2014. január 5., vasárnap

Csokoládia Uganda

Csokoládia prémium táblás csokoládéi közül most egy különleges, kevésbé ismert országból, Ugandából származó kakaóbabokból készült, dél-afrikai csokoládét választottam.

A csomagolása az ismert csokoládiás logóval ellátott, bekukkantásra lehetőséget adó, középmélybarna dobozka. A nélkül, hogy kibontanánk a csokit, már látszik, hogy elég mély színű. Ha megszabadítjuk „birodalmi” jelképeitől és szemügyre vesszük, szép fényes, sima felületű, mély, de nem fekete, inkább vöröses barna színű, törhető kockákra osztott tábla kerül szemünk látókörébe.

Kézben olvadékonyabb, mint a fogaink között. Jól roppan, de valahogy mégis kemény, talán kicsit vastag a tábla.

Illata finoman füstös, kellemesen dohányos. Íze is hasonló, de kiegészül a kávé, a föld, az avar zamataival. Savai, csersavai határozottak, markánsak.

Lecsengése hosszú, intenzíven kakaós. Nem egy könnyen emészthető, inkább azt mondhatjuk, hogy ütős csoki, ez persze a 80 %-os kakaótartalomnak is köszönhető. Azoknak ajánlanám, akik igazi étcsokirajongók. Én kifejezetten szeretem a karakterét, de az a veszély nem áll fenn, hogy egyszerre elpusztítok egy táblát belőle. Apránként adagolom, kis dózisokban és élvezem a jellegzetes ízeit.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Csokoládia
                         Ráday úti Csokibolt
100 g/ 990 Ft

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése