűlőjéről. 500 literes fahordóban, 8 hónapig érlelődött. Korosodó jellegéből adódóan petrolossággal indított ez is, de az előzőnél sokkal diszkrétebben. Majd az idő előrehaladtával elegáns édes fűszeressége is elő-előbukkant belőle. Jó hordóhasználatra utaló kifinomultság érződött benne. S mellette még a termőhely is érvényesülni tudott, bőrös-krétás porossággal a lecsengésben.

Ezután a Szent György-hegyi Bencze Családi Birtok egy különleges biobora következett, amely az Aries, avagy a Kos jegyre utaló névvel bír. Az október elseji szüret idején a Kos jegyében járt a Hold, s erre vonatkozik a névválasztás. Acéltartályban, spontán erjedt, majd amforákban érlelődött egy éven keresztül. Zárkózottsága csak nagyon nehezen „oldódott fel”, emiatt eleinte többen is negatívan ítélték meg, de hagytunk neki elég időt s közben a parfümös-loncos-virágos illatjegyei be-be kúsztak az orrunkba. Talán az egyik legkrémesebb textúrájú bor került általa kritikus ízlelőbimbóink útjába. Ízében a citrusokat ez a bor is sejtelmesen hordozta a háttérben, de zöld fűszeres és mazsolás zamatai teljesen újszerűen hatottak az előbbiekben kóstolt borok után.

Egy aprócska játék következett az est végén, egyik vendégünknek köszönhetően egy meglepetés borral először vakon ismerkedtünk meg. Majd kiderült, hogy a Fritz Haag Borászat 2017-es Moseli száraz Rajnai rizlingjével van dolgunk. Illatában a kénes-vulkanikus aromái először eltántorítottak minket tőle, de aztán a citromhéj és trópusi gyümölcs zamatai meggyőzőnek bizonyultak. Lecsengése kovaköves és kissé fanyaran szárító volt. Más olvasata ez a fajtának, de végül is szerettük.

Az est végén szavazással eldöntöttük, hogy mely borok kerültek a képzeletbeli dobogó három lépcsőfokára. Ugyan nem jutott fel a dobogóra Nagy Gábor bora, de érdemes megemlíteni itt, mert csak hajszállal maradt le róla. A harmadik legkedveltebb bor a Sabar Pince jó arányú Rajnai rizlingje lett. A második helyen a Villa Tolnay gazdag Tavasz Rizlingje végzett. Az első helyre, vagyis a legnagyobb elismertségre a kóstolóink között a Kislaki jó érzékkel válogatott bora került.

2018. szeptember 26., szerda

Crude Raw 70 %


Portói csokoládé beszerző körutam egy gyöngyszemét véltem a kezemben tartani, amikor el kezdtem a csokoládét kibontani. A barokk kisváros Modica nyugalma járja át Simone Sabadí csokoládékészítő és cukrászmester termékeit. A „slow living”-gondolat jegyében készíti Szicíliában táblás prémium kategóriás csokoládéit, forró csokoládéit, nápolyiait, cukorkáit és más egyéb desszertjeit. Sokat vártam tőle.

A Crude csokik raw (70, 80, 90, 100 %-os) sorozata olyan bio, vegán csokoládékat foglal magában, amelyek feldolgozása a legminimálisabb módon történt. Erre figyelmeztet is a praktikus csomagolás belső felirata: „Hey Dude, I’m crude!”

Azt hiszem, nem vettem elég komolyan a csoki jelszavát, és én bíztam abban, hogy azért lesz benne valami lágyság-kedvesség, annak ellenére, hogy sejtettem nagyon nem erről lesz szó.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az illatával! Nagyon jó! Aszalt szilva és a kókuszvirágcukor kergetőzik egymással, miközben a háttérben a mély ízű kakaó csak bölcsen szemléli az eseményeket.

Megpróbálok törni belőle. Nos, a problémák itt kezdődnek. Lehetetlen...na, jó, végül hosszas küzdelem után sikerült. Ekkor kezdek el először aggódni. S az aggályom be is igazolódik. Rendben, hogy nyers, rendben, hogy az értékes anyagok a kakaóból megfelelően átkerülnek a csokiba is, de amikor nem tudom elrágni, akkor azért felmerül bennem a kérdés, hogy tényleg egy élvezeti cikket rágcsálok-e?

Az, hogy szemcsés egyáltalán nem zavar. Az íze is hasonló az illatához, bár kissé visszafogottabb. Amúgy lehet, hogy jobb minősítést adnék neki, ha csak egy kicsivel is kellemesebb lenne a fogyaszthatósága, de így most ez szigorúbb elbírálás alá esett. Valószínűleg túl sokat is vártam tőle...

Minősége: jó

Megvásárolható: Portó
50 g/ 4 Euro

2018. szeptember 22., szombat

Maraná Cusco/Peru

A perui Maraná műhelyt Zulema Leon és Giuseppe Cassinelli alapította, 2014-ben. Három perui régió termését dolgozzák fel. Cusco, Piura, San Martin organikus kakaóbabjainak felhasználásával készítik bean-to-bar tábláikat. A helyi termelőkkel szorosan együttműködnek, támogatják munkájukat, hogy fenntartható módon tudják termeszteni az egyik legősibb termőhelyen a kiváló minőségű kakaót.

Az általam kóstolt tábla a cuscói sorozat 70 %-os tagja (mellette készítenek még belőle 80, 60 %-os ét- és 50 %-os tejcsokit is).

A csomagolás a kakaótermelők munkáját, a betakarítást illusztrálja, Sarhua népművészeti festményén keresztül (számomra kissé túlzsúfolt, de azért ízléses módon). Persze nem mehetünk el azon tény mellett sem, hogy egy 2016-os Internacional Chocolate Award World Bronzérem is megbújik a színkavalkád hátterében. Ennek megfelelő kíváncsisággal vártam is a „csupán” kakaómassza, kakaóvaj és cukor hozzáadásával készült táblát.

Kissé rusztikus állagú, de jól olvadó. Illata pörkölési jegyeket hordoz, magvak formájában, amit egy édes, nektáros-méhviaszos illat is kiegészít. Ízében mazsola, levendula, intenzív kakaósság, melaszosság érezhető. Finoman savas-csersavas érzetű.

Lecsengése lehetne kicsit hosszabb és állaga selymesebb.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Cocoa Runners
70 g/ 5.95 £

2018. szeptember 21., péntek

Willie’s Cacao Milk of the Gods

William George Harcourt-Cooze, avagy "Willie" és felesége 1993-ban mézes heteiket töltötték Venezuelában, ahol beleszerettek egy kis birtokba, az El Tesoroba, melyet röviddel ezután meg is vásároltak és egy teljesen új ültetvényt hoztak létre a kakaók legnemesebbikével, a Criollo-típussal eltelepítve.

Ezt követően fel kellett építeniük a saját csokoládéüzemüket, sőt még a helyi politikai erőkkel is meg kellett küzdeniük, hogy munkájukat a legnagyobb odaadással és maximalizmussal végezhessék.

Ez a 44 %-os tejcsokoládé is egy venezuelai termés gyümölcse. Rio Caribe régióból származik a kakaóbab, amelyből készült.

Selymes tapintású, jól olvadó, tökéletesen egyenes vonal mentén törhető, tejcsokihoz képest elég mély, közepesen mély barna színű. Illatában fa, kávé érződik. Ízében méz és lágy tejesség keveredik pörkölt mandulás édeskés ízzel.

Nincsenek kifejezetten markáns ízjegyei, inkább az egységben az ereje. Jól egybeolvadnak aromái és kellemes összhatást, bár kicsit rövid, édesfűszeres utóízt eredményeznek.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Bortársaság
50 g/ 890 Ft

2018. szeptember 20., csütörtök

Etyeki emlékeink


Jó pár hete már, hogy egy igazi forró nyári napon -szokásunkhoz híven- ismét útra keltünk a Soponyai Hegyközségi Egyesülettel. Etyek pincéibe látogattunk. Meleg volt az biztos, így igyekeztünk már reggel időben elkezdeni a borkóstolókat, hogy ne a legnagyobb hőségben kelljen „szenvednünk”.

Fél tízkor már Nádas Szilárdot boldogítottuk, a Nádas Borműhely kedves kis pincéjében. Ő persze könnyedén vette az akadályt, rögtön egy kellemes, 2015-ös Brut nature, tradicionális pezsgővel nyitotta meg a napot számunkra. A ritka szőlőfajta, a Viktória gyöngye (SV 12375xCsaba gyöngye) finom gyöngyözésű, jó savakkal megáldott, enyhén mogyorós, üdén gyümölcsös nedűje kiváló nyitásnak bizonyult.

Ezt egy sokunk kedvenc kis fajtája, az öreghegyi 2017-es Királyleányka követte, mely szépen hozta a fajta savgerincét és diszkréten virágos, gyümölcsös, cukorkás jellegét. Örültünk ennek is.

A 2016-os, István-hegy dűlő Chardonnay bora már megosztotta a csapatot. 11 hónapos fahordós érlelése révén nem egy hétköznapi bor, az tuti. A seprőn tartás, biológiai almasavbontás által vajas-élesztős zamatokat, alkoholédességet és egy árnyalatnyi sherry-sen oxidált fuvallatot is érezni lehetett benne.

A „Szürkebarát vagy mi” 2016-os tétellel pedig már sokan egyáltalán nem tudtak mit kezdeni. Bevallom, nem vagyok a híve a héjon tartott piros fehérbor-szőlőfajtáknak, pláne a narancsboroknak, de ez most megvett. A Szépvölgy-dűlő Cimbi borának „nagytesója” hétnapos héjon tartása és 14 hónapos fahordós érlelése révén érte el a narancsos-rózsás színvilágát, intenzív aszalt szamócás, hecsedlis, kerek és telt karakterét. Az itthoni narancsboros vonalon most ez vezet nálam.

Vörösbor gyanánt egy házasítást választottunk a kínálatból, bár neve Műhelytitok 2017-ből, de azért Szilárd elárulta nekünk a fajtákat. Ha jól írtam fel, akkor 50:40:10 arányban Syrah, Cabernet sauvignon és Pinot noir alkotja. 28 hónapig volt, már használt hordóban, s ezt a nem kevés időintervallumot fejtés nélkül töltötte a fában a bor. Nos, bár ott jártunkkor még csak egy hónapja volt palackban, de nagyon rendben lévőnek bizonyult. Bársonyos tanninok, meggyes-likőrös, narancsos és csokis aromák adják egymásnak át a helyet, hogy végül egy finoman fás-füstös-édesfűszeres zamattal intsenek búcsút a pohárnak. Szép!

S ezzel mi is búcsút vettünk Szilárdtól és elindultunk az ebédelni, Árpás László Sonkamester műhelyébe, ahol  előétel gyanánt kaptunk egy izgalmas,  „nem kis” kóstolót a sonkák és szalonnák birodalmából, amit mi magunk is szemügyre vehettünk a pince mélyén, majd pedig legnagyobb örömünkre a tulajdonos és készítő egy őszinte hangulatú beszélgetés keretében mesélt is számunkra a szakmában rejlő nehézségekről, örömökről. Közben a ház borait is teszteltük és a Kattra Pincészet két borocskájával múlattuk az időt a főételek érkezéséig. Az édeskés, szamócás 2017-es roséjukkal és a páratlanul finom, gazdag, testes, trópusi és fehér húsú gyümölcsök sorát felvonultató 2017-es Chardonnay borukkal maximálisan elégedettek voltunk.

Ebéd után az Anonym Pince irányába vettük utunkat, melynél azt reméltem, hogy végre megismerhetem a tulajdonosait, de „nomen est omen” alapon ők továbbra is a háttérben maradtak.

Számomra itt rögtön az első bor bizonyult a legszebbnek. A reduktív eljárással készült Zenit és Szürkebarát házasítás, avagy az „Egyből kettő” leírásához méltóan üde, virágos, jó arányú, trópusi gyümölcsökkel tarkított bor nagyon tetszett. Nekem ez volt az ideális nyári bor.

Az „Ötlett” Pinot noir rosé 2017-ből amolyan kontyalávalósan édeskés (10 g/l maradékcukorral, ha jól emlékszem), eper-málnaszörpös korrekt kis bor.

A 2017-es  „Frazír” Sauvignon blanc szinte mindenkit levett a lábáról. Szinte. Persze én voltam, aki kilógott a sorból. Tényleg nagyon jó, tényleg fajtajelleges, de nálam most magasan van a léc egy korábbi tökéletes Sb után, így a bodza, citrusok, főtt kukorica, cukorka, aszalt ananász aromaegyüttest felvonultató bor, még, ha csak éppen egy árnyalattal is, de kissé elmarad az említett etalontól eleganciáját illetően. Azért kétségkívül ez volt a másik legjobb bor a sorban.

2016-os Chardonnay-t (Szinkópa) kaptunk itt is a poharunkba, azért ez elég jelentős fajta itt a környéken. Bár más ez a bor, mint a délelőtti, de a seprőn tartás és annak felkeverése, illetve a tíz hónapig tartó fahordós érlelés hasonló jellemzői itt is, talán ha nem még jobban rányomták a bélyegét a fajtára. Nekem kicsit sok volt benne a fa és a vanília, de a többiek szerették.

Pinot noir 2015, avagy az „Életjel” aztán tényleg erősen hallat magáról. Már a pohárból kitöltéskor jönnek sokrétű szivaros, csokis, kávés fahordós pörkölési aromái, zamatai. Nagyon gazdag bor, de a végén a szárító lecsengés és a fajta nagyon a háttérben megbújó karaktere hagyott némi hiányérzetet bennem.

Innen aztán nem sokat kellett továbbhaladnunk, hogy megérkezzünk az utolsó állomásunkra, az Etyeki Kúriához, ahol a Kúria White Királyleányka és Szürkebarát házasítása nyitotta a sort. Friss savai, mézes-virágos illatai és ízei kifejezetten üdítőleg hatnak a kóstolójára. A társa a Kúria Rosé kicsit kesernyés, halványan gyümölcsös jegyeivel már egyszerűbb jelleget mutatott.

A szintén a 2017-es évjáratból származó Sauvignon blanc az előzőhöz képest talán kevesebb aromakavalkáddal bír, de erősen bodzás vonala alapján rögtön felismerhetően fajtajelleges ez is.

Az igazi áttörés azonban ezután következett. Az újabb 2016-os Chardonnay-t már kissé -szó szerint is- fásultan fogadtam, de szerencsére meglepett! Tökéletes arányban volt jelen benne a fahordó lenyomata és maga a fajta, hiszen csupán 30%-a volt e tételnek újfahordóban. A sur lie eszközével élt ez a borászat is, de a krémes vajassága nem lett úrrá a fán. A fa nem vette el a szőlőből hozott almás-őszibarackos zamatokat. Nagyon jól strukturált, harmonikus fajtabor.

Mérész Sándor projectjének részeként aposztrofált, első évjáratú Zenit, 2017-ből volt a nap igazi meglepetése. Elfogult vagyok a fajtával szemben, de ez azt hiszem, minden eddigi Zenitemet felülmúlta. A nem túl gyakori, ám mégis egyre kedveltebb szőlő leve céltartályos erjedést, érlelést és 4 hónap finom seprőn tartást kapott útravalóként a palackos életére. S nem kevés gazdagságot is! Ananász, őszibarack, körte, simogató alkoholédesség és lecsengésében citrusok burjánzanak benne, de nem túláradóan, hanem kedvesen-öblösen. Még az utóízében megjelenő leheletnyi kis szárító hatást is megbocsáthatjuk neki, hiszen annyira különleges példája ez a fajta kiválóságának.

Etyeki túránk zárásaként egy igazán kellemes 2016-os, Pinot noir bor került a poharunkba. A Kúria volt talán az első, aki itt a borvidéken gondjaiba vette ezt a hűvösebb, kiegyensúlyozottabb klímát igénylő, de nagyon összetett fajtát. Piros bogyósokkal indultunk utolsó képzeletbeli sétánkra az etyeki szőlősorok lankáin. Majd hordófűszerek, kis szegfűszeg és csokoládé asszociációi társultak hozzánk, kifinomult test, bársonyos cseranyagok kíséretében... a pincénél történt apró félreértések minden mozzanatát feledtető, tökéletes zárszó ez a bor...

Összességében jó hangulatban telt a napunk, mi sem árul el erről többet, minthogy hazafelé Székesfehérvár belvárosában nyitott ablakok mellett zengtek a nóták a kisbuszunkból kifelé (a helyiek számára nem kis derűt okozva ezzel).

Ahogy írtam a cikket, közben megálltam egy pillanatra, mert kezembe került az aznapi utaslistánk is. Bár a csoportkép készítése mindig szerves része a programunknak, ezúttal -a záró események kedvezőtlen alakulása miatt- sajnos elmaradt, amit azóta is nagyon bánok...hiszen a sokáig szinte állandó utaslistánk egy újabb taggal lett az ősz folyamán kevesebb...Laci jövőre már nem jön velünk...

2018. szeptember 18., kedd

Chocolate Tree Coconut


Már rég óta készültem szorosabb barátságot kötni a Chocolate Tree termékeivel, ez most Lillának (Little Beetle Chocolates) köszönhetően ma sikerült is.

A Chocolate Tree egy skót műhely, mely Edinburgh-ben kis kávézóval és bolttal várja vendégeit. 2005-ben Alastair és Friederike Gowe alapította a céget, s 2012-ben kezdtek el bean-to-bar csokoládékat készíteni, amikor az Egyesült Királyságban beindult a kézműves csokoládé „ágazat”. Kíméletes konsírozással készítik bean-to-bar csokijaikat Madagaszkár, Belize, Mexikó, Venezuela és Peru kakaóbabjaiból. Ez a tábla is Peruból származik, a Chililique (Piura) termőhelyről.

Maga a csoki egy 55 %-os tejcsoki, de „no dairy”, avagy kókusztejjel és kókuszvirágcukorral készült vegán termék, így laktóz- és tejfehérje -érzékenyek számára kifejezetten jó alternatíva lehet, de majd mindjárt kiderül.

Kibontva a masszív kókuszpálmákkal dekorált külső, ezüstös belső csomagolásokat, a csoki illata visszafogottan bontogatja ki szárnyait. (Jó, hogy két kisebb, különcsomagolt tábla található a dobozban, így, ha nem fogy el egyszerre, a másik táblának még sokáig meg maradnak az aromái.)

A kókuszvirágcukor, s a karamelles illatok jutnak először eszembe róla, ahogy a selymes tapintású táblát kezemben tartom. Szép egyenesen, de tompán törik, relatíve lassan olvad és nem az a szokványos krémes tejcsoki. Majd újra visszatérek az aromákhoz és egy erőteljesebb kókusztejes gerincet érzek, amit az intenzív és finom kakaóillat koronáz meg. Nagyon tetszik az illata, hiába egy kókusz-fan számára ennyi elég is.

Na, jó azért meg is kóstolom, így már egy kevésbé kedveskedő arcát mutatja a csoki, inkább mondanám vakon róla, hogy darkmilk, mint azt, hogy egy könnyed tejcsoki. Kesernyéssége és savai elég meghatározóak, nem bántó és szerencsére szárító hatás sincs nyomukban. A kakaó pörkölési jegyei szintén jól érezhetők, talán egy kis ásványos felhanggal is alátámasztva, majd pedig mézes-savas, kókuszvirágcukros lecsengésben kiteljesedve.

Összességében illata kiváló, ízben nekem nem teljesen harmonizál az illattal, talán egy kicsivel hosszabb konsírozás jót tett volna az állagnak és az összbenyomásnak...persze tudom az aromák...

Minőség: nagyon jó

Megvásárolható: Chocolate Tree
80 g/ 4,95 £   

2018. szeptember 15., szombat

Csokimustra a javából


Elindult a Csokikóstoló Klubunk, avagy kezdetét vette a LittleBeetle Chocolates és a CsokiLaBor koprodukciója. Ezúton is köszönjük a vinoWonka Csokoládé és Borbárnak, hogy vendégül látta tanulni vágyó, lelkes kis csapatunkat.

Első kóstolónk keretében hat prémium csokoládét vettünk górcső alá. A csokik kiválasztása most még random történt, de a későbbiekben szeretnénk meghatározott témák mentén kóstolgatni.

Willie’s Cacao Milk of the Stars Indonesian Surabaya, 54 %-os táblájával kezdtük a sort. Willie Harcourt-Cooze egy ír úriember, aki először Londonban, majd Venezuelában próbált szerencsét, ahol meg is találta álmai munkáját. Vett egy kis birtokot, amelyet Criollo kakaófákkal  ültetett be. A csokifeldolgozás fázisaiban elmerülve, -ahogy csokibibliájában erről részletesen beszámol-, maga fejlesztgette az eszközeit, csokijait, receptjeit, sőt 2009-ben még egy sorozatot is vezetett a televízióban a kakaótermesztésről, csokikészítésről.  Ez a magas kakaótartalmú tejcsoki táblája már túllép Venezuela határain és Jáva szigetére kalauzol bennünket. Leírása szerint mélyen karamellás, kávés, magvas pörkölési jegyeket kellene felfedeznünk benne. A sima, fényes megjelenésű, tompán roppanó, textúrájában enyhén ragadós tábla számunkra kissé talán visszafogottabban indul, mint azt vártuk, de a magvakat és némi vajkaramellát már lehet érezni az illatában is. Ízében pedig kis füstösség, pirított napraforgó jelenik meg. Ha hosszabb lenne a lecsengése és jobb az állaga, akkor előkelőbb helyen is végezhetett volna, így végülis a 4. lett a sorban. (720 Ft/50 g)

A füstösség nyomvonalán továbbhaladva következett Duffy’s Chocolate 65 %-os Dominikai Köztársaságból származó, Taino (bennszülött lakosok) nevű, a meglehetősen ritka Hispaniola fajtájú kakaóbabból készült táblája. Az angliai Lincolnshire-ben alapított, bean-to-bar csokikat felsorakoztató műhely a termőhelyek közötti különbségeket hivatott megmutatni évről évre. A saját kezűleg válogatott, pörkölt panamai, hondurasi, ecuadori, nicaraguai, guatemalai fine flavour kakaóbabokat hagyományos gránit hengerek segítségével dolgozzák fel, épp úgy, ahogy e tábla esetében is.  A középmély színű, közepes fényű, lassan olvadó, szemcsés tábla ananászos-füstös jegyeit mi is éreztük, akárcsak a készítők, de számunkra most kevésbé tetszetős arcát mutatták az illatjegyek. Sajt, durián és istállószag jutott eszünkbe róla (boros nyelven szólva „brettysnek” tűnt). Ízében mindehhez a kesudió  markánssága is csatlakozott. Enyhén kesernyés, de a végén kaparós. Mintha a fermentáció ezúttal nem sikerült volna a legjobban.  Nem tudtuk jobb helyre, mint az utolsó előttinek sorolni. (2520 Ft/60 g)

Az előbbi drasztikus ízeken túlverekedve magunkat enyhébb vizekre eveztünk és egy kiemelkedően elegáns csokoládéval a Pump Street Bakery 72 %-os Madagaszkári táblájával ismerkedtünk. Az Ambanja régió, single farm, vagyis egy ültetvény (nevezetesen az Akesson birtok) Trinitario típusú, a 2015-ös évjáratú babjainak felhasználásával készült tábla ennek a pékségnek (ez nem elírás) az egyik remeke. Anglia egy másik meghatározó műhelyének alapítója, Chris Brennan egy francia útja során ismerkedett meg és szeretett bele a bagettek, péksütik világába. Orfordban aztán saját pékséget hozott létre, amely kis idő múlva már a csokoládék irányába is nyitott. Gyakran kombinálva is egymással a kenyereket és a csokoládékat, markáns ízvilágú táblákat létrehozva. Ez a nemes kakaóbabokból készült csokoládé ugyan most önálló mivoltjában igyekezett levenni minket a lábunkról, de bizony így is sikerült neki. Sima, fénylő vörösbarna színű, jól roppanó kockái kezdetben lassan, majd fokozatosan olvadnak szét. Selymes, légies állaga, tejeskávés, méhviaszos illata, a termőhelyet visszaadó pörköltmagvas, élénken, de finoman savas, citrusos-gyantás jellege meggyőző volt. Így utólag nem is értem, mért nem adtam neki maximumpontot? Nekem köszönhetően hajszállal, de lemaradt a dobogóról.  (2250 Ft/70 g)

Ezután emeltük a tétet és egy 85 %-os csokoládéval tettük próbára ízlelőbimbóinkat. Szerencsére a Melt műhely Ecuador, single origin, dark chocolate táblája kegyes volt hozzánk és a magas kakaótartalom ellenére egyáltalán nem volt bántó.  A londoni  székhelyű Melt egy luxusmárka (abszolút véletlen, vagy mégsem, hogy ismét Anglia csokigalaxisában járunk?). A Chantal Coady által négycsillagosnak titulált notting hillbeli csokibutik exkluzív környezetben tárja kóstolói elé bonbonjait, csokijait. Ennek megfelelően kerestük mi is az eleganciát a csokiban, s ezt az illatában találtuk meg. A Manabí régió finom kakaóbabjainak virágos, zöldteás, rendkívül kellemesen kakaós aromái vitték a pálmát a tegnapi sorban. A diszkréten kibontakozó csoki magvas, vajas kenyérre emlékeztető ízjegyei mellett a kókusztekercses sütis vonal volt a meghatározó benne, nagyon halvány savas felhanggal a háttérben. Kifejezetten szerettük...volna a csokit, ha a látványos, nagy pöttyökkel díszített táblája nem lett volna annyira vastag, masszív és tompa, hogy alig lehetett törni, a bubikról a felületén és a ragadósságáról nem is szólva. Szigorúnak tűnhetünk, de így is magas pontszámot kapott, ami a képzeletbeli dobogó harmadik fokára emelte. Íze kitűnő, csak az állagon kellene még kicsit javítani, különösen az ára ismeretében  lehetnek elvárásaink. (3222 Ft/90 g)

Taza Chocolate Wicked dark with toasted coconut, organikus 95 %-os csokijának elemzésébe nehéz belekezdeni, mert nem könnyű magát a csokit értelmezni. Az Egyesült Államok egy lassan, de biztosan növekvő, Massachusetts állambeli műhelye igazi kuriózum a piacon. Alex Whitmore és csapata az eredeti mexikói technikákat követve gránit hengerek között, kíméletesen feldolgozott kakaóbabokból készítik szinte már-már „kövecses” érzetű szemcsés tábláit, korongjait, azért, hogy a kakaóbabok eredeti ízét a lehető legjobban átadhassák a kóstolónak. Hm, ehhez még lehet, hogy fejlődnünk kell! Nem a 95 % sokkolt minket, és még csak nem is a durván szemcsés állag (ezekhez nyitottan álltunk), hanem a mindent átható, finoman fogalmazva ódon hangulatú, rendkívül robusztus kakaós jelleg, amelyben a rejtőzködő pirított kókuszdarabkák csak annyiban tudtak labdába rúgni, hogy tompították a kakaó markáns cserességét az édeskés ízükkel, de az általam hőn áhított kókuszos zamat sajnos nem jött át. Ennek megfelelően a sor végére kényszerült ez a csoki. (1739 Ft/70 g)

A kóstolást egy Academy of Chocolate díjas, hazai termékkel zártuk. A Fabric Chocolate 80 %-os ecuadori csokoládéja kumquattal és ruandai kávébabbal készült. Az immár nyolc éve működő manufaktúra egyelőre csak kacérkodik a bean-to-bar csokoládékkal, de a hosszas keresgélés eredményeként, kitűnő érzékkel kiválogatott alapanyagokból készült tábláik legalább akkora élményt nyújtanak, mint az előbbi "kakaóbabtól a tábláig" készült tételek. Sőt, a legharmonikusabb címet is elnyerte körünkben a csoki. Az Esmeraldas Hacienda Nacional babjainak nemes gyümölcsösségét, földes, kakaóporos, kávés aromáit illatában, ízében hordozta a fénylő, élesen roppanó tábla. A mézédes, alig savanykás, s még kevésbé kesernyés törpemandarin, illetve az intenzív, de mégis behízelgően gyümölcskarakterű kávébab pompás társai az ecuadori csokoládénak, amely a háttérből irányítja, hogy melyik zamat táruljon éppen fel számunkra. Azt hiszem, azonban mindennél többet árul el minőségéről, hogy messze a legjobbnak választottuk a hat tábla közül. Persze nem előnyös egy single origin csokoládét egy ízesített táblával összehasonlítani, de, ha csak azt nézzük, hogy melyik táblából maradt meg a legkevesebb, akkor az eredmény egyértelmű.  (1590 Ft/70 g)

Jól éreztük magunkat, s jól éreztük a csokikat. A „kemény munkánk” jutalmaként levezetésképpen pedig elmajszoltunk még a Sweetic Csokoládé Manufaktúra bonbonjaiból is néhányat, csak mert csokiból sosem elég...

2018. augusztus 19., vasárnap

Crude Raw 70

Simone Sabadí a szicíliai Modicában találta meg a nyugalom szigetét, ahol csokoládé alkotásait a legnagyobb harmóniában készítheti el. Harmóniában önmagával és a természettel. Minden terméke ennek megfelelően organikus gazdálkodásból való alapanyagokkal készül. Így ez a tábla is, amely egy különleges, nyers csokoládé sorozat egyik tagja. A 70, 80, 90, 100 %-os csokoládékból álló Raw-csokicsalád mindegyikénél a kakaóbab a lehető legalacsonyabb hőmérsékleten kerül feldolgozásra, hogy megőrizzék bennük az elsődleges aromákat és a jótékony vegyületeket.

A csomagolás is ezt a puritánságot tükrözi, de azért a design eléggé kidolgozott, hiszen a sorozat mindegyik tagja azonos megjelenést kapott. Feltűnő, hogy a kakaótartalom jelölése más-más színű fém fóliacsíkkal jelenik meg, mutatva ezzel is köztük a különbséget.

Amikor kiválasztottam a 70-est, igyekeztem egy arany közép út mellett maradni. Nyersből egy 100 %-os azért elég durva lehet...

Kibontva a sztaniolt, egy viszonylag egyszerű, hosszúkás tábla jelenik meg előttem. A kakaóvaj kissé kivált rajta (ez lehet, hogy a szállításból is adódott, mire Portugáliából hazahoztam), szürkésbarna színű. Kissé tapadós a felülete.

Az illata tényleg meggyőzően gazdag, szilvás-kicsit tán kávés, mélyen kakaós és kókuszvirág cukros (a kakaón kívül még ez van benne). Tetszik. Aztán megpróbálok törni belőle. Na, itt már érzem, hogy gond lesz. Nagyon kemény. Annyira, hogy alig bírom szétrágni. Szemcséssége nem zavar, hiszen tudom, hogy minimális a feldolgozottsága. Ízében is hozza, amit az illatban. Ha túl jutunk az első sokkon, amit a keménysége okoz és várunk vele jó sokat, akkor el is kezd olvadni a szájban és még jobban felszabadulnak aromái.

A dobozka belsejében lévő szöveget „Hey dude, I’m crude” érdemes komolyan venni. Kóstoltam már nyers csokit, de ez olyan volt, mintha megkövesedett kakaóbabot rágcsálnék. Sajnálom, de emiatt nem igazán tudom élvezni az ízeit.

Minősége: jó

Megvásárolható: Monde du Chocolate, Portugália
50 g/ kb. 6 euro

2018. augusztus 14., kedd

Champagne-i kortyok

Júliusban a Radovin Borkereskedés jóvoltából egy olyan kóstolón vettem részt, melyen hétféle champagne-i pezsgőbe kortyolhattunk bele. 
Izgalmasnak ígérkezett a program, hiszen már pusztán a név hallatán is valami különlegeset vár az ember. Nem csoda ez, mivel a szigorúan védett Champagne pezsgő csak a franciaországi Champagne borvidéken készülhet. Csak az itteni pezsgős palackok címkéjére kerülhet rá, hogy vagy „methode champanoise” mely a méthode traditionelle-t, azaz a hagyományos palackos erjesztést és érlelést foglalja magába. A Champagne-on kívüli területek francia pezsgőit „csupán” a crémant névvel illethetik. Például a hazánkban készült hasonló technológiájú pezsgőkre csak azt írhatjuk rá, hogy méthode traditionelle.

Champagne talajadottságai  és hűvösebb klímája kedvezőek a pezsgőkészítéshez. Az ottani meszes talajokon a szőlők sokáig megőrzik savtartalmukat, amely a a csúcsminőségű pezsgők esetében fontos alappillére a hosszú érlelésnek.

A borvidék tudatosan választott szőlőfajtái pedig szintén azt a fajta eleganciát, tartást hivatottak alátámasztani, amit egy francia pezsgő megkövetel. Így a helyi klimatikus adottságokhoz jól alkalmazkodó Pinot noir, Pinot meunier és a Chardonnay terem itt meg leginkább. E fajtákból a következő pezsgő típusok készülhetnek:
-Blanc de blanc, avagy a csak Chardonnay felhasználásával készült,
-Blanc de noir, a fehér pezsgő vörösborszőlő-fajtákból,
-Rosé Champagne, amikor rövid idejű héjon áztatást követően készül az alapbor, vagy fehér és vörösborok házasításával.

Egy-egy neves pezsgőház a legnagyobb minőségű pezsgőjét Prestige cuvée néven a kiemelkedő évjáratokból hozza forgalomba, úgy, hogy előtte akár évekig seprőn tartja, hosszan érleli és csak a legmegfelelőbb állapotban tölti palackba.

A cuvée egyébként a pezsgő készítés alapbora, amely csak a préselés első frakciójának kinyert levéből készül. A kierjedt alapborokat tudatosan és a kívánt karakternek megfelelően házasítják, így kapják az assamblage házasítást, amelyet a tirage likőr (bor, cukor és élesztő keveréke) hozzáadásával elindítanak a pezsgővé válás útján, ami minimum 15 hónap (évjáratos pezsgőknél 36 hó). Utána sok kézi munkát igénylő folyamat végén eltávolítják az élesztő és az erjedés üledékeit. Ez a művelet az ún. degorzsálás („kilövelléses” technika), aminek eredményeként kevés pezsgő távozik ugyan a palackból az üledékkel, de ezt az expedíciós likőrrel pótolják, amely az alapborból áll és attól függően, hogy mennyi cukrot tartalmaz meghatározza a pezsgő kategóriáját (brut zero < 3 g, extra brut 0-6 g, brut< 15 g, extra dry 12-20 g, sec 17-35 g, demi sec 33-50 g, doux> 50 g/l cukor a palackban).

A pezsgő alapborok általában több évjárat borainak házasításával készülnek, avagy mint brut sans année (non-vintage, nem évjáratos pezsgőként) kerülnek a piacra, az évjáratos (vintage, millésime) pezsgők jóval ritkábbak (és drágábbak is).

Ennyi szárazanyag után nem is maradt más, minthogy rátérjek végre a finomabbnál finomabb pezsgőkre!

Ayala Brut Majeur (kb. 14.000 Ft/palack)
Az 1860-ban Edmond de Ayala által alapított tradicionális francia pezsgőház sokáig tartotta magát mint családi vállalkozás, de végül 2005-ben a Bollinger bekebelezte a kis céget. Ez a pezsgő Grand Cru, avagy a legmagasabb besorolású területek, Chardonnay, Pinot noir, Pinot meunier szőlőiből készült. Halvány arany színű, finoman buborékos, citrusos, minerális, nekem kicsit éles savakkal bír és enyhén szárító a vége. Leheletnyi kocsányíz és csak félve merem leírni, oxidált íz is felsejlett benne, ami miatt nem lett a kedvencem.

Delamotte Brut (kb. 15.000 Ft)
Az 1760-as alapítású Champagne Salon Delamotte egyike a legrégebbi házaknak. Ez a bor 55% Chardonnay (ez adja a gerincét )35%, Pinot noir (gyümölcsösséget ad) és 10% Pinot meunier (kevésbé savas, aromás karaktert ad) házasítása. 36 hónapot érlelték seprőn degorzsálás előtt, szalmasárga-halvány arany színű, finom gyöngyözésű.  Légiesen tiszta illatában magvasság, citrusosság érződik. Ízében intenzív savak, citrusos-lime-os, virágos zamatok jellemzik. Ahogy melegszik, egyre kellemesebb. Az előzőnél rövidebb lecsengésű, de finomabb.

Jacquart Brut Mosaique (kb. 14.000 Ft)
A 2400 hektáros (1800 szőlőművelővel kapcsolatban álló) Jacquart ház nem titkolt célja, hogy egyike legyen a legnagyobb francia pezsgő pincészeteknek. Côtes des Blancs  és Montagne de Reims grand cru területeiről dolgoz fel szőlőt, a három alapfajtát. Ehhez az ikonikus pezsgőjükhöz is több mint 60 dűlőről szüretelték az alapanyagot. 40 % Chardonnay, 35 % Pinot noir, és 25 % Pinot meunier alkotja. Az előzővel ellentétben ennél reserve bor hozzáadása is történt. Halvány aranysárga szín, nagyon szép, tartós habzás jellemzi. Illatában a szőlővirágot és bogyóhéjat lehet tetten érni, ahogy a gyorsan mozgó buborékokkal felszabadulnak az aromák a pohárból. Diszkrét ízű, de finoman összetett, akárcsak a termőhelyi adottságai is, finoman krétás. Egy kedves kis édeskés-sütis-vaníliás íz is fel-felvillan a lecsengésében. Tetszett a sokrétűsége.

Henri Giraud Esprit Brut nature (kb. 16.500 Ft)
A Claude Giraud által 1625-ben alapított pezsgőház ugyancsak a patinásabbak közé tartozik.  80% Pinot Noir és 20% Chardonnay szőlőfajták boraival, illetve 50% reserve borral készült. Argonne-i kis fahordóban és cementtojásban érlelődött tételek házasítával indult útjára a palackos érlelés előtt. Közép mély aranyba hajló színe is erről árulkodik. Illata eleinte szúr kicsit, de ahogy nyílik egyre szebb. Élesztős jegyeket, almahéjat érzek illatában, ízében a közepén némi üresjárat után megjelent a kókusztekercs és egy krémes-édes jelleg. Telt, extraktban gazdagabb, mint a többi, de nekem nem a kedvencem, bár sokan szerették a kóstolón.

Bollinger Special Cuvée Brut (kb. 17.000 Ft)
Az 1829-es alapítású, széles spektrumú pezsgőházat egy francia arisztokrata Athanase de Villermont, egy német utazó Joseph Bollinger és egy francia borkedvelő úriember, Paul Renaudin alapította, ki-ki a maga tudását, tőkéjét hozzáadva a vállalkozáshoz. Ez a házasítás 60% Pinot noir, 25% Chardonnay és 15 % Pinot meunieur hozzáadásával készült. Halvány arany színű, jól habzik, gyors, nagy, de mégis krémes érzetű buborékokkal mocorog a pohárban. Illata szénás, zöld almás, citrusos. Finoman selymes a szájban, telt érzetű, sütis lecsengésű.

Larmandier-Bernier Longitude Extra Brut (kb. 19.500 Ft)
Pierre és Sophie Larmandier egy olyan biodinamikus pezsgőházat teremtett meg, amely mindennemű mesterséges anyagoktól,  peszticidektől távol tartja mind szőlőterületeit, mind pedig a készülő borokat. Az alapborokat spontán erjesztik és a battonage módszerével érlelik részben fahordóban, részben tartályban, így a spontán biológiai almasav bomlásnak is teret és időt adnak. 4 település premier cru ültetvényeinek (amelyek egy szélességi körön fekszenek) szőlőit dolgozták fel eme pezsgőjükhöz. 100 %-ban Chardonnay borból áll, de 30 % reserve borral készült, így Blanc de Blanc, de nem évjáratos. Két évet érlelődik a palackban a seprőn, majd a tirage likőr hozzáadása előtt még újabb 6 hónapig pihent palackban a bor forgalomba hozatal előtt. Szép aranyszín, megfelelő habzás, meszes, likőrös illat, illetve a legselymesebb íz és buborékozás jellemzi a sorból.  Citrusok és enyhe édesfűszerek jelennek meg az utóízében.

Jacquart Mosaique Brut Rosé (kb. 16.000 Ft)
Javarészt Chardonnay adja e bor gerincét, de 38 % Pinot meunier és 16 % Pinot noir került hozzáadásra és kb. 18 %-a Pinot noir vörösbor. Lazacszínű,tartós habzás és berobbanó buborékozás jellemzi a szájban.Illata kék szőlő jellegű, szamócával kiegészülve.  Ízében szintén édeskés, kajszis-gyümölcsös zamatok jelennek meg. Rövidke lecsengésű.

Jó és tanulságos kóstoló volt, finom pezsgőkkel!





2018. augusztus 11., szombat

Feitoria do Cacao Tanzánia


Portugáliáról elsőre talán nem épp a csokoládé jut eszünkbe, sokkal inkább a finom portói borok (amikről később még lesz is szó). Ennek ellenére, Portóban tett látogatásom alatt igyekeztem az ottani csokoládékészítőket is felkutatni. Így cseppentem egy aprócska, ám de annál különlegesebb csokiboltba, ahol erre a számomra ismeretlen portugál műhelyre leltem, amely úttörőként először készített Portugáliában bean-to-bar csokikat. Így természetesen nem jöhettem ki a boltból anélkül, hogy egy dobozkával ne hoztam volna haza portékáikból. A bolt tulajdonosa többek között ezt a táblát ajánlotta nekem, s mivel én szeretem a karakteresebb tanzániai csokikat, ezért végül emellett döntöttem.

A Feitoria műhely tulajdonosai Tomoko Suga, japán divattervező és Fado-énekes illetve Sue Tavares, portugál biológus-geológus. Tomoko 2000-ben járt először ebben az országban, s ekkor szeretett bele a éghajlatába, ételeibe, zenéjébe. Olyannyira, hogy végül itt is telepedett le.

A készítők csokoládé iránti rajongása egy Sao Tomé szigetén tett látogatásuk során kezdődött el. Majd hazaérkezve be is iratkoztak egy csokoládé-készítő iskolába, ahol egyéves képzésen vettek részt, ami alatt igyekeztek megismerkedni a különböző terroirokkal, amelyek jelenleg már számukra is az alapot jelentik munkájukhoz.

A Tanzánia középső részén elhelyezkedő Kilombero völgyből származó kakaóbabok felhasználásával készült csokit a termőhely, az teszi felettébb izgalmassá, hogy spanyol juhtej hozzáadásával készült és 60%-os kakaótartalmú, különleges tejcsokoládé. A világ szakmai elitje a Great Taste Awardon egy csillaggal, az International Chocolate Awardon pedig bronzérmmel jutalmazta a készítők kreativitását.

A két, minikockás, vékony táblákból álló törékeny csokoládé szép vörösbarna színnel és nagyon olvadékony állagával kelti fel a figyelmemet kibontás után. Illatában méz, fahéj érződik.

A szájban talán kevésbé olvadó csoki egyáltalán nem hordozza a juhtejtől várható intenzív ízt (korábban egy cseh táblában nagyon is éreztem az „állatkát”). A magas kakaótartalom a kissé csersavas érzetében azonban jól kifejezésre jut. Szinte alig érezni, hogy tejcsokit kóstolgat az ember. A  textúra kapcsán annyit azért érdemes megjegyezni, hogy könnyen feltapad a szájpadlásra. A falatka közepén még savasság is érződik benne. Az előbbieken túl pici gyümölcsösség és enyhe kávésság is felvillan az ízlelgetés során.

Finom csokoládé, mely számomra állagában és karakterességében marad el kicsit a legkiválóbbaktól, de ettől persze még bármikor tudnék belőle falatozgatni.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Monde du Chocolate, Portugália
50 g/ kb. 8 euro

2018. június 29., péntek

Hölgyválasz


Avagy hölgyek kóstolója, hölgyek boraiból. Szabó Edit (Borsmenta) és jó magam a CsokiLaBor képviseletében már egy ideje tervezgettük, hogy összehozzuk első közös kóstolónkat. Így aztán egy hirtelen elhatározástól vezérelten gyorsan meg is szerveztünk egy laza kis estet üdítő jellegű borok társaságában, a budai Nyitott Műhelyben.
Fotó: Papp Zoltán

Elsősorban a borok iránt rajongó hölgytársainkat invitáltuk a könnyed kóstolóra, de azért férfi társaink is érdeklődtek az általunk kiválasztott, kiváló női borászok készítette vagy menedzselte buborékos nedűk iránt. A borok mellé Finta László, a Nyitott Műhely vezetője és Edit családjának lelkes segítségével apró falatkákat is készítettünk, francia sajtok, olivák, Serrano sonkás dinnye és fűszervajas kanapék formájában.

A borsort úgy válogattuk össze, hogy a lehető legtöbb arcát megmutassuk a szénsavas borok kategóriájának. Kezdtük is rögtön a kóstolást, egy olyan tétellel, ami nem a szokványos behízelgő, bubis borocska.

Rácz Erika, avagy a Sanzon Tokaj Furmint Habzó bora (2017) inkább egy daliás kiállású, szinte már-már szikár alkat benyomását kelti. Ugyanakkor, semmiképp nem az a mogorva típus. Olyannyira nem, hogy végül ez lett az egyik kedvenc az est folyamán. Feszessége, intenzív, de jó arányú habzása, finom seprős krémessége, lendületes savai, a fajtára jellemző gyümölcsei, a 2017-es évjárat kihívásai (fagy, jég, forróság) ellenére is egy nagyon jól strukturált, karakteres bor összbenyomását keltik. Magasra tettük a mércét ezzel a borral.
Fotó: Papp Zoltán
A szintet tartottuk, de merőben más stílusra és bortípusra váltottunk ezután. A következő gyöngyöző borok, enyhébb habzása és kevésbé markáns fajtaválasztása is a könnyedebb irányvonalat képviseli.

Habzó boroknál egyébként 3 barnál nagyobb, míg a gyöngyözőknél 1 és 2,5 bar közötti, a 20 fokon mérhető és elvárható szénsavnyomás. Előbbit dróttal, szalaggal rögzített gombaformájú parafadugó zárja, mint a pezsgőket, utóbbit elegendő csavarzáras üvegben palackozni.

A gyöngyözők sorát az aprócska Pannonhalmi borvidék egy eléggé meghatározó méretű, 65 hektárnyi területtel bíró gazdaságának, a Babarczi Borháznak a Buborczi fantázianévvel ellátott, 2017-es házasítása indította el. A Cserszegi fűszeres és két szülőjének (Irsai Olivér és Tramini) újraegyesülésével elkészített, reduktív bora üde savaival, citrusos-virágos jegyeivel, a termőhelyet halkan a háttérben idéző, meszes kis kesernyésségével, és nem utolsó sorban a palack megjelenésével többeket levett a lábáról. Szép volt, nyári volt, igazán a hölgyeké volt.

Az egri Tóth Ferenc Borászat Gyöngyöző fehér (2017) cuvée bora általam már ismert volt korábban. Nagyon szépen hozta most is a „Leánykák” fajtajellegeit, ti. Leányka, Királyleányka adja e bor vázát, kiegészülve kis Ottonel muskotállyal. A végtelenül elegáns külső mögött, amit a palack láttat velünk, hasonlóan impozáns beltartalom rejlik. Fehér virágok, s a szőlővirág éteressége, a sok-sok mézes illat, a finoman édeskés karakter, a kellemes gyöngyözés, mind-mind nagyon rendben. Ismerjük, szeretjük. Na, de a kakukkfű? Hol bujkált ezidáig? Most, a Leánykától már korábban tapasztalt herbásság egy nagyon új arcát mutatta meg nekem, a fűszeresség jegyében. Nagyon hátul, nagyon elrejtve, de azért mégis ott volt benne. Izgalmas volt, dicsértük ezt is.

Kis csavarral aztán megint becsempésztünk egy habzó bort a sorba, s ismét Tokaj-Hegyalja nemes lankáiról mutattunk be egy gazdag nedűt. Az erdőbényei Préselő Borászat 2017-es Hárslevelűjét kifejezetten intenzív habzás, gyorsan sorjázó buborékok és élénk savak jellemzik. Ahogy csendesedik a pohárban, úgy lép valami teljesen más dimenzióba, mint amit először éreztünk rajta. A mézes-parfümös jellege jó, s jól ismert jegye e fajtának. Mint azt Mészáros Gabriellától, a kis borászat egyik -minket jelenlétével és érdeklődő nyitottságával megtisztelő- tulajdonosától megtudtuk, a borban elrejtettek némi Sárga muskotályt is. S „voilá” kiderül, hogy ez egy nagyon jó döntés volt! Ahogy közösen ízekre szedjük szét a bort, lassan kinyílik, s a Muskotály keltette légáramlatok úgy terítik szét a Hárslevelű mézédes aromáit, hogy közben fehércsoki, vanília, sőt még egy kis cognac is felsejlik benne-bennünk. Első próbálkozás volt ez a habzó bor a pince életében, de reméljük, hogy nem utolsó, mert nagyon ígéretes.

Etyeki Kúria. Ismert, nagy nevű borászat. Na, de mennyire is tudják a kóstolóink, hogy két Frizzante boruk is van már az Etyek-Budai borvidék ezen ikonborászatának? Hamar kiderül, hogy nem ismerték ezeket a borokat. Épp ezért nagy kíváncsisággal fogadták a gyöngyöző testvérpárt.

Nevük  Pláne Frizzante White 2017 és Pláne Frizzante Rosé 2017 (ez utóbbi egyébként abszolút újdonság a pincénél!). A Királyleányka, Zenit, Szürkebarát szőlők gyors feldolgozásával, hűtve, teljesen zárt körülmények között tárolva és lassú szaturálással készült fehér változata bodzás-herbás-aszalt almás, kissé szárító ízeivel picit megosztotta a csapatot, volt, aki imádta és volt aki pedig kevésbé kedvelte.

A Pláne Rosé Frizzante például számomra is egy kicsit jobban eltalált stílust képviselt. Pinot noir, Kékfrankos és Zweigelt jó arányú házasítása. Gyöngyözése talán a legtökéletesebb a sorban. Édeskés, szamócás, puncsos jellege, hosszú lecsengése a lányoknak tetszett jobban. Míg érdekes módon a fiúknak a fehér változat dukált inkább.

Jekl Flóra Il Primo Rosé Frizzante (2017) bora legfőképp mély színével lepte meg kóstolóinkat. Az előbbi halvány rózsaszín megjelenése után, ez már-már „sillerrosé” kategóriának tűnt, ha lenne ilyen, de nincs. Így inkább maradjunk annál, hogy Pinot noirtól és Kadarkától nem megszokott mélységet mutatott a színében. Aztán, ahogy beleszagoltunk a borba, újabb meglepetés következett. Vörösbor-érzete felpezsdítette a már-már lankadó figyelmünket. A szőlőhéj, aszalt szilva, fekete ribiszke, karamell, árnyalatnyi füst aromái a „mainstream” tuttfruttis-nyalókás rosé világtól igen távol állnak. Egyediség, egyéniség a két legjobb szó rá. Kifejezetten hosszú lecsengése pedig még inkább emlékezetessé tették ezt a bort.

Ismét egy éles váltással ugrottunk tovább egy félszáraz fehér gyöngyöző borra. Nehéz volt labdába rúgnia ennek a tételnek az előbbiek után. Kovács Zita Fruska névre keresztelt, játékos, fiatalos, közel 12 grammnyi cukorral bíró bora mégis jól megállta a helyét. Az édesebb borokat kedvelők körében azonnal az élre ugrott. A mátrai Sárga muskotály szőlő ezen trópusi gyümölcsös, licsis, barackos, rendkívül finom gyöngyökkel megáldott bora telitalálat egy nyári estén. Nincs is mit ragozni ezen.

Zárszó következett...volna, de mi még megfejeltük az eddigi élményeket egy nem mindennapi nyerspezsgővel, a Kern Bor és Pezsgőház jóvoltából. Jelena Szavercsenko keze munkáját dicséri ez a 2014-es, mély arany színű Olasz rizling, Rizlingszilváni házasítás. A balatoni szőlők egy különleges olvasata ez a pezsgő. Szárazsága ellenére édeskés-észteres, rizlinges kései jelleg jelenik meg illatában, ízében egyaránt. Gazdag beltartalom, teltség, olajosság, nagyon erős habzás, robusztus karakteresség a fő jellemzői. Aromáit illetően pedig csak a képzelet szab határt, hogy ki mit érez ki belőle: grapefruit, passiógyümölcs, zöld dió, birs, herbák sorjáztak a pohárból. Lehengerlő, s egyben megint csak kissé megosztó tétel. Nem sablonos, az biztos!
Fotó: Papp Zoltán
Az est végén összegeztük, hogy kinek melyik bor tetszett a legjobban. Tudni akartuk, hogy mi a jó stílusirány a bubis kategóriában. Nos, nagyon nehezen választottak a fiúk-lányok, mert mindegyiket kedvelték, így aztán minden egyes bor kapott szavazatokat. A legvégén azért mégis eldőlt a kis házi verseny. A Sanzon Tokaj Furmintjának és Kovács Zita Fruska Sárga muskotály borának, vagyis pont a két végletnek a kiegyenlített győzelme azt mutatta, hogy nem tudunk, s nem is kell következtetést levonni arra való tekintettel, hogy a habzókat vagy a gyöngyözőket szeretjük inkább, illetve a száraz-férfias, vagy az édes-nőies bor áll hozzánk közelebb. Így kedves borászatok, csak egy a biztos, nincs rossz döntés a „bubistílus” kiválasztásakor!

Most szusszanunk egy kicsit és szeptemberben folytatjuk!

2018. április 29., vasárnap

Első borcsoki kóstolónk


Székesfehérváron először mutatkoztunk be. Nagyon izgalmas bor- és csokoládé sort sikerült összeállítanunk, s szerencsére ezt nemcsak mi gondoljuk így.
Ahogy megérkeztek a lelkes érdeklődök, rögtön egy Menakao pörkölt kakaóbabbal sokkoltuk őket. Számomra a madagaszkári kakaóbabok piros bogyós, vörösboros, enyhén savas-kesernyés karaktere finomnak hat ugyan, de a kakaóbabokhoz kevésbé szokottak számára azért ez még erős kezdésnek bizonyult. Sokat segített a helyzeten a Mrs. BEAN márkanévre hallgató, ugyanennek a kakaóbabnak, a szintén madagaszkári csokoládéba burkolt drazséja. Ezt ugyanis már sokkal jobban kedvelték a kóstolók.

Ezzel azonban még koránt sem ért véget a megmérettetésük, hiszen ugyanezen a madagaszkári ösvényen továbbhaladva egy 100 %-os Menakao csokoládét is górcső alá vettünk, csak, hogy teljesen értsük, honnan is indul a csokoládékészítés és hova jut el. Némi cukorral, tejporral, esetleg vaníliával kiegészítve az alap kakaómasszát, hogyan kapunk egy számunkra sokkal lágyabb, behízelgőbb terméket.

Az első borcsoki párosunk már egyöntetű tetszést vont magával. Szerencsére ekkor sikerült újra magunk mellé állítani a vendégeket, akik már kezdték azt hinni, hogy ez az est csupa-csupa nehéz tételből áll majd. Az ábrahámhegyi A’Capella Szőlőbirtok kis fahordóban érlelt 2015-ös, nem kevesebb mint 14,5 %-os alkoholtartalmú, enyhén minerális Olasz rizlingjét kóstoltuk együtt a gyulai Cadeau Cukrászda és Csokoládé Műhely gesztenyés tejcsokoládé bonbonjával. Az eredmény lenyűgöző volt. Kiválóan passzolt a két bor egymáshoz. A gesztenye harsánnyá vált és nagyon hosszú lecsengéssel búcsúzott a páros ízlelőbimbóinktól.

A Csóbor Pincészet 2017-es Zengőjét már az első kortynál megszerették. Virágos illatossága kiemelte az olasz Vanini cég különleges, szicíliai sóval készült 49 %-os, magas kakaótartalmú tejcsokoládéjának karamelles-vajas ízeit. Szerették nagyon ezt a párost is.

A következő viszont már kissé megosztó együttesnek bizonyult. Akik szeretik a málnát, azoknak tetszett a páros is, akik viszont kevésbé, azoknak az erdei gyümölcsözön, amit a Csóbor Pincészet 2017-es érett szamócára hajazó Cabernet sauvignon bora és a Demeter Chocolate rendkívül díszes, liofilizált málnás bonbonja közösen okozott kicsit talán túlzónak bizonyult.

A Tóth Ferenc Pincészet 2015-ös Bikavér Superior bora még fiatalosan lendületes savaival, tanninjaival a Fabric Csokoládé málnás balzsamecettel és tonkababbal készült kubai 75 %-os kakaótartalmú csokoládéjával inkább férfias, határozottan tonkás-fás összbenyomása egyeseket meghökkentett, míg a markáns vörösborokat kedvelők kifejezetten rajongtak érte.

A legselymesebb páros címét talán a Posta Borház 2013-as patinás, fűszeres-szilvalekváros Merlot-ja és a Cadeau Manufaktúra Qaudrat táblás csokijának erre az alkalomra készült, üstben főtt szilvalekváros Grand Cru étcsokoládés, fahéjas tejcsoki krémes bonbonjával nyerte el.

A somlói Jász Laci Zöld veltelini narancsbora önmagában is nagy élményt jelent, de a litván La Naya cég 54 %(!)-os, narancsos-borókás tejcsokijával kifejezetten vibráló, narancsos-grapfruitos, kellemesen édeskés fanyarságban csúcsosodott ki. Számomra ez volt most az est legkülönlegesebb kombinációja.

S ami mindenkinek egyöntetűen ízlett, az természetesen a desszertborunk volt. A Palkó Pince Szent Erzsébet bora, aszúk világát idéző, de annál talán kevésbé botrítiszes karakterű,  trópusi gyümölcsökben, birses, túlérett jegyekben gazdag és mintegy 177 g cukorral bíró bora levett mindenkit a lábáról. Ehhez egy újabb kis játékot találtunk ki. Egy passiógyümölccsel, ánizzsal és dióval készült rendkívül gazdag ízvilágú, de kissé édeskés Cadeau étcsokoládés bonbonnal és a korábbi Menakao 100 %-os csokoládéval kóstoltuk. Nos, nekem ez utóbbival alkotott harmóniája azért tetszett kicsit jobban, mert nagyon szépen lekerekítette a csoki kesernyésségét. Ugyanakkor teljesen megértettem azokat, akik a bonbonnal tartották jobbnak a párosítást, ugyanis általa pedig egy igazi trópusi gyümölcskosár rajzolódott ki elménk íztérképén.

Jól sikerült a start. Reméljük hamarosan folytatjuk is a kóstolókat Székesfehérvár hangulatos kis belvárosában!

2018. április 26., csütörtök

Mátra a Grandban...


Szakadó esőben értem haza a három mátrai borász Grand Radovin kóstolójáról. Ez csöppet sem zavart, mert olyan derűs voltam, hogy ezen az időjárás mit sem változtatott. De hiányzott már, egy ilyen laza, beszélgetős, nem rohanós, kellemes kis kóstoló!

Kíváncsi voltam a Mátrára, a borokra, s kíváncsi voltam a fiúkra. Igen, a fiúkra is, hiszen Major Leventét és Benedek Pétert még az egyetemről ismerem. Évek óta nem találkoztunk. Kedvelem, tisztelem őket és munkájukat. Ludányi Balázzsal korábban még nem nagyon találkoztam, de ő is ügyesen „beállt a sorba”, ami a nyitottságot illeti, így vele is hamar megtaláltam a közös nevezőt.

Letisztult, nem hivalkodó borok kerültek a poharakba, őszinte szavak kíséretében. Tetszett, hogy egyikük sem akarta túllicitálni a másikat, vagy épp más borvidékekkel versenyre kelni. Boraikat abszolút a helyükön kezelik és értékelik.

Három borász három stílusa rajzolódott ki előttem a borok és a beszélgetések kapcsán. Ami viszont egységes volt, az újító és megújuló szándék. Ki így, ki úgy.

Péter a harmóniára törekszik, mind fehér-, mind vörösboraiban. Igyekszik semmit sem túlzásba vinni, csak annyit és azt ad a borokhoz, ami feltétlen szükséges az egyensúly végett. S habár a szőlészkedés-borászkodás-marketingelés mágikus, egy személyben lehetetlennek tűnő hármasával is megbirkózik, még állattartásba is kezdett az elmúlt években, hogy biztosan ne unatkozzon.

Balázs szívesen dolgozik régi, vagy új, de ritka fajtákkal, lásd például a Laskaszőlőt, vagy a Pannon frankost is felkarolta. Az utóbbit legkedvesebb Kékfrankos, Cabernet franc házasítása mellé kis fűszerként szán.

Levente pedig egy olyan egyéniség, akinek az újító szándéka a tradicionálishoz, de mégsem a konvencionális technikákhoz való bátor visszanyúlást és merész próbálkozásokat jelenti. Spontán és hosszan erjeszt, érlel. Ha kell (mert úgy érzi), hosszan tart héjon, ha kell, akkor a finom seprőt macerálja, mert úgy látja, hogy ez jó (bár nem úgy érzi). Útkeresésben van, s ezt vállalja is...

A Mátrai borvidék e lelkes fiataljaiban talán a közös pont, hogy mindhárman természetközeli gazdálkodást folytatnak a szőlőben. A varázslás nem az ő asztaluk, de a szőlő és a bor tisztelete mindenképp. Levente és Balázs szigorúbb e tekintetben, hiszen ők teljesen organikus gazdálkodásban gondolkodnak, Péter viszont az AKG-program elvárásainak megfelelve integrált növényvédelmet folytat a szőlőben.

Levente borai egy az egyben Abasár lenyomatai. Az andezit, andezittufa, piroklasztit vulkáni törmelékes kőzetek ásványos jellege nem uralkodóan, csak szépen a háttérben mozogva kíséri végig minden tételét, különösen a fehérborait. 

A Sár-hegy Cibike aldűlőjének két különböző módon iskolázott Olasz rizlingjét, a könnyedebb Szentanna és a fajsúlyosabb Saár borokat mutatta be elsőként a 2015-ös évjáratból. (Csak így zárójelben jegyezném meg, hogy ötvenéves szőlők gyümölcse ez a rizling). A módszeres battonage-nak (eleinte napi, heti, majd ritkább felkeverésnek) alávetett tétel számomra jelen állapotában kissé karakteresebbnek, emlékezetesebbnek hatott. (Ebben azért a fiatal hordók is szerepet játszottak, amelyekben e bor érlelődött, hiszen általuk még egy plusz színt kapott.) Ugyanezen évjárat Rajnai rizling borának cukorkás-virágos illata után olyan élénk savakkal, citrusokkal megáldott korty következett, amely nagyon meglepett.

A 2016-os Irsai Olivér volt talán a kóstoló legkülöncebb tétele. A 24 órás héjon tartás (ha nem kóstolom, el sem hiszem) nem ölte meg a bort. A szappanosság határán lebegő, de még éppen mértéket tartó, kissé rózsaolajos aromájú, már-már narancsboros stílusjegyeket hordozó bor biztosan sok port kavar még (amíg el nem fogy).

A vörösborok, a Pusztaparlag Kékfrankos 2014-es és 2012-es évjáratának borai zárták Leventénél a sort. A fiatalabb meggyessége szépen kidomborodott, de picit éreztem benne a 2014-es évjárat küzdelmeit is. A 2012-es teltsége, annak ellenére, hogy nem túl magas az alkoholja, 13 %-os, mégis intenzitásról árulkodott. Egy 90 napig volt héjon, a januári préselés után pedig két évig kis fahordóban pihent. Csokoládés, rumos, kókuszos ízei a fajta karaktere mellett is egyensúlyban maradtak a savval, tanninnal egyaránt. Röviden szép!

Péternél érdekességszámba ment (legalábbis nekem, aki a zárási módokból diplomáztam, s anno a csavarzár még gyerekcipőben járt), hogy abszolút elfogadó a csavarzárral kapcsolatban és bármely boránál szívesen használja, ha ez kell ahhoz, hogy megőrizze a borok mentességét a dugóíztől. Kihangsúlyozta, hogy számára ez nagyon fontos, így még vörösborait is azzal palackozza. Ami régen elképzelhetetlen volt, ma már nem is meglepő.
Epreskert Sauvignon blanc-ja a 2017-es évjáratból azonnal „megvett”. Nem szeretem ezt a fajtát. Kifejezetten technológiai bornak tartom. Az esetek többségében a fajélesztő harsonáit lehet csak kihallani belőle, méghozzá nagyon élesen. Péter bora viszont nem az agresszív bodzavirágos uralomról szól, hanem a virágszirmok mellett teret enged a trópusi gyümölcsös, édeskés tónusoknak is. Nagyon jól balanszírozott bor!

A 2016-os Epreskert Chardonnay 13,5 %-os alkoholtartalmával, a maga seprős, kis fahordós karakterével egy igazi masszív borocska. A könnyed, gyümölcsös-zöld almás, ananászos Chardonnay-n szocializálódott lelkemnek túl kraftos ez a bor (legalábbis a mi szőlőnk bora inkább az előbbi), de mindenképp azt kaptam, amit vártam és megszoktam, Péter ezen borától, a nagyon jó minőséget.

A két 2016-os vörösbora egyértelmű fajtajelleget hordozott. A Pinot noir bőrös-földes jegyei mellett még kis fás füstösség is fel-fel villant (pedig azt nem látott a bor). Lekváros-málnaszörpös vonala kifejezetten tetszett. A hat napig héjon tartott, 40 %-ban fahordóban érlelt Kékfrankos a kiegyensúlyozottság mintapéldánya. Illatban kis csokis-kakaós érzettel indult, majd ízben pedig a fűszerességet éreztem inkább.

Balázs boraira átkanyarodván, egy klasszikus, jó ivású Birtokborral kezdtünk. Fehér házasítás, amiben az enyhén préselt szőlők leve koncentrálódik. A fehér szőlőinek színmustja a fajtaborokba kerül. A harmadik frakciót, a préselés levét már nem használja saját boraihoz.

Szürkebarátja az egynapos héjon tartás eredményeként egy árnyalattal mélyebb fehér társainál, s egy picit szárítóbb is a lecsengése, de így is kellemes. A Fáy-domb dűlőjének nedűje egy olyan sárgaagyagos-löszös területről kapta nevét, amelynek minden báját hordozza ez az ad hoc jelleggel létrehozott házasítás, amelynél csupán egy dolog jutott eszembe „Na, igen, megjöttünk.” A Hárslevelű-Szürkebarát-Sárga muskotály trió nagyon kifinomult ízvilágú. A muskotály virágos-rózsás aromái, a Szürkebarát gyümölcsössége és a végén a hársmézesség nagyon izgalmasan összecsengett a kortyban.

A 2015-ös Kékfrankos pedig a fehér borok utáni magas mércét további szintre emelte. A Szekszárdot idéző, meleg-simogató illatokat követően zamatban egy az északiasabb stílusjegyeket magán hordozó visszafogott, hűvös elegancia jellemezte a bort. Nagyon érdekes volt ez a fajta kettősség egy borban, de mégsem az jutott róla eszembe, hogy diszharmonikus lenne, hanem inkább a vibráló jelleg, az élénkség és a frissesség.

Az est tanulsága ismét megerősített abban, hogy a Mátrából még a magasabb alkoholtartalmú borok is egészen elegánsnak hatnak. Ahogy Péter fogalmazott: „Ezt tudja a Mátra”. Nem terjengősek, nem nehézkesek, nem robusztusak még a nagy testű boraik sem. Bevallom, én pont ezt és pont így szeretem!