2015. július 29., szerda

Gabriel Cuba

A dombóvári Gabriel Bonbon manufaktúra különlegessége, hogy igen széles termékpalettával bír. Csokoládétermékeik közé tartoznak a Magyar Rapszódia, a Sisi bonbonok, a szerelmesek desszertje, az Amore, a különböző ízesítésű tábláscsokoládék, a termőhelyszelektált „Origin”-csokik és végül, de nem utolsó sorban említhetjük az Őrangyalt, amely egy magas antioxidáns tartalmú ún. Acticoa csokoládé.

E szortiment kakaótermőhelyeket bemutató sorozatából választottam most egyet, amely Kuba ízvilágát hivatott bemutatni.

A fekete-fehér csomagoláson különböző nyelveken szerepel a csokoládé neve, ami a kakaó sokszínűségére utal, hiszen nem mindegy honnan származik, ki termelte, ki készítette a csokoládét. Ezentúl jól látható rajta a kakaótartalom, ami az ideálisnak mondható 70 % (ekkora kakaótartalom mellett lehet a legjobban kóstolni az egyes kakaók közti különbséget). A termőhely zászlaja és neve pedig egyértelműsíti a vásárló számára, hogy honnan jött az alapanyag. A készítő neve azonban nem látszik, meglepő módon, csak a hátoldalon, illetve, ha a papírdobozt ölelő szalagot levesszük, akkor tűnik elő a „márkanév”.

A csokoládé középmély színű, eléggé fényes, kicsit morzsás felületű. Közepes az olvadékonysága, roppanása kevésbé intenzív. Illatában némi fűszeresség érződik, akárcsak ízében. Fahéj, bors és kis gyümölcsös savasság bizsergeti az ember nyelvét, amikor harap belőle egy falatot. Csersavai kevésbé érezhetők. Kevésbé hosszú. Édeskés, dohányos, kesernyés finissel búcsúzik.

Jó csoki, de lehetne kidolgozottabb, kifinomultabb az ízvilága...

Minősége: jó (+)

Megvásárolható: jocsoki.hu (Ráday úti Csokibolt)
40 g/ 670 Ft

2015. június 30., kedd

Szántó Tibor Ben Tre Vietnám étcsokoládé

A csokoládé készítőjét nem kell bemutatnom, hiszen ezt megtettem már jó párszor. Vietnámot viszont annál inkább. Persze, most nem az országra gondolok, hanem sokkal inkább az országra, amely a kakaópiacon eddig kevésbé volt jelen. Mostanában azonban egyre többet hallani az ottani kakaótermelésről, amiben a francia Mourou műhelynek is nagy szerepe van, ők ugyanis nem bízták a véletlenre a vietnámi csokikészítést. Kakaóimport helyett létrehoztak ott (egész pontosan Ho Chi Minh városban) egy sikeres manufaktúrát.

Mikor is kezdődött Vietnám kakaótörténete? Valamikor az 1800-as években a franciák ültették az első kakaófákat ebben az országban, de aztán hamarosan más hasznosabbnak vélt növénykultúrákat telepítettek a helyükre. Az 1980-as években az oroszok is szorgalmazták itt a kakaótermesztést, de végül ez is kudarcba fulladt. Alig több mint egy évtizede újra fellángolt a kakaótelepítési kedv az országban, ami most már úgy tűnik tartósabbnak bizonyul, mint a korábbi kísérletek. Egy non-profit vállalkozás, az ACDI-VOCA a Mars céggel karöltve kezdeményezte a kakaó nagyobb ütemű telepítését, aminek eredményeként ma már 20 ezer ha fölött járnak. Főként Trinitarió fajtákkal dolgoznak, ami a minőségi, (azaz fine flavour) kakaó egyfajta zálogaként is felfogható.

Ennek tükrében lássuk, Tibor milyen „arcát” mutatja a köztudottan markáns, határozott karakterisztikával bíró vietnámi csokinak!

Bean-to-bar táblája a Mekong-delta vidékén lévő első osztályú ültetvény, Trinitario kakaóbabjainak felhasználásával készült. Érdekessége a táblának emellett, hogy indonéziai kókuszpálmacukorral egészítették ki a kitűnő alapanyagot.

Fénye, középmély barna színe, illatának friss füves, citrusos jellege nagyon jó hangulatot áraszt. Valami különleges csokoládé-élményt várunk ezek alapján. Nem csalódunk. Ízében rendkívüli egyéniség ez a csoki, máshoz aligha hasonlítható. Mézes-citromfüves, savas (!), hosszú lecsengésű. Csersavai a 70 % kakaótartalomnak megfelelőek. Nem kifejezetten olvadékony csoki, de a citrusos ízélmény annyira megdöbbentő, hogy az embernek eszébe sem jut a textúrával foglalkozni.

Egy kóstolón bemutattam ennek a csokinak az alapjául szolgáló kakaóbabokat és venezuelai kakaóbabokat egymás mellett „vakteszt” keretében. Mindenki el volt ájulva a vietnámi citrusosságától, de amikor megkérdeztem, hogy melyiket tartják igazán csokisnak, melyiket ennék rendszeresebben, akkor győzött a tradícionális venezuelai ízvilág (ez a kakaóbab is Tibor műhelyéből származott).

Nos, ez a csoki nekem nagyon ízlik, különleges, de elfogadtam és, ha őszintén a szívemre téve kell vallomást tennem, akkor (halkan jegyzem meg) egyet is értettem a többi kóstolóval. Kicsit olyan ez a csoki, mint a pezsgő a borok világában (tudom, azt is próbálják a „mindennapok” italává tenni, de azért nálunk ez  még mindig) klasszikus ünnepi ital. A vietnámi csoki számomra egy kuriózum, amit meg kell kóstolni, többször is akár, de nem szokványos, nem hétköznapi...

Minősége: nagyon jó

Megvásárolható: Szántó Tibor Fine Chocolates
30 g / 990 Ft

2015. május 31., vasárnap

Lauenstein Latte Sal

Ezt a csokit már vagy egy évvel ezelőtt kóstoltam, de még mindig a számban érzem az ízét. A német Lauenstein Confiserie a minőség elkötelezettje, ami ezen a táblán keresztül is tökéletesen átjött. Termékeik (trüffelek, pralinék és táblás csokoládék) kitűnő alapanyagok felhasználásával készülnek. Nem csoda, hogy nekem anno annyira bejött ez a tábla.

A Latte Sal elnevezés egy csipetnyi sóval meghintett (45%-os) tejcsokoládéra utal. E csoki elkészítéséhez is válogatott összetevőket használtak fel. Az egyik leghíresebb tengeri sótípust, az angliai Essexből származó Maldon sót szórták a saját blendcsokijukba, amely Arriba, Trinitarió és Rio Caribe (ez utóbbi egy Criollo-fajta) „házasításából” született. Ígéretesen hangzik, ugye?

A fényes, selymes, hátoldalán apró kakaóbabtörettel díszített tábla impozáns külsőt hordoz. Illata finoman karamelles, pörkölési jegyekkel bír. Ízében egyszerre jelenik meg a tejcsokoládé lágy, karamelles, virágos-édeskés íze, a töret markáns, kesernyés-savas karaktere. Tökéletes a harmónia kettejük között, s ezt a só pompásan koronázza meg.

Annak ellenére, hogy a töret roppan a fogam alatt, a csoki textúrája nagyon krémes, puha. Jól esik majszolgatni, pláne, hogy nagyon hosszan megmarad a szájban az íze.

Nem rajongok a sós ízzel megáldott csokikért, mert sokszor túlzásba viszik a só adagolását, de ennél a csokoládénál sikerült nagyon jól megtalálni az arányokat a tejcsoki a töret és a só között. Megéri az árát, az biztos!

Minősége: kiemelkedő

Megvásárolható: EndorFine Csokoládéüzlet
80 g/ 1770 Ft

2015. április 30., csütörtök

Two-in-one Fabric módra

Avagy hogyan tegyünk rá még egy lapáttal, az egyébként is elég magas kakaótartalmú és elég jó 66 %-os mexikói csokoládénkra? A Fabric új táblás csokoládéja ötvözi a csokoládémassza értékeit a karamellizált kakaóbab intenzitásával.
A Chiapas régióból származó kakaóalapanyaggal készült (általunk is már kóstolt) igen finom csokoládét ezúttal néhány kakaótuille társaságában kínálja a manufaktúra.

Régi alapanyag újra gondolva? Nem, ennél itt többről van szó –új termék, új textúra, új ízek. A tudatos keresgélés után Viktória megtalálta az általa kakaócsipkének nevezett „műhelytitkának” méltó párját. Olyan csokit keresett, amely „elbírja” a fahéjas, karamellizált kakaóbabtöret határozott, édesen kesernyésen-nagyon kakaós ízeinek súlyát. Súly ez bizony a javából, ha módunk van megkóstolni a csipkét, megértjük, miért is írjuk ezt. Önmagában is egy lenyűgöző termékről van szó, hátha még ezt kombináljuk is egy kiváló csokoládéval...

Színek, fények, tapintás tekintetében korrekt. Roppanása zene füleimnek. Illatában (nem meglepő módon) újra érezni a friss faforgácsot, ám ezúttal a pörkölési jegyek kiegészültek a kakaóbabok karamellizált aromáival. Mondhatni a tuile-darabkák cizellálták kicsit a mexikói csoki szálegyenes illatát.

Rágcsálgatva jól esik hallani, ahogy ropognak a fogunk alatt a csipkedarabkák. A csoki bársonyos tanninjainak síkjából kiemelkedő édesen-savasan-fahéjas ropogtatnivalók folyamatosan változó ízképet mutatnak a kóstolás során. Igyekszünk is minél alaposabban elmerülni az egyes ízrétegek között. Az utolsó pillanatban észbe kapunk és el kezdünk foglalkozni a csoki lecsengésével is. Jaj, a vége a legtökéletesebb, no nem azért mert végre elfogyott, hanem mert annyira hosszan megmarad a selymesen-reggeli-fahéjas-habos-kakaóra emlékeztető, behízelgő zamata a szájban, hogy szívesen újrakezdenénk a kóstolást.

Ja, (nem) mellesleg a londoni Csokoládé Akadémián bronzéremmel méltatták ezt a csokit...nem véletlenül!

Minősége: egész jó (na, jó, nagyon jó!)

Megvásárolható: Fabric Csokoládé
70 g/ 1380 Ft