Sok Kocka Csoki

A két hónappal ezelőtt indult KockaCsoki Manufaktúránál zajlik az élet. Rengeteg megrendelésük van és az eddigi egy fő autista alkalmazottuk után hamarosan csatlakozik még két autista „tanonc” is a csapathoz.

A kezdeti lépések nehézségei után (divatos dolog manapság csokit készíteni, de javaslom, aki csokikészítésre adja a fejét, kérdezze meg előtte őket, hogy mennyi akadállyal kell megküzdeni, míg az ember eljut a céljához!), mára egy egész szép kis repertoárt sikerült kialakítaniuk. Számos ízben kaphatók termékeik. A jelenlegi kínálaton „gyorsan végigszaladtam” én is.

A következő ízeket kóstoltam (a csokik nevét a könnyebbség kedvéért kicsit leegyszerűsítettem, de a lényegen nem változtattam).

Fehércsokoládé alappal: (elég édes, 33 %-os kakaóvajtartalmú fehércsoki)

Aszalt szilva-fahéj: A Nyírségben készült szilva aszalványt önállóan kóstolva, igencsak száraznak és keménynek bizonyult, de csokiban kiváló. Sőt, ebben a fehércsokiban még inkább az. Jó arányú a savasság, a fahéj kesernyés-édeskés íze és a fehércsoki édessége. Hmmm!

Kardamomos: jól érződik már illatában is a kardamom. Azt gondolom, hogy jól illik ehhez a fehércsokihoz, de nem elég átütő benne a fűszer, így hamar átveszi helyét a számban a fehércsoki édes-tömény jellege.

Bourbon vaníliás: őszintén szólva, ez talán a leggyengébb kombináció, mert a fehércsoki egyébként is vaníliás ízeit, a Bourbon tovább fokozza, ami viszont az összhatását még inkább az édesség felé tolja.

Hello Kitty: azaz valódi nevén Ribiszkés fehércsokoládé. Vegetális-vajas illata intenzív. Ízében a ribiszke a dominánsabb. Nem rossz, de nem olyan emlékezetes, mint az első.

Kandírozott narancsos: ez mindenképpen jó ötlet, mert a narancs savassága felülírja a fehércsoki édességét, ezáltal egy hosszú, kellemes érzet marad e csoki után az ízlelőkéimen.


Tejcsokoládé alappal: (édes, de jó arányú, 34 %-os tejcsokoládé)

Gyömbéres: illatában kicsit pirított magvas és persze gyömbéres. Ízében a gyömbér pompás, jól eltalált mennyiségben került bele. Talán egy kis kandírozott citrussal még izgalmasabb lett volna az összkép, de így is finom.

Aszalt kajszis: barackpálinkás (jó!) illata van. Ehhez a tejcsokihoz igazán passzol a kajszi. A készítők alig akarták ezt megkóstoltatni velem, mondván, hogy annyira triviális, egyszerű ez a csoki, pedig közben nagyon is jó.

Fahéjas: ezt az igazán édesszájúaknak javasolnám. Amíg a fehércsoki mellett még érvényre tud jutni a fahéj, itt már kevésbé, ettől persze jó ízű, de nem ejt rabul.

Karamelles: intenzív illat és íz, benne a karamell a meghatározó (minő meglepő). Aki a régi karamellkockát szerette, az imádni fogja ezt. A csoki már a színében sem jut olyan szinten érvényre, mint a többinél, lévén, hogy kicsit a karamell miatt halványabb. Illatban-ízben pedig csak éppen, hogy hozzá adja a kakaósságot a karamellhez, létrehozva a megfelelő és kívánt ízvilágot.

Pisztáciás: a karamellizált pisztácia darabok intenzíven pirítottak, kicsit talán el is veszik maga a pisztácia zamata, pláne a csokoládéval egy kalap alatt. A csokit viszont ki-avagy felemeli a pisztácia.

Indiai fekete sós: eddig a látványról nem beszéltem, mert alapnak vettem, hogy mindegyik „kocka” megfelelő felülettel és megjelenéssel bírt. Ennél a csokinál viszont nem lehet szó nélkül elmenni a mellett, hogy a fekete szénszerű darabkákkal megszórt csokoládé talán egyesek számára meglepően néz ki. Nekem tetszik ez a feketés színvilág. A láva só magas széntartalmának köszönheti ezt a sötét színt. A csokiban érdekesen működik. Amikor sikerül egyenlő arányba hozni vele, akkor kitűnőek együtt, de amint a sós rész kerül a nyelvünkre, azonnal az lesz a meghatározó és a mégoly lágy karakterű só is übereli az utána jövő tejcsokit.

Étcsokoládé alappal: (kicsit vegetális, 53 %-os csokoládé)

Bio kókuszos: ahogy már többször írtam, a kókusz a gyengém. A biokókuszforgácsot marékszámra szoktam majszolni. Ilyen „chips” került e csoki fonákjára is. A mennyiséggel nem volt baj, de még így sem tudta felülmúlni az étcsoki vegetális, kissé kesernyés ízét. Fura ezt írni, de e csokinak a vége a legjobb, amikor a csoki már alig, de a kókusz még erősen érződik!

Szegfűszeges: hűha, ez aztán az intenzitás! Dől a szegfűszeg, illatban és ízben egyaránt. Még e határozott karakterű csokit is sikerült két vállra fektetnie ennek a fűszernek. A középkorban szokás volt a szegfűszeggel illatosítani az emberek száját (pár szemet elrágcsálva meg is volt a szájfertőtlenítés). Na, amikor el kezdtem szétrágni ezt a csokit, rögtön ez jutott eszembe...A készítők becsületére legyen mondva, hogy e terméket most futtatják ki, mert ők is érzik, hogy ilyen formában eléggé merész. Próbálnak rajta finomítani (nem lesz könnyű.)

Tökmagos: illata vegetális, akárcsak a falat zamata. Egész jó együtt a tökmag és ez a csoki. Én még többet és aprítva tennék bele a tökmagból, mert az egész magvak csak pillanatnyi hatást tudnak kifejteni, aztán már illannak is tova.

Áfonya-chili: ez a páros nem jutott volna eszembe, de azt kell mondjam, hogy a bátorság meghozta gyümölcsét, mert bár én nem szeretem, ha csíp a csoki, de a vörös áfonya révén még azt is sikerült elérni ezzel az étcsokival, hogy azt mondjam „ízlik”. Ez az eddigi chilisekre (amikkel meggyűlt a bajom) kevésbé volt elmondható.

Kakaóbabtöretes: jól álcázott a beltartalom (bár a matt szín kicsit árulkodik arról, hogy valamiben más ez, mint egy sima étcsoki). Alig látszanak a kis darabkák. Szétharapva a kockát viszont annál inkább! Kiegyenlített a párharc. A csoki és a kakaóbabszemcsék együtt, felváltva jelennek meg, hogy aztán hosszan boldogítsák a kóstolót.

Santo Domingo kandírozott citrommal, naranccsal: szándékosan hagytam e csokit a végére. A Santo Domingo csokik gyümölcsössége ihlette ezt a „házasítást”. Valóban jó az irány. Klassz a citrusok jelenléte e csokiban, de néha kicsit az az érzésem, miközben a falatkákat rágcsálom, hogy a citrusok önálló életet élnek és a csoki is. Megint csak a lecsengésben teljesedik ki igazán az összetevők egységes egésze.

A kínálat, láthatjuk, bőséges. Az útkeresés kellős közepén csöppentem bele a Kocka-világba, ez is látszik. Amin talán még tudnak fejlődni, az a csokoládék komplexitása. Ez persze nem jelenti azt, hogy millió dolgot kéne egy csokiba pakolni, hanem inkább azt, hogy az alapanyagok változatosak legyenek, úgy, hogy az alkotók elemek viszont jól passzoljanak a csokialaphoz és fordítva.

A harmónia megtalálása a legnehezebb, pláne, hogy, ami nekem harmonikus, az lehet, hogy a másik embernek már nem az. Ez a szépsége e szakmának, amelynek szerves része a folyamatos kóstolgatás, fejlesztgetés még a haladók esetében is!

Legnagyobb örömömre kicsit én is részese lehettem ennek a munkának és remélem, hogy tudtam is néhány gondolattal segíteni!