Őszintén szólva örültem a meghívásnak, mert azt gondoltam, hogy eljött az ideje jobban megismerni a Lenkey-borokat. Korábban egyszer ráfutottam egy gyengébb borra tőlük és bevallom ez a negatív élmény maradt meg bennem a pincészettel kapcsolatban. Kíváncsiságom a borokat illetően ehhez mérten elég nagy volt ahhoz, hogy részt vegyek a kóstolón. Elvégre egy borból nem lehet megítélni senkit!
Miután Lenkey Géza mindenkit személyesen üdvözölt a belépéskor, próbáltam helyet találni az érdeklődőkkel megtelt bárban. Ahogy elfoglaltam a helyem, máris ott termett az első bor a poharamban. Láttam, mindenki vadul forgatja és kóstolgatja a bort, így tettem, hát én is.
A kvázi „welcome drink”-nek szánt borocska jó választásnak bizonyult, a program nyitányaként. Néhány nem tipikus tokaji, és talán nem is mindennapi szőlőfajták alkotják a Korai örömök névre keresztelt 2011-es bort. Zengő (Ezerjó x Bouvier), Zenit (Ezerjó x Bouvier), Cserszegi fűszeres (Irsai Olivér x Tramini), Ottonel muskotály (ennek a szülei bizonytalanok), Zalagyöngye (Eger 2 x Csaba gyöngye) és egy kis Furmint is jutott bele, hogy azért helyre álljon a rend. A névválasztás találó, utal e fajták zömének koraiságára, utal a bor sorban kivívott első helyére és ki tudja még mire...
A fajtákból adódik a könnyed virágos illatokkal, pemetefűcukorkás ízekkel megáldott jelleg és a Furmintnak köszönhető élénk savkészlet. Jelentem ezzel a kóstoló elindult!
Miközben mi minden szakmaiságunkkal felvértezve analizáltuk a borokat, Géza kitűnő érzékkel diszkréten (hagyott minket kibontakozni), de mégis határozottan (érthetően és céltudatosan) mesélt nekünk a pincészet múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatban.
A Lenkey Család Szőlészete és Pincészete 1999-ben kezdte meg pályafutását. Az előbbi nem kifejezetten hegyaljai fajták csupán minimális mennyiséget képviselnek fajtaválasztékukban, természetesen ennek gerincét inkább a Furmint, Hárslevelű és a Sárga muskotály adja.
A szőlőterületek mintegy 10 hektárra rúgnak, ami azért valljuk be, nem kevés. Az ültetvények Mád és Bodrogkeresztúr környékén találhatók. Korposd, Holdvölgy, Úrágya-Köves, Kishegy, Vilmány, Bomboly és Hegyfarok dűlők nedűi kerülnek immár közel 15 éve hordóba. Méghozzá nem is akármilyenbe, zempléni tölgyfába.
A család 2001-ben elvesztette a legfőbb összetartót, az édesapát, aki ennek az egész pincészetnek a mozgató rugója volt. A három testvér ezt követően úgy döntött, hogy az apa nyomdokaiba lépve beteljesítik vágyát és felvirágoztatják a birtokot.
Ma céljuk, hogy a viszonylag nagy terület ellenére is megmaradjanak „kicsik”. Ez talán furcsán hangzik első hallásra, de miről is van szó? A szőlőket úgy művelik, hogy 20 mázsa, de még a legjobban terhelt szőlőről is csak maximum 40 mázsa termést szüretelnek. A zöldmunkákat időben, megfelelően elvégzik, gyomirtó, rovarölő és felszívódó szereket nem használnak. A pincében pedig a természetes élesztőflórára bízzák boraikat. Nem savaznak (egy ilyen kiváló termőhelyen minek is kellene), nem is bontanak direktbe almasavat. Vagyis inkább a kisüzemi, sok munkával és törődéssel járó utat választják.
Ahogy haladunk előre a borok kóstolgatása közepette, egyszercsak megpillantok egy gyönyörű pincét a kivetítőn (mert az előadás közben még az is volt!). Rá is kérdezek gyorsan, hogy mekkora ez a pince. Kiderül, hogy egy hétágúról van szó. Na, ezt be is véstem a memóriámba. Hosszú idő után újra szeretnék visszatérni Tokajba, ezúttal egy igazi nagy bor-, de talán még inkább pincetúrát szervezve. Úgyhogy a Lenkey-pincébe biztosan menni fogunk!
Nem volt korai az örömünk az első bor kapcsán, mert jött is mindjárt a második meglepetés, Korai örömök 2010 formájában. Ez összetételében hasonló az előzőhöz, kivéve a Furmintot, ebben az évben ugyanis nem volt szükség a savgerincre, az illatos fajták is hozták rendesen. Ennek ellenére már szép, érett savakat érezhettünk ebben a borban. Nagyon izgalmas illatok, citromfű, kamilla és ízek jellemezték. Az érett alma íze jutott róla eszembe. Lesz még egy Korai öröm a sorban, de ennél a bornál meg kell jegyeznem, hogy az első három úgymond „mindennapok borából” (Géza nevezte így) nekem ez ízlett a legjobban.
A 2009-es Korai öröm már hordozott egy kis füstös palackos bukét, ami valahogy nem passzolt az ízéhez. A zamatai jobban meggyőztek, herbák és alma jellemezte ezt a bort is. Olajosan, de nem lustán mozgott a pohárban és még mindig karakteres savakkal bírt.
A következő két Furmint és Hárslevelű házasítás megint csak okozott egy kis meglepetést. A 2011-es Fecsegő egy pillanatra megrémített, mert jellemző volt rá a csavarzáras fülledtség, de aztán fokozatosan kinyílt és előbújtak a bor szép aromái is, egy kellemes hársmézes vonal vezette végig a bort a Furmint markáns savaival karöltve.
Az élet szép 2011 jött ezután. El is hittem az üzenetét, mert tényleg szép! Az előzőhöz hasonlóan 80 % Furmint 20 % Hárslevelű, de egy hónappal később szüretelve. Micsoda különbség! Nem intenzív a bor, nem akar meggyőzni, nem akar lehengerelni, egyszerűen csak szép. A fajták nagyon jól kijönnek belőle, harmónikus. A pici (10 g/l) cukor a savakkal oly mértékben összeforrt, hogy szinte nem is érezzük őket külön-külön. Zöldalma és virágok, finomság és elegancia. Ennyi és nem több ez a bor, de mégis ezt szívesen kortyolgatnám akár nap mint nap is. (Csak így jegyezném meg, hogy ez a bor egy magnumpalackban tengeti életét, bárcsak minden magnum ilyen lenne!)
Vettünk egy mély lélegzetet és a könnyedek után belevetettük magunkat az igazi „nagyágyúk” világába. Elsőként érkezett a 2007-es Sárga muskotály. Titka, még a szüret évében palackba bújtatták a borát és 5 évig szunnyadt az egyik pinceágban, mielőtt a fogyasztók elé került volna. Ebbe a borba csak elég beleszagolni és máris jön a WOW-érzés! Pompás illatok áradnak belőle, parfüm, rózsa, licsi. Kóstolótársamat itt vesztettem el. Annyira leragadt az illatnál, hogy alig jutott el a kóstolásig.
Bennem élt egy kép a Sárga muskotályról. Anno egy balatonfelvidéki bor annyira megtetszett, hogy azóta mindegyik muskotályt ahhoz mértem, és nem találtam eddig jobbat. Eddig. A bor ízei szintén nagyon gazdagok, az előbbiek mellett kerek savak, érett gyümölcsök pl. aszalt kajszi, teltség és hosszúság jellemzi. Na, most írtam felül a prekoncepcióimat! Ez a bor levett a lábamról, nem azért mert nő vagyok és a nők elájulnak az illatos boroktól. Ez a bor ugyanis szerencsére nem egyszerűen csak illatos, hanem komplex is. Én a komplexitás híve vagyok, így sikerült elbűvölnie.
Nehéz dolga volt az ezt követő boroknak. A 2009-es Tízhordó egy Furmint válogatás, amely 8 hónapot pihent fahordóban és másfél évet palackban. Meglepően tuttifruttis volt és egyszerre herbás, a lecsengése kicsit a kelleténél jobban szárított.
A 2008 viszontagságait Túlélő bor 60 % Furmint, 30 % Hárslevelű és 10 % Sárga muskotály házasságából született. A lisztharmat a termés nagy részét elvitte, ilyen formában sikerült megmenteni még e bor összetevőit. A 3 éves palackos érlelésnek is köszönhető mély arany színnel indult a poharunkban. Halványan felsejlett az illatában egy kis oxidáltság, de aztán ismét előkerültek a fajták jellemző illatai és helyrekerültek a dolgok.
A 2005-ös (tehát 2005!) December szőlőjét mínusz 5 fokon szüretelték az év utolsó hónapjában, közel 23-as mustfokkal. 5 évig volt fahordóban ez a kvázi jégbor. Furmint fajtából készült. Illatában friss dohányosság, érett alma és picit a száraz szamorodnik jegyei érződtek (dió, olajos magvak). Ízében mindezek túl fura módon én egy kis hecsedlit is éreztem, a lecsengésében pedig nagyon jó arányú mineralitást. Általában bajban vagyok a száraz szamorodnikat illetően, nem tudom őket értelmezni, ez a bor ugyan korántsem szamorodni, de valahogy nekem mégis annak ízvilágát juttatta eszembe. Kóstolótársam imádta a bor gazdagságát. Én azt nem is vitatom, hogy sokrétű, de valahogy nem az én ízlésem...(ez az én hibám és nem a boré!).
A tokaji borok kapcsán mindenkinek az édes, sok cukorral bíró, aszalt gyümölcsös borok jutnak eszébe. Végigkóstoltunk egy olyan sort, amiben csupán maximum néhány gram maradékcukorral és inkább frissességgel, fiatalossággal találkoztunk. Mielőtt azonban zárnám soraimat, azért az utolsó borról is érdemes néhány szót ejteni. Tokaji borászatról lévén szó, előkerült a tarsolyból egy igazi desszertbor is.
Dárius 2008. Nomen est omen, egy igazi méltóság került a poharunkba. 81 % Furmint 19 % Hárslevelű. Íme az ismert fajtaarányok egy újabb megnyilvánulása. Ahogy Gézától megtudtuk a bor nagyon rakoncátlanul indult el útján. Virgoncsága Gézát húga kisfiára emlékeztette, akit Dáriusnak hívnak, innen a névválasztás.
Mostanra szépen lecsendesedett, letisztult a bor. Illatában terrroir, pici jó értelembe vett füstösség, birs jelentkezett. Olajos teltségű, nem tolakodó, de mégis határozott karakterű. Az alkoholja átjárta az ember testét és lelkét. Kellemes melegséggel tölt el ez a bor. A savkészlete finom és jól integrált a bor struktúrájába. Édessége nem uralkodik el rajta. Íze pedig hosszan megmaradt a szájban. Általa egy újabb kedvenccel lettem gazdagabb.
Összekóstoltuk a zárásképpen felszolgált ételekkel is ezt a bort. Számomra meglepően a finom májpástétommal alkotta a legjobb harmóniát. Még édesebbnek (azonban továbbra sem túlzóan) éreztük a bort és az étel kihozott egy új, páratlan fügés ízt is belőle.
Tökéletes zárás. Jól felépített kóstoló. Engem megnyert!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése