Nem szeretem a fehércsokit.
Ennek ellenére azért persze mindig megkóstolom a „fehéreket” is, mert ki tudja,
milyen kincset rejt éppen az adott dobozka. Már több ízben (mindkét értelemben)
is sikerült rátalálnom olyanokra, amik kifejezetten finomnak bizonyultak. Ami
az eddigi tapasztalataim alapján egyértelműen megállapítható, hogy a fahéj
nagyon jól passzol a fehércsokihoz, de persze önmagában ez nem elég, kell, hogy
az alapanyag is jó minőségű legyen.
Ez a termék a relatíve magas
tejtartalmú ún. Velvet White fehércsokoládé alappal készült. A különlegessége
pedig az, hogy az ünnepi fűszerünk, a fahéj mellett még citrommal is
megbolondították a Fabric műhely szorgos kezei. Hm, és milyen jól tették!
A fahéjtól halvány barna külsőt
öltött „csipketábla”, ahogy előbújik az (új küllemű) csomagolásából azonnal
levesz a lábamról. A citrom illata szinte láthatóan hömpölyög kifelé a
tasakból. A fahéj és a tejesség csak ezután próbál teret nyerni magának.
Nem olyan olvadékony, mint egy
átlagos fehércsoki, ami ezúttal előnyt jelent. Érdekes, hogy a szájban először
az előbbi másodhegedűst a tejességet lehet érezni, aztán jön a citrus és csak
harmadsorban a fahéj.
A legvége viszont kimondottan
jól esően és nagyon hosszan fahéjas. A fehércsokikra jellemző émelygős
édességnek nyoma sincs. Persze azért érződik egy kis töménység ennél a csokinál
is, de, ha például egy illatos fehér bort kortyolgatunk hozzá, akkor egy
szempillantás alatt elfogy az egész tábla, anélkül, hogy úgy érzenénk
eltelített bennünket. Borokkal, pezsgőkkel nagyon kellemes összhatást mutat, de
önmagában is az egyik legjobb fehércsoki, amit az utóbbi időben kóstoltam.
Minősége: kiemelkedő
Megvásárolható: Fabric Csokoládé
85 g/ 1380 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése