Székesfehérváron először mutatkoztunk be. Nagyon izgalmas
bor- és csokoládé sort sikerült összeállítanunk, s szerencsére ezt nemcsak mi gondoljuk
így.
Ahogy megérkeztek a lelkes érdeklődök, rögtön egy Menakao
pörkölt kakaóbabbal sokkoltuk őket. Számomra a madagaszkári kakaóbabok
piros bogyós, vörösboros, enyhén savas-kesernyés karaktere finomnak hat ugyan,
de a kakaóbabokhoz kevésbé szokottak számára azért ez még erős kezdésnek
bizonyult. Sokat segített a helyzeten a Mrs. BEAN márkanévre hallgató,
ugyanennek a kakaóbabnak, a szintén madagaszkári csokoládéba burkolt drazséja.
Ezt ugyanis már sokkal jobban kedvelték a kóstolók.
Ezzel azonban még koránt sem ért véget a megmérettetésük, hiszen
ugyanezen a madagaszkári ösvényen továbbhaladva egy 100 %-os Menakao csokoládét is
górcső alá vettünk, csak, hogy teljesen értsük, honnan is indul a csokoládékészítés
és hova jut el. Némi cukorral, tejporral, esetleg vaníliával kiegészítve az alap kakaómasszát, hogyan kapunk egy számunkra sokkal lágyabb, behízelgőbb terméket.
Az első borcsoki párosunk már egyöntetű tetszést vont
magával. Szerencsére ekkor sikerült újra magunk mellé állítani a vendégeket,
akik már kezdték azt hinni, hogy ez az est csupa-csupa nehéz tételből áll majd.
Az ábrahámhegyi A’Capella Szőlőbirtok kis fahordóban érlelt 2015-ös, nem
kevesebb mint 14,5 %-os alkoholtartalmú, enyhén minerális Olasz rizlingjét
kóstoltuk együtt a gyulai Cadeau Cukrászda és Csokoládé Műhely gesztenyés
tejcsokoládé bonbonjával. Az eredmény lenyűgöző volt. Kiválóan passzolt a két
bor egymáshoz. A gesztenye harsánnyá vált és nagyon hosszú lecsengéssel
búcsúzott a páros ízlelőbimbóinktól.
A Csóbor Pincészet 2017-es Zengőjét már az első kortynál
megszerették. Virágos illatossága kiemelte az olasz Vanini cég különleges, szicíliai
sóval készült 49 %-os, magas kakaótartalmú tejcsokoládéjának karamelles-vajas
ízeit. Szerették nagyon ezt a párost is.
A következő viszont már kissé megosztó együttesnek
bizonyult. Akik szeretik a málnát, azoknak tetszett a páros is, akik viszont
kevésbé, azoknak az erdei gyümölcsözön, amit a Csóbor Pincészet 2017-es érett
szamócára hajazó Cabernet sauvignon bora és a Demeter Chocolate rendkívül
díszes, liofilizált málnás bonbonja közösen okozott kicsit talán túlzónak bizonyult.
A Tóth Ferenc Pincészet 2015-ös Bikavér Superior bora még
fiatalosan lendületes savaival, tanninjaival a Fabric Csokoládé málnás balzsamecettel
és tonkababbal készült kubai 75 %-os kakaótartalmú csokoládéjával inkább
férfias, határozottan tonkás-fás összbenyomása egyeseket meghökkentett, míg a
markáns vörösborokat kedvelők kifejezetten rajongtak érte.
A legselymesebb páros címét talán a Posta Borház 2013-as
patinás, fűszeres-szilvalekváros Merlot-ja és a Cadeau Manufaktúra Qaudrat táblás
csokijának erre az alkalomra készült, üstben főtt szilvalekváros Grand Cru
étcsokoládés, fahéjas tejcsoki krémes bonbonjával nyerte el.
A somlói Jász Laci Zöld veltelini narancsbora önmagában is
nagy élményt jelent, de a litván La Naya cég 54 %(!)-os, narancsos-borókás
tejcsokijával kifejezetten vibráló, narancsos-grapfruitos, kellemesen édeskés fanyarságban
csúcsosodott ki. Számomra ez volt most az est legkülönlegesebb kombinációja.
S ami mindenkinek egyöntetűen ízlett, az természetesen a
desszertborunk volt. A Palkó Pince Szent Erzsébet bora, aszúk világát
idéző, de annál talán kevésbé botrítiszes karakterű, trópusi gyümölcsökben, birses, túlérett
jegyekben gazdag és mintegy 177 g cukorral bíró bora levett mindenkit a
lábáról. Ehhez egy újabb kis játékot találtunk ki. Egy passiógyümölccsel,
ánizzsal és dióval készült rendkívül gazdag ízvilágú, de kissé édeskés Cadeau étcsokoládés
bonbonnal és a korábbi Menakao 100 %-os csokoládéval kóstoltuk. Nos, nekem ez utóbbival
alkotott harmóniája azért tetszett kicsit jobban, mert nagyon szépen
lekerekítette a csoki kesernyésségét. Ugyanakkor teljesen megértettem azokat,
akik a bonbonnal tartották jobbnak a párosítást, ugyanis általa pedig egy igazi
trópusi gyümölcskosár rajzolódott ki elménk íztérképén.
Jól sikerült a start. Reméljük hamarosan folytatjuk is a
kóstolókat Székesfehérvár hangulatos kis belvárosában!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése