2012. július 2., hétfő

Zotter Bergkäse Walnüsse Trauben

Ausztria csokoládé „manufaktura-gyára”. Ez elsőre ellentmondásnak tűnik, de a Zotterra jellemző léptékek (elég csak arra gondolni, hogy kb. 150 féle csokoládét készítenek) inkább a gyárra emlékeztetnek, ugyanakkor egy kézműves műhely igényességével válogatják meg az alapanyagokat, legyen szó a kakaóbabról, vagy a töltelékekről. Termékeik jórészt bio és faitrade összetevőkből állnak.

A marketingjük is abszolút tudatosságra vall, az Andreas H. Gratze által tervezett néha egészen meglepő csomagolásaik pedig kellően figyelemfelkeltők ahhoz, hogy legalább egyszer megkóstoljuk a paletta egy-egy termékét.

A Bergkäse Walnüsse Trauben csokoládé, egyike a kézzel készültek sorozatának. A szintén Gratze által tervezett és monogramjával is fémjelzett csomagolás egyszerű, zöldes színe és kislányos rajza viszont pont nem a legfeltűnőbb példa. A papírborítás belső részén is olvashatunk néhány információt a csokoládéról és magáról a cégről.

Ez a bean-to-bar (babtól a tábláig) csokoládé 60 % kakaótartalommal bír, emellett pedig olyan összetevői vannak a nevében is szereplő hegyisajt, dió és mazsola mellett, mint a Mascobado nádcukor (a Fülöp-szigetekről), az almabalzsamecet, a grappa, a „Bird’s eye” chili (egy délkelet-ázsiai chiliféleség, amit többnyire madarak terjesztenek, innen kapta a nevét), a só és a vaníliadarabok. Felsorolni is nehéz, nemhogy detektálni a csokoládéban, azért persze én megpróbáltam.

Kibontva a csokoládét egy hullámos felszínű, „masszív” csokoládétábla kerül elő, ami inkább hasonlít valami giganagy bonbonra, mint csokira. Közepesen intenzív szín, selymes, de nagyon olvadékony tapintás jellemzi. Eltörve nem roppan élesen, de egy szép vékony kéreg veszi körül a tölteléket.

Illata leginkább a sajtosságot mutatja, kissé animális, de nekem tetszik ez. Később előkerült a mazsola illata is (nem hiába, hiszen egészben bújik meg a töltelékben). Ahogy tördelem a darabokat, a kéreg eléggé gyorsan hullik szét, illetve le a töltelékről.

Ízben a csokoládé finom, de a tömény töltelék mellett nehezen érvényesül. Hogy mit lehet benne érezni? Foltokban jönnek az ízek és az összetevők is, hol a sajt, hol a mazsola, néha sportszeletes rumosság, néhol a dió, helyenként a chili (bár én ezt csak halványan véltem felfedezni benne). Kicsit az összbenyomásba egy savanykás vonal is be-bevillan, talán a balzsamecet révén?! A lecsengésben pedig egyértelműen diós, ez a rész a legjobb.

Kavalkádos, exhibicionista csokoládé, amely nem rejti véka alá, amit tud. Lehet, hogy ez sokaknál kiüti a biztosítékot, nekem mégis ízlett. Szerencsére az édessége nem dominál, pont jó.

Minőség: nagyon jó

Megvásárolható: Csokoládénet
70 g/ 1210 Ft

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése