Laura és az ő gyöngyszemei

Anyák napjára mi mást adhatna az ember ajándékba, mint egy csokor virágot és egy doboz bonbont? Épp azon töprengtem, hogy hol szerezzem be a csokoládét ebben az „otthonmaradós” időszakban, amikor megláttam a Laura Csokoládé Műhely posztját, amelyben szemet gyönyörködtető bonbonok csábítottak arra, hogy megrendeljek egy dobozzal belőlük (az persze jellemző, hogy az egy dobozból végül kettő lett).

Ekkor megkértem Hagymásy Laurát, a műhely névadóját és a bonbonok megálmodóját, hogy írjon nekem pár sort arról, hogyan kezdett el csokoládét készíteni, mik a motivációi, mik a céljai, amivel majd itt be tudom őt mutatni. Laurát lendülete a pár sornál tovább vitte, ezért úgy döntöttem, hogy bemutatkozó szavait teljes egészében közkinccsé teszem, s csak utána szemezgetek az általam kóstolt bonbonjaiból.

„Hagymásy Laura vagyok, Debrecenben születtem és Szombathely mellé, Sébe kerültem, ahol megalapítottam csoki műhelyem. Hogy hogyan jutottam el idáig? Hosszú, kacifántos utat tettem meg a főiskola befejeztével. Eredetileg közgazdász vagyok, aki egyedül, hátizsákkal bejárta a világ nagy részét, így 7 évet éltem Norvégiában, ahol mindig az extrém helyeket céloztam meg, mint a jegesmedvék birodalmát, a Spitzbergákat, vagy a kirkenes-i jéghotelt, táncoló északi fénnyel a fejem fölött. 

Ázsiában Singapore-ban éltem, ahonnan lehetőségem volt sok más ázsiai országban megfordulnom, mint Bali, Thaiföld, Laos, Malayzia, India, Sri Lanka, Java szigete, Cambodia. Ázsiához a buddhizmus miatt vonzódtam, így éltem egy thai kolostorban is és kutattam a buddhista helyeket, templomokat. Közben kialakult bennem egy gondolat, hogy szeretnék ebből egy szeletet Magyarországra hozni, nyitni egy kávézót, ahol életre keltem élményeimet, édességet is fogok értékesíteni, melyeket Ázsia inspirált.

Közben haza kerültem és minden erőmmel azon dolgoztam, hogy közelebb kerüljek a célhoz. Elvégeztem egy komoly barista tanfolyamot, aztán megszereztem a cukrász végzettséget Budapesten és elkezdtem itthon formatortákat alkotni, melyben kedvenc országaimat szerettem volna életre kelteni mind ízekben, mind küllemre. Ezután kerültem az osztrák Spiegel csoki manufaktúrába, ahova egy barátnőm vitt takarítani, de mivel említésre került cukrász végzettségem, így egyből a csoki műhelybe vittek és alkalmaztak is teljes munkaidőben! Nagyon élveztem minden percét és minden monotonitását annak, amit el kellett végeznem, de akkor még a cukrászat érdekelt, így egy év múlva felmondtam, hogy tovább mélyítsem a cukrászatot.

Ekkor Pestre kerültem a Szamoshoz, ahol cukrászként, majd csokoládé oktatóként dolgoztam és mivel annyi workshopon fordultam meg és annyi típust oktattam, láttam az emberek arcát mennyire boldogok, gondoltam elhozom nyugatra is, hogy élményt adjak a hozzám érkezőknek. Közben a Csokoládé Akadémia összes kurzusát elvégeztem, online oktatáson is részt vettem, hogy bővítsem a tudásomat, persze nincs megállás továbbra sem! Rengetegen jártak nálam, akik otthon azóta is készítenek szebbnél-szebb csokikat és szerencsére mindig mosollyal az arcukon hagyják el műhelyem. Én a szolgáltatások terén terjeszkedek, megtisztelő számomra, hogy olyan szakemberek keresnek meg együttműködésre, akik már régen benne vannak a szakmában és sokat értek el! Folyamatosan hívnak és járok csoki bemutatókra, csapatépítéseket tartok műhelyemben, ill. kitelepülök, mert erre is be vagyok rendezkedve, gyerekzsúrokra járok, iskoláknak tartok szakmai bemutatókat. Csokoládékat logózunk cégek számára, vagy éppen fényképpel nyomjuk, ha valaki extrém ajándékra vágyik. A legtávolabbi célom egyelőre titok, ami egyébként karnyújtásnyira van tőlem, de mégis várat magára.”

A kalandokkal teletűzdelt életút, amiről itt olvashatunk önmagában is megérne egy misét, pláne, ha még hozzá a bonbonokból is falatozgathatunk. Azt hiszem, meg is van csokoládéklubunk következő helyszíne, ha végre majd újra útra kelhetünk és, ha Laura is támogatja a csokikra és élményekre kiéhezett kis csapatunk látogatását...(?)

A (nem) burkolt bejelentkezés után pedig most már tényleg térjünk át Laura gyöngyszemeire, azaz a bonbonokra!

Ahogy azt korábban említettem a külcsín tekintetében tökéletesek a bonbonok. Nagyon esztétikusak, elegánsak formailag, színvilágukat, fényességüket illetően egyaránt. Összességében elég jól roppanó kérgűek, csak egy-két esetben volt picit vastagabb a kelleténél a burok (pl. a pisztáciás bonbonnál éreztem ezt), nem vastag talpúak viszont, s a töltelék sem válik el a csokoládétól. Némely esetben kissé lágy volt a krém, már-már szétfolyós, de ez valószínűleg a legtöbb kóstolónál inkább előnyükre válik, hiszen ezáltal szó szerint is annál „jobban csúszik” a falat a szájban. Ez a kókuszlikőrös bonbonnál volt leginkább szembetűnő, de mivel a kókusz a gyengém, így a másodperc tört része alatt túllendültem a „problémán”.

Az általam kóstolt bonbonokat 3 kategóriába soroltam. Kezdem a nekem legjobban tetszőkkel: kávé krokant, kókuszlikőrös, chai, szilvás-fahéjas bonbon. Ezek nagyon jól eltalált ízvilágúak és jó arányúak. Az étcsokiba bújtatott kávés bonbon nagyon selymes, lágy tejszínes csokoládékrém tölteléke simogató, nem túláradó kávés ízével meggyőzött. Ezután a kókuszlikőrös következett, amely Malibu kókuszlikőrrel és kókuszreszelékkel készült, valódi, finom, „nekemszánt”  kókuszízzel bírt. A chai bonbon kardamom, chili, gyömbér, fahéj s szerecsendió alkotta egzotikus fűszeres ízvilága jól harmonizált a csokoládéval. Az étcsokoládékrémmel készült szilvás-fahéjas bonbonban én leginkább a szilvalekvárt éreztem ki, a fahéj csak éppen megbújt a háttérben, de így is kellemes volt együtt ez az ízkombináció.

A második szintet a rumos, a mangó-passió és a pisztáciás bonbon jelenti nálam a sorban. Finom bonbonok, de már valamilyen irányba kissé eltolódott egyensúlyúak. A rumos bonbon, vagy inkább trüffelgolyó intenzív rumossága talán kicsit háttérbe szorítja a csokoládé ízeit, de aki szereti a rumot, pláne csokoládékrém formájában, az biztosan nem csalódik benne. A mangó-passiót a passiógyümölcs savassága nagyon meghatározza, persze tudjuk, hogy ez a gyümi ilyen, de talán a több mangóval lehetne tompítani rajta. Valószínűleg ezt a célt szolgálja a fehércsokoládé burok is, amely keretbe foglalja a nagyon gyümölcsös krémet, de még így is a passió vezeti ízlelőbimbóinkat a falat szétrágásakor. A pisztáciás bonbon úgy jó, ahogy van, de én még tolnám bele a pisztáciát, mert így először az édeskéssége villan be, s csak ezután tör előre a pisztácia olajos-krémes ízvilága. Vagy esetleg a fehércsokoládé krémet váltanám le egy tejcsokis ganache-ra, amivel persze tudom, hogy a töltelék csodás zöld színe kissé elhalványodna, de ízben talán jobban érvényesülhetne mellette a pisztácia.

A harmadik kategóriába a sós karamell és a ruby bonbon került az én besorolásom alapján. Előbbi számomra már túl édes. A só nagyon kellemes, jó arányú benne, a karamell finom, de itt is valószínűleg a fehér csokoládé viszi el az összhatást a karamellhez képest még édesebb irányba. S a végére hagytam a ruby-t, ami számomra (még) mindig a „mumuskategória”, hiszen nem vagyok ezzel a termékkel kibékülve. Nem az én ízlésemnek való ez a nekem kicsit gumisan-gyümisen „semmilyen” csokoládéalapanyag. Laura ezzel az erdei gyümölcsös (nekem szedres-szörpös ízjegyű) ízkombinációval ügyesen felturbózta ezt a rózsaszín csokiféleséget, de még így sem sikerült sajnos a szívemhez közelebb hoznia.

Összességében nagyon tetszik Laura személyisége, hozzáállása a bonbonkészítéshez. Tanulásvágya példaértékű. A bonbonok elegánsak, jól megkomponált ízvilágúak, már csak az apró finomhangolások vannak hátra, s akkor tökéletesek lesznek, már ha létezik, s kell egyáltalán ilyen... 

Moser Roth-újdonságok

Húsvét előtt az Aldiban véletlenül pillantottam meg ezeket a színes csomagolású, új csokikat. Legalábbis számomra újak voltak, mert korábban nem láttam a bolt polcain. Alapvetően nem rajongok az ilyen tarka csomagolásokért, de valahogy ez az egységes, színes megjelenés most megfogott. Rögtön vettem is háromféle csokit a sorozatból. Az egyik a Caramel & Seasalt, a másik a Pineapple & Coconut (ezt nem hagyhattam ki), a harmadik tábla pedig egy 85 %-os dark chocolate.

Közös jellemzőjük, hogy mindegyik organikus csokoládé, továbbá, hogy az esőerdők fenntartására törekvő kakaófarmokon termelt kakaóbabokból, Belgiumban készültek. Ezek idáig elég jól hangzó tulajdonságok.

A részletesebb jellemzést a három közül a kedvencemmel kezdem. A karamell és tengeri só felhasználásával készült tejcsokoládé (40 % kakaótartalmú) jól eltalált arányú, harmonikus, nem túl édes, finom ízű. Már az illata is biztatóan, kellemesen tejkaramelles. Némi természetes aromát is belecsempésztek a csokiba, de ez nem érezhető annyira, így engem nem is zavart. Jól olvadó, a karamelldarabkák jól hallhatóan roppannak fogaim alatt, amikor el-elmajszolgatom az elég nagy és nem túl spórolós kockáit. A sós ízvilág a végén hosszan elnyúlóvá teszi a csokoládé karamelles ízét egy árnyalatnyi füstösséggel is megdobva a már-már eltűnő aromákat. Ez jól sikerült csokoládé!

Ezt követően jöjjön az ananászos-kókuszos verzió (57 %-os étcsokoládé). Nos, természetesen, aki ismer, tudja, hogy én ezt vártam a legjobban. Kókuszmániám olyan fokú, hogy még a legrosszabb szaloncukrot is boldogan majszolom el, ha kék a csomagolása, mivel az általában a kókuszos ízesítésre utal (persze néha nagyot koppanok, mert valami más van benne, de ez most nem is olyan fontos...). Elkezdtem hát nagy reményekkel magamévá tenni ezt a csokit is, amely némi félelmet azért keltett bennem, amikor megláttam, hogy természetes ananászaromát és kókuszaromát tartalmaz, de hát, ha kellően kókuszos, üsse kő, ám legyen, elviselem!

Nos, már az illata is nagyon intenzíven ananászos és az íze is. Szeretem az ananászt, de ez konkrétan olyan, mintha 100%-os ananászlevet kortyolgatnék, némi csokival és kókusszal. Ebben a formában nekem már kicsit sok, a közepétől aztán elindul a kókusz is, majd a csokoládé is felvillan egy pillanatra, de csak mint valami igazi karácsonyi szaloncukros történet, s nem valami különlegesen finom íz formájában. Erre mondják, hogy a kevesebb néha több...ha csak az ananász darabkákra bízták volna, hogy adjon némi trópusi jelleget a csokinak, akkor szerintem nem ment volna el ebbe az üdítős irányba. Arra egyébként tényleg jó, mert valóban savanykásan üdítő hatásúak az ízei, de én többre számítottam...hiába a kókusz „varázsszó” számomra szent és „ananászíthatatlan”.

A végére hagyom a „fekete levest”... na, jó azért nem szó szerint, bár, ha jobban meggondolom, kicsit mégis, hiszen ez a tábla végül forró csokivá lényegült át számomra. Kissé szárító, kesernyés, intenzíven kakaós, amolyan egyszerű ízekkel bíró, nem túl karakteres, ha csak a kakaósságát nem nézzük. A 85 %-nak megfelelően intenzív, kicsit füstös, savas, élénk csoki, de akkora katarzist nem nyújt, hogy hosszabban kelljen az aromáit jellemeznem. Lehet, hogy ezt egy darkmilk kategóriába kellett volna összerakni, s akkor behízelgőbb lenne, így inkább csak a magas kakaótartalom szerelmeseinek javasolt a napi rutinba beépíteni, ünnepnapokra talán inkább mással próbálkoznék.

Ezek alapján kétségkívül az első a legjobban eltalált verzió a három közül. Azt szívesen javaslom, érdemes megkóstolni...gyorsan fogy!

Három táblás Zotter-élmény

Egy kedves ismerősöm nem olyan régen megajándékozott azzal a három Zotter csokoládéval, amiből kettőt már hosszú ideje meg szerettem volna kóstolni. E három Labooko sorozatba tartozó tábla pedig a következő: Jahrgang 2017 dry aged, Indien 70 %, Togo 68 %. Ez utóbbit már ismertem, de szeretem, így ennek is örültem nagyon. Az osztrák Zotter cégről már korábbi írásaimban  meséltem, így most ettől eltekintek, de e helyütt lehet szemezgetni a témában még.

Nem ragozom tovább, rögtön el is kezdem a jellemzésüket, mert nagyon izgalmas, és három igencsak különböző tábláról van szó. Vagyis inkább táblácskáról, hiszen mindegyik csokoládé csak két 35 grammos, vékony, tökéletesen roppanó, szép színű, selymes fényű táblából áll. A legmélyebb színű az indiai, a legszebb -vörösesen fénylő- a togói csokoládé. A csomagolást illetően, csak annyit jegyeznék meg, hogy nekem az évjáratos csokoládé dobozkája tetszik a legjobban, mert én a letisztult, egyszerű, talán kissé konzervatív vonalat képviselem e tekintetben. Na, jó a fehér hátteres kép is eléggé figyelemfelkeltő. Lehet, hogy az évjáratos túl szürke, lehet, hogy túl fekete, de pont az a jó benne, hogy hagy teret a csokoládé nevének, típusának, mellette pedig azért a művészet is érvényesül kicsit.

Togo 68 %: előbb jöjjön gyorsan minden infó, amit erről a tábláról tudhatunk! 68% kakaótartalom. Dark vegan, fairtrade, bean-to-bar, organikus termesztésből származó alapanyagokkal készült, kakaómassza, nádcukor és kakaóvaj hozzáadásával, togói kakaóbabokból, egész jó, 16 órás konsírozási idővel.

Ezt a csokoládét két különböző időpontban is kóstoltam, így volt lehetőségem alaposan kivesézni. A fentieken túl, az állagára elmondható, hogy jól olvadó, kézben, szájban egyaránt, cseppet a szájpadlásra tapadó hatású, de ez nem vészes. Illata fás-kakaós jegyekkel indul, majd mandula és kis kávé is felsejlik benne. Ízében ezek mellett mézes, édesgyökeres, árnyalatnyi marcipános felhanggal. Enyhe kesernyésség, pici savasság és közepesen hosszú utóíz jellemzi.

Indien 70 %:  szintén dark vegan, fairtrade, bean-to-bar és bio, összetevői ugyanúgy csak kakaómassza, nádcukor és kakaóvaj. 70 % kakaótartalom (indiai eredetű kakaóbabokból), mondhatni kóstoláshoz a legideálisabb. A leghosszabb konsírozási idővel készült a három tábla viszonylatában, 20 órát kevergették, hogy végül egy igazán selymes, olvadó táblát kapjunk.

Az eddig kóstolt, indiai eredetű kakaóbabokból készült csokijaim elég markáns, füstös-fás karakterrel bírtak. Hát, ez nem ilyen! Árnyalatnyi faforgács illat jön azért belőle, de ez nagyon jóleső érzetű, ami nem is csoda, hiszen kissé engem az egyszer használt barrique-hordók kellemes illatára emlékeztet. Ízében először némi hűvösséget éreztem, a kakaón túl fehér húsú gyümölcsök, körtés, pálinkás aromák villantak fel, majd egy melegebb, cserenyszelekváros-szilvás tónus is megjelent benne. Kicsi kesernye is jellemzi, de alig érezhetően. Mindenképpen szolidabb kiadása ez az indiai csokiknak, de ennek megfelelően pillanatok alatt le is tud csusszanni a 35 grammnyi, kis táblája.

Jahrgang 2017 dry aged: nos, ezt a táblát vártam a leginkább! Egy kedves csokikészítő barátnőm elég szkeptikus e tábla kapcsán, így hát hagytam neki kicsit belőle, hogy majd ő is meg tudja kóstolni, bár nagyon meg kellett magam erőltetni ehhez. Miért is? Lássuk, hogy nekem mennyire vált be ez a csoki! Alapinformációk tekintetében ugyanaz igaz rá, mint az eddigiekre, de csak 10 órát volt konsírozva. 73 % kakaótartalommal készült.

Egyetlen évjárat kakaóbabjaival, ami azért érdekes, mert általában ezeket keverni szokták. S itt van ugye a lényeg, ami miatt furcsa ez a dry aged kategória, hiszen minden babot hosszabb-rövidebb ideig tárolnak, ezért is nem jellemző az évjáratos csokoládé, mivel összekeverhetik az előző éviekkel, attól függően, hogy mi van raktáron. A 2017-es évvel dedikált csokoládé azt jelenti, hogy kiválogatták ennek az évnek a legjobb babjait, 5 beszállító országuk terméséből (Brazília, Guatemala, Ecuador, Peru és Kongo), s csak azokat használták fel ehhez a táblához. Vagyis elvileg megismételhetetlen. A „dry aged” kategórián pedig azt értik, hogy ezeket a babokat utána egy évig pihentették anélkül, hogy feldolgozták volna, ezáltal átalakultak az aromái, aminek eredményét most röviden fel is vázolnám.

Illata ennek is némi fás, de inkább fűszeres, mint kakaós aromával indul. Rumos arany mazsola, kandírozott narancshéj jutnak róla eszembe. Nem savas, csersavas egyáltalán. Íze lágy, selymes, meglepően gazdag, s mély. Gyümölcsössége továbbjön az illatból, kiegészülve egy kis diólikőrrel, piríott magvas, édeskés ízzel. A kakaósság a közepén jön leginkább. S árad belőle valami melegség érzés, ahogy a krémes hatású falatkáit csak majszolom és majszolom, egyre gyorsabban. Persze csakis a szélesebb spektrumú analizálás lehetőségének érdekében! Nagyon hosszú, nagyon finom, nagyon bejön!

Jó kis sor, sok ilyet még nekem, de nem vagyok önző, ajánlom másoknak is végig kóstolni ezeket! 

Chapon Chocolatier Fidji

Lassan már egy éve, hogy nem jutott időm az egyik kedvenc elfoglaltságomra a csokikóstolásra. Persze csokoládét azért majszoltam közben elég sűrűn, de annyi időm sem volt, hogy a benyomásaimat le tudjam jegyezni róluk. Idén ismét igyekszem a kóstolt csokikat nem csak szóban, hanem írásban is elemezgetni.

Íme az idei év első nagyon izgalmas csokoládéja. A Chapon Chocolat márkanév mögött Patrice Chapon csokoládémester áll. Bár sokáig a formatervezés és építészet érdekelte, végül más irányba sodorta az élet. Cukrász- és csokoládémesteri végzettségének megszerzése után francia éttermekben dolgozott, majd tett egy kis kitérőt Angliába, ahol a La Maison Du Sorbet buckinghami fagyi és szorbet készítő cégnél dolgozott. Anglia hozta meg számára a csokoládék iránti szeretetét, ugyanis rendszeres látogatója lett a híres Harrods bevásárló központnak, ahol jobbnál jobb csokoládékat tudott kóstolni. 2010-ben franciaországi otthonában fogott hozzá a saját bean-to-bar csokoládéinak, amelyhez a gépeket is maga alakította ki, vagy át olyanná, amilyen neki megfelelőnek bizonyult. Ma már 4 boltja van, kettő Párizsban és egy-egy Neuilly és Chelles településeken. Készít csokoládémousse-okat, bonbonokat, ízesített táblás csokoládékat és terület szelektált táblákat is. Ez utóbbiak közé tartozik a Fidji csokoládéja is.

A Fidzsi-szigetek a Csendes-óceán déli részén található, 322 szigetből álló szigetköztársaság. Fidzsire az első kakaófák a britek által kerültek, akik Ceylonból hozták a kakaóbabokat, amelyek genetikailag több fajtától származtak. Manapság azonban többnyire Amelonado kakaóbabokat termesztenek, ami egy Forastero-származék. Az ország éves kakaóbab termése kb. 22.000 tonna.

Ez a 75 %-os tábla egy igazi kuriózum, hiszen hazánkban nem túl sok fidzsi-szigeteki kakaóból készült csokoládéval lehet találkozni. Vörösbarna színű, nagyon selymes tapintású, jól roppanó, nem túlzottan, de finoman olvadó csokoládé. Hosszú konsírozással készült a tábla, ahogy ez a csomagolásán látható, de még sem túl olvadékony, talán nem adtak hozzá olyan sok kakaóvajat, amolyan „igazi csokoládés” az állaga. Inkább mondanám könnyedebb karakterűnek, mint nehézkesnek. E tekintetben is az arany középutat képviseli.

Illatában faforgács, fűszer - talán paprika és kávé keveredik. Ízében tejeskávé, méz és viasz, kevés herbásság érződik. Nagyon selymes, hosszú a lecsengése és szintén kávé érződik rajta. Nem túláradó, nem kifejezetten testes, nem túl intenzív, nem dominálnak cseranyagai, inkább csak a háttérben sejlenek fel, de mégis nagyon rendben van ez a csokoládé.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Mammut, ChocoLand

2800 Ft (?)/75 g 

Nyitnikék a Bálint Boráriumban

Avagy Etyek-Buda kevésbé ismert, mégis kiváló kis szegletének bemutatkozása egy helyen. A Bálint Borárium adott otthont az I. nagy velencei-tavi sétáló borkóstolónak. Remek lehetőség ez a környék borászatának felfedezésére. A Nyitnikék programon a helyi hegyközség minden tagja képviseltette magát a Bálint György vezette, pompás panorámájú, kellemes hangulatú borház és étterem pincéjében.

Néhány óra után egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy ötven bor csordult végig poharaink falán. Szerencsére ezek között jó néhány említésre méltó tétel akadt.

Kezdjük is mindjárt a pázmándi, 2 hektáron szorgoskodó ApróKertek spontán erjedt nedűivel! A két jó barát Schubert Ádám és Veliczky Zoltán természetközeli felfogása, gazdálkodása jól érezhető boraik teltségében, mélységében. A fél évet finomseprőn és fában szunnyadó, fajsúlyos Olasz rizling (2018) boruk már szépen bontogatja szárnyait. Az öt napig héjon erjesztett Cserszegi fűszeres narancsboruk (2018) a hazai nem túl széles mezőnyben talán nem a legkiemelkedőbb, de mégis egy nagyon korrekt kis bor. A két vörösboruk közül a könnyedebb LegyenVörös (2017) tetszett nekünk jobban. A Kékfrankos alapon Cabernet sauvignonnal és Néróval házasított nem szokványos kombináció vibráló savaival, medvecukros karakterével meggyőzött minket.

A sokak számára ismerősen csengő nevű, 35 hektáros Csóbor Borászat kínálatából számunkra az Újbor és Sajtfesztiválon aranyérmet nyert krémes struktúrájú, meglepően banánosan gyümölcsös karakterű Chardonnay (2018) és a szintén aranyérmes jó savakkal bíró, szamócás Kékfrankos Rosé (2018) tetszett a legjobban. A 2016-os évjáratú, lazább szerkezetű, de finoman csokoládés Cabernet franc-t pedig képzeletben már egy lágy, de intenzíven kakaós trüffel mellé kortyolgattuk.

Ezen az oldalon tovább haladva a kápolnásnyéki, közel 5 hektáros Dancsó Pince boraiból szemezgettünk. Náluk számunkra a legizgalmasabbnak az Ezerfürtű szőlőfajta kétféle olvasata bizonyult. Száraz változata a 2018-as Fürtike gyümölcsösen-édeskés jegyeivel, míg késői szüretelésű változata a kelleténél picit talán magasabb 95 grammnyi maradékcukra melletti, jóízű savaival keltette fel a figyelmünket.

A legnagyobb, 100 hektáros birtokkal bíró, agárdi L. Simon Borászat palettáját végigkóstolva a Sárgarigó fantázianévvel ellátott sokszólamú Chardonnay (2018) selymessége, a Zöldike névre keresztelt Zöld veltelíni (2018) alkoholédessége, a megszokottnál talán gazdagabb fehér húsú gyümölcsökre emlékeztető aromái győztek meg minket. Érdekes elképzelés itthon a piacra dobni  Svájc nemzeti kincsét, a nálunk borszőlőként viszonylag ritka Chasselas fajta (Csúszka, 2018) borát, amely egyszerű karaktere ellenére egészen jó ivású borocska.

A pár éve indult sukorói, 12 hektáros Bella Pincétől az egyszerre fűszeres és gyümölcsös aromákkal bíró játékos Olasz rizling (2018) és a magas alkoholtartalmú, de mégis nagyon elegáns, intenzív illatú Cserszegi fűszeres (2018), illetve a kissé fedett illattal induló, de később fajtajellegesen,muskotályosan-virágosan kibontakozó Irsai Olivér (2018) érdemel említést.

A fiatal Köllő Zsolt vezette 1 hektáros kis pázmándi pincészet Irsai Olivérje (2018) nagyon jól balanszírozott, nem túláradó, parfümös bora bizonyára sok hölgyet levett a lábáról. Az enyhén vegetális-zöldborsos, lecsengésében édeskés zamatú, 2018-as Zenit bora szintén közel állt a szívünkhöz.

A Nagy Gábor vezette Családi Szőlőbirtok 9 hektáron készíti szinte egytől egyig jó arányú, harmonikus borait. Ebből a sorból talán csak egy, a Goodzilla névre keresztelt Cabernet sauvignon lóg ki kissé. Az elmúlt évjárat fiatal, hatalmas testű, magas, 17 %-os alkoholtartalmú, még nagyon húzós, de jó ízű tanninokkal bíró, már-már likőrborának még fejlődnie kell, de most is sokat ígérő. Vörösborai közül a 2018-as, friss, ropogós savú, de nagyon gyümölcsös Kékfrankos bora tetszett nekünk a legjobban. Fehérborai közül pedig a visszafogottan trópusi gyümölcsös, újvilági jellegű, példaértékű Sauvignon blanc (2018) volt a legsokrétűbb. Az érett gyümölcsök zamatát felvonultató, szinte lekváros, 2018-as rosé bora is a legjobbak közé tartozott.

A 16 hektár szőlőterülettel és nagy borászati tapasztalatokkal bíró Szentesi József sokak mentora itt a környéken és az országban egyaránt. 2016-os (!) Sauvignon blanc bora kora ellenére nem várt frissességével, filigrán szerkezetével, mandulás-marcipános, finoman herbás jegyeivel jól bevéste magát emlékezetünkbe. Fekete muskotály (2016) borát sokak kedvelik és szeretik, minket Menoirra emlékeztető muskotályos-rózsás-szamócás jellege kiemeli a vörösborok megszokott tanninos-fás-rusztikus halmazából.

A legkisebbek közé tartozó, 1 hektáros Csordás-Nagy Pince a nap legszebb roséja címét tőlünk kiérdemelte. Friss szamócás aromája hozza a tipikus Kékfankos rosék világát (2018), és a közel 13 %-os alkoholtartalma egyáltalán nem érződik, mert üdítő hatású savaival folyamatosan fenntartja ízlelőbimbóink figyelmét. 2018-as Zöld veltelíni bora cukorkás-mentás zamataival szintén az elsők közé került e fajták itteni sorát illetően.

Ezt követően egy újabb kis pince következett, a 1,5 hektáros Variszkusz Pince, Bácsi Zoltán személyében. Úgy éreztük a kóstolás során, hogy ő az egyik legkísérletezőbb szellemiségű borász a porondon. A 10 napig héjon tartott, zöldséges karakterű Rajnai rizling narancsbora igazi megosztó tétel. A 2016-os Rajnai rizling methode traditionell brut pezsgője viszont egyértelműen sokaknak tetszett, akárcsak a B-oldalas Csókaszőlő-Pinot noir házasítása (2017). Ez volt a nap legbársonyosabb vörösbora, édesgyökeres, fűszeres-kékbogyós aromákkal.

Egy új brand, a fiatalokat megcélzó Velence Borok is bemutatkozott a programon. A fehér borsos, kissé még élesztős 2018-as Zöld veltelíni és a szintén idei évjáratból származó, érett szamócás, piros bogyósokat felsorakoztató, élénk savú, szén-dioxiddal kellően megtámogatott Kékfrankos-Zweigelt Rosé is elnyerte szimpátiánkat.

A 35 hektáros, pákozdi Lics Pincészet sorából három bort emeltünk ki. Egy 1,5 évet fahordóban pihent, 2016-os, érlelt Juhfarkot, amely hozta a fa pörkölési jegyeit, a fajtára jellemző markáns savai pedig már szépen lenyugodtak. Félszáraz Cserszegi fűszeres (2017) boruk nem volt annyira intenzív, mint a fent említett, de fehér virágokat felvonultató illata és rózsás zamata simogatóan hatottak ránk, bár kicsit több sav a maradék cukor tartalmát talán jobban kiegyensúlyozná. Késői szüretelésű 2018-as Olasz rizling bora illatban és ízben eltért ugyan, de ez nem bizonyult hátrányosnak. A bor vegetális-mazsolás aromái, birses-érett körtés zamatai zárásképpen igazán jól estek.

Kellemes kis program volt, jó borokkal, nyitott borászokkal-kezdésként jobb nem is lehetett volna, várjuk a folytatást!

Fabric Csokoládé Salamon-szigetek

Ezzel a táblájával a Fabric Csokoládé manufaktúra is elindult a bean-to-bar csokoládék készítésének rögös útján. Rögös, mert ezen a területen nincsenek kitaposott ösvények, nincsenek kész receptúrák a kakaóbabok pörkölésére, az ideális kakaó-cukor-kakaóvaj arányra. Ezt a készítőnek kell éreznie. Próbálkozások, tapasztalatok sora előzi meg a kész tábla létrejöttét, és mindig van, lehet mit finomítani, így ez egy véget nem érő, de nagyon izgalmas kalandozás a kakaóbab kibontakozásának világában. S ezután egy újabb lépcsőfok, hogy a végletekig tökéletesített csokoládé ízlik-e a fogyasztóknak vagy sem, hiszen a személyes impulzusok még korántsem jelentik a teljes sikert. Kellenek a visszajelzések, hogy a készítő megbizonyosodhasson róla, hogy jó az irány, megfelelő az út, amit választott magának.

Büszke vagyok rá, hogy egyike lehetek, azon első személyeknek, aki a Salamon-szigetekről származó kakaóbab ilyen stílusú reprezentálásának tanúja és kóstolója is egyben. Stílus? Igen, az. Egy ilyen csokoládé már a készítője stílusáról is nagy mértékben árulkodik. Lehet, hogy túlmisztifikálom a dolgot, de számomra a valódi „csokoládé-mesterség” valahol itt kezdődik...

A trópusi éghajlatú Salamon-szigetek a Csendes-óceán déli részén, Melanéziában található. Több mint 900 vulkanikus talajú sziget alkotja. Ez az innen származó kakaóbabból készült csokoládék ízében is jól érezhetően visszaköszön. A szigeteken bármerre megy az ember mindenütt van kakaó, kisebb-nagyobb, néhány tízhektáros hektáros vegyes ültetvényeken termesztik a kakaófát és más trópusi gyümölcsöket. 4-5000 tonna az éves termelésük (forrás: PHAMA). Több mint 50 %-a a termelőknek és feldolgozóknak hölgy. Ugyanakkor érdekes, hogy a pörkölésben, szárításban már a férfiak dominálnak. Az egyik legnagyobb volumenű exporttermékük a kakaóbab. Amelonado, Trinitario s helyenként Criollo kakaófajtákkal dolgoznak. A Salamon-szigeteken termett kakaóbabok csokoládéiban némi füstösség, olajos magvak, zöld oliva, karamell, csonthéjasok jegyei és egy erőteljes mézesség érezhető.

Lássuk, hogy ebben a 72 %-os, egész pontosan Guadalcanalon termett, Trinitario típusú kakaóbabbal készült táblában mennyire sikerült ezt visszaadni! Szép fénye, színe megkapó látványt nyújt egy csokirajongó számára, a formavilágáról nem is beszélve. Jól roppan, szépen törik. Illata fokozatosan nyílik, időt hagyva a képzeletünknek, hogy mi mindent érzünk ki belőle. Először a méhviasz impozáns illata lengi be az egész teret. Nem túlzok, ahogy kibontottam, már egy méterről is lehetett ezt érezni. Majd egy savanykás, trópusi gyümölcsös illat (engem kissé a physalisra emlékeztetett) jutott róla eszembe. Majd következtek a pörkölési jegyek, dohánnyal-vaníliával megtámasztva.

Jól olvadó a textúrája, szemcsékkel nem találkoztam a szigorú, diagnosztikus majszolásom közepette. Ízében a mézesség és a mélyen kakaós jegyek egészülnek ki a fent említett, de már diszkrétebb gyümölcsösséggel, valamint egy étcsokoládétól nem megszokott vaníliás-tejes-mézes kávéssággal, amolyan melange-os jelleggel. Lágy savak és finom csersavak teszik teljessé az ízek palettáját. Vagyis a feladatot jól megoldotta a tábla, hiszen hozta a szigetekre jellemző aromák szinte mindegyikét.

Az elemzés során annyira belelkesültem, hogy bátorkodtam egy ötputtonyos aszúval is összekóstolni és nagy örömmel vettem tudomásul, hogy mennyire jól passzol hozzá, erőteljes karamellizált mandula ízét szabadította fel a csokiból a Palkó Pince 2008-as, borostyánba hajló, aszalt kajszis-mazsolás, finoman botrítiszes nedűje.

Minősége: kiemelkedő

Megvásárolható: Fabric Csokoládé
70 g/2150 Ft

Funkcionális csokik-avagy a humusz „reinkarnációja”

Egy érdekes kis kóstolóra invitáltak meg ma engem, amelynek keretében igazán különleges csokikat kóstolhattam. A magyar tulajdonosokkal bíró HLBS cég higiéniai, bőrápoló készítményeket, táplék-kiegészítőket forgalmaz és emellett körülbelül két évvel ezelőtt egy olyan fejlesztésbe is kezdett, amelynek eredményeként a csokoládét, ha lehet mondani, még egészségesebbé tették.

Köztudott, hogy a magas minőségű és kakaótartalmú csokoládénak számos jótékony tulajdonsága van. Csak párat említve: élénkítő hatású (a kávéval ellentétben lassabban hat, de elnyújtott a hatása), kedélyállapot-javító, jótékony a szív- és érrendszerre, javítja az emlékezetet, csökkentheti a vérnyomást (amennyiben az nem extrém magas), sok hasznos ásványi anyagot tartalmaz (pl. réz, cink, mangán, magnézium, foszfor).

A HLBS cég kutató csoportja, Dr. Csicsor János (huminsav-szakértő, vegyészmérnök) vezetésével egy olyan terméket hozott létre, amely egyesíti a csokoládéban rejlő pozitív hatásokat a huminsav és más „kvázi superfood”alapanyagok kedvező hatásaival.

ChocoDream Premium Chocolate sorozat néven egy egész palettát állítottak össze a „funkcionális” csokoládékból. A kapocs e termékek között a csokoládén kívül a huminsav. Termékeik alapanyagául minőségi belga csokoládét és a világviszonylatban is kiváló minőségűnek számító, hazánkban bányászott természetes humusz ásványokat (leonardite, tőzeg) használnak fel.

Dr. Csicsor János ismeretei a huminsavak kapcsán rendkívül széleskörűek. A  vörös iszap katasztrófa után például bátor kísérletekkel igazolta, hogy a huminsav alkalmas a szennyezett területek semlegesítésére. S ezt követően az ő módszerét használták fel 800 hektárnyi károsodott terület „rehabilitására”.

A huminsavak (leegyszerűsítve a földben található szervesanyagok, humusz bomlástermékei) számomra leginkább az újkeletű növénykondícionálókból ismertek, amelyekben a növények tápanyag-felvételében, stressztűrésének fokozásában bizonyítottan jótékony szerepet játszanak.

 Az emberi szervezetre gyakorolt pozitív hatásaival csak most ismerkedtem először: külsőleg például bőrregeneráló, gyulladáscsökkentő hatású; belsőleg antioxidáns, a felszívódást segítő, fájdalomcsillapító hatású és gazdag ásványi anyag-forrás lehet számunkra.

Kicsit utánanéztem tudományos berkekben, hogy mi mindent írnak a huminsav humán felhasználásáról, de úgy látom, hogy a növény-egészségügyi, talajtani hasznosítása az ami igazán kiforrott már, az emberi szervezetre gyakorolt tulajdonságai egyelőre még erősen kutatott terület.

Éppen ezért is kíváncsian vártam e csokoládék kóstolóját, amelyek egyébként alacsony glikémiás indexű maltitollal, steviával készültek. A hosszú bevezető után lássuk is, hogy mit tudnak ezek a szépen, kis kocka formájában csomagolt, igényes megjelenésű csokik!

A kóstolást a „Silhouette” (vélhetően ezzel a karcsúságunkra utaló) névre keresztelt termékkel kezdtem, mely 70 %-os, belga étcsokoládéba bujtatott útifűmaghéjat (étvágycsökkentő, bélfal-regeneráló hatású) és huminsavat tartalmaz. Kissé fehéres barna színű (ez adódhat az adalékanyagból is), olvadékony állagú csoki, amelyből számomra az útifűmaghéj porának köszönhetően leginkább csak a kis kesernyésség és vegetalitás jött elő. Ennek állítólag van egy málnás változata is, amely valószínűleg közelebb hozza a fogyasztó szívéhez ezt a csokit.

A Dark Ganoderma csokoládé következett. A huminsav mellett a Pecsétviaszgomba (reuma, asztma kezelésében hatékony) porát is tartalmazó csokoládé szebb színével, több fényével, enyhe savasságával, pici szárító érzetével különült el az előbbi csokitól, amelynek alapanyaga egyébként ugyanaz, mint az előző.

A Dark Red grape seed csoki már nevével is csábítónak bizonyult számomra. A kékszőlő mag, mint értékes (erősen antioxidáns, érfal-regeneráló) táplálékkiegészítő az elmúlt években eléggé felkapott termékké vált (egy időben jómagam is fogyasztottam).  Érdekes módon, bár a csokialapanyag megegyezik az előzőekkel, ez a csoki kissé ragadósnak bizonyult, talán a szőlőmag nem ugyanúgy  viselkedik a csokiban, mint az előbbi plusz adalékok, amit a csoki készítésekor érdemes lenne figyelembe venni. Ennek ellenére ez a csoki ízlett eddig a sorból a legjobban. A szőlőmag jól „állt” ennek a csokoládénak, kiemelte a kakaó pörkölési jegyeit.

A Dark Buckthorn, avagy a homoktövises (igen jó immunerősítő) változat is kifejezetten ízlett. Ilyen jó homotövises terméket még nem ettem (pedig nemrég még egy homoktövis pálinkával is bepróbálkoztam, de az sem hozta hozzám közel ezt a gyümölcsöt). Ennél a kockánál sikerült eltalálni az extra „feltét” és a csokoládé arányát, úgy, hogy az valóban kiegyensúlyozottan gyümölcsös és kakaós egyben.

A végére pedig két közel 34%-os kakaótartalmú tejcsokoládé maradt. Az egyik „csupán” huminsavval gazdagított (Milk Humic acid), illatában finoman gyümölcsös, rendkívül olvadékony, de ízében kissé egysíkú, szinte kaparóan édes ízhatású tejcsoki, a másik a már jobb arányú, közkedvelt (emésztést segítő tulajdonsággal bíró) liofilizált málnával „dúsított”, szörpikés zamatú, de a málna savai ellenére is még eléggé édes ízű Milk Raspberry csokoládé volt.

Összességében azt gondolom, hogy nagyon jó az elképzelés, jó az irány, de én a csokoládé tekintetében azért picit változtatnék. Két járható utat tudok elképzelni erre vonatkozólag. Az egyik, hogy abszolút raw, azaz "nyers" csokoládét alkalmazhatnának a készítők, hiszen, ha már az emberi egészségre szeretnének maximális pozitív hatást gyakorolni, akkor ez a csokoládétípus jóval magasabb arányban tartalmazza mindazt a kedvező hatású összetevőt, amelyek a fentiekben felsorolt előnyös hatást gyakorolják ránk, alacsony szintű, azaz inkább kíméletes feldolgozottságukból kifolyólag. Az ilyen csokikat azonban itthon nehéz elfogadtatni a fogyasztókkal, lévén, hogy ezek állaga, íze, megjelenése távol áll a magyar ízléstől és a megszokott csokoládé aromajegyektől.

A másik irány egy kiemelkedően magas minőségű, bean-to-bar, (netalán még termőhely szelektált is) csokoládé alapanyag lehetne, amellyel csak kevesen foglalkoznak hazánkban. Ezzel maga a termék is gazdagabb lenne (még, ha nem is a „raw magaslatokban járna” a tápértékeket illetőleg) és a csokoládé-gourmék is szívesebben nyúlnának ehhez a nem utolsó sorban igen fontos és hasznos adalékanyagokkkal kiegészített termékhez.

A ChocoDream csokik világába a HLBS cég képviseletében Nagy László (Tel: 30/182-8063) és munkatársa kalauzolt engem, amelyet ezúton is köszönök nekik.

Max Chocolatier-sor

Nemrég az EndorFineCsokoládéboltban jártam, ahol egy klassz kis sort kóstolhattam meg ettől a remek csokoládé manufaktúrától.

A Max Chocolatier műhely Svájc szívében, Lucernben készíti különleges csokoládé termékeit, amelyek között a csokoládékrémektől, a táblás csokikon át, a csokis sütikig sok minden megtalálható. Itt és Zürichben, a saját kis látványboltjaikban pedig meg is kóstolhatjuk, illetve megvásárolhatjuk az impozáns megjelenésű csokoládéremekeket.

Max, valójában a csokoládé műhely tulajdonosának fia, aki imádja a csokoládét. A műhelyben pedig négy csokoládémester dolgozik azért és azon, hogy a legjobb minőségben tudják termékeiket elkészíteni. A csokoládé alapanyagok a szintén svájci, fair trade, Felchlin cég Grand Cru sorozatának tagjai.

Nekem most az Opus Blanc Sélection vérnarancsos változatát, a Rio Huimbi tökmagos változatát és a Bolivia Cru Sauvage tábláját volt szerencsém megkóstolni. Ez a sorrend egyben megegyezik azzal, hogy melyik tábla nyerte el leginkább a tetszésemet.

Opus Blanc Sélection mit Orange: A 35,1 %-os kakaóvaj tartalma sok mindent elárul magáról az alapcsokiról. A hozzá felhasznált kakaóvaj Dominikáról származik, s elsősorban virágos, vaníliás ízek jellemzik. Ez egyébként egy saját fejlesztésű alapanyag. Finom, de mégis nekem állagban kissé tapadós hatású. A vérnaranccsal jó sikerült ugyan ellensúlyozni a fehércsokoládékban alapból rejlő édességet, de helyenként a hozzáadott savaknak köszönhetően a vérnarancs savanykássága már-már túlzónak is bizonyult. A lecsengése talán a legjobb ennek a táblának, amikor a gyümölcs naturális íze a legjobban megjelenik a szájban, hosszan megmaradóan, picit kesernyésen vérnarancsos ízével, ami kiegészül vaníliás édességgel.

Rio Huimbi Kürbiskerne: Ez is saját fejlesztésű csokoládé alapanyaggal készült tábla. Rio Huimbi az ecuadori Esmeraldas régióban, a Huimbi folyó mentén található kakaótermőhely. Az itteni kakaóbabok csokijában karamell, maláta, magvak aromái érződnek. A 42 %-os kakaótartalmú, kiváló tejcsokoládéban a karamellizált tökmag pörkölési aránya tökéletesen eltalált. Tökmagolajra emlékeztető selymes íze úgy olvad egybe a csokoládé textúrájával, hogy szinte észre sem vesszük a határt a csokoládé és a tökmag között. Elegancia, pörkölési jegyek, karamellízek-zsenialitás. Nagyjából így lehetne összefoglalni a táblát. A csokoládéból egy árnyalattal, ha többet éreznénk, akkor már-már életem egyik legjobb csokijaként tartanám számon, de azért így is közel van e címhez.

Bolivia 68 Cru Sauvage: Az Amazonas bolíviai esőerdeinek, Beni régiójából származnak e csoki vadon termő, „Criollo Amazonico” kakaóbabjai, amelyeket mélyen kakaós, csonthéjasokra és citrusokra emlékeztető aromák jellemeznek a készítők szerint.

A 60 órán át konsírozott, selymes tapintású, fényes, jól roppanó, vékony táblájú csokoládé már viszont bekerült életem legjobbjai közé. Na, nem mintha ez akkora nagy szó lenne, de nekem mégis az! Illat-, ízjegyei annyira gazdagok, hogy szinte összefoglalni is nehéz, mi minden jut róla eszembe. Először az aszalt szilva és a dohány aromáival ismerkedhetünk meg általa, majd mézesség, virágosság jelenik meg benne. Aztán csendben átsétálunk a fűszerek világába, ahol ázsiai hangulat lengi be képzelő erőnk határtalan terét. Az utóízében pedig Bolívia finoman kakaós ízjegyekkel megáldott kakaóbab szemeinek lenyomata tükröződik vissza. Bár én a citrusosságot kevésbé fedeztem fel benne, nekem így is tökéletes volt a tábla.

Ezek alapján a csokik minőségről most csak ennyit írnék le: „élmény kóstolni őket”!    

Szentendrei csokis impressziók

Édeni Édességek Boltja-kell ezt ennél jobban részletezni, hogy hova is kerültünk a hétvégén? Csokikóstoló Klubunk legutóbbi programja keretében néhány óra erejéig valóban egy édenkertbe cseppentünk. Szívmelengető érzés volt a szürke esős időben kortyolgatni a forrócsokikat és csacsogni közben csokikról, termelőkről, a hazai és a külföldi piacról.

Pelle Csilla, a bolt szíve-lelke igazán sok mindent tud erről a területről, hiszen 15 éve alapította ezt a cseppnyi szentélyt, amely azóta kétszer is volt az „Év boltja” díjazottja.

Csilla szinte névről, de arcról mindenképp ismeri vendégeit, a fiatalokat, az időseket, a szerelmeseket, a templomba járó híveket, a suli után betérőket, a szomorúakat és a vidámakat...kinek épp csak cukorkára, kinek egy frissítő kávéra, kinek egy meghitt forró csokoládés pillanatra van szüksége. Itt mindenki megtalálja a neki való falatkákat.

Széles a kínálat táblás csokoládék, bonbonok, kávék, teák és aktuálisan szaloncukrok terén, sőt még néhány borocskával is megismerkedhetünk, ha betérünk a boltba; az egri Tarjányi Pincétől és a badacsonyi Barcza Pincétől.

Lenyűgöző a professzionálisan összeállított forró csokoládé paletta is. A több mint 30 féle forró csokikról kis táblácskák adnak teljes körű és részletes eligazítást, hogy minél könnyebben átlássuk és megértsük, ha az egyes fantázianévvel ellátott tételeket választjuk, akkor mire is számíthatunk. 

Miután Csilla segítségével megismerkedtünk a hely specialitásaival, bele is vetettük magunkat a forró csokoládék selymesen fűszeres világába.

Ráhangolódásképpen Pralus 75 %-os kubai csokijának finoman fásan-fűszeresen olvadó kis kockájának elrágcsálásával kezdtük a sort.

Majd amint kiejtettem a számon a soproni Harrer műhely Special Blend csokijának nevét, máris kinyílt egy doboz Csilla kezében és falatozgattunk is az említett, igen gazdag ízvilágú csokoládéból.

Az Y-generációs, vagyis a legújabb, legtrendibb forró csokik közül a „Férfi mosoly” élénkítő aromáival barátkoztunk először. A 70 %-os ecuadori csokoládé alappal és egy saját összeállítású robusta (20%)- arabica (80%) blend kávéval készült enyhén savas, földes, de nagyon krémes, vízzel készült itallal kezdtünk igazán belelendülni a csokizásba.

Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve elrágcsáltunk egy unikális kakaóbabot, a Tumacot Kolumbiából, amelynek meggyes-marcipános, karamelles, fűszeres, likőrös ízei szintén különlegesnek bizonyultak . Ennél már csak az ezt követő kakaóbabdrazsé ízlett nekünk jobban.

Ezek után erőteljes szívdobogással zakatoltunk tovább egy rendkívül karakteres, 70%-os madagaszkári forró csokoládé irányába, aminek citrusos-vérnarancsos ízbombáján Bilák Imre egyedi virágméze enyhített valamelyest.

A következő két forró csokoládé szó szerint „csak hab volt a tortán”, lágyabb ízeikkel, valamint kevesebb teobromin-, koffeintartalmuk révén szinte simogatták az előbbiekben felturbózott idegszálainkat. Hiába, még az olyan csokikon edződött lelkeknek is, mint amilyenek mi vagyunk, néha szükségünk van a kényeztetésre...   

A paleo Cumbre, 58 %-os csokoládéital kevés fahéjjal, finom savakkal, jó harmóniával megáldva könnyedén belopta magát a szívünkbe.

A bolt saját „Házi forró csokija” pedig az 55 %-os csokoládétartalmával, tejszínességével, magvas jegyeivel jó zárásnak bizonyult volna, ha Csilla nem bolondítja még meg egy csipetnyi liofilizált szamócával és rózsaborssal is, mondván, hogy úgy még finomabb...és tényleg...zseniális!

A forró csokiktól elkanyarodva, ám mégis a vonalat tovább vezetve két trüffel következett, amelyek az Édeni favorit forró csokoládé és a Hideg málnás desszert szilárd alternatívái. Előbbi kókusztejes fehér csokival citrommal és gyömbérrel készült, utóbbi pedig egy friss málnás, 55 %-os kakaótartalmú trüffel. Hmm, olvadtak kézben és persze gyorsan a szájban is!

Azok kedvéért, akik még nem kóstolták a  47 %-os „új csodát” a Ruby csokoládét, pár pasztillát még ebből is magunkévá tettünk, csak mert csokiból sohasem elég...

S valóban mi még ezek után is szemet vetettünk valamire. Szerettük volna egy (számunkra) érdekesebb különlegességgel megkoronázni ezt a tartalmas kóstolót és az International Chocolate Awardson frissen bronz érmet nyert Harrer Mango-passion fruit fehércsokoládéjának izgalmas, trópusi gyümölcsökben bővelkedő jó sav-cukor arányú csokijának hosszan megmaradó aromáival vettünk (volna) búcsút a helytől, de persze az izgalmak sora ezzel még nem ért véget.

A csokis impressziók ugyanis vadászatra ösztökéltek bennünket. Módszeresen kutattuk fel a bolt minden szegletét, hogy hol mi rejlik, s mit tudunk bezsákmányolni az ünnepekre.

A mi fáink alá már biztosan sok édeni édesség kerül...

Ismét jó sorunk volt

A Rajnai rizling egy igazi világfajta, de nálunk is nagyon jól érzi magát. Szabó Edittel (Borsmenta) közös kóstolónkon bemutatott Rizling-sor is jól alátámasztja ezt. Szinte minden borvidéken termesztjük, így ezen a kóstolón is széles volt a paletta a termőhelyeket illetően, Badacsony, Pannonhalma, Dél-Balaton, Mór szőlőinek nedűiből szemezgettünk.

A Rajnai rizlinget német nyelvterületen szokás „grossartige Frau”-ként aposztrofálni, angolszász területen a borok királyának tartják, s mi is inkább elegáns hölgyként tartjuk számon. A szőlőben sokat kell pátyolgatni, hogy aztán a pincében szépen kibontakozzon bora. Peronoszpórára, fürtkocsány bénulásra, rothadásra érzékeny, bár ez utóbbi tulajdonsága megfelelő időben nemesrothadás formájában igen kedvező tud lenni, pl. a Trockenbeerenauslese borok esetében, Németországban. Szereti a napsütéses, jó megvilágítottságú domboldalakat.  Közepesen sűrű lombot nevel. Előnyös tulajdonsága ugyanakkor, hogy jó téltűrő.

Relatíve későn érik, szeptember végén, október elején, bár ez az idei évben már két héttel korábban bekövetkezett. Kicsi, hengeres-kúpos fürtöket nevel, rövid fürtkocsánnyal, apró-közepes, aranysárgára színeződő bogyókkal.

Reduktív és oxidatív technológiára is alkalmas szőlőfajta. Aromái a pincében és a palackban szépen érlelődnek, széles spektrumon változnak: lime, jázmin, rózsa, fűszerek, őszibarack, kajszi,körte, alma, ananász, méz, méhviasz, petrol jelenhetnek meg benne, az évjárattól, a korától, az érlelési módtól függően. A mi borválasztásunk is ezt a változatosságot támasztotta alá.

Szentesi József Mandula Pezsgőjével kezdtük a sort 2015-ből. A móri 35 éves ültetvényről, meszes talajú területről származó Rajnai szőlő szépen lassan érik itt be, finom és határozott savakkal. A kétésfél éves seprőn tartás ideje alatt is jól megmaradtak ebben a tradicionális eljárással készült pezsgőben. A finoman gyöngyöző ital virágos, enyhén kesernyés ízei, leheletnyi autolízises jegyei jól megalapozták az estet.

Ezt követően a saját fejér megyei, idei Rajnai rizling borunkat kóstoltuk meg, amely még csak éppen hogy kierjedt. Mézes-virágos, kissé füves-vegetális jegyei tetszettek a kóstolóknak és nekem is, de ver jus-re emlékeztető kesernyéssége már kevésbé, az idei évjárat szerintem egyik jellemző lenyomata lesz ez a kis kesernyésség, mely a nálunk szinte teljesen aszályos évjáratnak köszönhetően jelentkezik borainkban.

A Rajnai rizling a Pannonhalmi borvidék zászlós bora. Így került a választásunk a Babarczi Pince 2017-es Rizlingjére, amely szeptember közepén szedett szőlőből készült, részben tartályban, részben pedig 500 literes ászokhordóban erjedt és érlelődött. Illatába eleinte visszafogottan osontak csak be az aromák, de ahogy ízlelgettük, egyre jobban felvillantak. A füves-vegetális vonaltól a fajtára oly jellemző citrusosságig, illetve a petrolosságig sok mindent felsorakoztattak. Volt, akik jó földes, poros jegyeket is felfedeztek benne. Inkább reduktív összbenyomást keltett bennünk ez a jó kis borocska.

Szintén ezen borvidékről származott a Cseri Pince 2017-es Barni bora is. Cseri Barnabás most bontogatja édesapja mellett a szárnyait, s kedvenc német borvidéke, a moseli stílusában készítette el, ezt a rendkívül friss, magas savú, ámde 10 g/l maradékcukorral megáldott, irányított erjesztéssel készült, reduktív borát. Illatában a szőlővirág kellemes, üdítő aromái jelentek meg, s ez az üdítő jelleg végig kísérte a kortyot is. Ehhez a borhoz a Fabric Manufaktúra citromfahéjas fehércsokis-karamellizált pekándiós drazséját együtt kóstolva, a kettejük citrusos ízrobbanása mindenkit meglepett.

A 2017-es évjárat utolsó tételeként a Sabar Pince 1118-as (palackszámra utaló) borát kóstoltuk meg. A dűlőszelektált (Hegyvölgy dűlő, Badacsony) bor spontán erjedt, fahordóban érlelődött, 5 g/l maradékcukorral készült. Újvilági stílusú, finom savszerkezetű. Jó sav-cukor arányú, sőt kis alkoholédesség is érződik rajta. A fűszeresség dominált végig benne, édesgyökeres, cukorkás felhanggal.

A 2016-os meleg évjáratból a Villa Tolnay Tavasz sorozatának egyik utolsó palackjával ismerkedtünk meg.  A reduktív, rövid ideig seprőn tartott és egyszer felkevert bor zöld almás, petrolos fajtajellege nagyon jól jön s mellette minerális-tűzköves, süteményes-törökmézes-vaníliás édeskés zamataival levett minket a lábunkról.

A 2015-ös nem éppen könnyű évhez visszakanyarodva három bort is kiveséztünk ebből az évjáratból. S milyen jól tettük ezt! Igazán kiemelkedő nedűk kerültek ezt követően a poharakba.

A pázmándi Nagy Gábor és társa Kispincészet nadapi szőlőjének hűtött, irányított erjesztésű, acéltartályban 6-8 hónapig tartott bora meglepően nagyon petrolos volt. Ezen felül azonban eleinte nem nagyon éreztünk benne más jellemzőket. Aztán ahogy lassan kinyílt előbújt gyümölcsös oldala is, kifejezetten ananászossá, s kissé kajszissá vált.

A dél-balatoni Kislaki Bormanufaktúra Rajnai bora egy klónszelekciós válogatás a János-hegy geográfiailag, talajadottságilag és szőlőminőségileg is kiemelkedő dűlőjéről. 500 literes fahordóban, 8 hónapig érlelődött. Korosodó jellegéből adódóan petrolossággal indított ez is, de az előzőnél sokkal diszkrétebben. Majd az idő előrehaladtával elegáns édes fűszeressége is elő-előbukkant belőle. Jó hordóhasználatra utaló kifinomultság érződött benne. S mellette még a termőhely is érvényesülni tudott, bőrös-krétás porossággal a lecsengésben.

Ezután a Szent György-hegyi Bencze Családi Birtok egy különleges biobora következett, amely az Aries, avagy a Kos jegyre utaló névvel bír. Az október elseji szüret idején a Kos jegyében járt a Hold, s erre vonatkozik a névválasztás. Acéltartályban, spontán erjedt, majd amforákban érlelődött egy éven keresztül. Zárkózottsága csak nagyon nehezen „oldódott fel”, emiatt eleinte többen is negatívan ítélték meg, de hagytunk neki elég időt s közben a parfümös-loncos-virágos illatjegyei be-be kúsztak az orrunkba. Talán az egyik legkrémesebb textúrájú bor került általa kritikus ízlelőbimbóink útjába. Ízében a citrusokat ez a bor is sejtelmesen hordozta a háttérben, de zöld fűszeres és mazsolás zamatai teljesen újszerűen hatottak az előbbiekben kóstolt borok után.

Egy aprócska játék következett az est végén, egyik vendégünknek köszönhetően egy meglepetés borral először vakon ismerkedtünk meg. Majd kiderült, hogy a Fritz Haag Borászat 2017-es Moseli száraz Rajnai rizlingjével van dolgunk. Illatában a kénes-vulkanikus aromái először eltántorítottak minket tőle, de aztán a citromhéj és trópusi gyümölcs zamatai meggyőzőnek bizonyultak. Lecsengése kovaköves és kissé fanyaran szárító volt. Más olvasata ez a fajtának, de végül is szerettük.

Az est végén szavazással eldöntöttük, hogy mely borok kerültek a képzeletbeli dobogó három lépcsőfokára. Ugyan nem jutott fel a dobogóra Nagy Gábor bora, de érdemes megemlíteni itt, mert csak hajszállal maradt le róla. A harmadik legkedveltebb bor a Sabar Pince jó arányú Rajnai rizlingje lett. A második helyen a Villa Tolnay gazdag Tavasz Rizlingje végzett. Az első helyre, vagyis a legnagyobb elismertségre a kóstolóink között a Kislaki jó érzékkel válogatott bora került.

Crude Raw 70 %

Portói csokoládé beszerző körutam egy gyöngyszemét véltem a kezemben tartani, amikor el kezdtem a csokoládét kibontani. A barokk kisváros Modica nyugalma járja át Simone Sabadí csokoládékészítő és cukrászmester termékeit. A „slow living”-gondolat jegyében készíti Szicíliában táblás prémium kategóriás csokoládéit, forró csokoládéit, nápolyiait, cukorkáit és más egyéb desszertjeit. Sokat vártam tőle.

A Crude csokik raw (70, 80, 90, 100 %-os) sorozata olyan bio, vegán csokoládékat foglal magában, amelyek feldolgozása a legminimálisabb módon történt. Erre figyelmeztet is a praktikus csomagolás belső felirata: „Hey Dude, I’m crude!”

Azt hiszem, nem vettem elég komolyan a csoki jelszavát, és én bíztam abban, hogy azért lesz benne valami lágyság-kedvesség, annak ellenére, hogy sejtettem nagyon nem erről lesz szó.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az illatával! Nagyon jó! Aszalt szilva és a kókuszvirágcukor kergetőzik egymással, miközben a háttérben a mély ízű kakaó csak bölcsen szemléli az eseményeket.

Megpróbálok törni belőle. Nos, a problémák itt kezdődnek. Lehetetlen...na, jó, végül hosszas küzdelem után sikerült. Ekkor kezdek el először aggódni. S az aggályom be is igazolódik. Rendben, hogy nyers, rendben, hogy az értékes anyagok a kakaóból megfelelően átkerülnek a csokiba is, de amikor nem tudom elrágni, akkor azért felmerül bennem a kérdés, hogy tényleg egy élvezeti cikket rágcsálok-e?

Az, hogy szemcsés egyáltalán nem zavar. Az íze is hasonló az illatához, bár kissé visszafogottabb. Amúgy lehet, hogy jobb minősítést adnék neki, ha csak egy kicsivel is kellemesebb lenne a fogyaszthatósága, de így most ez szigorúbb elbírálás alá esett. Valószínűleg túl sokat is vártam tőle...

Minősége: jó

Megvásárolható: Portó

50 g/ 4 Euro

Maraná Cusco/Peru

A perui Maraná műhelyt Zulema Leon és Giuseppe Cassinelli alapította, 2014-ben. Három perui régió termését dolgozzák fel. Cusco, Piura, San Martin organikus kakaóbabjainak felhasználásával készítik bean-to-bar tábláikat. A helyi termelőkkel szorosan együttműködnek, támogatják munkájukat, hogy fenntartható módon tudják termeszteni az egyik legősibb termőhelyen a kiváló minőségű kakaót.

Az általam kóstolt tábla a cuscói sorozat 70 %-os tagja (mellette készítenek még belőle 80, 60 %-os ét- és 50 %-os tejcsokit is).

A csomagolás a kakaótermelők munkáját, a betakarítást illusztrálja, Sarhua népművészeti festményén keresztül (számomra kissé túlzsúfolt, de azért ízléses módon). Persze nem mehetünk el azon tény mellett sem, hogy egy 2016-os Internacional Chocolate Award World Bronzérem is megbújik a színkavalkád hátterében. Ennek megfelelő kíváncsisággal vártam is a „csupán” kakaómassza, kakaóvaj és cukor hozzáadásával készült táblát.

Kissé rusztikus állagú, de jól olvadó. Illata pörkölési jegyeket hordoz, magvak formájában, amit egy édes, nektáros-méhviaszos illat is kiegészít. Ízében mazsola, levendula, intenzív kakaósság, melaszosság érezhető. Finoman savas-csersavas érzetű.

Lecsengése lehetne kicsit hosszabb és állaga selymesebb.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Cocoa Runners
70 g/ 5.95 £

Willie’s Cacao Milk of the Gods

William George Harcourt-Cooze, avagy "Willie" és felesége 1993-ban mézes heteiket töltötték Venezuelában, ahol beleszerettek egy kis birtokba, az El Tesoroba, melyet röviddel ezután meg is vásároltak és egy teljesen új ültetvényt hoztak létre a kakaók legnemesebbikével, a Criollo-típussal eltelepítve.

Ezt követően fel kellett építeniük a saját csokoládéüzemüket, sőt még a helyi politikai erőkkel is meg kellett küzdeniük, hogy munkájukat a legnagyobb odaadással és maximalizmussal végezhessék.

Ez a 44 %-os tejcsokoládé is egy venezuelai termés gyümölcse. Rio Caribe régióból származik a kakaóbab, amelyből készült.

Selymes tapintású, jól olvadó, tökéletesen egyenes vonal mentén törhető, tejcsokihoz képest elég mély, közepesen mély barna színű. Illatában fa, kávé érződik. Ízében méz és lágy tejesség keveredik pörkölt mandulás édeskés ízzel.

Nincsenek kifejezetten markáns ízjegyei, inkább az egységben az ereje. Jól egybeolvadnak aromái és kellemes összhatást, bár kicsit rövid, édesfűszeres utóízt eredményeznek.

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Bortársaság

50 g/ 890 Ft

Etyeki emlékeink

Jó pár hete már, hogy egy igazi forró nyári napon -szokásunkhoz híven- ismét útra keltünk a Soponyai Hegyközségi Egyesülettel. Etyek pincéibe látogattunk. Meleg volt az biztos, így igyekeztünk már reggel időben elkezdeni a borkóstolókat, hogy ne a legnagyobb hőségben kelljen „szenvednünk”.

Fél tízkor már Nádas Szilárdot boldogítottuk, a Nádas Borműhely kedves kis pincéjében. Ő persze könnyedén vette az akadályt, rögtön egy kellemes, 2015-ös Brut nature, tradicionális pezsgővel nyitotta meg a napot számunkra. A ritka szőlőfajta, a Viktória gyöngye (SV 12375xCsaba gyöngye) finom gyöngyözésű, jó savakkal megáldott, enyhén mogyorós, üdén gyümölcsös nedűje kiváló nyitásnak bizonyult.

Ezt egy sokunk kedvenc kis fajtája, az öreghegyi 2017-es Királyleányka követte, mely szépen hozta a fajta savgerincét és diszkréten virágos, gyümölcsös, cukorkás jellegét. Örültünk ennek is.

A 2016-os, István-hegy dűlő Chardonnay bora már megosztotta a csapatot. 11 hónapos fahordós érlelése révén nem egy hétköznapi bor, az tuti. A seprőn tartás, biológiai almasavbontás által vajas-élesztős zamatokat, alkoholédességet és egy árnyalatnyi sherry-sen oxidált fuvallatot is érezni lehetett benne.

A „Szürkebarát vagy mi” 2016-os tétellel pedig már sokan egyáltalán nem tudtak mit kezdeni. Bevallom, nem vagyok a híve a héjon tartott piros fehérbor-szőlőfajtáknak, pláne a narancsboroknak, de ez most megvett. A Szépvölgy-dűlő Cimbi borának „nagytesója” hétnapos héjon tartása és 14 hónapos fahordós érlelése révén érte el a narancsos-rózsás színvilágát, intenzív aszalt szamócás, hecsedlis, kerek és telt karakterét. Az itthoni narancsboros vonalon most ez vezet nálam.

Vörösbor gyanánt egy házasítást választottunk a kínálatból, bár neve Műhelytitok 2017-ből, de azért Szilárd elárulta nekünk a fajtákat. Ha jól írtam fel, akkor 50:40:10 arányban Syrah, Cabernet sauvignon és Pinot noir alkotja. 28 hónapig volt, már használt hordóban, s ezt a nem kevés időintervallumot fejtés nélkül töltötte a fában a bor. Nos, bár ott jártunkkor még csak egy hónapja volt palackban, de nagyon rendben lévőnek bizonyult. Bársonyos tanninok, meggyes-likőrös, narancsos és csokis aromák adják egymásnak át a helyet, hogy végül egy finoman fás-füstös-édesfűszeres zamattal intsenek búcsút a pohárnak. Szép!

S ezzel mi is búcsút vettünk Szilárdtól és elindultunk az ebédelni, Árpás László Sonkamester műhelyébe, ahol  előétel gyanánt kaptunk egy izgalmas,  „nem kis” kóstolót a sonkák és szalonnák birodalmából, amit mi magunk is szemügyre vehettünk a pince mélyén, majd pedig legnagyobb örömünkre a tulajdonos és készítő egy őszinte hangulatú beszélgetés keretében mesélt is számunkra a szakmában rejlő nehézségekről, örömökről. Közben a ház borait is teszteltük és a Kattra Pincészet két borocskájával múlattuk az időt a főételek érkezéséig. Az édeskés, szamócás 2017-es roséjukkal és a páratlanul finom, gazdag, testes, trópusi és fehér húsú gyümölcsök sorát felvonultató 2017-es Chardonnay borukkal maximálisan elégedettek voltunk.

Ebéd után az Anonym Pince irányába vettük utunkat, melynél azt reméltem, hogy végre megismerhetem a tulajdonosait, de „nomen est omen” alapon ők továbbra is a háttérben maradtak.

Számomra itt rögtön az első bor bizonyult a legszebbnek. A reduktív eljárással készült Zenit és Szürkebarát házasítás, avagy az „Egyből kettő” leírásához méltóan üde, virágos, jó arányú, trópusi gyümölcsökkel tarkított bor nagyon tetszett. Nekem ez volt az ideális nyári bor.

Az „Ötlett” Pinot noir rosé 2017-ből amolyan kontyalávalósan édeskés (10 g/l maradékcukorral, ha jól emlékszem), eper-málnaszörpös korrekt kis bor.

A 2017-es  „Frazír” Sauvignon blanc szinte mindenkit levett a lábáról. Szinte. Persze én voltam, aki kilógott a sorból. Tényleg nagyon jó, tényleg fajtajelleges, de nálam most magasan van a léc egy korábbi tökéletes Sb után, így a bodza, citrusok, főtt kukorica, cukorka, aszalt ananász aromaegyüttest felvonultató bor, még, ha csak éppen egy árnyalattal is, de kissé elmarad az említett etalontól eleganciáját illetően. Azért kétségkívül ez volt a másik legjobb bor a sorban.

2016-os Chardonnay-t (Szinkópa) kaptunk itt is a poharunkba, azért ez elég jelentős fajta itt a környéken. Bár más ez a bor, mint a délelőtti, de a seprőn tartás és annak felkeverése, illetve a tíz hónapig tartó fahordós érlelés hasonló jellemzői itt is, talán ha nem még jobban rányomták a bélyegét a fajtára. Nekem kicsit sok volt benne a fa és a vanília, de a többiek szerették.

Pinot noir 2015, avagy az „Életjel” aztán tényleg erősen hallat magáról. Már a pohárból kitöltéskor jönnek sokrétű szivaros, csokis, kávés fahordós pörkölési aromái, zamatai. Nagyon gazdag bor, de a végén a szárító lecsengés és a fajta nagyon a háttérben megbújó karaktere hagyott némi hiányérzetet bennem.

Innen aztán nem sokat kellett továbbhaladnunk, hogy megérkezzünk az utolsó állomásunkra, az Etyeki Kúriához, ahol a Kúria White Királyleányka és Szürkebarát házasítása nyitotta a sort. Friss savai, mézes-virágos illatai és ízei kifejezetten üdítőleg hatnak a kóstolójára. A társa a Kúria Rosé kicsit kesernyés, halványan gyümölcsös jegyeivel már egyszerűbb jelleget mutatott.

A szintén a 2017-es évjáratból származó Sauvignon blanc az előzőhöz képest talán kevesebb aromakavalkáddal bír, de erősen bodzás vonala alapján rögtön felismerhetően fajtajelleges ez is.

Az igazi áttörés azonban ezután következett. Az újabb 2016-os Chardonnay-t már kissé -szó szerint is- fásultan fogadtam, de szerencsére meglepett! Tökéletes arányban volt jelen benne a fahordó lenyomata és maga a fajta, hiszen csupán 30%-a volt e tételnek újfahordóban. A sur lie eszközével élt ez a borászat is, de a krémes vajassága nem lett úrrá a fán. A fa nem vette el a szőlőből hozott almás-őszibarackos zamatokat. Nagyon jól strukturált, harmonikus fajtabor.

Mérész Sándor projectjének részeként aposztrofált, első évjáratú Zenit, 2017-ből volt a nap igazi meglepetése. Elfogult vagyok a fajtával szemben, de ez azt hiszem, minden eddigi Zenitemet felülmúlta. A nem túl gyakori, ám mégis egyre kedveltebb szőlő leve céltartályos erjedést, érlelést és 4 hónap finom seprőn tartást kapott útravalóként a palackos életére. S nem kevés gazdagságot is! Ananász, őszibarack, körte, simogató alkoholédesség és lecsengésében citrusok burjánzanak benne, de nem túláradóan, hanem kedvesen-öblösen. Még az utóízében megjelenő leheletnyi kis szárító hatást is megbocsáthatjuk neki, hiszen annyira különleges példája ez a fajta kiválóságának.

Etyeki túránk zárásaként egy igazán kellemes 2016-os, Pinot noir bor került a poharunkba. A Kúria volt talán az első, aki itt a borvidéken gondjaiba vette ezt a hűvösebb, kiegyensúlyozottabb klímát igénylő, de nagyon összetett fajtát. Piros bogyósokkal indultunk utolsó képzeletbeli sétánkra az etyeki szőlősorok lankáin. Majd hordófűszerek, kis szegfűszeg és csokoládé asszociációi társultak hozzánk, kifinomult test, bársonyos cseranyagok kíséretében... a pincénél történt apró félreértések minden mozzanatát feledtető, tökéletes zárszó ez a bor...

Összességében jó hangulatban telt a napunk, mi sem árul el erről többet, minthogy hazafelé Székesfehérvár belvárosában nyitott ablakok mellett zengtek a nóták a kisbuszunkból kifelé (a helyiek számára nem kis derűt okozva ezzel).

Ahogy írtam a cikket, közben megálltam egy pillanatra, mert kezembe került az aznapi utaslistánk is. Bár a csoportkép készítése mindig szerves része a programunknak, ezúttal -a záró események kedvezőtlen alakulása miatt- sajnos elmaradt, amit azóta is nagyon bánok...hiszen a sokáig szinte állandó utaslistánk egy újabb taggal lett az ősz folyamán kevesebb...Laci jövőre már nem jön velünk...